2013.09.13. 09:25
Kismamaagy XVI. rész
Lehet, hogy egy gonosz vízér csörgedez az ágyam alatt, vagy a csillagok állnak kedvezőtlenül, esetleg a matracom kéne lecserélni, de mióta hazaköltöztünk, azóta rosszul alszom. Vagy az is lehet, hogy a terhesség műve csupán. :-) Négy- fél öt felé kipattan a szemem, és onnantól nincs alvás. Illetve, dehogynem! Lenne, csak akkor meg a gonosz vekker már óbégat is.Nem finom így ülni a munkahelyen!
Ráadásul, az agyam lassan magzatvíz formájában gyűlik a hasamban. Még csoda, hogy a levegőt képes vagyok ritmusban venni, és nem kell hozzá az emlékeztető szöveg a fülembe: "beszív-kifúj.... beszív-kifúj".
A vas a szervezetemben az alsó határértéket nyaldossa, ennek tudom be azt, hogy folyton fáradt vagyok. Meg, gondolom, a napi maximum 7 óra alvás sem biztos, hogy elég. Mindenre visszakérdezek, mindent elfelejtek, a gyerekek kiröhögnek, mert ugyanazt huszadszorra mesélem el... szerencse, hogy még egyáltalán hazatalálok.A költözködés meg csak rátesz egy lapáttal... mikor hazaérek, ahelyett, hogy felborulnék kicsit, rendezni próbálom sorainkat. A két háromajtós szekrényt, amim van, sikerült teljesen belaknom, és most bajban voltam, hogy is oldjam meg, hogy emberünk összes ruháival ideférjen mellém. Lehet, hogy kicsit sok ruhám van??? :O
Elkezdődött az iskola is.
Átverekedtem magam a bekötendő füzet és könyv halmokon, a kitöltendő nyomtatványokon, a kötelező tanévnyitó misén, és most kezdődik az a szakasz, mikor gigászi küzdelmeket fogunk folytatni a fiúkkal tanulás és lecke terén. Na jó, a naggyal már laissez faire nyomjuk, de a kisebbnek ütni kell a fejét, hogy csinálja. :-)
Van egy vízhordó fickó az irodaházban - ő szállítja a környékre a dobozolt H2O-t. Általában korán szokott érkezni, és mivel a cégben én vagyok a reggeli műszak, velem szokta lebizniszelni a küldeményt.Megérkezett az utódom is a céghez, most az időm nagy része azzal telik, hogy tanítom be. Jó lesz, 2 hónapig még egymás mellett fogunk dolgozni, és csak utána szándékozom lelécelni, így marad elég idő rendesen megmutatni neki az összes műfogást.
A hasamon apró pöttyök nőnek itt-ott, amik rettentően viszketnek, majd 2-3 nap múlva elmúlnak (ja, közben jól elvakarom őket). Aludni már csak úgy tudok, ha kitámasztom magam mindenhol mindenféle párnákkal, de így is kész tortúra, mire felveszem A PÓZT (ami persze mindig más).
A gyerek bőszen nyomkodja kifelé magát, általában a köldököm táján türemkedik kifelé. Néha egész kis csontos valamit tapintok (lehet kb. 10 Ft-os átmérőjű) amiről fogalmam nincs, mi lehet, illetve, hogy hogy türemkedik ennyire! Hol a méhem fala? Úúúúúristen, lehet, hogy méhen kívüli??? :D
A terheléses cukorkát jól tettem hogy nem hánytam ki akkor, mert megjött az eredményem, és egész jól nyomom.
Megnéztem az új védőnőt is, hát ő sokkal kevésbé szimpi, mint az előző volt. Kicsit olyan műmosolyú. De ő is belátta, hogy nálam nem szükséges zsizsegnie nagyon, mert újat nem valószínű hogy mondana/mutatna nekem. De nagyon lelkendezett, hogy hááá, csak a hasamra híztam (fenéket...) és hogy milyen jó a hasamon a bőr, egy darab csíkom nincs.
Jelenleg itt tartok, és most jól bele is léptem a harmadik trimeszterbe.
Két hét múlva lesz a legközelebbi randim a gyerekkel, és remélem, többet fogok belőle látni, mint a múltkor.
Borsolyka
2013.08.29. 14:31
Rutin muter nevelési tanácsot kap XV. rész
A kis gombóc a torkomból, ami a 13. hét óta ott csücsül bent, mostanra kezd oszladozni. Megmondom őszintén nem tett jót a kis harmatos lelkivilágomnak az általam olvasgatott "Így vesztettem el a babám a 14., 17., 20. héten" tartalmú blogbejegyzések..A gyerek viszont lassan egy kilós vekni méretét kezdi magára ölteni, és talán már jó esélye lenne a bármire, ha most hirtelen beindulna a szülés. Mondjuk, ennek egyelőre semmi jele, csak ugye a hematómás oldalak is tele voltak a naaaagy vetélési/koraszülési kockázat részletes elemzésével.
A héten bevertem a cukros löttyömet, mikor fintorogtam a látványtól, ahogy a nő keveri nekem a 2 dl-es műanyag pohárban a 4 cm vastagon álló porcukrot vízzel, akkor bociszemekkel rám nézett: - Nem szereti az édeset? Kis megdöbbenés is volt a hangjában...
És egyébként tényleg nem! Ez a gyerek gyümölcszabáló, de az nagyon!
És a méhem nyomja kifelé a gyomromat a bordáimnál, amitől a bordák égnek.
Szóval héjjjkás, méh meg gyomor! Nem olvastátok az idevonatkozó kismamás cikkeket? Ebben az időszakban JÓL érzem magam, és kirobbanok az energiától, meg a csí-től... :)
Ezen kívül a közepes gyerekemmel rohangáltam a forgatásra. Vannak táncpróbáik is, ahol twisztelni tanulnak. Meséli, hogy az ő párja egy ikerpár egyik tagja, és próba közben jól összekeverték őket, lelkesen derékon ragadta az A leányzót, aki nem győzött berzenkedni, hogy ő a másik srác párja. :-) És végre-végre a gyerek, akit eddig a 4 évvel fiatalabb húga rángatott végig a városon keresztül-kasul, mert ő maga a 14 évével képtelen volt A pontból B be eljutni, mostanra hazatalál a forgatásról. Mentségére legyen mondva, ő már igazi, vidéki gyerekecske, mert már vidéken laktunk, mikor született, és a nagy Budaipeste (ahogy valamelyik gyerekem hívta a székest) meg általában autóval jöttünk fel.
Kicsikét hadd fumigáljam anyóst is. Amikor elutaztak nyaralni, hosszas, mindenre kiterjedő itinert kaptunk tőle hogy mikor - melyik macska milyen papikát eszik, hányszor és milyen almot rakjunk alájuk, stb. stb. Az viszont annyira nem érdekli, hogy az első és valószínűleg egyetlen unokájával mi van, hogy van (rólam már ne is beszéljünk, de ezt elnézem neki :)).
Viszont, a múltkor emberem kiugrott hozzá meglátogatni, és elkezdte neki magyarázni, hogy na, majd a kicsit is hogy fogjuk nevelni, mert én túl engedékeny vagyok, nem szólok rá a gyerekeimre, és ez meg is látszik rajtuk.
Nomost ő eléggé korán egyedül maradt a két gyerekével, és az ő eszköze a szigor volt. Számomra az viszont nem pálya, hogy a gyerekem nem mer ellentmondani, nem lehet saját véleménye, és akarata. Ha meg tudnak róla győzni, miért jobb verzió az, amit ők kitaláltak, hát simán engedek. Ebből nem is vagyok hajlandó eltérni, illetve hozzánk jöhetnek a haverok, nem nézek úgy rájuk, hogy köszönni sem mernek a gyilkos tekintetemtől, vagy például az általam kiporciózott ételt sem kötelesek a gyerekeim az utolsó falatig betermelni, ráadásul evés közben ihatnak is (ezek roppant kardinális kérdések anyós szemében)!
És a gyerekeim otthon lazáznak, viszont pl. iskolában udvariasak, együttműködőek, és nagyon elégedettek velük a tanárok. Ezzel szemben az én életem párja otthon vigyázzban állt, míg az iskolában a tanárok csak fokhagymával, és kereszttel mertek bevonulni az órára, ha ő is ott volt, az igazgató már névről ismerte, illetve számos mókájáról anyósnak még csak sejtése sincs, és ha egyik másik kiderülne, még a most is megrökönyödne.
No akkor melyik is a jobb?
De közel 40 évesen nem gondolom, hogy azon fogok pörögni, hogy anuta miről mit is gondol...
És vasárnap évnyitó az iskolában, és kezdődik a mókuskerék.
Egy halom füzet várja, hogy bekötődjön (de Patópálné még nem jutott el odáig) köpenyt és tornacipőt sem vettem még, és különben is, nem akarok ingázni!!!
Borsolyka
2013.08.22. 08:52
Bébibumm XIV. rész
Jelentem, megfáztam így a 35 fokos nyár kellős közepén!
De hogy ne érezzem magam egyedül a bajban, Ember akkorát szolidarít, hogy ő is velem együtt hulla. Ketten fetrengünk agonizálva a lakásban. Ez ám az igazi jóban rosszban, holtomiglan holtáiglan!- Csak azért, mert te már többször csináltál ilyet, én meg nem! Milyen egy szülés?
Éééés akkor én belekezdtem. EDÁs szülés, nemedás szülés, császár, amit csak akartok. Eléggé sokrétű tapasztalattal rendelkezem, minden téren. Mikor hová kell ülni, állni, mit kell csinálni.
- Császárnál felállhatok, és nézhetem? (egyébként, lehet kukucskálni, ha valaki bírja, annak engedik)
Békésen ülök a rendelőben épp, mikor is kapok egy MMS-t a húgomtól. Egy fotót. Eme fantasztikusan zseniálisan szuperséges iromány is tőlem ered: http://gyerekmonopoly.blog.hu/2011/05/26/feffu_avagy_a_farmakologia_folytatodik hát most muszáj megemlítenem, hogy Szegfű, miután felnevelgette a bikaborjút, következő évben ellett egy üszőt, majd idén ismét vemhes lett.Nem tudom, másokra mikor tör rá a fészekrakó ösztön, de rám is igazán rám törhetne. Olyan sok mindent kéne a lakásunkban csinálni, de egyszerűen semmi affinitásom hozzá. Jóféle Pató Pálné módjára várom az ihletet. Tuti jönni fog?
Borsolyka
2013.08.13. 15:53
Kovászos uborka - XIII. rész
Hívjatok Ödipusznak!
Jelentem, dagadok. De nem csak a lábam. Reggel ünnepélyesen eltávolítottam az egy darab gyűrűt az ujjamról, amit hordok. Ezt a meleg rovására írom. És mérges is vagyok rá.
Délután alig akaródzik hazamenni, mert a légkondi lelkesen fúj az irodában. És mennyivel jobb a 26 fokban hűsölni, mint otthon, mikor 10 perccel a zuhanyozás után az ember megint iszamósan hiperventilál.Újgyerekről egyébként nem sokat tudok mesélni, ami újdonság. Előírás szerint funkcionál. Jó arc, a családom tagjait rúgásokkal jutalmazza, ha kíváncsiak rá. És szereti a csobogó vizet. Ahogy mosogatok, vagy eresztem a kádba a fürdővizet, beindul. Nem tudom, hogy helyezkedhetnek el a belsőségeim, de az előző összes gyerekemnél eléggé gyakran kellett meglátogatnom a mellékhelyiséget. Ő viszont valahol fent állomásozhat. Ennek köszönhetően egész éjjel tudok aludni anélkül, hogy ki kéne rohangálnom - ami jó. Viszont, már most, így a 23. héten is gondjaim vannak a levegővétellel.. Szép kilátások, mondhatom...
Ennyit tudok róla elmondani.
A héten voltunk füzeteket és egyéb iskolai kellékeket vásárolni. Nem kevés pénzt hagytunk ott. És milyen jól égnek ezek a teleírt füzetek jövőre a kályhában! Emberel mentem, és elfogott valami beteges vágy, hogy magassarkút húzzak. Szorongatom végig a kezét - eltaknyolni csak nem fogok. 2 órát sétáltunk a bevásárló központban, mire minden összevásároltunk. Lábam is jól elfáradt, de olyan jó érzés volt nőszerűnek lenni megint :) /akkor még nem dagadtam ám/ Tegnap meg beugrottam egy boltba, mert kezdik a nyári ruhákat akciósan kiszórni. Gondoltam, hátha találok valamit, ami még jó rám. Szeretem a most divatos- felül gumis, alul bővülős- ruhákat. kis is választottam kettőt, nagyon szép színekben. Filóztam, felpróbáljam-e. Szerencsére, végül meggyőztem magam, hogy nem árt, ha megnézem, milyen... Jelentem: Az eredmény katasztrofális! Malacka, lepelben... Akasztottam is vissza őket az állványra!
Új mániám is lett, ebben a melegben. Tavaly kaptunk 2 kg kovászolni való uborkát. A neten kerestem receptet hozzá. Három nap múlva megkóstoltunk, valami fenomenális lett az eredmény. Ezen felbuzdulva idén vettünk egy üvegre való uborkát. Ezt sem tudtam elrontani - jó a recept!!! - és már mikor raktam át kisebb üvegekbe, akkor elkopott a fele. A maradék két napot bírt ki. De csak azért mert visszafogtam magam.
Most megint ott áll a pulton - ezúttal 2 db 5 literes üvegben - a következő dózis. Ha jól számoltam, délután már ehető is lesz :) Ha még a fagyizóban dolgoznék, akkor tuti, kovászosuborkás fagyival is bepróbálkoznék! Anno csináltam paradicsomost és citromossöröset is. :) A söröset vitték is, mint a cukrot! És ez még a naaagy gyümölcsös sördivat előtti időkben volt ám. :)
A héten más semmi nem történt.
Bőszen lesem az időjárás jelentést. Tegnap még 29 fokot mondtak hétvégére. Ez mára már 31 fok lett.
Lesz még valaha 25 fok?
Borsolyka
2013.08.08. 11:40
13 hónap - az ambivalencia jegyében
Nagyon sok mindent megtanultak az elmúlt másfél hónapban. Mindketten járnak, még ha nem is teljesen stabilan, de már akkor is főleg két lábon közlekednek. Elkezdtek mutogatni (ezt pont nemrég kérdeztem az egyik barátnőmtől, hogy vajon hogyan tanul meg mutogatni a gyerek, ha én sohasem mutogatok), és a kedvenc időtöltésük most, hogy ha kézben korzózok velük a lakásban és ők mutogatják, hogy mit nézzünk meg. Kedvencük a kapcsoló, a termosztát, a kilincs, a képek a falon, a kaputelefon és a kukucskáló az ajtón. De a földön is minden mutogatnak. Felismerik a képen a halacskát, a labdát, a kacsát, a kutyát. Ha kérem, hogy vedd ki a szádból a cumit, kiveszik (és rögtön vissza is rakják), ha azt mondom, kérem szépen, a kezembe adják (vagy legalábbis a tenyeremhez érintik, ha megválni nem is akarnak tőle) a szorongatott tárgyat. Zenére riszálják magukat és rubintrékás guggolásokat végeznek, tudják, hol a hinta, ismerik a babakocsi, a cumisüveg, a porszívó, az óra és a lépcső szavakat. Ha valamire azt mondom, nem szabad, J rázza a fejét, de azért tovább csinálja, C rám néz, azt mondja óóóó és úgy csinálja tovább. J fel tud mászni a kanapéra és szabályosan le is tud tolatni róla, C valamiért a kanapéra nem tud felmászni, de a dohányzóasztalra és mindenféle dobozra és dobozba igen. A polcokra úgy próbálnak felkapaszkodni, hogy odatolnak valami alkalmatosságot, amivel könnyebb áthidalni a szintkülönbséget. Most már nem csak kipakolni, hanem bepakolni, sőt, átpakolni is tudnak, a formabedobóba a formázott lyukon próbálják bedobni a kockát, de persze még nem megy nekik. Továbbra is inkább rombolnak, két építőelem csak véletlenül kerül egymásra. A kicsit a nagyba viszont beleteszik, poharakat, tálkákat egymásba rakják. A telefont a fülükhöz tartják, és tudják hol a hajuk, szemük, fülük, pocakjuk, köldökük, lábuk és pelenkájuk. Tudnak puszit is dobni, bár még nem szabályosan.A dajkanyelvet nem igazán értik. Fogalmuk sincs, hogyan kell tentikézni, de lefeküdni meg aludni tudnak. Döbbenten nézik és nem tudják hova tenni, ahogy anyósom ringatja (avagy csicsíjgatja) a játékbabát. A pápá vezényszóra inkább nem hallgatnak, ha viszont azt mondom, köszönj, vagy integess, hevesen rázzák a kezüket. A hamira sem reagálnak, de ha közlöm, hogy megyünk enni, akkor indulnak az etetőszékhez. Az iszi ismeretlen fogalom náluk, a "szomjas vagy?", vagy "hozok vizet"-re mutogatnak a pohárra. Ez nem érdem, nem azért mondom, nem tudom, miért alakult így, nyilván önkéntelenül beszéltem így velük és ezt tanulták meg. Tánci-tánci meg vau-vau azért nálunk is van.
Ha megkérdezem hol van apa és anya, lelkesen mutogatnak az esküvői képeinkre, de ha nincsenek ott a képek, akkor fogalmuk sincs, kire/mire kéne mutogatni. Ennek ellenére használják az anya szót, az utóbbi napokban nagyjából mindenre. Gondolom annyit mondogattam, hogy azt gondolják, ez valami varázsszó, de nem hiszem, hogy azonosítják velem.
Igen jó étvágyuk van, néha az az érzésem, hogy egész nap esznek. Pedig azt hittem, gond lesz a darabos és változatos étkezéssel, ugyanis a nagyobbacskáknak szóló darabos bébiételeket egyáltalán nem ették meg, öklendeztek és köpködték kifelé. Sőt, már a nem darabosat is alig akarták megenni. Aztán rászoktak arra, hogy ha én a jelenlétükben eszem, akkor odajönnek a lábamhoz kunyerálni, mint két kis házikedvenc. Mondom de kislányom, ez krumplistészta, nem is szereted a krumplit, meg különben is darabos, tessék, úgysem eszed meg. De megették mindketten, sőt, éhes fiókákként tátották a szájukat a következő falatért, pedig előtte 5 perccel ettek. Vérszemet kaptam és elkezdtem nekik ebédre felnőtt kajákat adni. Imádták a zöldséges rizottót, meg a lecsós tarhonyát, rántott tököt (tudom, olajban sültet nem adunk), cukkinifasírtot, meg egy csomó mindent, amiről nem is gondoltam volna, hogy egy gyerek megeszi. Próbálkoztam a saját részre készített felnőtt főzelékkel is, de azt meg nem szerették. Aztán olyan büszke voltam magamra, mert rájöttem, hogy azt nem bírják, ha kétféle állag van egyszerre a szájukban, pépes is meg szilárd is, ezért nem megy a főzelék meg a darabos bébiétel. Most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jelenleg a bébiételt még, a darabosat meg már megeszik, szinte bármit adhatok nekik, csak a klasszik főzelékkel vannak problémák, de néha az is lecsúszik. Az allergének közül egyedül a tejre figyelek, hogy azt még feldolgozatlan formában ne kapjanak, meg aprómagvasakkal sem kínáltam őket. De ma délelőtt a bölcsiben például lenmagos kiflit ettek, tudom, bátor vagyok, de szerencsére eddig nem okozott nekik semmilyen étel semmilyen panaszt. A kanalazás még nem igazán megy, igaz nem is nagyon volt türelmem/lehetőségem tanítgatni nekik. Ha kérik a kanalat, akkor próbálkozom, egyszer C-vel már egész komoly szintekre jutottunk, de egyelőre ennyi.
A nappali alvások terén most átmeneti időszakot élünk. Nálunk az okoz kisebb bonyodalmat, hogy teljesen ráálltak arra, hogy délelőtt alszanak egy hosszút és délután rövidebbet. Ez azért okoz problémát most, mert az utóbbi időben a délelőtti alvásuk annyira hosszúra tud nyúlni, hogy nem délután, hanem estefelé lesznek újra álmosak, amikor viszont már nem akarom lefektetni őket, mert akkor a fürdetés és az esti lefekvés húzódik nagyon el, ami alapvetően nem lenne nagy baj (bár egy 13 hónapos csak ne feküdjön már este 10 után), viszont attól még ugyanolyan korán kelnek, így nyilván kialvatlanabbak, fáradtabbak. Az lenne az ideális, ha egyszer aludnának mondjuk déltől háromig, vagy ilyesmi, és akkor simán kihúznánk 8-ig, akkor fürdetés, és fél 9-9 között alvás. Ehelyett az van, hogy reggel 7 körül kelnek, délig általában képtelenség ébren tartani őket, ha bölcsiben vagyunk, talán kihúzzák fél 12-ig, de leginkább 10 és 11 között elfáradnak és le kell tenni őket aludni. Ilyenkor képesek 2,5-3 órát is aludni, felébrednek mondjuk negyed 2-kor, és akkor vagyok gondban, hogy most ez estig nagyon sok, de 6 után meg már nem akarom letenni őket, mert akkor a fenti probléma következik be. Az utóbbi pár alkalommal, mikor ilyen előfordult, akkor mindenféle bravúrral inkább kihúztam velük fél 8-ig és korábban fektettünk, vagy fél 6 felé kimentem velük sétálni, hogy a babakocsiban hunyjanak egy kicsit, mert ott nem alszanak be annyira, mint az ágyukban. Az egyalvásos napoknak viszont az a veszélye, hogy akkor meg annyira elfáradnak, mire az esti alvásra kerül sor, hogy sokkal nyugtalanabb az éjszakájuk, nagyobb az esély, hogy többször felsírnak. Van amikor persze nem. Lényeg, hogy az alvásukkal összességében továbbra is alapvetően elégedett vagyok.
Elkezdtünk bölcsibe járni, ami nagy változásokat hozott az életünkben. Heti két alkalommal 2 órára megyünk délelőtt, és természetesen én is ott vagyok velük. Szerintem ők oda főleg enni járnak. Az első alkalommal ugyanis kaptak ők is reggelit (párizsis zsömlét, amit itthon előtte sose, meg azóta sem mondjuk), és ez annyira tetszett nekik, hogy azóta amint belépünk, mennek az asztalhoz. Nem mondom, hogy annyira elvegyülnek, de egyre többször van olyan, hogy megfeledkeznek magukról (és rólam), odamennek valakihez vagy valamihez és boldogan játszanak. Még mindig inkább azonban a partvonalról figyelő típusok, akik a rövidnadrágom szélén ülnek és max engem rángatnak, vagy velem akarnak játszani. Ami viszont már az első két alkalom után szembeötlő volt, (vagy csak véletlen egybeesés), hogy egyszercsak elkezdtek nem félni az idegenektől. Ez azt jelenti, hogy ha az anya-apa-bébiszitter szentháromságon kívül más is a látókörükbe kerül, nem ordítanak, sőt, játszani is hajlandóak másokkal, csak ne akarjon senki hozzájuk érni, meg felvenni őket. Ez náluk már nagyon nagy eredmény, mégis azt érzem, hogy bár már hat hete járunk, nem igazán jutottunk előre a beszoktatás terén. Még az elején elmondtam az ott dolgozóknak, hogy mi a helyzet, hogy ha könnyebben kezelhetőek lennének, vagy rá lehetne őket bízni bárki másra (nem bárkire, hanem mondjuk nagymamára, nagynénire, sokszor látott barátnőre), akkor eszembe se jutott volna ilyen korán bölcsiztetni őket, de úgy érzem, ők olyan szinten vannak rámkattanva, hogy az már kóros, és az én életminőségemet mindenképpen negatív irányba befolyásolja, ami senkinek sem jó. Nagyon megértőek voltak, azt mondták, volt már dolguk ilyen gyerekkel, nem ajánlották a sokkterápiát (hagyd ott őket, 10 percig ordítanak, aztán majd eljátszanak szépen egész délelőtt), a fokozatosság hívei. Szóval én most jutottam odáig, hogy szerintem tovább kellene lépni, mittudomén kimegyek öt percre vagy valami, mert úgy érzem, semmit nem haladunk, ugyanott tartunk, mint a második alkalommal. Szóval most azt beszéltük meg, hogy ráállítják a csajokra a rám leginkább emlékeztető habitusú gondozónőt és elkezdjük a kimegyek a teremből öt percre - játékot. Olyan jó lenne, ha ez úgy működne nálunk is, mint általában másoknál, hogy igen, éktelen üvöltés, aztán egy idő után megnyugszanak. Nem bánom azt sem, ha a visszaérkezésem után megkapom a büntetősírást, tudom, hogy ez ezzel jár.
Vannak egyébként nagyon kétségbeesett napjaim. Mikor azt érzem, hogy megint külső segítséghez kell folyamodnom, mert újra kezd elhatalmasodni a manipuláció és érzelmi zsarolás a részükről, és bármennyire is megfejtettük korábban annak az okát, hogy miért vagyok manipulálható, mégsem tudok mit kezdeni a jelenlegi helyzettel. Nem tudom, mikor vagy mitől lettem megint gyenge, vagy inkább mitől veszítettem el azt az erőt, amit sikerült feléjük sugároznom, és amitől normalizálódott a korábban fejtegetett helyzet. Mert most megint gyakori, hogy naphosszat ordítanak, csak már nem úgy, mint korábban, hanem a lábamba kapaszkodva, vagy a földhöz csapva magukat, és esküszöm, nem tudom, miafaszt akarnak. Hiszen ott vagyok velük, játszom velük, gyakran fel is veszem őket villanykapcsoló-leltárra, lehetnek ölben, ha akarnak. Természetesen továbbra sem azzal van a bajom, ha azért sírnak, mert éhesek/fáradtak/összevesztek valamin/elestek/nem sikerült valami vagy valami olyat szeretnének, amit nem szabad. Ezek olyan sírások, aminek van oka. És ezekből a sírásokból általában másodpercek alatt ki is lehet gyógyítani őket. De újra sok az ok nélkülinek tűnő világfájdalmas ordítás, amit az új szomszédaink sem mulasztanak el szóvá tenni. A legjobban az idegesít, ha a drámát játszóházban/bölcsiben/
Aztán olyan is van, mikor tökegyedül eljátszanak akár fél órán keresztül is. Ennek jellemzően két esete van. Az egyik a reggeli rutin. Ha ébrednek, beviszem a tápot az ágyukba, én kijövök és megiszom a kávémat. Ezután bemegyek, egy kiságyba rakom őket, adok játékokat, én meg elmegyek zuhanyozni, öltözni, satöbbi. Ma reggel például 40 percet játszottak így mindenféle méltatlankodás nélkül. A másik eset, hogy ha valamit nagyon meg kell csinálnom, például utazáshoz pakolok össze, vagy nagyon nem jó nekik már semmi, akkor is berakom őket egy kiságyba játékokkal és beindítok egy mesét. Ez is ki szokott tartani 20-30 percig, most is ott vannak például, és hallom, hogy röhögcsélnek egymással :) De csakis addig, amíg meg nem látnak. Napközben leginkább ez működik.
A legeslegnagyobb eredményt hagytam a végére. Anyósom két hétig szabadságon volt, így elutaztunk hozzájuk vidékre a szokásos hétvége helyett négy napra. Még a negyedik napon sem vehette őket kézbe a mama, de a jelenlétét már teljesen elfogadták, olyan is volt, hogy teljesen saját elhatározásukból kimentek hozzá a konyhába. Aztán a mama töltött még két napot nálunk. Az ötödik napon már hagyták, hogy játsszon velük, miközben én a reggelit készítettem, szóval kezdett igazi segítség-íze lenni a dolognak. Ugyanezen a napon kimentünk együtt a játszótérre, a mama az egyik gyerekkel volt, én meg a másikkal, de külön utakon, nem egymás hátsójában, és úgy működött, mintha csak a bébiszitter lett volna velük. Ezen felbátorodva a segítő családtagra bíztam az uzsonnáztatást is, én közben elbújtam az erkélyen, és működött. A hatodik napon pedig, J éppen az apja ölében ült, mikor a mama odament hozzájuk és J átkéretőzött az ő ölébe!!! Történelmi pillanat, alig hittünk a szemünknek. Körbemutogatta neki a kapcsolókat és kilincseket, majd C is felkéretőzött és őt is körbehordozta a lakáson. Nagyon boldog voltam-vagyok ettől, mert már látom, hogy van remény, csak nekik időre van szükségük ahhoz, hogy valakiben ilyen szinten megbízzanak.
Szóval ezért mondom, hogy olyan ambivalens ez az egész...
Leolib