Hogy én miért nem tudok legalább egyszer simán elintézni valamit? Apám soha nem volt a pontosság mintaképe. Gyerekkoromban – elsősként - ő vitt reggelente iskolába, és rendre csengetés körül estem be a terembe. Ezért meg is kaptam a kis fejmosásom, amitől süllyedtem…

Jaj, még nem az, bár ott tartanék, de valahogy a szervezetem még nem vette az adást, hogy zöld lámpa. Rohadt vörösök, minden hónapban bevonulnak, pedig hívja őket a fene!  Nade akkor mivan!?? Ugye itt a jogos kérdés! Mint láthattátok, végre van valami előrelépés…

No, ott hagytuk abba, hogy mentünk a Speckódokihoz. Mondanom sem kell, hogy bazi későn jutottunk be hozzá, volt már vagy iccaka 11 óra. A doki hulla beteg volt, mi hulla fáradtak, és hullára nem kívántunk már semmit csak napocskás párnámat a fejem alá… Szóval újfent…

  Túl vagyok a 40 hét felén, de a dokimmal a terhesség megállapítása óta gyakorlatilag még csak egyszer találkoztam, és mosolygáson kívül akkor sem nagyon történt semmi. És most nem tudom eldönteni, hogy ez nekem jó, vagy nem jó. Szerencsésnek érzem magam, amiért van…

17. hétEzt a hetet szívesen átugrottam volna, már ami az orvosi látogatások eredményeit illeti. Hétfőn sóhajtottam egy nagyot, felsandítottam az égre és kérdőre vontam az ott lakókat, hogy namivan, csak nem túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen?! Múlt héten…