Azt hiszem, Tökmag a héten igazi úri kisasszony volt. Voltunk ugye kiállítás megnyitón, ahol valódi művészi érzékről téve tanúbizonyságot, perceken keresztül tátott szájjal nézte a "19. szoba" feliratot, amely bár nem a kiállítás része volt, nem vont le semmit a betűtípus és a kivitelezés esztétikai értékéből. Azt pedig külön élvezte, hogy kézről kézre járt, a Banyák felváltva rázták a popóját.

Kedden kezdődött a lakásfelújítás zajos és büdös része, aznap lekaparták a tapétát, akkor még itthon voltunk, viszont másnap reggel, miután beengedtem a festőt, összecuccoltam a kisasszonyt, és átköltöztünk a nagyapjához. Mivel elég vacak passzban (így hívják szépen a szülés utáni depressziót?) vagyok mostanában, nagyon igyekeztem, hogy semmi ne hiányozzon, így is elég ócska anyának érzem magam. Természetesen csak a táposcsibe CUMISÜVEGÉT hagytam itthon, ami akkor derült ki, amikor Ms. Türelmetlen megéhezett. Ott álltam az éhségtől üvöltő gyerekemmel, cumisüveg nélkül. Tejem ugyan van még, de a vérnyomáscsökkentővel fűszerezett anyatej nem éppen ideális táplálék szerintem, úgyhogy felcsaptam a leányt a hordozóba, betömtem az ordító szájat egy cumival, így magamra kötve 20 perc békét és csendet nyerve elvágtattam a legközelebbi gyógyszertárba. Ja, hogy ők nem árulnak cumisüveget? És ehhez végig kellett állnom a négyhónapossal a sort? Remek. Nyeltem hármat, két szaftos káromkodást és egy cifrát is, majd megkérdeztem, hogy van-e Rossmann vagy DM valahol. Volt, Rossmann, ahol ugye nincs Aventes termék, csak NUK, és a lányom teljes szettje Avent.. de kicsire nem adunk, vettem egy nagyonrózsaszín cumisüveget, hazavágtattam a csajjal, és adtam neki enni. A béke helyreállt, a Föld ismét kerek lett számára, csak épp aludni nem volt hajlandó idegen helyen. Kicsit féltem, hogy mi lesz így éjjel, de aztán befutott Apaisten, és kettőnk között, összebújva azért az álom győzött.

Hozzávalók:

Először is elnézést, amiért elmaradt a napló, mentségünkre legyen mondva, hogy kissé elfoglaltak voltunk az utóbbi időben.

Az elmúlt két hetünk extra sűrűre sikeredett, a lassan 7 kilós ifjú hölgy úgy betáblázta a naptárját, hogy alig győztem követni. Egyre több programunk van, amit ő is élvez, és én sem érzem magam bezárva, az egésznek csak a flylady énem (takarítós program - http://www.urban-eve.hu/2009/03/23/flylady-tedd-rendbe-a-lakasod-tedd-rendbe-az-eleted/) nem örült, a lakás ugyanis úgy úszott el, ahogy a terhességem elején kiszínezett álmaim arról, hogy micsoda fittmama leszek. Voltunk a nagypapánál, aki hihetetlen szeretettel játszik az eddig egyszem unokájával, és boldog-büszkén nézi, ahogy a fia Tökmaggal bánik. 

Vagy az asztalost kellett szórakoztatnia, aki párszor belekavarodott a számolásba, mikor Tökmag kissé éles üvöltésének közepette próbálta felmérni a készítendő bútor pontos méreteit. Merthogy szétrobbantjuk a nappalit. Illetve azt, ahol a nappali helye lenne.  Új lépcsőkorlátok, hatalmas beépített szekrény, mert az eddigi állapotában a galéria lépcsője bizony nagyon gyerekveszélyes volt. És ugyan Tökmag még a "leteszem és ottmarad" effektet nyomja, de ez elég gyorsan változni fog a helyzet... 

Aztán múlt hétvégén Tökmag bandázni ment, ráadásul elővéve anyjától örökölt sznob énjét, rögtön Siófokon, egy hotelben. Banyatalálkozó volt, amit a sokeszű kismamák ügyesen szombatra szerveztek, csak azt felejtették el, hogy ez a szombat bizony munkanap, velem az élen. Így történt meg az, hogy délelőtt megérkezett értünk Borstörő a férjével, és miután becuccoltuk a gyereket, a babakocsit, a kengurut, és a degeszre tömött pelenkázótáskát a kocsijukba, lefuvaroztak minket Siófokra. Jóatyám szokta volt mondani, hogy nem az az úr, akinek autója, hanem akinek sofőrje van. Szóval a lányom már hivatalosan is úrilány, amit az állandóan kecsesen eltartott kisujja is bizonyít.  Kénytelen vagyok megállapítani ismételten, hogy nagyon jó csapatot hoztunk össze. Volt lent egy rakat baba, fél éves és az alattiak, pár kisgyerek, egy kiskamasz, két gömbölyű pocak, és a babára várók is. Meg persze férjek, akik szemrebbenés nélkül tűrték, ahogy az éttermekben, társalgóban, gyakorlatilag szinte mindenhol előcsaptuk a melleket, ha a dedek megéheztek. Nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy senki kezében ne a saját gyereke legyen, azért csereszoptatás nem volt. Viszont szívmelengető volt látni azt a bizalmat, ahogy simán másra bíztuk szemünk fényét. 

Este megérkezett Tökmag apukája is, és én elolvadtam, ahogy a lányom meglátva az apját, hatalmas vigyorral köszönt neki. Aztán este átmentünk egy étterembe, ami finoman fogalmazva sem volt gyerekbarát. Ahhoz képest, hogy rajtunk kívül nem volt vendég, húzták a szájukat a gyerekekre, fájt nekik megmelegíteni a vizet a tápszerhez, diszkréten morogtak a bajszuk alatt. Pedig ha jól emlékszem, ott nem is monokiniztünk szoptatás címszóval. 

Vasárnap délelőtt sétáltunk egy nagyot a Balaton partján, készült pár spontánra komponált fotó (így jár az, aki hivatásos fotósokkal megy babakocsi-tologató partira), és nagyon, de nagyon jó volt. Aztán múlt héten beütött a ménkű, kiderült, hogy megint egekben a vérnyomásom.

Vérnyomáscsökkentő, és a PCOS miatt korábban is szedett metformin jön, ami azt jelenti, hogy azonnal el kellett választanom Tökmagot. Nyakalja a tápszert, viszont mennyiségben az előírt adag kevés.. nem tölti ki a gyomrát a kis bélpoklosnak. Így gyermekorvosi utasításra elkezdtünk tegnap almázni. Azért tegnap, mert Tökmag apja hétvégére kimenőt kapott, három másik gyerekes apukával túrázni mentek, több liternyi magas alkoholtartalmú üzemanyagot cipelve magukkal. Jellemző az életünkre, hogy azzal jött haza, hogy tök jó volt kicsit nélkülünk, de még jobb volt hazaérni hozzánk, viszont az alkoholgőzös kanmurin is többet aludt, mint itthon szokott. Mindenesetre abban maradtunk, hogy január-február környékén, ha már nem érzem magam ennyire tohonya tehénnek, én megyek el a barátnőmmel egy pihenős-relaxálós gyerekmentes két napra. Egyelőre elképzelésem sincs, hogyan fogom itt hagyni a minit két napra, mikor a tejelválasztásba is belehasadt a szívem kicsit. Azt hiszem, nekem jobban hiányzik a szoptatás, mint neki, arról nem is beszélve, mennyire utálok éjjel kimászni a jó meleg ágyból bekeverni a tápos csibe kajáját. 

Szóval elvagyunk... ez a hét megint jó pörgős lesz, holnap reggel nekem vérvétel, valamikor majd kiállítás megnyitóra (http://hvg.hu/kultura/20111110_kerenyi_imre_kepvasarlas_visszakezbol) is megyünk, elvégre a gyermek kulturális nevelését nem lehet elég korán kezdeni (a zeneit sem, hetek óta alternatív rockot hallgatunk, meg rockoperákat), közben festés lesz itthon, meg folytatódik a fúrás-faragás, és az almapüré-gyártás nagy tételben. Nem unatkozunk. Kezdem igazán élvezni a HTB létet. 

Tökcsősz

29. hét

Szemfüles olvasók biztos kiszúrták, hogy míg legutóbb a 26. hét volt az én fejezetem, most ismét ugrottunk előre az időben jó sokat! :-) Hogy mi ennek az oka? Először is az, hogy megint elmulasztottam a múlt heti naplót, ejnye-bejnye… Igen ám, de akkor is csak még a 28. következne - gondolnánk, de a múlt heti 4D ultrahangon - mint eddig a 12. heti óta mindig - egy héttel idősebbnek mérték a babát, vagyis mégsem, mert az utolsó menstruáció dátuma szerint napra pontosan stimmelnek a mérési adatok. Nem stimmeltek viszont a 12. hétig, ameddig is egy héttel fiatalabbnak mérték, és minden adat - többek között a születésének várható ideje is - a megrövidült állapothoz lett kiszámolva. Hát ezt a nagy zűrzavart majd Máté maga fogja eloszlatni, amikor úgy dönt elindul kifelé.

No, de akkor mesélem is a 4D-t. A várakozásokkal ellentétben nem sok mindent tudtunk meg a kisfiunkról, még valójában azt sem, hogy fiú-e. Szorosan összeszorított combokkal feküdt ugyanis, a létező összes végtagját az arca elé pakolva. Hiába na, rejtőzködő alkat. És még szundikált is végig, szóval nem tudtuk kicsalni a pozíciójából, pedig az ultrahangos nővér kemény erőfeszítéseket tett erre, rendesen cibálta a pohomat, ami elég mulatságos látványt nyújtott. A méréseket el tudta végezni, úgyhogy legalább egy leletünk született arról, hogy a baba rendben van - még ha csilivili videóval és bájos arcfotókkal nem is gazdagodtunk.

Megvolt a rettegett terheléses vércukorvizsgálat, ami igazából arról szólt, hogy ki mennyire jó mixer. Ha nem kavargattuk elég gyorsan a cukros folyadékot, akkor összeállt egy hatalmas göbbé, amit aztán mint ló a kockacukrot kellett elrágcsálnunk, hát mondhatom üdítő egy élmény volt. A szigorú nővérek minden cukormorzsát fellegeltettek velünk, ami a pohár alján még ott figyelt, csak aztán lehetett menni sziesztázni a folyosóra. Azt vártam, hogy majd éhen fogok pusztulni, de a két deci cukros löttytől egész jól laktam, és a folyosói kanapé kényelmét élvezve emésztgettem a különleges reggelim. Az eredmény nem lett túl jó, igazából rossz sem, de nem sokon múlott, úgyhogy a dokim jobbnak látta megvonni tőlem az élet olyan apró örömeit, mint például a csoki, a túrórudi, és minden ilyesmi, ami egy kicsit feldobná a napomat.

Hogy miért kell feldobni a napomat? Mert javarészt még mindig úgy telik, hogy be kell menni a munkahelyre és ott agyhalottat játszani 8 órán keresztül a gép előtt. Túl sok munkát ugyanis már nem tudok magamból kifacsarni, ugyanis egyfolytában már a baba dolgok járnak a fejemben. Eszeveszetten bújom az online aukciós oldalakat és hol babaszoba, hol babakocsi lázban égek. Vagyis már annyira nem is, mert mindkettőt sikerült jó áron, szép állapotban beszerezni. Még sem a bútorokat, sem a kocsit nem hoztuk el, de megnyugtat a tudat, hogy gyűlnek a gyerkőc dolgai. Szoktam neki mesélni, hogy már van ám kocsija, meg ágya, ő pedig lelkesen rugdal az örömtől (hogy az anyja beszél hozzá).

Jó gyerek egyébként még mindig, és igen diszkrét, mert nem ficereg valami intenzíven, noha érzem, hogy van, létezik. A hasamat sem "növesztette meg" túl nagyra, egész szerény méretű, amit cseppet sem bánok. Egyelőre hízás ügyileg is rendben vagyok, plusz nyolc kilónál járok. Meglátjuk mi lesz a végén következő nagy hajrában. Még mindig farfekvéses, de remélem lassan rászánja magát a fordulásra, mert később esetleg  már túl nagy méretű lesz, és túl kicsi helye lesz a mutatványhoz.

A dokim még mindig szuper jófej, jövő hétvégére berendelt a kórházba, mert úgyis ügyeletes lesz, és rápillantunk a babára ultrahangon, utána pedig a férjemmel együtt körbevezet a szülőszobán és elmagyarázza mi micsoda, és beszélgetünk a szülésről. Nagyon várom, mint ahogy az összes vele való találkozást. Remélem a szülés is beigazolja majd, hogy jól döntöttem, amikor Ő lett a választott orvosom.

Közben egyre többször jut eszembe a szülés, részben a szülésfelkészítő tanfolyamoknak hála. Ott általában arról beszélgetünk miként zajlik majd a szülés, mi történik a babával a kórházi tartózkodás alatt, legközelebb pedig azt mondják majd el, hogy mik a teendőink amikor már hazavittük a picit.

Még mindig rengeteg volt mostanában az intézkedni való, a cég költözésének utózengéi, meg a végtörlesztés is ugye, ami egyébként úgy tűnik sínen van. Ami viszont a munkahelyet illeti, ott egyre kaotikusabb a helyzet, utódom még nincs és egyre valószínűbb, hogy csak a távozásom után foglalja el a posztját. Hát, ez van, nem én terveztem így. A főnökség kitűzött egy dátumot, jövő ilyenkor felülbírálják a forgalmunkat, és ha továbbra is a mostani szintet tartjuk, lehúzzuk a rolót. Úgy tűnik az utolsó előtti pillanatban ugrottam le a süllyedő hajóról. Már csak három hét és végre ezzel sem kell foglalkoznom, csak azzal, hogy felkészítsem a lakásunkat az új lakó érkezésére. Már alig várom, hogy fejest ugorjak ebbe a sokkal vonzóbb feladatba.

ui.: A terhestünetek valahogy mindig kimaradnak a naplómból, pedig rendesen színesítik a napjaimat, főként ami a derékfájásomat illeti. Van ugyanis egy pont, a keresztcsontom tájéka, ami - ha sokat ülök - úgy beáll, hogy utána nem bírok felkelni. Még itthon esik meg az ilyesmi addig nem gáz - bár a múltkor a vécére igyekeztem volna de nem mozdult a derekam, nem sokon múlt a szobatisztaságom - de amikor a jógán maradok ülve miközben a többiek már javában végzik az állógyakorlatokat, akkor az azért ciki. Főleg, hogy baromi nehezen viselem ezt a fájdalmat, és megijeszt a gondolat, hogy ez a szülési fájdalom kb. századrésze lehet. Ezen kívül még annyi tünetem van, hogy sokkal hamarabb elfáradok, mint ezelőtt, sőt ha gyors léptekkel loholok valahová akkor még rendesen be is szúr  hasam, éjjelente pedig 5 percig tart kikászálódni az ágyból pisilni, és az éjszakai forgolódást is nyugdíjas tempóban végzem. Beköszöntött a harmadik trimeszter.

Minta

Hol volt, hol nem volt… valahogy sikerült hét hónapig szoptatnom a pici és mohó lánykámat. Mindig azt hallottam, hogy ha ennyi ideig sikerül, majd jól megszenvedek azzal, hogy leapasszam a tejemet. Megszenvedtem, csak kissé rendhagyó módon. Nyaralás alatt sikerült belemennem a jó kis meleg termálvízbe, ami miatt azonnali hatállyal lázas lettem és a szombathelyi kórház szülészeti osztályára kerültem. Vidám. Csupa terhes anyuka az egyik csokorban és csupa újszülött és megszült kismama a másik csokorban. Az akkor kb. 5-6 hónapos kislányom óriásinak számított a többi baba között. . Azonnal kedvenccé vált.

Merthogy a keményre dagadt mellemet neki kellett leszívnia szoptatással. Én meg persze azt hittem sírva fakadok…