2011.11.10. 11:41
Törvényben rögzítenék azt, ami evidens…
Ismét újabb – némileg vicces – törvénytervezettel rukkolt elő kormányunk, miszerint törvényben rögzítenék, hogy a gyereknek márpedig szót kell fogadnia szüleinek (miért enélkül nem fogadtak szót?) illetve, hogy a szülő – saját igényeit háttérbe helyezve – segítse a gyermekét… Magyarán ha gyerek kocsit akar, akkor ha éhezünk is, de lesz kocsija a büdös kölkének! :-D Okés, ez egy kicsit sarkított volt, de ez egész tervezet totálisan banális. Mintha ha azt foglalnák törvénybe, hogy vehetsz levegőt, de jogod van nem venni is, és ha ellentmondasz az törvénybeütköző!
Tehát még egyszer: az elképzelés szerint a kiskorú korú gyermeknek kutya kötelessége, hogy szülőjével együttműködjön – magyarán szót fogadjon -, olyan életmódot folytasson amely nem egészségkárosító, illetve a tankötelezettségig minimum tanuljon. Nos, ezt valahogy úgy bírom elképzelni, hogy amikor megszületik az utód, a bejáratra rakható szalag mellé (tényleg azzal mi lett?) kapnak egy példányt a családjogi törvényből, amelyet az újszülött dednek az első szopás alkalmával rögtön be kell magolnia, vagy mi?
Továbbgondolva, néhány élethelyzetet vizsgálva próbáltam értelmezni a dolgot:
1 éves Ödönke reggeli közben úgy gondolja, hogy mintát vesz a szalvétából. Egy nagyobb darabot szépen megcsócsál.
Kérdés: Törvénybe ütközött, hogy szalvétát evett? Kinek a felelőssége? 1 éves Ödönkéé, aki még nem tudja, hogy az egészségkárosító, vagy anyáé aki éppen nem figyelt?
3 éves Piroska éppen bilire szokik. Elmélyülten játszóterezik anyukájával, amikor megtörténik a baleset, hát berottyant egy embereset; úgy ott a homokozó közepén hagy egy nagyobb darab ábrát.
Kérdés: Törvénye ütközött, hogy formázott egyet a homokozóban? Mit lehet ebben a helyzetben tenni? A homokozó kellős közepén lobogtatni a törvényt, hogy: Édes gyermekem törvénytelenül működsz!
10 éves Jocó meglátta a legújabb gameboxot (vagy mit), ami úgy nettó 80 ezer. Neki olyan kell és kész! A további fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos, személyiségfejlődése érdekében, feltétlenül tudnia kell hogyan lehet a kriptonikokat kilőni, illetve kapcsolatrendszerének megalapozásához mindenképpen be kell ruházni egy ilyenre.
Kérdés: Törvénybe ütköző ha anya nem veszi meg a maga alantas igényeit feláldozva sem? (Ó a balga inkább mosógépet venne.)
12 éves Dzsennifer sítáborba menne. 40 ezer 4 nap (gőzöm sincs az árakról). A szülőknek ez nem fér bele a keretbe.
Kérdés: Törvénybe ütköző, ha nem megy el a gyerek, a szülők inkább a család megélhetésére fordítják a pénzt?
Szóval szerintem sok érdekes kérdést vet fel a tervezet ezen része, érdemes lenne a tisztelt Uraknak picikét gondolkodni, mielőtt elrukkolnak vele, esetleg azon, hogy az mennyire életszerű netán alkalmazható…
Ja, amúgy a slusszpoén az, hogy igazából szankciója nincs dolognak, mert minden mostanában előkerülő törvénytervezet mint ez is, inkább egy bedobott gumicsont a jónépnek, amin aztán lehet rágózni, míg végül valami hasonlóval, kevésbé drasztikusnak mondható tervezettel jönnek ki. Valószínűleg ez a nemzeti konzultáció sajátos felfogása! :-D
Borstörő
2011.11.09. 11:38
Császár vs. hüvelyi szülés
A téma szinte állandóan kering, a hasonló témájú női netes magazinok körében. Gyakorlatilag 3 táborra osztható az állást foglalók csoportja:
- hüvelyi szülés forever
- előre megfontolt szándékkal elkövetett császár, egészségügyi vagy kényelmi okokból
- meglepi császár komplikációk miatt
Nos, a legnagyobb bírálatot általában az előre megfontolt szándékú császárosok kapják, mert ugye ők azok, akik saját döntésüknek köszönhetően választották a számukra – elsőre kényelmesebbnek, fájdalom-mentesebbnek tűnő – megfelelő megoldást. A második bírálat az oxitocin, illetve a fájdalomcsillapítók használóit érinti. Aztán persze vannak különböző anomáliák is, mint például, hogy minek fogadott orvos, a bába is levezeti a szülést, meg Magyarországon mennyire orvos-központúak a kismamák stb.Namost megint laikus vélemény következik, mert eddig még egyikben sem volt részem, és valószínűleg ezért nem értem a vitát sem eleve…
Szóval… először is nem értem, hogy miért csinálnak ebből ekkora ügyet, hogy ki milyen módon szül, miért bírálják – és sajnos elítélik is - az emberek a másik döntését!?? Nem értem, hogy miért baj az, ha valaki úgy döntött, hogy császárral szül!? Nyilván megvan rá az oka, a félelme… Másrészt meg úgy tudom, és úgy hallottam, hogy azért a császárosok is megszenvednek utána rendesen… Szóval nem akkora fáklyás menet, mint ahogy látszik. Azt sem értem, hogy miért mondják azt, hogy a dokinak kényelmesebb? Hát nem tudom, de szerintem inkább vezetnek le egy hüvelyi szülést, mint egy komplikációkkal megtűzdelt műtétet…
Azt gondolom, hogy nem a szülés módja határozza meg azt, hogy a gyerek milyen kapcsolatban áll majd a későbbiekben a szüleivel, hanem az, hogy szeretetteljes családi légkörben nevelkedik, egy következetes értékalapú nevelést kap, bizalmas kapcsolat alakul ki a szüleivel, törődnek, foglalkoznak vele.
Tehát ezen a gondolatmenten haladva nem látom az összefüggést a szülés módja és a gyerek jelleme, a gyerek szüleihez való kapcsolatának illetve a szülők gyermekhez való hozzáállásában sem látok összefüggést. Tudnék én mindenre példát mondani, hogy például ismerek olyan császáros családot, akik gyakorlatilag mintaszerűek számomra gyereknevelés szempontjából, és tudnék olyat is mondani, aki a hüvelyi ellenére le se szarja a porontyát. Nyilván nem végeztem erre vonatkozó kutatásokat, csak, mint laikusként kívülről belepofázva okoskodva próbálom megérteni a bírálók álláspontjait, hogy miért ítélik ezt el ennyire!?
És persze ha már a bírálóknál tartunk, hadd mondjam el, hogy az a vehemencia, amivel megkérdőjelezik egy-egy császár szükségességét, vagy elítélnek valakit azért mert ezt választotta nem túl tisztességes és korrekt dolog. Hiszen akinek nem volt más választása, még abban is felesleges bűntudatot keltenek ezzel!
A császáros oldalról meg azt nem értem, hogy miért gondolják azt, hogy a vaginális szülés után annyira kitágul a „járat”, hogy utána a kekszelés egy tág alagútban való fénykeresést jelent. Azért a hüvely is bír regenerálódni, hiszen így van kitalálva, a természet így tervezte meg! Nyilván előfordul vágás, metszés, akármi, de ez sem lehet rosszabb mint egy császárból felépülni szerintem.
A másik, amit nem értek, hogy miért baj az, ha valaki oxitocint kap, esetleg fájdalomcsillapítást kér!? Szerintem egy szülésnél az a legfontosabb, hogy a mama és a baba is jól érezze magát, hogy az történjen és úgy, ahogy szeretnék. Miért kell elítélni vagy megkérdőjelezni azt, aki fenti segítségekkel él? Komolyan néha olyan megdöbbentő ítéletekkel, és előítéletekkel találkozom, hogy kerekedik a szemem rendesen… De arról senki nem beszél, hogy mennyit foglalkozik a gyermekével, hogy bár megad neki mindent, csak a vele eltöltött időt sajnálja! M i é r t n e m e z a t é m a ?
Borstörő
2011.11.04. 08:35
Fél lábbal kint az elátkozott cégből
26. hét
A legutóbb megjelent naplóm a 24. hetet írta le, de most úgy érzem léptetni kell egy héttel a naplót, mert folyton elmaradásban vagyok és sosem érem magam utol. Pedig holnap már a 27. hetet töltöm papírforma szerint. (Az ultrahang szerint pár nappal idősebb a kicsi, de ennek sok jelentősége úgy sincs.)Tehát most megpróbálom összefoglalni, hogy az elmúlt hétben, azaz szám szerint a 26-on mi minden történt velünk. A munkahelyem új irodájába járogatok be immáron, ami még mindig nagyszerű a modernsége miatt, de egyre bizonyosabb, hogy átok ül rajta. A költözés során meghibásodott a számítógépem, ami a cégnél a legfontosabb gép volt. Minden fontos program arra volt telepítve, így ezektől is elbúcsúztunk. Van persze megoldás, új licenckódokat kell vásárolni, nem kevés pénzért. Talán a sok közül ez a legkisebb (bár költséges) baj. A selejtezés során fontos telepítő-cédék lettek az enyészeté, hál Istennek ez a baki nem az én lelkemen szárad, de persze kellőképpen idegesítő, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. (Ti. hogy valaki nemes egyszerűséggel kigór a kukába ilyen fontos dolgokat…)
A legégetőbb probléma, hogy az ország legnagyobb telefonszolgáltatónak lassan két hét sem volt elég hogy beüzemelje a telefonvonalunkat, így nem csak az ügyfelek nem tudnak minket elérni, de a kintlévőségeinket - beleértve a fizetéseinket - sem tudjuk telefonvonal nélkül átutalni. Így jártunk… Minden nap veszekszünk kicsit perrel fenyegetőzve a szolgáltatóval, és bízunk abban, hogy a holnap sikert hoz. Eddig még nem jött be. Szerencsére internetünk van, így valahogy csak eltöltjük a napot, de a weboldalunk például nem működik a cég központjában történt szerverváltás miatt. Ők ránk, mi rájuk mutogatunk, és egymástól várjuk a hiba megoldását.
Mindeközben én és a másik kismama kolléganőm próbáljuk magunkat kivonni a dolgok alól, mert ezeken csak idegeskedni lehet, és az most nekünk nem jó. (Kérdem én, kinek jó?!) Szegény szerencsétlen nemterhes kollegina rohangál, mint a mérgezett egér, lassan hadban áll az egész világgal, de legalábbis a főnökséggel biztosan, és próbálja menteni a helyzetet, meg a céget. Nem lennék a helyében: én lassan kimenekülök a romok alól, de neki továbbra is itt kell helytállnia a fronton.
Közben egyre többet zakatol az agyam a beszerzéseken. Neten már huszonhatszor kiválasztottam a kiságyat, babakocsit, és nemsokára szintet lép a kapcsolatom a baba dolgokkal, ti. hogy személyesen is megnézem őket. J Remélem, hamarosan odáig is eljutok, hogy meg is rendeljem a cumókat. Babakocsi ügyben magasra tettem a lécet, ragaszkodom az átfordítható tolókarhoz, a maximum 10 kg-os súlyhoz, a merev mózeshez, a bolygósítható első kerekekhez, a lengéscsillapítóhoz és még ahhoz is, hogy később sportmódban is lehessen használni. Ja és mindez anyagilag ne haladja meg az általam megszabott keretet. Úgy tűnik találtam egy befutót, amivel hétvégén randizunk. A kiságyon kevesebbet agyaltam, ott csak az volt a feltétel, hogy méretileg beférjen a neki szánt helyre, és, hogy pelenkázóval egybeépített típus legyen. Aztán megtaláltam egy kék-fehér típust, és belezúgtam. Árban is megfelel. Egyébként is hol vagyok már attól, hogy óóó hát mindent úgyis elöröklünk, amit meg nem azt majd levadászom online aukción… Csak hát akkor még nem tudtam, hogy nekem akármilyen kiságy, és akármilyen babakocsi nem lesz jó… A férjem szerencsére toleráns, és valahol számított rá, hogy ez lesz a vége. Ismer, na. :-)
A vásárlást már nagyon óvatosan elkezdtem amúgy, de igazából nem is én, hanem a nagyszülők voltak azok, akik beszereztek pár ruhadarabot a picúrnak, amiket egész véletlenül én választottam ki. J Többet egyelőre nem merek, mert egyrészt hol van még február, másrészt hol van még a januári leárazás, és amúgy is meg kell várni mi mindent hoz a Jézuska a fa alá. Különben is szét akarok nézni még a turiban is, csak nehogy ebből is az legyen, hogy végül drága bababoltokban szerzek be mindent. Hiába van meg bennem a szándék, hogy olcsón szerezzek be cuccokat, az ilyesmi mindig csak másoknak megy, én valahogy elbukom félúton.
Szeretném megvárni a beszerzések előtt az egy hét múlva esedékes 4D ultrahangot is, elvégre a 20. hét óta senki nem erősített meg abban, hogy Máté tényleg fiú. Márpedig a kiságy és a babakocsi is kék, nem beszélve az eddig összevásárolt pasis rucikról. Úgyhogy fiam, ajánlom, hogy a kukacod a helyén legyen a jövő heti 4D ultrahangon, mert anyád már nagyon beleélte magát a dologba! :-)
Minta
Szólj hozzá!
Címkék: munka vásárlás hét terhesség 26. babavárás berendezés minta
2011.11.03. 09:10
Sárkányos lazulások
22. hét
Ülök a gép előtt és arra gondolok, hogy miről írjak, hisz az égvilágon semmi sem történik velem…
Nem dolgozom (najó, ez kicsit ferdítés, mert az emileket folyamatosan olvasom és hívnak és tanácsot kérnek és én ezt nagyon imádom), de ha épp nem a kanapén döglök, akkor rég nem látott barátnőkkel ebédelek. Furcsa ez a nagy szabadság, néha meg is rémiszt. Mint valami cicamica, úgy vonulok a plázába napközben, majd beülök az ultratrendi és méregdrága étterembe ebédelni, limonádézni a barátnőkkel. Rém vicces, sose gondoltam volna magamról, hogy ilyet teszek. A terhesség tényleg fenekestül felforgatja az életet! :-)
Munka hiányzik, vagyis nem is a munka, hanem inkább a társaság. Néha beülök a cégnél az asztalomhoz és egész egyszerűen netezek, fészbukkolok, vagyis semmi stresszeset nem csinálok és közben élvezem a nyüzsit, a folyamatos csengetést, a nyomdagép kattogását, a dolgozók civódását. Lapítok leghátul a monitorjaim mögött megbújva és mosolygok elégedetten, hogy milyen szuper kis cégem van!
Valamelyik nap is bent ülök, hallgatom az alapzajt, hátranyúlok a szekrényemhez, mert emlékeztem, hogy volt ott egy zacsiban kis snickersek tömkelege, gondoltam bekapok egyet… Hátranyúlok automatikusan - évek óta ott a nasim -, most viszont nincs ott a zacsi! Hátranézek, keresek, kutatok, zacsi sehol. Felkiáltok, hogy ki volt az, aki egy terhes nő snickerseit megette!!!??? A kérdés végén már röhögök, de véleményem szerint abszolutte jogos! Ugye? :-) Hallom az emeletről valaki rohan le: Vótférj ugrik le a lépcsőn, hogy minden ok, jól vagyok? Ki idegesített fel? Nézek rá mosolyogva, hogy minden ok, erre lerogy a mellettem levő székre és letol, hogy Ő csak azt hallotta fent, hogy kiabálok és megijedt… Igaza van, de akkor is: ki ette meg a kis snickerseimet???? :-)
Mivel szerintem semmi sincs véletlenül, azon is szoktam morfondírozni - a kanapén héderelés közben -, hogy vajon miért kaptam én ezt a szobafogságot? Ajándék az élettől, hisz annyi szar volt az elmúlt években, hogy most pihenhetek? Vagy rá kell készülnöm erre az anyaságra (mert annnnyira borzalmasan nehéz gyereket kapok), és így jobban rá tudok hangolódni? Vagy, mert sose éltem normális családban, meg kell tanulnom a saját családomat felépíteni? Meg kell tanulnom, hogy milyen egy „jó” feleség? Mert hát ezt sem tudom. Az előző házasságomban nem jeleskedtem, hisz elváltunk, azaz tuti valamit máshogy kell csinálnom. Naszóval ilyen vagy hasonló világrengető kérdéseken gondolkozom nap, mint nap. A válaszokat nagyjából tudom, és próbálok aszerint is élni, nehéz nekem, aki mindig egyedül volt a világ ellen.
Aztán azon is szoktam gondolkozni, hogy mikor és hol lettek az emberek ennyire érdektelenek, ha csúnyán akarnám őket megfogalmazni: ennyire bunkók? Mert nekem az anyukám gyerekkoromban azt tanította, hogy idősnek és terhesnek adjam át a helyem a buszon, engedjem őket előre a sorban a piacon, boltban, kajáldában. És én ezt be is tartottam, igaz, néztek rám ülve a fősulin a csoporttársaim, ha a buszon átadtam a helyem, de nekem ez természetes volt, van és lesz is. De nekem nem adják át a helyet seholse (igaz nem járok busszal), de a dokinál a váróban se állnak fel az apukák, a piacon simán mosolyognak a pocakomon és gratulálnak, a közértben is rám néznek és a kezemben levő 2 db kiflire, aztán pakolják a teli kocsit a szalagra. De senkinek nem jut eszébe előre engedni. Mindenki mosolyog rám, néhányan vannak olyan pofátlanok, hogy meg is simogatnák a hasam! Perszeeeeeee! A sorba nem engednek előre és még simizni is akarnak!?? Na, azt már nem!!! Amúgy sem értem, hogy mi ez a pocaksimogató reflex egy bárgyú mosollyal az arcukon minden 25 év feletti nőben, komolyan elképzelni se tudom… Vadidegen nők szeretnék a pocakomat simogatni… Hát ez számomra bizarr és ijesztő :-)
Aztán azon is szoktam gondolkozni, hogy milyen anyuka leszek, milyen elveim vannak, vagy milyenek nincsenek?! Pár perc gondolkodás után páni félelem fog el, hogy én semmit nem tudok a gyereknevelésről! De tényleg semmit se. Tudom, hogy lesz a gyerek, akit etetni kell, aztán beszarik, ezért tisztába kell tenni és ez a körforgás eltart jópár évig (hogy meddig azt nem tudom, de majd idejében kiderítem). Hogy ezen kívül mit is kell csinálni és mit nem szabad, arról halvány lila fingom nincsen. Nem tudom, hogy szeretném-e ha cumizna, mert még a kérdést sem értem, hisz szerintem minden gyerek cumizik. Miért ne cumizna pont az Én gyerekem? Fogalmam sincs, miért nem kéne cumiznia, de úgy gondolom ez főbűnnek számít, mert múltkor is a védőnőnél ezt a kérdést feltette egy többgyerekes anyuka és én lazán azt válaszoltam, hogy persze, hogy cumizhat, hát gyakorlatilag majdnem a gyermekvédelmet tárcsázta! Én meg hebegtem-habogtam bambán, hála égnek behívtak… Viszont nagyon büszke vagyok, mert már van babakocsink (igaz, hordozni szeretném, de szerintem babakocsija minden babának van), vettünk etetőszéket, bébikompot, kaptunk kisszéket (amire szerintem majd másfél év múlva fog ülni), van már hordozónk, mózeskosarunk. Igaz, elképzelésem sincs, hogy mikor mit fogunk használni mindezekből, de rém vicces volt, amikor ezeket elhoztuk egy ismerőstől igen jutányos áron, majd mindent bepakolt Férj a nappaliba, álltunk felettük és röhögtünk, hogy fél éve még szombat délután sörös-rekeszekkel és piás dobozokkal volt tele a nappalink egy jól sikerült házibuli előtt, most meg mindenféle számunkra még abszolutte haszontalan holmikat kerülgetünk. Majd felvittünk mindent a leendő gyerekszobába ömlesztve. Néha benézek, de aztán azonnal be is csukom az ajtót, mert akkora kupi van, hogy látni se bírom :-)Férj a terhesség legelején még nagy lelkesen olvasta a szakirodalmakat, de miután minden könyv azt írta, hogy megváltozik a lelkivilágom és ezzel egyenes arányba megváltozik a szexuális életünk is - no, nem a pozitív irányba -, így hamar lerakta a könyveket, nem akarja saját magát megrémiszteni még jobban. Így amikor felteszem neki a FŐ kérdést, hogy milyen szülők is leszünk mi, akkor rám néz nagy szemekkel és azt válaszolja, hogy „hát milyenek vazze? Jók”, majd visszafordul a könyvéhez. Én pedig csak remélni tudom, hogy életben fogok tudni tartani egy bébit, aki bennem növekszik. A remény hal meg utoljára… :-)
királylány
2011.11.02. 12:24
Szolgálati-féle közlemény
Szóval, az utóbbi időben elég sok kritikát kaptam innen-onnan, hogy miért nem írok!?? Hát hiszen az én blogom, nekem kéne a legfőbb „hírforrásnak” lennem! Csak dolgoztatom itt a jónépet, mint egy rabszolgahajcsár…
Nos, az ok totálisan prózai: nincs miről. Mert ugye mikor kitaláltam ezt az egészet, az volt a koncepcióm, hogy majd milyen jó lesz pohos-baba-akármi naplónak; eláraszthatom a netet a napi-heti-havi dolgaimmal, és hűűűűűűűűű de jó lesz nekem… Aztán meg azt vettem észre, hogy egyre-másra jönnek a kis szösszenetek legtöbbször olyan témában, amiben én nem tudok hitelesen nyilatkozni, mint például gyereknevelés. Azt is be kell vallanom – ha már őszinteségi rohamom van – hogy sokszor nem volt ihletem, vagy éppen alkotói válságba szenvedtem, vagy egész egyszerűen lusta voltam írni – most is! :-D De erre jöttek a kedves barátaim, akik kisegítettek nehéz helyzetemben, és írtak a gyereknevelésről (Lamia), családról (Juharlevél), küldték a recepteket (Ágibébi, Christeen, Kancellár, Homokvár) nekifogtak a pohos-naplóknak (királylány, Minta) - na jó kikönyörögtem… lehet nekem nemet mondani? -, meg a Tökcsősz, akit gyakorlatilag a híres Banya Klub megszavazott állandóra (azok a lányok ott nem viccelnek). Azt vettem észre, hogy ez már nemcsak az én blogom, hanem a miénk; a röhögve sírós posztoktól a komoly vélemény-nyilvánításig, ezek mind mi vagyunk. Gyakorló és leendő anyukák némi önironiával megspékelve.
Szóval saját napló nem lett, mert nem. Egyelőre a pajzsmirigyem elég komoly akadályt gurít az útba, ami perpillanat átugorhatatlan számomra. Az ezzel kapcsolatos – gyakorlatilag – heroikus küzdelmeimmel nem akarok fárasztani senkit. Elég nekem saját magam elviselni egy-egy hormon-eredmény láttán! Érzékeltetésképpen: egymást követő hónapok értekei voltak 2,7 (ez jó) 8,23 (ez nagyon nem jó) TSH. Gyakorlatilag olyan rapszódikusak az értékeim, mint én magam. Namármost ez nekem jó, mert nem unatkozom (elbeszélgetek magammal, na), másrész meg ez van.
A gyerek utáni vágyról, a kapcsolódó vizsgálatokról gyakorlatilag már szinte mindent kimerítettem. Brittudósos anyagokat nem akarok ide behozni, mert nekem nem túl hitelesek, meg a fene vinné el, hát csak ők tudnak okosat kitalálni? Magyar tudósok miért nem publikálnak? Vagy miért nem kutatnak?
Aztán írhatnék személyesebb dolgokról is. De ezt sem, mert egyrészt nem akarok megbántani senkit (kaotikusak per pillanat a családi viszonyok). Másrészt meg a Férjemmel megállapodtunk abban, hogy őt kihagyom a buliból, bár ez néha igen nehezen megy… És ugye innen jön az – amivel elég kevés fórum foglalkozik –, hogy egy pár hogyan éli meg a sikertelenséget, a vizsgálatokat, a gyerekvállalás kérdéseit, a pasik mit és hogyan tudnak hozzátenni, hogyan bírnak ebben részt vállalni… Nos, ezeket a témákat nem tudom személyes érintettség nélkül tárgyalni, szóval egyelőre bukó, de dolgozom az ügyön :-D Esetleg valaki? :-D
Ami feldolgozásra vár, a két vetélésem története. Meg fogom írni, csak adjatok egy kis időt még. Nagyrészt túlvagyok rajta (legalábbis úgy hiszem), de azért nem olyan egyszerű ezt megírni, hiszen ez olyan, mint az újraátélés, szóval nem könnyű.
És hogy a hozzám intézett kérdésekre is válaszoljak: jól vagyok/unk. Éljük a mozgalmas kis vitákkal tarkított röhögős mindennapjainkat. Utazunk, bulizunk, őrületbe kergetjük a családunkat, tatárjárást rendezünk a barátainknál, megváltjuk a világot, hogy apróbb dolgok is szóba kerüljenek. A gyerekvállalást illetően a következő lépés az inszemináció amitől mindketten kicsit ódzkodunk, bár bízunk benne, hogy megússzuk. Mert még mindig azt mondom, hogy ameddig van méhem, és van petefészkem, bírok termelni petesejteket addig akár természetes úton is lehetek terhes! Szóval remény mindig van, a többi meg csak türelem kérdése, ami mostmár egyre kevesebb van….
Borstörő