2011.11.03. 09:10
Sárkányos lazulások
22. hét
Ülök a gép előtt és arra gondolok, hogy miről írjak, hisz az égvilágon semmi sem történik velem…
Nem dolgozom (najó, ez kicsit ferdítés, mert az emileket folyamatosan olvasom és hívnak és tanácsot kérnek és én ezt nagyon imádom), de ha épp nem a kanapén döglök, akkor rég nem látott barátnőkkel ebédelek. Furcsa ez a nagy szabadság, néha meg is rémiszt. Mint valami cicamica, úgy vonulok a plázába napközben, majd beülök az ultratrendi és méregdrága étterembe ebédelni, limonádézni a barátnőkkel. Rém vicces, sose gondoltam volna magamról, hogy ilyet teszek. A terhesség tényleg fenekestül felforgatja az életet! :-)
Munka hiányzik, vagyis nem is a munka, hanem inkább a társaság. Néha beülök a cégnél az asztalomhoz és egész egyszerűen netezek, fészbukkolok, vagyis semmi stresszeset nem csinálok és közben élvezem a nyüzsit, a folyamatos csengetést, a nyomdagép kattogását, a dolgozók civódását. Lapítok leghátul a monitorjaim mögött megbújva és mosolygok elégedetten, hogy milyen szuper kis cégem van!
Valamelyik nap is bent ülök, hallgatom az alapzajt, hátranyúlok a szekrényemhez, mert emlékeztem, hogy volt ott egy zacsiban kis snickersek tömkelege, gondoltam bekapok egyet… Hátranyúlok automatikusan - évek óta ott a nasim -, most viszont nincs ott a zacsi! Hátranézek, keresek, kutatok, zacsi sehol. Felkiáltok, hogy ki volt az, aki egy terhes nő snickerseit megette!!!??? A kérdés végén már röhögök, de véleményem szerint abszolutte jogos! Ugye? :-) Hallom az emeletről valaki rohan le: Vótférj ugrik le a lépcsőn, hogy minden ok, jól vagyok? Ki idegesített fel? Nézek rá mosolyogva, hogy minden ok, erre lerogy a mellettem levő székre és letol, hogy Ő csak azt hallotta fent, hogy kiabálok és megijedt… Igaza van, de akkor is: ki ette meg a kis snickerseimet???? :-)
Mivel szerintem semmi sincs véletlenül, azon is szoktam morfondírozni - a kanapén héderelés közben -, hogy vajon miért kaptam én ezt a szobafogságot? Ajándék az élettől, hisz annyi szar volt az elmúlt években, hogy most pihenhetek? Vagy rá kell készülnöm erre az anyaságra (mert annnnyira borzalmasan nehéz gyereket kapok), és így jobban rá tudok hangolódni? Vagy, mert sose éltem normális családban, meg kell tanulnom a saját családomat felépíteni? Meg kell tanulnom, hogy milyen egy „jó” feleség? Mert hát ezt sem tudom. Az előző házasságomban nem jeleskedtem, hisz elváltunk, azaz tuti valamit máshogy kell csinálnom. Naszóval ilyen vagy hasonló világrengető kérdéseken gondolkozom nap, mint nap. A válaszokat nagyjából tudom, és próbálok aszerint is élni, nehéz nekem, aki mindig egyedül volt a világ ellen.
Aztán azon is szoktam gondolkozni, hogy mikor és hol lettek az emberek ennyire érdektelenek, ha csúnyán akarnám őket megfogalmazni: ennyire bunkók? Mert nekem az anyukám gyerekkoromban azt tanította, hogy idősnek és terhesnek adjam át a helyem a buszon, engedjem őket előre a sorban a piacon, boltban, kajáldában. És én ezt be is tartottam, igaz, néztek rám ülve a fősulin a csoporttársaim, ha a buszon átadtam a helyem, de nekem ez természetes volt, van és lesz is. De nekem nem adják át a helyet seholse (igaz nem járok busszal), de a dokinál a váróban se állnak fel az apukák, a piacon simán mosolyognak a pocakomon és gratulálnak, a közértben is rám néznek és a kezemben levő 2 db kiflire, aztán pakolják a teli kocsit a szalagra. De senkinek nem jut eszébe előre engedni. Mindenki mosolyog rám, néhányan vannak olyan pofátlanok, hogy meg is simogatnák a hasam! Perszeeeeeee! A sorba nem engednek előre és még simizni is akarnak!?? Na, azt már nem!!! Amúgy sem értem, hogy mi ez a pocaksimogató reflex egy bárgyú mosollyal az arcukon minden 25 év feletti nőben, komolyan elképzelni se tudom… Vadidegen nők szeretnék a pocakomat simogatni… Hát ez számomra bizarr és ijesztő :-)
Aztán azon is szoktam gondolkozni, hogy milyen anyuka leszek, milyen elveim vannak, vagy milyenek nincsenek?! Pár perc gondolkodás után páni félelem fog el, hogy én semmit nem tudok a gyereknevelésről! De tényleg semmit se. Tudom, hogy lesz a gyerek, akit etetni kell, aztán beszarik, ezért tisztába kell tenni és ez a körforgás eltart jópár évig (hogy meddig azt nem tudom, de majd idejében kiderítem). Hogy ezen kívül mit is kell csinálni és mit nem szabad, arról halvány lila fingom nincsen. Nem tudom, hogy szeretném-e ha cumizna, mert még a kérdést sem értem, hisz szerintem minden gyerek cumizik. Miért ne cumizna pont az Én gyerekem? Fogalmam sincs, miért nem kéne cumiznia, de úgy gondolom ez főbűnnek számít, mert múltkor is a védőnőnél ezt a kérdést feltette egy többgyerekes anyuka és én lazán azt válaszoltam, hogy persze, hogy cumizhat, hát gyakorlatilag majdnem a gyermekvédelmet tárcsázta! Én meg hebegtem-habogtam bambán, hála égnek behívtak… Viszont nagyon büszke vagyok, mert már van babakocsink (igaz, hordozni szeretném, de szerintem babakocsija minden babának van), vettünk etetőszéket, bébikompot, kaptunk kisszéket (amire szerintem majd másfél év múlva fog ülni), van már hordozónk, mózeskosarunk. Igaz, elképzelésem sincs, hogy mikor mit fogunk használni mindezekből, de rém vicces volt, amikor ezeket elhoztuk egy ismerőstől igen jutányos áron, majd mindent bepakolt Férj a nappaliba, álltunk felettük és röhögtünk, hogy fél éve még szombat délután sörös-rekeszekkel és piás dobozokkal volt tele a nappalink egy jól sikerült házibuli előtt, most meg mindenféle számunkra még abszolutte haszontalan holmikat kerülgetünk. Majd felvittünk mindent a leendő gyerekszobába ömlesztve. Néha benézek, de aztán azonnal be is csukom az ajtót, mert akkora kupi van, hogy látni se bírom :-)Férj a terhesség legelején még nagy lelkesen olvasta a szakirodalmakat, de miután minden könyv azt írta, hogy megváltozik a lelkivilágom és ezzel egyenes arányba megváltozik a szexuális életünk is - no, nem a pozitív irányba -, így hamar lerakta a könyveket, nem akarja saját magát megrémiszteni még jobban. Így amikor felteszem neki a FŐ kérdést, hogy milyen szülők is leszünk mi, akkor rám néz nagy szemekkel és azt válaszolja, hogy „hát milyenek vazze? Jók”, majd visszafordul a könyvéhez. Én pedig csak remélni tudom, hogy életben fogok tudni tartani egy bébit, aki bennem növekszik. A remény hal meg utoljára… :-)
királylány
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr373349686
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.