Ez a recept nagyon jó, mar többször csináltam, kicsit macerásnak tűnik a leírása, de nem olyan bonyolult. Mindenkeppen megéri :) Másnap hidegen is nagyon finom.
Hozzávalók:
1 piros es 1 sárga kaliforniai paprika
1 padlizsán
1 cukkini
1 édesburgonya
2 fej hagyma + 2 babérlevél
8-9 koktélparadicsom
1 csomag vajas tészta
120 g ricotta
120 g feta
2 tojás
2 dl habtejszín
olivaolaj, kakukkfű, só, bors
A sütőt előmelegítjük 220 fokra. A paprikákat félbevágjuk, kicsumázzuk, majd vágott felükkel lefelé tepsire tesszük. A sütő felső részébe tesszük rácsra vagy a sütőhöz való tepsire. A padlizsán végeit levágjuk, a húsát kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, pár kanál olivaolajjal összekeverjük és betesszük a sütőbe a paprikák alá. Az édes krumplit felkockázzuk, 10 perc után a padlizsánhoz adjuk. A cukkínivel hasonló módon járunk el, 10 perc után a keverékhez adjuk. A paprikák nagyjából ekkorra készülnek el (az a jó, ha a héja megfeketedik). Közben a két hagymát vékony karikákra vágjuk, a babérlevéllel olivaolajon lassan megpároljuk, karamellizáljuk (kb. 15-20 perc). A babérlevelet kidobjuk.
A paprikákat egy tálba tesszük, folpackkal lefedjük, a gőzben megpuhul, így könnyen lejön a héja. A zöldségeket félretesszük, a sütőt 180 fokra levesszük.
Egy quiche-formát kibélelünk sütőpapírral, beletesszük a vajas tésztát, rá sütőpapírt majd nehezeket (pl. bab) es 10 percig elősütjük, majd a nehezeket eltávolítjuk és meg kb. 10 percig sütjük, amíg világos színű lesz. Az aljára tesszük szépen elosztva a sült hagymát, a zöldségeket, rátépkedjük a paprikákat, megszórjuk kakukkfűvel. A ricottából kiskanállal gombócokat teszünk a zöldségek közé, a fetát rámorzsoljuk. A tejszínnel kikevert, sóval, borssal ízesített tojást óvatosan ráöntjük. Végül kirakjuk a félbevágott koktélparadicsomokkal úgy, hogy a vágott felük legyen felfele. Kb. 45 percig sutjuk, amíg a teteje szép szint kap.Megjegyzés: idő hiányában szerintem a padlizsánt, édes krumplit es cukkinit egyszerre is be lehet tenni sülni. Lehet rá tenni fekete olajbogyót is, úgy is finom. A maradék fetát én a mellé tálalt salátába szoktam elhasználni.
Jó étvágyat!
tehenészet
No, ott maradt abban a történet, hogy néhány extra vizsgálat még hiányzik. Ebből az egyik volt a nyaki biopszia a pajzsmirigyemben talált 11 milis göböcske miatt. Jelentem túléltem. Bátor nagylány voltam, nem sírtam, nem toporzékoltam! Amennyire fostam az egésztől annyira röhögtem utána, hogy ennyi?? Ultrahanggal vezérelt nyakonszúrás egy állati vékony tűvel. Igazából nem is éreztem belőle többet, mint akár egy vérvételnél. Közben persze megint megcsodáltam az uh-n, hogy mennyire kaotikusan működöm. A vizsgálatot végző két orvos ott örömködött, hogy nem látnak sűrűn ilyen autoimmun működést, mint amilyet a jobb lebenyem produkál. Én mindig tudtam, hogy különleges vagyok, nem értem, hogy minek ezeknek ehhez ultrahang!?? :-DD
A lényeg, hogy negatív a biopszia eredménye. Ennyi. Megkaptam az endokrinológustól a szakvéleményt az összes kiderült betegségemmel: Hasimoto+IR. Öröm, boldogság.Voltam még immunológusnál is, mivel az immunpanelben az egyik érték nem fért bele a normál tartományba. Ugye erről írtam legutóbb, hogy szeptemberre akartak időpontot adni, és én meg írtam egy e-mail-t a nőcinek, amire egy egész hétig nem válaszolt. Majd utána visszaírta, hogy akkor keressem a tanítványát. No, hát a tanítvány volt eddigi orvoshozjárós pályafutásom legpozitívabb élménye. Nyilván benne volt az is, hogy nem rég kezdett praktizálni a csaj, hihetetlen alapos, normális volt. Mindenről kikérdezett, minden leletemet alaposan átnézte, minden kérdésemre normálisan, az én csökött agyamnak megfelelő választ adott. Elküldött még néhány vizsgálat ismétlésére, amit – most figyeljetek – azonnal megcsináltak!! Rögtön vérvétel! Tegye fel a kezét aki látott mostanában ilyet?? :-DD Eredmény is megvan: megmaradok! :-D Semmi extra nem jött ki, csak amit már eddig is tudtunk. Mivel szokott a kezem kékülni és nemcsak a hidegtől, ezért elküldött kapillármikroszkópiára. Hát azt nem tudom, hogy eszik vagy isszak, de majd beszámolok róla. Tegnap, a csillagok állásának, a teliholdnak, a netes közösség elképesztő segítőkészségének, kedves barátnőm szemfülességének köszönhetően, tudtam tenni egy viszonylag gyors (laza két óra, szinte semmi) látogatást a Speckódokinál.
Átnézte az anyagomat, és végül kiállította az I. adatlapot, amivel majd mehetek tovább az alloimmun kivizsgálásra, ami reményeim szerint már az utolsó kör.
Ja, annyi bibi van, hogy nem pecsételte le… merthogy még kell egy ciklusmonitor, mert az előző kettő elég ellentmondásos, továbbá néhány vizsgálat ismétlése. Akár el is keseredhetnék, de én állat vagyok, és úgy örülök, mintha a lottó ötöst nyertük volna meg! Ugyanis tudom, hogy már tényleg pár hét és célegyenesbe leszünk!
És még az is kiderült tegnap, hogy trombocita kezelés nem lesz, mivel autoimmun beteg vagyok, és azoknak nagyon nem ajánlott, viszont IVIG-et kaphatok, ha egyáltalán szükség van rá…
Remélem az őrangyalom most sürgős audenciát kért a jóIstentől, mert nagyon kéne most egy kis égi támogatás!
Borstörő
A két héttel ezelőtt leírt dilemmáim közül kettő megoldódott, viszont pont emiatt annyira zajlott az élet, hogy a múlt héten nem is tudtam beszámolni a fejleményekről.
Szóval ugye nem bírtuk ki és elmentünk a fizetős ultrahangra, ami lehetővé tette, hogy végre pozicionáljuk magunkat és egymást a szülői társadalomban, és tovább gondolkozhassunk azon, hogy hova fogjuk tenni azt a két cuki szívecskét, ami a lábak között bújik diszkréten, de azért egyértelműen. A Lányok szemmel láthatóan fantasztikusan érzik magukat, kicsit sem magányosak, nem is unatkoznak és egyértelműen a tudomásunkra hozták, hogy ők már most elválaszthatatlanok. Á-baba játszotta a tyúkanyót, óvta és ölelte a hozzá huncutul bújó Bé-babát, aki főként azzal volt elfoglalva, hogy hogyan tudna minél közelebb és még közelebb kerülni a testvéréhez. Mivel egyneműek és ekkora az összhang közöttük, a szonográfus először megkockáztatta, hogy talán egypetéjűek, de a vizsgálat végére meggondolta magát, mivel a lepények viszonylag távol tapadtak meg egymástól, és a méretükben is van egy kis különbség, így még mindig az a valószínűbb, hogy kétpetéjűek.
Jelzem, az apjuk is örül a nőuralomnak és neeeem, nem fogta a fejét, hogy jaj neki, azt sem jegyezte meg vicceskedve, hogy mennyi betétet meg tampont kell majd venni, nem álmodik fenyegetően csapkodó rózsaszín tündérszárnyakkal, na jó, a fegyvertartási engedély kiváltásán azért elgondolkozott, de alapvetően csak úgy simán, teljesen kiegyensúlyozottan, tiszta szívből ÖRÜL, ennyi.
A 4D-s felvételeket látva sokan nem értették, hogy ha két burokban vannak, akkor hogyan tudják megérinteni, megölelni, sőt, megpuszilni egymást. A 2D-s felvételen egyértelműen látszik, hogy közöttük van a magzatburok, a 4D-s viszont valóban megtévesztő. A megoldás abban rejlik, hogy a burok - annak ellenére, hogy milyen erős és mennyire bírja a strapát - annyira vékony, rugalmas és hártyaszerű, hogy minden akadály nélkül lehetővé teszi a kontaktust az ikrek között.
Jó dolgom van, mivel a genetikai UH is esedékes pár napon belül, így nemsokára ismét megtudom, mennyit nőttek két hét alatt és hogy helyezkednek most el. A hasam tekintélyes mérete ellenére néha észre sem veszem, hogy bennem vannak, máskor viszont szinte minden mozdulatot meg kell gondolnom, mert itt nyom, ott kemény, amott meg húz, mintha egyszerre lenne menstruációs görcsöm, hascsikarásom és durva felfázásom. Én mégis nagyon örülök ezeknek a fizikai tüneteknek, mert nyálasan csodálatos a hasamra tenni a kezemet és érezni őket. Egyszer egy barátnőm azt mondta, hogy a gyerek irányában táplált érzelem sokkal durvább, mint a szerelem. Én ezt akkor nem tudtam elképzelni, mostanra viszont már kétszer is hatalmába kerített valami nagyon furcsa, elementáris erejű érzelem, amiről tudtam, hogy EZ AZ, bár egyelőre még nem állandósult ez az állapot. Ennek alapján megállapítottam, hogy igenis igazuk van azoknak a női magazinoknak, amelyek szerint a terhesség egy rózsaszín cukormázas állapot; egyéb, főként fizikai tüneteim alapján pedig arra jutottam, hogy az olyan újhullámos kezdeményezésekkel is tökéletesen egyet tudok érteni, amelyek szerint minden nőnek joga van tudni arról, hogy a kismamaság valójában kín, szenvedés, fájdalom, ami teljesen abnormális dolgokat művel a testtel.
A kilóim száma rohamosan gyarapszik, bár abból kiindulva, hogy még mindig a legelején vett terhesgatyákat hordom, talán nem a seggem nő, de nem merem megmérni. Soha nem gondoltam, hogy részem lesz abban az érzésben, hogy a mellem és a hasam (gyomrom?) találkoznak, mégha csak pillanatokra is, nade ez mégiscsak felháborító. A lábszáram estére feszül és fáj, pedig még alig kúsztunk fagypont fölé. Ha állok, a lábam fáj, ha ülök, a farokcsontom, ha fekszem, a hátam. A nyelőcsövem időnként lángol, pedig soha nem voltam savas, a bőröm továbbra is iszonyatosan viszket. A felülést, emelést és lehajolást már most meg kell tervezni, és gondban vagyok a pedikűrrel és a deréktól lefelé szükséges szőrtelenítéssel is. A libidóm meghülyült, fejlett orgazmuskészségem cserbenhagyott.
És megőrülök, mikor napi 20 tétel után nem szívhatok el egy cigit.
A költözést mégis példásan végigcsináltam, szinte meg se kottyant, amíg tartott. Megtudván ugyanis, hogy lányaink lesznek (bár a gyerekek nemének a dolog szempontjából semmi, se semmi jelentősége nincs), most már tényleg a tettek mezejére léptünk lakáskeresés-ügyben és jópár fárasztó és rohangálós nap után találtunk is egyet. Aztán másfél nap alatt a fiatalabb családtagok segítségével össze is csomagoltunk, egy nap alatt átköltöztünk és további másfél nap alatt berendezkedtünk. A lakás szép és kényelmes, és ami a legfontosabb, teljesen akadálymentesen megközelíthető dupla babakocsival is.
Úgyhogy már van hova tenni a két kis szívecskét.
Leolib
38. hét
Ki a királylány, na ki? Hát ÉN! 38. hét! Iszonyú büszke vagyok magamra, hogy sikerült bent tartanom a kölköt eddig! Amikor még októberben az került a kiskönyvbe, hogy „fenyegető vetélés”, akkor álom időpontnak tűnt a 38. hét betöltése. De sikerült! És akkor húzzuk fel a magyar zászlót, szóljon a himnusz, akasszanak a nyakamba egy szépen csillogós érmet és ünnepeljen az egész ország! :-)Ilyen hangulatom van ma, vagyis inkább épp most. Mert aztán kábé 10 perc múlva bepánikolok, hogy úúúúúúúristen 38. hét, azaz bármikor szülhetek. Én nem akarok még. Nem készültem még fel! Pedig tegnap egész nap olyan érzésem volt, hogy na, ma megszülök. Alig bírtam menni, alul feszített a hasam, olyan volt, mintha kiakarna esni a gyerek. Arra gondoltam, hogy én leszek az első nő, akinek a lábaközt kicsusszan a gyerek minden fájdalom nélkül :-) Aztán persze nem. Korán lefeküdtem, fáradtnak és nyűgösnek éreztem magam. 2 órával később iszonyú görcsre ébredtem. Mint amikor megjön és nagyonnagyon fáj. Ilyenkor már 2 meristinnel és 1 algopirynnel szoktam beljebb lenni. De most nem vehetek be semmit. Naszóval iszonyúan fájt, próbáltam lélegezni meg ellazítani magam, de annyira bepánikoltam, hogy most ez tényleg szülés és nekem ma van a szülinapom és nem lehet a gyerek szülinapja akkor, amikor az enyém, hogy csak csendben fogtam a hasam és mantráztam, hogy nemnemnem, nem szülünk. Aztán fél óra múlva már nem is fájt semmim, mosolyogva néztem valami bárgyú sorozatot a tévében és próbáltam visszaaludni. Viszont ami nagy tanulság volt, hogyha ez a jósló ennyire fájt, akkor milyen lesz már az igazi? Én azt hittem magamról, hogy magas a fájdalomküszöböm és a fájdalom a barátom, de kezdem úgy érezni, hogy csak becsapom magam.
Múlthéten voltunk ultrahangon, ahol jelezték, hogy a gyerek hozzám és az én elképzelt méreteimhez képest nagy. a 37. héten 3071 grammnak és 51 centinek mérték. Én ugye max. 2,8 kg-os gyereket szerettem volna szülni, helyes kis 50 centivel. És a fejkörfogatáról ne is beszéljünk! Nagy a buksija, így fogalmaztak, ami azt jelenti számomra, hogy hatalmas kerek feje van. Pont, mint nekem. De Férjnek olyan kis helyes buksija van, miért nem tudott rá hasonlítani? Persze mindenki nyugtat, hogy tévedhet az ultrahang, de én érzem legbelül, hogy ez nem lesz egy könnyű szülés és tényleg nagy lesz a baba.
Viszont nagyon büszke vagyok magamra, mert átlagba 2 naponta iszom a málnalevél teát, ami a nyári napon megszikkadt gyep szagára és ízére hasonlít, de lehúzom hősiesen és szedem a homeós bogyókat is, amiket a szülésznő ajánlott a szülésre. Gátat is masszírozunk nagyritkán, de nem esik jól, így hamar befejezi Férj a masszírkát, de gondolom jobb lenne csinálni, mert a gát vágás sem fog jól esni…
A babaszoba szinte már kész, a december közepén megrendelt szőnyegre várunk már csak, nem tudom, hogy hol akadhatott el, gondolom, a pakisztáni kisgyerekek ujjai nem olyan gyorsan szövik, mint gondolták a megrendelésemkor.
A csomagom is összekészítve, már azt se tudom, hogy mit pakoltam be és hova a táskába, de ott várnak menetre készen, csak pár dolgot kell induláskor bedobálni, ha jól sejtem, ezek tuti itthon maradnak.
Vizesedek, állítólag nem vészesen és a vérnyomásom is rendben, de se Én, se Férj nem ismer rám deréktól lefele. Férj imádta a kis lábujjaimat és a kecses bokám, most inkább egy elefánt lábhoz hasonlít, virsli ujjakkal. A gyűrűjeimet már egyáltalán nem tudom hordani és remélem nem jön meg a tavasz, míg megszülök, mert csakis kizárólag a téli csizmáim jönnek a lábaimra. 2 héttel ezelőttig kötött kisruhákat hordtam harisnyával, de most már a harisnya is kényelmetlen és szorít, levétele után este úgy néz ki a lábam, mint a kötözött sonka, így most 1 db fekete terhes leggingsben telnek a napjaim hosszú pulóverekkel. Gyakorlatilag állok a gardróbszekrény előtt és sikítva tudnék zokogni, hogy a trillió ruhámból, amiknek az összértéke a magyar államadósság igen jelentős részét fedezné, egy, azaz egy ruhám sem jön rám és Én egy, azaz egy leggingsben járok hetek óta. Este kimosom, reggelre megszárad. Mikor szülök már meg??
Többet nem is tudok mit írni, hisz aki volt már terhes, az tudja, hogy ez a vége ez már tényleg terhesség és az idegek játéka, aki még nem volt, az el se tudja képzelni, hogy mennyire idegtépő ez a vajon melyik nap fog megszületni?! Igen, ez most minden szabad gondolatom kitöltője és ez igenis kardinális kérdés, mert én szeretek mindent tudni, hogy mikor mi fog történni. Nyaralni se szeretek úgy elindulni, hogy nincs meg legalább fejben valami terv, hogy melyik nap kábé mit fogunk csinálni. Így ez a várakozás megőrjít. Úgy érzem, hogy sose lesz vége. Pedig repülő még fent, gyerek még bent nem maradt :-)
királylány
A gyerekek állapota, mérete és neme
Biztos vagyok benne, hogy minden rendben van velük, mégis alig bírom már kivárni, hogy újra láthassam őket. Győzött is a kíváncsiság, és bejelentkeztünk egy magánultrahangra, ahol várakozásaim szerint elmondják, hogy a magzatok gyönyörűek, egészségesek, pont akkorák, amekkorának lenniük kell, a méhlepények jó helyen vannak és a méhszájam is teljesen zárt. Érdekel hogy vannak, hiszen - bár kicsit korainak tűnik - néha úgy érzem, szinte már most kirúgják a ház oldalát, ott sorakoznak vagy a szeméremcsontomnál, vagy a köldökömnél, vagy a bordám alatt, és bár nyilván nem rúgásokat érzek még, egyértelmű magzatmozgásokat tapasztalok pár napja. Érdekel mekkorák, hiszen nemrég kezdtem az ötödik hónapot, a hasam mérete mégis egy hathónapos szimplaterhesével vetekszik, a köldökömet már most egy hajszál választja el a kifordulástól és 80 éves nénik akarják átadni a helyüket az orvosi rendelőben. Kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen neműek, annyira szeretném már magam vagy lányos vagy fiús anyaként azonosítani és őket ezáltal is még közelebb érezni magamhoz.
A külsőm változásai
El sem merem képzelni, hogy mekkora hasam lesz június-július körül. Ha tartom ezt az ütemet, ijesztő méreteket fogok ölteni. Most még szuperjól nézek ki, hiszen a hátsó részem a régi, a lábaim kecsesek, csak a mellem meg a hasam nőtt, de eléggé hajlamos vagyok a vizesedésre nemterhes állapotban is, így bele sem merek gondolni, mi lesz 30+ fokban lehetőleg azért ennél kevesebb, de akkor is várhatóan számottevő plusz kilóval. A visszaalakuláson egyelőre nem gondolkodom, nehogy ne legyen min aggódni július-augusztus körül is.
Az MR vizsgálat
Sikerült magam teljesen megnyugtatni ezzel kapcsolatban, és ezt leginkább egy orvos ismerősömnek köszönhetem. Egyrészt elmondta, hogy ezek az MR felvételek nem mindig teljesen megbízhatók, simán előfordulhat, hogy ami az egyik felvételen ott van, az a kicsit később, vagy másik géppel készítetten nem látható, könnyen megzavarhatják árnyékok, különböző beállítások, technikai hibák, de a szervezet amúgy is képes az öngyógyításra, így reális esély van arra, hogy ha volt is ott valami hat évvel ezelőtt, mára teljesen eltűnt, vagy visszafejlődött. Az egyetlen egyelőre lehetséges "kezelési módnak" én is azt tartottam, hogy minden nap elképzelem, nincs ott semmi, hogy teljesen egészséges vagyok, de meglepődtem, mikor orvosként ő is ezt ajánlotta. Március végére kaptam időpontot, de most már szinte meggyőződésem, hogy mindent rendben fognak találni.
Hogy hol fogunk lakni
Kardinális kérdés, tekintettel arra, hogy jelenleg a negyediken lakunk egy lift és erkély nélküli lakásban. Úgy költöztünk ide, hogy ha jön a gyerek, ez a lakás akkor is megfelel majd egy pár évig, mivel méretileg és elrendezésileg abszolút ideális, de azzal ugye legvadabb álmainkban sem számoltunk, hogy rögtön kétgyerekes szülők leszünk. Végiggondoltam, hogy két babahordozóval biztosan nem tudok felmenni, nem csak azért, mert nem hangyának születtem, hogy elbírjam a saját súlyom többszörösét, hanem mert fizikailag nem férnék el babahordozó-Leolib-babahordozó felállásban a lépcsőházban. Nem is beszélve arról, hogy ha esetleg van nálam egy szatyornyi bevásárlás, azt már tényleg csak a fülemre tudnám akasztani. Gondoltam arra is, hogy professzionális kendőzővé válok, és már újszülött kortól magamra kötve fogom hordozni mindkét gyereket. Erről a védőnőm beszélt le, aki meggyőzött arról, hogy ez egy baromi balesetveszélyes megoldás, mivel egyrészt nem látom a lábam, simán kibillenhetek az egyensúlyomból, ráadásul elég komoly erőnlét kellene ahhoz, hogy mondjuk két 10-12 hónapos, egyenként nagyjából ugyanennyi kilós, de járni még nem tudó gyereket hordozzak a negyedikre. A harmadik megoldás, miszerint egyedül nem megyek sehová, páni félelemmel tölt el, így ezt a lehetőséget teljesen kizártam. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem egy ikres szülő van, akinek bizony ez (volt) a sorsa, nem lévén lehetőségük a költözésre, én viszont ilyen szempontból szerencsés helyzetben vagyok, hiszen albérletben lakunk és megtehetjük, hogy egy másikba költözzünk. Megtehetjük, de egyre inkább az az érzésem, hogy nem létezik az elképzeléseinknek megfelelő lakás sem sokért, sem kevésért, pedig szerintem nincsenek extra különleges igényeink. Lassan pedig dűlőre kell jutni ezzel a kérdéssel kapcsolatban is, mivel az ikerterhes lét, bármennyire is kifogástalanul érzem most magam, azért mindig necces egy kicsit, és nem kéne az utolsó pillanatra hagyni a költözködést, de tudom, hogy fordult már elő ilyen is a világtörténelemben és ezt is túlélték már többen is.
A vizsga
A vizsgám április legelején esedékes, úgyhogy nem húzhatom tovább, el kell kezdenem tanulni. Őszintén szólva már el is kezdtem, az elmúlt három napban annyit sikerült megtanulnom, amennyit egyetemista koromban egy délelőtt alatt. Oké, hogy nem is szántam még rá túl sok időt, és nyilván kell jópár nap, míg belejövök, de akkor is félelmetes a gondolat, hogy hogy fogom bírni újra azt, amit ilyenkor bírni kell, a heteken át tartó, napi nettó 10 órás tanulást, viszonylag kevés idegeskedéssel, hogy legalább a bennem fejlődő szervezeteknek ne ártsak, és hogy hogy fogom bírni ezt az időszakot nulla stresszlevezetéssel. Ja igen, itt - mármint a stresszlevezetésnél - kerülnek elő újra a függőségeim, mivel még soha nem tanultam komoly vizsgára cigi nélkül, a felkészülés ideje alatt pedig csodákat tudott tenni velem az alkohol, és a bugyiig izzadás a szobabiciklin, főleg mikor már nem bírtam el a szellemi megpróbáltatásokat és leállt az agyműködésem is. Ezt az időszakot most segédeszközök nélkül kell végigcsinálnom, ami tovább nehezít a dolgon, igaz viszont, hogy bizonyos szempontból mégis könnyebb, hiszen most a vizsgadíjon (és persze a befektetett időn és energián) kívül semmilyen tétje nincs az eredménynek.
Kismama allűrök
Sokan kigúnyolják a kismamákat, hogy állandóan a hasukat fogják, simogatják, beszélnek hozzá és ettől a külső szemlélő számára olyan visszataszítóan negédessé válik az egész terhesség, különösen, ha ezt megspékelik némi pocaklakóval, manócskával vagy hasonlóval. Igazuk van, de a hasfogdosást, a simogatást és a beszélgetést meg tudom magyarázni. Gondoljunk csak bele, hogy ha fáj a fejünk, beütjük a térdünket, vagy elfáradunk, akkor önkéntelenül is megfogjuk, masszírozzuk, simogatjuk, szorongatjuk a szóban forgó testrészt és pontosan ez a helyzet a növekvő pocakkal is. Mert az belül nyom, húz, feszít, keményedik, mozog, nem mozog, furcsa, ismeretlen és szokatlan dolgokat csinál, folyamatosan történik benne és vele valami, ezért az embernek tényleg kényszere van arra, hogy megérintse, ezzel óvva a külső behatásoktól vagy enyhítve a kellemetlenségeken. Ezen kívül a terhest folyamatosan ijesztgetik, hogy milyen sokféle veszély leselkedik a magzatára, ezért az ember arra is kényszert érez, hogy akár hangosan, akár telepatikusan megbeszélje pocaklakó manócskájával, hogy no para, most anya csak szépen kitakarítja a fürdőkádat, ne félj, nehogy leválj nekem innen, vagy most vonatozunk egy kicsit, jó, kicsit zötyögős lesz, de muszáj eljutnom a sóhivatalba, esetleg bocs, de el kell érnem ezt a buszt, úgyhogy most sprintelünk egyet, kapaszkodj jól! Más mentségem nincs, ez van, engem sem onnan fogtok felismerni az utcán, hogy én vagyok az a kismama, aki nem fogja és nem simogatja, mert dehogynem. És olyan jóóó.
Leolib
