A két héttel ezelőtt leírt dilemmáim közül kettő megoldódott, viszont pont emiatt annyira zajlott az élet, hogy a múlt héten nem is tudtam beszámolni a fejleményekről.

Szóval ugye nem bírtuk ki és elmentünk a fizetős ultrahangra, ami lehetővé tette, hogy végre pozicionáljuk magunkat és egymást a szülői társadalomban, és tovább gondolkozhassunk azon, hogy hova fogjuk tenni azt a két cuki szívecskét, ami a lábak között bújik diszkréten, de azért egyértelműen. A Lányok szemmel láthatóan fantasztikusan érzik magukat, kicsit sem magányosak, nem is unatkoznak és egyértelműen a tudomásunkra hozták, hogy ők már most elválaszthatatlanok. Á-baba játszotta a tyúkanyót, óvta és ölelte a hozzá huncutul bújó Bé-babát, aki főként azzal volt elfoglalva, hogy hogyan tudna minél közelebb és még közelebb kerülni a testvéréhez. Mivel egyneműek és ekkora az összhang közöttük, a szonográfus először megkockáztatta, hogy talán egypetéjűek, de a vizsgálat végére meggondolta magát, mivel a lepények viszonylag távol tapadtak meg egymástól, és a méretükben is van egy kis különbség, így még mindig az a valószínűbb, hogy kétpetéjűek.

Jelzem, az apjuk is örül a nőuralomnak és neeeem, nem fogta a fejét, hogy jaj neki, azt sem jegyezte meg vicceskedve, hogy mennyi betétet meg tampont kell majd venni, nem álmodik fenyegetően csapkodó rózsaszín tündérszárnyakkal, na jó, a fegyvertartási engedély kiváltásán azért elgondolkozott, de alapvetően csak úgy simán, teljesen kiegyensúlyozottan, tiszta szívből ÖRÜL, ennyi.

A 4D-s felvételeket látva sokan nem értették, hogy ha két burokban vannak, akkor hogyan tudják megérinteni, megölelni, sőt, megpuszilni egymást. A 2D-s felvételen egyértelműen látszik, hogy közöttük van a magzatburok, a 4D-s viszont valóban megtévesztő. A megoldás abban rejlik, hogy a burok - annak ellenére, hogy milyen erős és mennyire bírja a strapát - annyira vékony, rugalmas és hártyaszerű, hogy minden akadály nélkül lehetővé teszi a kontaktust az ikrek között.

Jó dolgom van, mivel a genetikai UH is esedékes pár napon belül, így nemsokára ismét megtudom, mennyit nőttek két hét alatt és hogy helyezkednek most el. A hasam tekintélyes mérete ellenére néha észre sem veszem, hogy bennem vannak, máskor viszont szinte minden mozdulatot meg kell gondolnom, mert itt nyom, ott kemény, amott meg húz, mintha egyszerre lenne menstruációs görcsöm, hascsikarásom és durva felfázásom. Én mégis nagyon örülök ezeknek a fizikai tüneteknek, mert  nyálasan csodálatos a hasamra tenni a kezemet és érezni őket. Egyszer egy barátnőm azt mondta, hogy a gyerek irányában táplált érzelem sokkal durvább, mint a szerelem. Én ezt akkor nem tudtam elképzelni, mostanra viszont már kétszer is hatalmába kerített valami nagyon furcsa, elementáris erejű érzelem, amiről tudtam, hogy EZ AZ, bár egyelőre még nem állandósult ez az állapot. Ennek alapján megállapítottam, hogy igenis igazuk van azoknak a női magazinoknak, amelyek szerint a terhesség egy rózsaszín cukormázas állapot; egyéb, főként fizikai tüneteim alapján pedig arra jutottam, hogy az olyan újhullámos kezdeményezésekkel is tökéletesen egyet tudok érteni, amelyek szerint minden nőnek joga van tudni arról, hogy a kismamaság valójában kín, szenvedés, fájdalom, ami teljesen abnormális dolgokat művel a testtel.

A kilóim száma rohamosan gyarapszik, bár abból kiindulva, hogy még mindig a legelején vett terhesgatyákat hordom, talán nem a seggem nő, de nem merem megmérni. Soha nem gondoltam, hogy részem lesz abban az érzésben, hogy a mellem és a hasam (gyomrom?) találkoznak, mégha csak pillanatokra is, nade ez mégiscsak felháborító. A lábszáram estére feszül és fáj, pedig még alig kúsztunk fagypont fölé. Ha állok, a lábam fáj, ha ülök, a farokcsontom, ha fekszem, a hátam. A nyelőcsövem időnként lángol, pedig soha nem voltam savas, a bőröm továbbra is iszonyatosan viszket. A felülést, emelést és lehajolást már most meg kell tervezni, és gondban vagyok a pedikűrrel és a deréktól lefelé szükséges szőrtelenítéssel is. A libidóm meghülyült, fejlett orgazmuskészségem cserbenhagyott.

És megőrülök, mikor napi 20 tétel után nem szívhatok el egy cigit.

A költözést mégis példásan végigcsináltam, szinte meg se kottyant, amíg tartott. Megtudván ugyanis, hogy lányaink lesznek (bár a gyerekek nemének a dolog szempontjából semmi, se semmi jelentősége nincs), most már tényleg a tettek mezejére léptünk lakáskeresés-ügyben és jópár fárasztó és rohangálós nap után találtunk is egyet. Aztán másfél nap alatt a fiatalabb családtagok segítségével össze is csomagoltunk, egy nap alatt átköltöztünk és további másfél nap alatt berendezkedtünk. A lakás szép és kényelmes, és ami a legfontosabb, teljesen akadálymentesen megközelíthető dupla babakocsival is.

Úgyhogy már van hova tenni a két kis szívecskét.

Leolib
 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr724296179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kacce 2012.03.07. 23:34:46

De jóóóó, napok óta csekkolom, hogy van-e új poszt és végül jön egy ilyen nagyon aranyos. Megérte várni. Gratulálok a kislányokhoz :) Nálunk egy kislány jön, de már alig várom, hogy magamhoz ölelhessem ezt a rugdalózós kis prücsköt :)
Aranyosak lehettek, ahogy ölelkeztek és összebújtak, egészen elképesztő és csodálatos dolog ez. És szuper, hogy a lakás-ügy is megoldódott.

borsolyka 2012.03.08. 10:19:13

R2, ha jössz. neked ugye volt laparoszkópiád. utána mennyivel jött a bébi?

R2D2 & C3PO 2012.03.08. 17:23:14

@borsolyka:
Tavaly áprilisban volt és decemberben lettem terhes.
Az első hónapot szexmentesen kellett tölteni, meg még két hetet - szóval két ciklus maradt ki utána. Mondjuk a második nem egészen sikerült - paráztam is, hogy mi lesz a méhsebbel (végül is arra jutottam, hogy mire elég nagy a lepény, addigra beheged); de nem jött akkor össze.
A menstruációt követő héten csinálják, még a peteérés előtt.

R2D2 & C3PO 2012.03.08. 17:24:11

Uhh, két csajszi. :-D

A férjed el fog hízni. ;-DDD

panna cotta 2012.03.08. 20:55:50

@borsolyka: ugye nem azért kérdezed, amire gondolok?

borsolyka 2012.03.09. 09:49:41

Mikka kérdezi, mert neki lesz

devi1 2012.03.09. 13:50:43

Dejó Leolib, nagyon édesek a pici lányok :). Nálunk is kislány várható, nem tudom, írtam-e már. Mondtam is tegnap a férjemnek - mert kissé megzakkant, mikor kiderült, hogy kislány, nagyon fiút várt - hogy nálatok meg ráadásul kettő, és kétpetéjűek, szóval vannak még nálunk is lányosabb párok ;)). Minden jót nektek!
süti beállítások módosítása