2012.04.05. 08:53
Uzsoki-wellness...
...avagy tapasztalataim a csecsemőosztályról
Amikor Máté megszületett engem tolószékben vittek be a kórterembe ahol egy előző nap szült kismama feküdt a lányával. Vele már a vajúdás alatt megismerkedtem, tudtam, hogy aranyos, kedves első babás csajszi. Mivel hajnal kettő volt én a szüléstől megviselve mély álomba zuhantam, és csak félkómában hallottam, hogy fel-felsír az ágyszomszédom babája. Hajnal 5 körül behozták a harmadik lakót is, az ő babája az enyém után született 3 órával, amikor engem már a kórterem felé toltak, ő még javában vajúdott, láttam is, vetettem is felé egy részvét-pillantást. Amikor ő is elfoglalta az ágyát lassan már hajnalodott és nekem azt mondták, hogy reggel 6-kor mehetek a fiamért.
4 óra alvás után negyed hétkor pattant ki a szemem, és konstatáltam, hogy elkéstem, Máté biztos utánam sír valahol én meg itt szundikálok, sőt még az a gondolat is átfutott az agyamon, hogy alszok tovább, nyolckor úgyis elviszik a babákat vizsgálatra. Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, ha másfél órára is, de együtt lehetünk, úgyhogy összekaptam magam, kicsit megmosakodtam, felvettem a köntösöm és rongyoltam a folyosón az újszülött osztály felé. Azaz csak rongyoltam volna, de a gátsebem veszettül hasogatott, így csak csoszogtam lassan de biztosan a fiam felé. Az újszülött-osztály ajtaján csengetni kell, és kaputelefonon kell bemondani mit szeretnék. – Nagy Máté anyukája vagyok, jöttem a fiamért! – mondtam büszkén, és már toltam is a szoba felé a kis tilitoli kocsin a bébit, aki álmosan pislogott rám. A szobába érve próbálkoztunk tovább a szoptatással, mert a szülőszobában nem ment valami fényesen, nem tudta bekapni a bimbót, csak nyalogatta, ízlelgette. Most sem jártam nagyobb sikerrel, nem tudtam megszoptatni, de azért kísérleteztünk rendületlenül. Aztán vissza kellett tolni a babákat, ahogy minden délelőtt 8 és 10 között. Ekkor végezték rajtuk a különböző vizsgálatokat, oltást kaptak, megfigyelés alatt tartották őket. Később aztán minden nap bejött a szobába az újszülött gyerekorvos és szülői értekezletet tartott a gyerekek állapotáról. :-D Esténként is volt két óránk a babák nélkül, ilyenkor fürdették meg őket, és kaptak tiszta ruhát.
Amikor naponta kétszer két órára egyedül maradtunk friss anyák, általában magunkat szedtük rendbe, lezuhanyoztunk, megkajáltunk, beszélgettünk. Én sokszor kiültem a folyosón sorakozó gátseb-barát kanapék valamelyikére és sms-ek írásával múlattam az időt. Látogatókat is itt kint a folyosón lehetett fogadni, a szobába nem léphetett idegen, ami nagyon jól jött a pihenés és a szoptatás szempontjából. Engem kicsit elfárasztottak a látogatók, első nap kifejezetten kértem, hogy ne jöjjön senki a férjemen kívül, ugyanis szülés után keveset aludtam, fáradt voltam és kimerült, nem volt kedvem senkit sem látni, feküdni, pihenni vágytam, nem a folyosón trécselni. A többi napon azért jöttek hozzánk, de a kórház rendjét nem befolyásolta a látogatási idő, így volt hogy a szoptatási tanácsadóról késtem le a látogatók fogadása miatt, de olyanra is volt példa, hogy Máté szoptatása csúszott. Most már teljesen másként csinálnám, a fiam első nyikkanására vinném őt etetni, nem simogatnám vissza álomba, csak mert látogatóink vannak… Az első pár napon mindennél fontosabb a szoptatás!
A szobák egyébként nagyon jól felszereltek voltak, modern, állítható háttámlájú széles, kényelmes ágyakkal, amiben jól lehet ülve is, fektetve is szoptatni. A mi szobánk különösen tágas volt, és a fürdő is hatalmas volt és akadálymentesített. Hosszasan időztem itt, hol a tükörben nézegettem a még mindig 6 hónaposnak látszó hasamat, hol a mellemet vizslattam, hogy nőtt-e már amíg vártam a tejbelövellést, vagy a gátsebem áztattam a zuhany alatt, vagy a slozin próbálkoztam, ugyanis minden nap jött vizitelni az ügyeletes nődoki, és az első kérdése az volt, hogy volt-e már székletem. Nem, nem volt és még egy jó darabig így is maradt, gondolni sem szerettem rá, a szétvágott alfelemmel. A szobatársaim is hasonlóképpen voltak, végül még kúpot is kellett kapjunk a kérdés megoldására.
A csajok amúgy irtó jófejek voltak, egyfolytában beszélgettünk, poénkodtunk, vagy lelkiztünk, és orbitális nagy evészeteket rendeztünk, fikáztuk a kórházi kosztot, majd mégis benyomtunk mindent az utolsó morzsáig, és megosztottuk az otthonról kapott finomságokat is. A szoptatással is együtt birkóztunk, mindenkinek másféle gondjai voltak. A baloldali szomszédomnak berepedt a mellbimbója így egész nap pucér felsőtesttel heverészett mellettem. A másik lány pedig amiatt aggódott, hogy túl sokat sír a babája, talán nincs elég teje. Én pedig egyáltalán nem is tudtam a szájába adni a mellbimbóm. Minden nap bejött a szobába a szoptatási tanácsadó, aki nagyon segítőkész és alapos volt. Mivel Máté a nap nagy részében aludt, így éppen akkor is szundított, amikor a tanácsadó jött. Közös erővel sem sikerült Mátét felébreszteni és szopásra bírni, de azért elméletben elmagyarázta mire figyeljek mellre tételkor. Mikor később felébredt a kicsi, hát sikerült elkapnia a bimbót, de valami olyan erővel hogy durván felszisszentem a fájdalomtól, és bejelentettem a csajoknak, hogy na úgy érzem sikerült a dolog. Ezzel egyidőben a hasam is elkezdett baromira görcsölni, a szoptatás okozta méhösszehúzódások miatt.
A csecsemős-nővérek is segítőkészek voltak, szintén minden nap bejött az egyikük, hogy letakarítsa a pelenkázóasztalt és hogy megmutassa a pelenkázást és a köldökcsonk ápolást. Abban viszont szerintem rossz tanácsot adtak, hogy egy-egy alkalommal csak maximum 10 percig szoptassunk, amíg be nem lövell a tej, nehogy kirepedezzen a bimbónk. Én ezt betartottam, és talán ennek is szerepe volt ebben, hogy a kisfiam harmadnapra besárgult, és 24 órás kékfény kezelést kellett kapnia. A hosszú alvások miatt amúgy sem túl sűrűn szopizott, és akkor is bekorlátoztam az idejét, nem csoda, hogy nem jutott elég tejhez, ami talán megelőzte volna a kóros sárgaságot. Ha a baba helyesen kerül mellre, akkor nem lesz baja a bimbónak akkor sem, ha hosszú ideig szopizik. Mikor a szokásos időben reggel 10-kor Mátéért mentem, azt hittem a szívem szakad meg, amikor nem hozhattam el a kékfény kezelés miatt. Ráadásul szoptatni sem engedték, csak lefejt tejjel etethettem. Szerencsére a szoptatási tanácsadó azonnal a szobában termett egy frissen sterilizált mellszívóval és megtanított hogyan kell fejnem. Nekiálltam hát fejni a frissen belövellt tejemet, és örültem, mint majom a farkának, hogy 3 óránként sikerült kicsiholnom 30 ml-t magamból. Azt aztán 2 perc alatt ledöntötte cumisüvegből Máté, aki egy szál pelenkában szolizott egy inkubátorszerűben, letakart szemekkel. Szívszaggató látvány volt, alig bírtam lenyelni a könnyeimet, de muszáj volt, a sírással nem segítek rajta, inkább összeszedtem magam és biztattam, hogy minden rendben lesz, hamar kijöhet hozzám vissza.
Másnap hajnalban már mentem is érte és végre először úgy isten igazából megszoptattam mindkettőnk nagy örömére. J Innentől már különösen jó élmény volt a kórházi tartózkodás, csak pihentünk, szoptattunk, trécseltünk a lányokkal, és továbbra is ettünk vég nélkül. Teljesen elszeparálva a kinti világtól a jól befűtött kórházi szobában élveztük a kényelmes ágyunkat. Azon röhögtünk, hogy ez maga az Uzsoki-wellness lánykollégiumi elemekkel. Volt a szobában egy hűtő is, azt fosztogattuk időről időre, és persze vedeltünk, mint a sivatagi tevék, mert annyira durván jelentkezett a szoptatás miatti szomjúság. Több látogató már nem jött, így zavartalan volt a pihenés, és a babákkal az egymásra hangolódás. Ekkor már lelkiekben készültünk a hazaindulásra, és kicsit aggódtam az időjárás miatt, hóvihart jósoltak, ami be is jött, de végül ennek ellenére rendben hazajutottunk.
Utolsó napra azért jutott még egy kis stressz, az egy nappal korábban szült anyuka ugyanis hazament, és a helyébe egy friss császáros kismamát hoztak, aki valóság show-t csinált a szüléséből, legalábbis a minimum 16 rokon felvonultatása erre engedett következtetni. Ők aztán tojtak a protokollra és bejöttek a szobába, körülzsongták a frissen műtött anyát és babát, és nem mellesleg zavarták az én és a másik szobatársam nyugalmát. Én úgy megszoktam, hogy zavartalanul pihenünk, hogy nagyon megviselt a tömeg, a különböző hangok, szagok kavalkádja, Máté tilitoli kocsiját is kiszorította a jövés-menés az ágyam mellől. Mentünk panaszkodni a másik szobatársammal a nővérkéknek, akik figyelmeztetése ellenére is ki-be járkált a család a szobánkba. Ráadásul a férjem is késett aznap, úgyhogy teljesen kiborultam. Ez a kis incidens kicsit beárnyékolta a szép kórházi emlékeimet, azzal tetézve a dolgot, hogy mikor végre hazamentek a lány rokonai, ő nekiállt ordítva horkolni…
Másnap viszont elérkezett a hazamenetel napja, amit már nagyon vártam, ugyanis valamiért rosszabbra fordult a gátsebem állapota, hiába jegeltem eszméletlenül húzódott, fájt, irritált. A dokim megnézte, azt mondta szépen gyógyul a varratok majd felszívódnak vagy kilökődnek. Tudtam, hogy otthon majd sokat pihentethetem a sebem, mert jött anyukám, aki egy hétig levette a vállamról a háztartás terheit, de erről és a gyerekágyas időszakról majd a következő posztban számolok be.
Minta
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr594364802
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
modoc 2012.04.05. 21:01:23
@borsolyka: melyikükön? :-)
macskavati 2012.04.05. 21:29:25
De jó, hogy így emlékszel! Nekem a kórházi napok egy nagy masszává folytak össze :)
De az itt kötött barátságok tartósak. Mi is jóban vagyunk a szobatárssal és babájával :)
Várom a beszámolót a gyerekágyas hetekről.
De az itt kötött barátságok tartósak. Mi is jóban vagyunk a szobatárssal és babájával :)
Várom a beszámolót a gyerekágyas hetekről.
párizs 2012.04.05. 22:56:43
Ja és Pécsen konkrétan ráordítottak anyámra, amikor be akart nézni a szobába, még csak a kilincsen volt a keze, amikor már üvöltöttek neki, hogy NEM MENJEN BE! Könyörgöm szépen nem lehet szólni? Amúgy én biztos kivertem volna a hisztit ha bárkihez bejönnek többen is, pláne hogy én is félmeztelenül léteztem fél napig.
teheneszet 2012.04.06. 08:51:08
nekem most mar a sajat tapasztalataim alapjan tok fura hogy elviszik a gyereket. Persze az anya pihenese szempontjabol biztos jobb, de nalunk vegig velunk volt, kb. kezdj vele amit akarsz, mintha otthon lennel (mondjuk nalunk a parom is benn volt velunk, benn is aludhatott potdijert es egyagyas szobaban voltunk - halistennek a biztosito a nagyreszet fizette). Neha beneztek, megmutattak hogy kell furdetni, de mindent nekunk kellett csinalni az elso perctol kezdve. Eloszor a 4. napon, hazamenetel elott vittek el egy vervetelre, kb. 5 percre. Remelem ha lesz masodik, ugyanilyen lesz, most mar el nem tudom kepzelni hogy elvigyek...
kacce 2012.04.06. 13:17:11
Én most horkolok ordítva, ahogy fogy az időm a szülésig (még 2 hónap) egyre durvábban dugul be esténként az orrom és úgy horkolok, mint valami vén medve. És még fel is ébredek rá. Ijesztő :D