2012.02.13. 09:08
Minta-szülés
A terhességem harmadik trimeszterének közepétől már megjelentek a véletlenszerű méhösszehúzódások, vagyis a pocakkeményedések. Mivel ez természetes jelenség, így semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottam a dolognak, ám a szülésre kiírt dátum előtt pontosan egy héttel az esti tévézésnél figyelni kezdtem az órát, és észrevettem, hogy rendszeres időközönként jönnek az akkor még fájdalommentes keményedések. Egy-két óra elteltével az összehúzódások fájdalmasak is lettek, de mivel ezek a fájások korántsem voltak elviselhetetlenek, így lefeküdtünk aludni.
A terhességem alatt éjjelente általában többször kellett pisilnem, nem volt ez másként most sem, ám egyszer kétszer a mosógépre görnyedtem a fürdőben a fájdalomtól, amit még mindig úgy véltem nem kell komolyan venni, mert a szülési fájdalom ennél jóval erősebb lehet. Forgolódtam az ágyban és próbáltam mérni a két fájás között eltelt időt, de semmi rendszerességet nem véltem felfedezni. Volt hogy 10, volt, hogy csak 20 percenként jelentkezett a fájdalom, de volt olyan is, hogy tudtam aludni majd egy órát. Reggel munkanapra virradtunk, és a férjem kétségbeesett arccal kérdezte, hogy hogy menjen ő így dolgozni, amikor nekem fájásaim vannak!?
Őt is és magamat is nyugtattam, hogy noha nyilvánvalóan készülődik valami, még nincs olyan szinten, hogy lépéseket kellene, hogy tegyünk, menjen csak dolgozni. Nagy nehezen elindult. Közben én fürdőt vettem, aminek semmilyen hatása nem volt a fájdalmakra, kimostam és kiteregettem egy adag ruhát, neteztem, és vártam. Leültem a leendő szoptatós fotelembe, és írni kezdtem a két fájás között eltelt idő hosszát, és magának a fájásnak a hosszát is. Elérkezett az ebédidő, de levesen kívül mást nem tudtam, vagy nem mertem enni. A fájások erőre kaptak, és rövidült a kettő között eltelt idő is. Még mindig úgy gondoltam ezek nem elég erős fájdalmak a kórházhoz, így tűrtem és vártam tovább. Aztán valamikor délután elérkezett az az időpont, hogy fel kellett hívjam a férjemet, induljon haza a munkahelyéről, és menjünk be a kórházba. Ekkor már nehezen tudtam megszólalni a telefonban, amikor jött egy fájás.
Taxival hamar beértünk a kórházba, és noha a kocsiban is jöttek szépen a fájások, úgyvoltam vele, hogy még simán mondhatják azt nekem a kórházban, hogy vaklárma az egész, ebből még nem lesz szülés. Csengettünk a szülőszobára, és bemondtam a kaputelefonon, hogy azt hiszem szülök! J Kijöttek értem, és kérték, öltözzek hálóingbe. Bevezettek a vizsgálóba, a férjem egyelőre a folyosón várakozhatott. A vizsgálat kiderítette, hogy mindössze szűk egy ujjnyira vagyok nyitva, ami még vajmi kevés. Rákötöttek a CTG-re, és ott üldögéltem jó 30-45 percen át, míg a gép szépen mérte a fájásaimat, én meg küszködtem a székhez láncolva. Egy idő után bejött egy szülésznő, és a CTG gépből kijövő papírra nézve megállapította, hogy igen, a gép valóban mutat „pirinyó fájásokat”. Engem ott sokkolt ez a kifejezés, nem esett jól, mert én igencsak szenvedtem ezektől a pirinyó fájásoktól…
A CTG gépről lekerülve az ügyeletes orvos megállapította, hogy a szülésem elindult, haza már nem engednek, de mivel még csak „jósolgatok” (ez az általuk használt kifejezés megint tőrdöfés volt számomra) így kapok egy kórtermet, ahol pihenhetek az esti vizitig, amikor is újból megnézik a méhszájamat. A férjemet hazaküldették velem, mondván még úgysem szülünk, én pedig bevonultam a kórtermembe, ahol már volt egy előző nap szült kismama babástól. Mivel a fájdalmaktól nem tudtam pihenni, így jobb híján beálltam a zuhany alá és ott küszködtem. Vártam az esti vizitet, mint a messiást, hátha megállapítják, hogy már kétujjnyi vagyok. Ez volt az előfeltétele ugyanis annak, hogy szóljanak a választott dokimnak. Közben a férjem hívott, hogy mizujs, mondtam neki, hogy semmi változás, azon kívül, hogy szerintem már nagyon fájok, a kórház szerint meg nem.
Elérkezett az esti vizit, felfeküdtem a vizsgálóasztalra, ahol jött az ítélet: még mindig csak egy ujj. Menjek vissza a kórterembe és feküdjek le aludni. Totál kikészültem. Hogyan aludhatnék ilyen fájdalmakkal? Felajánlották, hogy adnak egy injekciót, ami lelazít annyira, hogy tudjak pihenni. Először nem akartam elfogadni, de végül olyan kilátástalannak éreztem a helyzetemet, hogy beadattam. Arra gondoltam, mi van, ha ezek tényleg csak általam túlreagált jóslófájások, és ki tudja még hol a vége!? Figyelmeztettek, hogy a szuritól hirtelen nagyon álmos leszek, de ez nem érdekelt, szerettem volna, ha eltompulok annyira, hogy ne érezzek semmit. Visszabotorkáltam a kórtermembe, és mondtam a szobatársamnak a szomorú híreket. A férjemet is felhívtam, aki már nagyon szeretett volna mellettem lenni, de mondtam neki, hogy felesleges bejönnie, mert nem halad előre az ügyünk semmit. Ekkor pedig jött egy fájás, ami közben már egyáltalán nem tudtam beszélni, így letettük a telefont. Ebben a percben egy nagy loccsanást hallottam és elöntötte a padlót a meleg folyadék, a magzatvíz.
A szobatársam elfutott nővérért, én meg tárcsáztam a férjemet, hogy végre helyzet van. Annyira örültem ennek a váratlan fejleménynek, pedig ezzel egyidőben a soron következő fájás az előzőeknek sokszorosa volt, már nem csak, hogy nem tudtam beszélni közben, de önkéntelenül jajgatnom kellett. A nővér visszavezetett a szülőszobára, de olyan lassan tudtam a folyosón haladni (minden fájásnál meg kellett álljak a korlátba kapaszkodni) hogy a férjemmel egy időben érkeztünk oda. (Ő rögtön taxiba ült és berepesztett.) Őt megint nem engedték be, a folyosón leültették, míg engem előkészítettek. Lezajlott a borotválás, és megkaptam a beöntést is. Mondták, hogy a beöntés után, ha lezuhanyoztam, akkor jöhet be hozzám a férjem. A beöntés hosszúra nyúlt, mert nem tudtam elhagyni a zuhanyzót, jó pár fájást ott vészeltem át a meleg víz alatt, na meg a beöntés hatása hullámokban jött, amikor azt hittem vége, jött egy újabb adag…
Ott a zuhany alatt egyszer csak alám toccsant a nyákdugó is. Valahogy mégiscsak elkészültem a zuhanyozással, felöltöttem a szülős hálóingemet, és megejtettek rajtam egy újabb méhszájvizsgálatot, ahol már végre kétujjnyi voltam. Bevezettek a szülőszobára, ahol egyből ráültem a labdára. Két fájás között jóleső érzés volt rajta üldögélni, de amikor jött a fájdalom, akkor kifejezetten kellemetlen volt, ha bármi is hozzáér az alfelemhez. Felálltam és a bordásfalat markoltam kínomban. Egyszer csak megjelent a férjem a kék kórházi szerelésben, és átölelt, megsimogatott. Nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam, és jól esett, hogy mellettem van. Az érintése kellemes volt két fájás között, de fájás alatt nem tudtam elviselni, ha a derekamon kívül máshová tette a kezét. Nem nagyon tudtam beszélni, csak azt jeleztem, amikor jött az újabb fájás, egyébként teljes csendben voltunk.
Fájás közti szünetben a bordásfaltól a mosdókagylóig sétáltunk, egyik fájást a bordásfal rácsát markolva, másikat a mosdókagyló szélébe kapaszkodva vészeltük át. Fájás alatt a férjem az egyik karjával a derekamat, a másikkal a mellkasomat támasztotta, én beledőltem ebbe a pózba és lélegezni próbáltam a jógán tanultaknak megfelelően, de olyan iszonyat erősen és sűrűn jöttek a fájások, hogy előfordult, hogy zihálni kezdtem. Ilyenkor a szülésznő figyelmeztetett, hogy lassabban vegyem a levegőt. Ekkor egyébként a szülésznő még nem volt velünk állandóan, inkább ki-be járkált, néha ránk nézett, hogy mi történik. Hozott egy CTG gépet és kérte, hogy feküdjek fel a szülőágyra, hogy rám köthesse. Szintén hosszú idő alatt felmásztam az ágyra, nem esett jól mozogni, feküdni pláne nem. Kínok között átvészeltem a CTG-zést, és visszamehettem sétálgatni. Amikor épp a bordásfalat markoltam, meghallottam a dokim ismerős hangját: Szép jó estét kívánok! Nem tudom hány órakor érkezhetett, de ekkor még nem sok szerepe volt, kivéve, hogy ő is időről időre felparancsolt a szülőágyra, amit nagyon utáltam.
Fájás közben vizsgálta a méhszájamat, és ekkor már 3 ujjnyi voltam. Ennek akkor nem tudtam örülni, olyan erősek voltak a fájásaim, hogy nem érdekelt semmi, csak, hogy elmúljon ez az egész. Leírhatatlanul rossz volt, amikor fájás közben a méhszájamat matatták. Egy ilyen vizsgálat alkalmával, amikor már 4 ujjat is elértem, és érződött a baba feje, ahogy szépen halad egyre lentebb, teljesen elveszítettem az önkontrollt a fájdalomtól, és ordítva zártam össze a lábam, azt éreztem hagyjanak békén, ne maceráljanak. Erre a doki és a szülésznő is nagyon kiakadt és letoltak, hogy ezzel nem segítem a folyamatot, ha rázárom a lábamat a szépen haladó babára, és a légzésre se tudok figyelni ha ordítok, és különben is mit szól a többi kismama, akik ezt hallják. Na, ez nagyon nem érdekelt akkor…
A szülésznő azt hajtogatta, hogy muszáj ennem szőlőcukrot (nagyon nem esett jól) hogy legyen energiám a kitolásra. A férjem betartotta a dolgot és időről időre a számba tuszkolt egy cukrot, némelyiket fájás közben kiköptem. Aztán egyszer csak, amikor épp álltam, egyik kezemmel a szülésznőbe, másikkal a férjembe kapaszkodva, éreztem azt a bizonyos székelési ingert a leírhatatlan fájdalom mellett, bár ez utóbbi az ingert el is nyomta, eredménye mégis lett a beöntés ellenére… Engem akkor már ez sem érintett kellemetlenül, és a szülésznő és a férjem is úgy reagáltak a dologra, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A dokim is belibbent valamelyik soron következő fájásnál, és megint úgy találtam magam a szülőágyon, hogy a méhszájamat tapogatja. Mivel nagyon rosszul, kiabálva viseltem a fájdalmakat, így még egy ilyen lazító injekciót belém nyomtak, és úgy indultam neki a kitolásnak.
Próbáltunk nyomni egyet, kettőt, de aztán elerőtlenedtek a fájások, (vagy inkább a brutálisnál egy fokkal visszább estek) és mintha meg is ritkultak volna. Ekkor bekötötték az oxitocint. Ahogy jöttek továbbra is sorra a fájások, én már átkerültem egy más tudatállapotba, kilátástalanság, vagy nem is tudom mi az, amit éreztem, nem érdekelt semmi. De mégis valahogy megnyugodtam, és fegyelmezettebben tudtam viselni a fájdalmakat, mint korábban. A férjem szerint ekkor már mint valami Buddha léteztem, úgy ültem ott a szülőszéken, merthogy valamikor jeleztem, nem jó feküdni, biztos attól múltak el (dehogy múltak…) a fájásaim. A lábaim felrakták, a szülőágy háttámláját majdnem függőlegesre állították, és én végre nyomhattam teljes erőből, amikor jött a fájás. Nagylevegő, szem becsuk, nyom. Egy fájás alatt háromszor. Két fájás között nagyjából félperc szünet, vagy még annyi sem. Már az első tolófájásoktól kezdve engedélyt kaptam arra, hogy nyomjak, mert már megvolt a 4 és fél ujjnyi méhszájam, de azért beiktattunk néhány olyan fájást, ahol nem nyomtam, csak lélegeztem. Nem éreztem, hogy el lennék fáradva, ekkor valahogy erőre kaptam, és arra gondoltam a következő nyomáskor beladok apait anyait, olyan erősen fogok nyomni, ahogy csak bírok, hogy hamarabb túl legyünk az egészen. Nem is a baba motivált igazán, hanem hogy elmúljon a pokoli fájdalom.
Nem éreztem, hogy közel a vége, valahogy megállt az idő, és azt éreztem még órák hosszát ellehetünk így. De szerencsére nem így volt. Valamikor felkapcsolták az addig félhomályban lévő szülőszobában a villanyokat, amik reflektorként bevilágították az alfelemet, és hallottam, ahogy a doki érzéstelenítő injekciót kér a szülésznőtől. Párszor megszúrt alul, és következett a gátmetszés, amiből semmit nem éreztem, viszont innentől nagyon felgyorsultak az események. A férjem a fejem mellett állt, és minden nyomásnál a fejemet tartotta és hangosan biztatott és dicsért, hogy mennyire jól csinálom, milyen ügyes vagyok. Kiabálta, hogy jön a baba, mindjárt megszületik Máté, merthogy ekkor már kidugta a kis fejét, amiből én semmit nem éreztem, semmit nem láttam. Ezen a ponton már kezdtem remélni, hogy közel a szülés vége és lopva a faliórára pillantottam, ami azt mutatta nemsokára éjfél. A kitolás egyébként nem tartott tovább félóránál, és találgatni kezdtem, vajon még ma, vagy már csak holnap születik meg a kicsi.
A férjem biztosított róla, hogy ne izguljak, figyeli az órát, megnézzük majd a baba aszcendensét. (Pedig ez érdekelt akkor a legkevésbé. J ) Jött a fájás és én csukott szemmel nyomtam, olyan erősen, mintha az életem múlna rajta. Aztán egyszer csak kinyitottam a szemem, mert hallottam, hogy mondja a férjem, hogy megszületett a baba, nulla óra kettő perckor, pont, mint a Kispál számban. (Aznap már nem ment ki a fejemből a dallam.) Oldalra néztem a férjemre, és noha még mindig abban a módosult tudatállapotban voltam, arra világosan emlékszem, ahogyan ő nevet és sír egyszerre a kórházi maszk mögött miközben a kisfiunk a világra jött. Nem emlékszem, hogy felsírt-e, a férjem szerint csak köhögött és nyöszörgött. Egyből rám tették, és mondták, hogy most még egyek vagyunk, a zsinór és a lepény bennem volt még. Nem emlékszem pontosan mit mondtam neki, de folyamatosan beszéltem hozzá, azt hiszem üdvözöltem, és mondtam neki, hogy itt van Anya is és Apa is, és, hogy megjött végre, nagyon vártuk.
Teljesen elhomályosulnak a részletek, mert nem teljesen voltam magamnál az injekció, meg a fájdalom hatására. A babát végül elvitték, a férjem elkísérte az első fürdésére, mérésére. A méhlepény gond nélkül kicsusszant, alig kellett egyszer-kétszer megnyomni a hasamat. Aztán a gátam összevarrták, amit szintén végigjajjgattam, mert minden öltést éreztem. Letisztogattak és betakartak. Ekkor jött vissza a családom: a férjem és a kisfiam, aki már ruhácskában, takaró alatt pihegett. Gyönyörű volt. Végre lekapcsolták a fényeket, és ismét hangulatos félhomány lett a szülőszobában, amire a kicsi tágra nyitotta a szemeit.
A szülésznő mellém fektette, és megpróbáltam a szájába adni a mellbimbómat. Nehezen ment, mert nem tudtam megfordulni oldalfekvésbe (mindenem fájt) és a baba sem tudta rendesen bekapni, csak nyalogatta, szopogatta, de végül mindig kicsúszott a szájából. Ennek ellenére meghitten eltöltöttünk egy kis időt hármasban (nekem 15 percnek tűnt, de kb. 2 óra hossza lehetett). Ismerkedtem a fiam vonásaival, amik azóta úgy belém vésődtek már, hogy akkor is őt látom, ha behunyom a szemem. Amikor visszajött a szülésznő felállított (nagyon nehezen ment) és elvezetett pisilni és zuhanyozni.
A babát a csecsemőosztályra vitték, csak reggel kaptam meg, mert ekkor már hajnalodott, és mondták, hogy aludnom is kellene egy kicsit. A férjem összeszedte az elkoszolódott motyómat és hazament ő is aludni. Engem tolókocsival vittek vissza a kórterembe és nagyon elgyötörtnek éreztem magam. Még ekkor sem voltam teljesen magamnál; megviseltek az események. A férjemre bíztam, hogy értesítse a szülőket, rokonokat a hírről, én képtelen voltam bármiféle kommunikációra, és tulajdonképpen minden ekkor történt eseményre nagyon homályosan emlékszem csak.
Hajnal kettő után járt az idő, amikor ágyba kerültem, és azt tudtam, hogy reggel 6-kor mehetek a fiamért. Ezt a négy órát szerencsére átaludtam, de mielőtt álomba merültem, és amikor felébredtem is, ott villódzottak az agyamban a velem történt események. Nem igazán tudtam pozitív élményként tekinteni ekkor még a szülésemre. Amikor aztán elmentem a fiamért, és onnantól együtt töltöttük a kórházi tartózkodás idejét és azóta is minden napot, megváltoztak az emlékeim. Megismertem a kisfiam személyiségét, és - noha akkor is imádnám, ha nem így lenne – egy tündéri jó gyerek, nem is kívánhatnánk nála jobbat, és ahogy kialakult bennem az iránta való kötődés és szeretet, úgy halványulnak el a szülés alatt átélt borzalmak. Értékelni kezdtem, hogy ez egy teljesen problémamentesen lezajlott természetes szülés volt, és a magzatvízelfolyást követően 3,5 óra alatt kint volt a picúr. És mindketten épen, egészségesen kerültünk ki a szituációból, azt hiszem ez a legfontosabb!
Minta
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr384099673
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
macskavati 2012.02.13. 10:55:52
Gratulálok a babához!
A szülés... hát igen, olyan, amilyen. Az enyém is ilyesmi volt, csak sokkal hosszabb ideig tartott, viszont kaptad epidurált, de elolvasva a történetedet, újra átéltem. Nekem akkor azt mondta az orvos, hogy ez egy szép első szülés volt. Akkor nem hittem el, de utána rájöttem, hogy tényleg, a baba is egészséges, én is túléltem, mit akarok még? :) Tök jó, hogy erre te magadtól is rájöttél. Azt hiszem, nagyon nagy elvárásokat támasztunk a szüléssel kapcsolatban, ezért tud csalódás lenni, ha nem lesz feltétlenül pozitív élmény...
És az nagyon jó, hogy rögtön megkaptad! Szuper lehetett az a két óra hármasban (nálunk ez sajna kimaradt).
Minden jót nektek! Majd írj az első hetekről, hogy hogy telnek.
A szülés... hát igen, olyan, amilyen. Az enyém is ilyesmi volt, csak sokkal hosszabb ideig tartott, viszont kaptad epidurált, de elolvasva a történetedet, újra átéltem. Nekem akkor azt mondta az orvos, hogy ez egy szép első szülés volt. Akkor nem hittem el, de utána rájöttem, hogy tényleg, a baba is egészséges, én is túléltem, mit akarok még? :) Tök jó, hogy erre te magadtól is rájöttél. Azt hiszem, nagyon nagy elvárásokat támasztunk a szüléssel kapcsolatban, ezért tud csalódás lenni, ha nem lesz feltétlenül pozitív élmény...
És az nagyon jó, hogy rögtön megkaptad! Szuper lehetett az a két óra hármasban (nálunk ez sajna kimaradt).
Minden jót nektek! Majd írj az első hetekről, hogy hogy telnek.
| ági | 2012.02.13. 11:01:14
De klassz hogy megírtad!!!
Ha szülés előtt olvastam volna ezt, akkor
1) a felét nem értettem volna, mint pl. elerőtlenednek a fájások
2) mondtam volna egy imát magamért.
Így viszont hogy már túl vagyok egyen, azt mondom amit Te, ez egy problémamentes természetes szülés. A fájdalomra nem lehetett volna felkészülni, 7 cm tágon már én is vinnyogva ziháltam...
A lényeg: ügyes voltál, sokkal-sokkal ügyesebb mint anyukák milliói, és gratulálok a kisfiadhoz :)))
Most aztán indul a rock'n'roll.
Ha szülés előtt olvastam volna ezt, akkor
1) a felét nem értettem volna, mint pl. elerőtlenednek a fájások
2) mondtam volna egy imát magamért.
Így viszont hogy már túl vagyok egyen, azt mondom amit Te, ez egy problémamentes természetes szülés. A fájdalomra nem lehetett volna felkészülni, 7 cm tágon már én is vinnyogva ziháltam...
A lényeg: ügyes voltál, sokkal-sokkal ügyesebb mint anyukák milliói, és gratulálok a kisfiadhoz :)))
Most aztán indul a rock'n'roll.
macskavati 2012.02.13. 11:41:17
@-sophie-: mondtam volna egy imát magamért :DDDDD
Vicces, mert szívesen elküldeném egy szülés előtt álló barátnőmnek, mert ez egy tök jól megírt, tárgyilagos, de mégis megkapó szüléstörténet, de nem akarom sokkolni.
Pedig tényleg ilyen...
Ja, és rock'n roll: amikor a szülőszobák közti folyosót sétálgattam, azt mondta a szülésznő, hogy ez még semmi, a szülés után jön a neheze. Akkor nem hittem el, de igaza lett. Persze nem tart olyan sokáig a mélyvíz, de egy szülésnél biztos hosszabb idő :) De utána már tényleg szuper!
Vicces, mert szívesen elküldeném egy szülés előtt álló barátnőmnek, mert ez egy tök jól megírt, tárgyilagos, de mégis megkapó szüléstörténet, de nem akarom sokkolni.
Pedig tényleg ilyen...
Ja, és rock'n roll: amikor a szülőszobák közti folyosót sétálgattam, azt mondta a szülésznő, hogy ez még semmi, a szülés után jön a neheze. Akkor nem hittem el, de igaza lett. Persze nem tart olyan sokáig a mélyvíz, de egy szülésnél biztos hosszabb idő :) De utána már tényleg szuper!
teheneszet 2012.02.13. 15:33:27
Hu de jol megirtad. Mate gyonyoru baba, nagyon formas!
Egyebkent ez tenyleg szep szules volt, a vizsgalatok/tagitas lehet hogy szuksegszeru volt (az rossz lehet amikor ott vannak a tolofajasok de nem nyomhatsz mondvan meg nincs meg a szukseges tagulas).
A fajdalomra tenyleg nem lehet felkeszulni, mondjuk nekem inditottak, allitolag ugy durvabb, nem tudom. En csak ugy birtam elviselni a ferj erinteset hogy fogta a homlokomat, en a labdan es teljes sullyal beledoltem a kezebe. De igy is kellett az epidural, mondjuk en ket orat birtam az egyperces fajasokkal, aztan mondtak hogy lassan tagulok, meg legalabb ot ora... Szoval az epi tok jo dolog, nem is ertem, otthon miert nem adnak alapbol.
Irsz majd Materol is?
Egyebkent ez tenyleg szep szules volt, a vizsgalatok/tagitas lehet hogy szuksegszeru volt (az rossz lehet amikor ott vannak a tolofajasok de nem nyomhatsz mondvan meg nincs meg a szukseges tagulas).
A fajdalomra tenyleg nem lehet felkeszulni, mondjuk nekem inditottak, allitolag ugy durvabb, nem tudom. En csak ugy birtam elviselni a ferj erinteset hogy fogta a homlokomat, en a labdan es teljes sullyal beledoltem a kezebe. De igy is kellett az epidural, mondjuk en ket orat birtam az egyperces fajasokkal, aztan mondtak hogy lassan tagulok, meg legalabb ot ora... Szoval az epi tok jo dolog, nem is ertem, otthon miert nem adnak alapbol.
Irsz majd Materol is?
R2D2 & C3PO 2012.02.13. 15:54:14
Hm.
Ez NEM természetes szülés volt...
Borotva-beöntés-oxi-gátmetszés... Rutinszerűen. Ráadásul nem hagytak a saját ritmusodban vajúdni és folyamatosan basztattak.
De nyilván kibír az ember mindent. Ez amúgy is csak pár óra. Mi az egy élethez képest?
És persze Geréb került börtönbe. Az eszem megáll!!!
Ez NEM természetes szülés volt...
Borotva-beöntés-oxi-gátmetszés... Rutinszerűen. Ráadásul nem hagytak a saját ritmusodban vajúdni és folyamatosan basztattak.
De nyilván kibír az ember mindent. Ez amúgy is csak pár óra. Mi az egy élethez képest?
És persze Geréb került börtönbe. Az eszem megáll!!!
R2D2 & C3PO 2012.02.13. 15:55:04
Jaj!
A legfontosabbat kihagytam. :-P
GRATULÁLOK! :-DDD
A legfontosabbat kihagytam. :-P
GRATULÁLOK! :-DDD
borsolyka 2012.02.13. 16:22:45
@R2D2 & C3PO:
"De nyilván kibír az ember mindent. Ez amúgy is csak pár óra. Mi az egy élethez képest?"
ez szokott a szlogen lenni...
pedig szülés és szülés közt irdatlanul hatalmas különbség van!
én ezt Dorkánál tapasztaltam meg, aki éjjel döntött úgy, hogy jön.
a doktornő csak a kitolásra ért be, addig senki nem basztatott, és nem piszkált.
"De nyilván kibír az ember mindent. Ez amúgy is csak pár óra. Mi az egy élethez képest?"
ez szokott a szlogen lenni...
pedig szülés és szülés közt irdatlanul hatalmas különbség van!
én ezt Dorkánál tapasztaltam meg, aki éjjel döntött úgy, hogy jön.
a doktornő csak a kitolásra ért be, addig senki nem basztatott, és nem piszkált.
teheneszet 2012.02.13. 17:43:09
Nem tudom, szerintem nem csak a termeszetes szules lehet szep es jo. Ha ugy vesszuk, az enyem minden volt csak termeszetes nem (inditottak, beontes, epiduralis, gatmetszes) es ROHADT JO elmeny volt. A beontest en kertem, mert igy sokkal kenyelmesebben ereztem magam, az epiduralistol elmult a fajdalom, a gatmetszes szuksegszeru volt hogy ne repedjek (kitolas 15 perc, gyerek feje nagy), de megis tok szep volt az egesz. Minimalis fajdalommal (marmint az epi utan), kenyelmesen, biztonsagban erezve magam. Barmikor szulnek ujra ugyanigy.
macskavati 2012.02.13. 18:25:24
Én olyan kórházat és olyan orvost választottam, ahol a legnagyobb esélyem volt a "háborítatlan" szülésre. Mindenki mindent meg is tett ennek érdekében. Semmilyen fölösleges beavatkozás nem volt. Hagytak egy egész éjszakán át vajúdni, pár óránként nézett csak rám valaki. De nem tágultam, ezért elmagyarázták, hogy kell egy kis oxi. Aztán 4 órát adtak a szernek, de semmit nem hatott. Ekkor kötötték be az epidurált, amivel 1 órán belül megvolt a 10 centi (előtte 20 óra alatt sikerült 2 centi). A gátmetszés meg muszáj volt, annyira szűk voltam.
Beöntés, borotválás nem volt.
És nekik elhiszem, hogy ez mind kellett, mert a saját szememmel láttam, hogy máshogy nem ment.
Szóval nem biztos, hogy ezek elkerülhetőek lettek volna Minta esetében.
Szerintem az a lényeg, hogy mindenki helyre tudja tenni magában a "szülésélményt".
Beöntés, borotválás nem volt.
És nekik elhiszem, hogy ez mind kellett, mert a saját szememmel láttam, hogy máshogy nem ment.
Szóval nem biztos, hogy ezek elkerülhetőek lettek volna Minta esetében.
Szerintem az a lényeg, hogy mindenki helyre tudja tenni magában a "szülésélményt".
borsolyka 2012.02.13. 19:40:52
@macskavati:
ez nem hangzik rosszul!
egyébként-szerintem- minden, amit TE úgy érzel, hogy előre mozdítja az ügyet, az jó.
viszont, ha fektetnek, holott majd megbolondulsz, úgy nyom/fáj akármi
a fájásaid gyengülnek tőle, akkor az nem szolgálja az "ügyet" :D
gondolom, ti is hallottátok, hogy a vadvilágban, ha stresszes az állat, akkor leállnak a szülési folyamatai.
és sajna mi sem működünk sokkal másképpen...
ez nem hangzik rosszul!
egyébként-szerintem- minden, amit TE úgy érzel, hogy előre mozdítja az ügyet, az jó.
viszont, ha fektetnek, holott majd megbolondulsz, úgy nyom/fáj akármi
a fájásaid gyengülnek tőle, akkor az nem szolgálja az "ügyet" :D
gondolom, ti is hallottátok, hogy a vadvilágban, ha stresszes az állat, akkor leállnak a szülési folyamatai.
és sajna mi sem működünk sokkal másképpen...
