Két nap múlva már 4 hetes lesz a mi kis házi hercegnőnk. MÁR! Úristen nagyon megy az idő! 600 grammot hízott mióta itthon vagyunk, és két centit nőtt. Az 50-es rugikkal már nem kísérletezem, bár az 56-osok még kissé nagyok, de nyilván neki kényelmesebb mint feszengeni a kicsiben.

Az elmúlt pár hétben, valamennyire megtanultuk egymást :-D A reggeli etetés után olyan 10-ig simán durmol még, hacsak nincs éppen harakiri napja, amikor óránként kel. Mivel sokat tekergett, nyifogott főként kaja után nem sokkal, kikértük a védőnő véleményét, hogy esetleg mit lehet ezzel kezdeni, mert amíg a fing ki nem tör addig szenved ő is, mi is. Pedig büfiztetjük - elkezdett bukni, ezzel először apát tisztelte meg annak legnagyobb rémületére -, tornáztatjuk, tekergetjük jobbra balra. Picit talán hasfájós, így könnyítésként ajánlott egy szert, amit kaja előtt szó szerint belövünk a szájába, aztán küldünk utána tejet. Ezzel szuper jól megvan, és tényleg hat. De milyen okos! Először fintorgott a szerre, meg kiköpte (persze anyaapa simán kiröhögte, de ha egyszer olyan mókás fejeket vág:-D ) aztán két nap múlva rájött, hogy a cucc után jön azonnal a tej, úgyhogy mostmár simán várja az áldást :-D Ha tele a pocak továbbra is vigyorgombóccá válik, olyan kis elégedett fejjel és tátott szájjal adja tudtunkra, hogy ő márpedig szuper jól érzi magát.

Lassan én is hozzászokom az éjszakázáshoz... Monnyuk ebben óriási segítség az én imádott Férjem. Az esti etetés után egy komolyabb mennyiséget lefejek, amivel aztán ő nyomja tele Cupp-cupp hasát olyan 11 óra tájékán, így én legalább 4-5 órát tudok egyben aludni, ha minden jól alakul. Amikor ezt így felajánlotta, ájuldoztam, hogy mekkora jó arc már, és milyen állati szerencsés vagyok, aztán leesett, hogy itt én csak mellékszereplő vagyok :-D Ő bizony apás órákat akar a lányával, hogy aztán hajnal kettőkor nagy izgalommal mesélje mi történt abban a pár órában amíg én ki voltam ütve :-D Ejgen, a kémia működik :-D

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy akkor hogyan is vagyunk ezzel az etetés témával. Nos, biztos kiütöm a szoptatás-fanatikusoknál a biztosítékot, de elmondom, hogy úgy csináljuk, hogy mindenki jól érezze magát ebben a szituban, és mindenki odaférjen a vájúhoz :-D Tejem hála Istennek annyi van, hogy az utcát el bírnám árasztani. Tehát megy a szopizás ezerrel, de Édes lányunk olyan 20 perc után simán belefárad. Utána szájzárat kap és semmilyen cirógatásra nem hajlandó tovább szopni. Nos, ekkor fejek. Mire azzal végzek, összeszedi magát annyira, hogy rájöjjön hogy még éhes, így a lefejtet kapja meg némi könnyítésként. Ez azért is jó, mert így apa is simán tudja etetni, amit nem titkoltam baromira élvez :-D Igazából azt gondolom, hogy ebben a lényeg az anyatej, amit így vagy úgy megkap, a bónusz hogy mindketten tudjuk etetni, ami szerintem szuper hiszen a mindkettőnkkel való kapcsolata kiegyensúlyozott marad. És igen, cumit is kap, de eddig csak annyira kötötte le, hogy megnyugtassa magát, utána simán kiköpi.

Napközben egyre többet van fent, elnézelődik, elnyögdécsel, ha meg elunja magát azt jelzi. Ilyenkor szeret valamelyikünk mellkasán bebólintani. Ha már mélyen alszik, innen kerül a kiságyába, bár ez néha többkörös művelet. De pl. egyik éjszaka is simán bebólintott, majd nekiállt tekeregni, félóra után kínomba, beraktam a kiságyába, ahol kb. 10 mp alatt bealudt. Szóval hagyni kell kibontakozni is :-D

Már kétszer voltunk kint sétálni, bár ő ebből semmit nem érzékelt. Ahogy bekerült a babakocsiba félpercen belül puff bealudt. Ezek inkább nekünk voltak izgalmasak :-D

Hát így vagyunk mi mostanság. Jövőhéttel lesz igazán izgalmas, mert kettesben maradunk, apának dolgoznia kell. Csak helyt állunk, vagy nem!? :-D

Borstörő

Okozott némi fejtörést, hogy legyen-e babanapló, mert már annyi van a neten, hogy Dunát lehet vele rekeszteni! Én meg mi újat tudnék írni? Végül az döntött, hogy nagyszámú rajongótáborunknak (jaj de szerény vagyok, mi?) nem kell egyenként elmesélni, hogy mi történt velünk, hanem folytatásos teleregényként követhetik az eseményeket, nem beszélve a családtagokról. Úgyhogy bocsi mindenkitől, de még fárasztom a nagyérdeműt ameddig bírom szusszal.

Tehát hazajöttünk a kórházból. Az első fürdetés gyakorlatilag annyiból állt, hogy beledugtuk a gyereket a vízbe, kicsit tapicskoltuk, aztán ki :-D Pedig Apa teljeskörű továbbképzést kapott Macskavati férjétől, de mégis azért élesben más. Aztán jött az amire nem számítottunk, pedig fel voltunk készülve arra, hogy ordítani fog...

Az első éjszaka volt a horror a második a pszichothriller. Mindkét éjjel 4-4 órát ordított ki tudja miért!?? Mindent bevetettünk, ami kezdő szülőként eszünkbe jutott, már kínunkba a Suttogóból próbáltunk ihletet meríteni de hiába. A vége az lett, hogy totál kiborultam én is. A Férj ott állt két bömbölő nővel, és felváltva próbált vigasztalni. Még jó hogy ő legalább a helyzet magaslatán volt. Végül csak kifeküdt a kiscsaj, de mi is, olyannyira, hogy nem mertük egyedül hagyni - biztos tuti hót ziher, hogy akkor valami helyrehozhatatlan lelki károkat okoztunk volna :-D - így aztán a sokak által kritizált gyerekszobai extra vastag szőnyegen kuporogtunk mindhárman 2 nm-en. Mert a fejembe vettem, hogy a szülői ágyba, nem!! Mert nem! Az a szülőké, a gyereknek meg van sajátja. Persze a második éjszaka már próbáltunk mindannyian a nappaliba orientálódni, de a vége megint ugyanaz lett. Aztán harmadnapra megvilágosodtunk!

Ugye, mind a védőnő, mind a gyerekorvos, azt nyomatta, hogy 3 óránként kelteni, etetni kell a gyereket, mert a sárgaság miatt szüksége van az anyatejre. Hát mi bőszen csináltuk is, DE! A gyerek totál kiakadt minden alkalommal - ugye főként éjszaka - hogy mi a fészkes fenéért piszkáljuk, épp hogy elaludt, mi meg már megint nyomjuk a szájába a didit. Valljuk be, engem is frusztrálna! Aztán rájöttünk arra is, hogy bazira melege van! Nyomatták a kórházba, hogy kell a body meg a rugi és így lesz hűde fasza. Na a mi lányunk eléggé forróvérű, szarik az a tankönyvekre. Neki melege van és kész! A szopiba konkrétan csatakosra izzadja magát! A harmadik dolog volt, hogy keveset kapott enni. A védőnő szerint elég ilyenkor 30-40 ml etetésenként. Hát nem. 70-90-et simán bepuszil! Így aztán a harmadik napra taktikát változtattunk a fentiek alapján. Jéééééééééé, és végre az éjszakai horrorból lányregény lett! Nincs túlöltöztetve (25-26 fok van a lakásban, megfázni sem tud), napközben 3,5 félóránként keltjük, vagy kel magától, éjszaka pedig szépen jelzi hogy éhes. Így aztán - igaz 3-4 részletben - de én is tudok hunyni 6-7 órát, plusz napközben amikor alszik 1-1 órát ráhúzok. Mindenki boldog és elégedett, a gyerek fejlődik, apa edződik, anya kipihent.

Apa itthon van velünk 3 hétig, amiért én örökké hálás lesznek neki. Sokkal jobb így, hogy ő is látja mivel jár ez, és kő keményen kiveszi a részét a melóból. A fürdetés az apás program, továbbá érdekes módon, az ő mellkasán jobban megnyugszik, nyilván benne az is, hogy rárakták elsőre, meg hogy - a Férj szerint - neki erősebben ver a szíve, és arra bambul be. Hát nem tudom, minden esetre, baromira szerencsés vagyok hogy ennyire együtt él ezzel, még akkor is ha hajnalok hajnalán mindkét nője sírógörcsöt kap. Hormonok :-D

Pár napja volt újszülött fotózás is. Kicsit későn kezdtünk el ezen agyalni, de végül egy nagyon kedves volt főiskolástársam - aki azóta pályát módosított - extra gyorsan elvállalt bennünket, és valami elképesztő türelemmel és profizmussal készítette el a fotókat. Ezekből láttok most ízelítőt! :-D  Mindenkit megnyugtatok, édes lányunk az egészet full végigaludta! Az ő kis buddha nyugalmával tűrte, hogy tekerjük jobbra balra. Jutalmul extra nagy adag menüt kapott, dupla anyatejshakkel  :-D

Az elmúlt két hétben azért sikerült már valamennyire megismerni Cupp-cupp Hercegnőt :-D A tisztába rakás után már tudja, hogy minnyár jön a kajcsi, és ennek megfelelően oltári cuppogásokat bír levágni. Kaja után mosolyog, igaz ezek önkéntelenek, de olyan vigyorokat vág le, hogy az valami elképesztő! Megismeri mindkettőnk hangját. Szereti ha énekelünk neki - bízom benne azért, hogy a kappan hangomtól nem marad vissza a fejlődésben. Pancsi után pedig rendszerint lepisili a fürdőlepedőjét, bár az utóbbi alkalommal már résen voltunk :-D Amúgy egyelőre egy nyugodt békés gyerek. Rengeteg örömünk van benne!

Nos és akkor egy kis mérgelődés is, mert mindig van valami. A kórházban a születésekor mondták, hogy nem tudjuk intézni az anyakönyvi kivonatot, mert a VI. kerületi önkormányzat (ugye abban a kerületben született) már nem tart fogadóórát decemberben. Mondták ezt december 9-én... Családbarát kormány, elmehetnek a búsba! Ugye anyakönyvi kivonat nélkül, semmit, mondom semmit nem tudunk intézni. Se anyaságit, se tgyást, se lejelentéseket, se a biztosításomat. Semmitse. Ja, hogy mikor is? Majd januárban... Namost kérdezem én, hogy azok akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben mint mi, hanem igenis szükségük van ezekre a pénzekre, azok ilyenkor hogy élnek túl? És a hab a tortán hogy október közepe óta táppénzen vagyok. A melóhely nem tb kifizetőhely... szerintetek mennyi táppénzt kaptam azóta?? Magyarország én így szeretlek!

Borstörő

Köszönjük a képeket a www.gyermekfenykep.hu-nak!

A vártnál kicsit hamarabb, de végre itt van velünk 5 éve tartó küzdésünk eredménye! Ha ránézek gyakorlatilag elfelejtek mindent, ami velünk történt, mert már csak az számít hogy végre magamhoz ölelhetem, szeretgethetem!  Nade mi is történt?

37. hét 5 nap kedd

Hajnalban arra ébredek, hogy mintha megakarna jönni. De basszus terhes vagyok, nem fogok menstruálni! Huh, ez egyre jobban fáj. Nézem az órát, nem, nem rendszeres. Beveszek egy magnéziumot, erre jól kiokosítottak a kórházban a cirka 3 hét alatt. Na egy kicsit jobb, alszom még egy kicsit. Reggel hét óra van, hogy elment az idő, de megint fáj. A Férj aggódik: kérdezd meg a Banyákat, hogy ilyenkor mi van? Oké, de közben google-havert is segítségül hívom... Basszus, hogy miket írnak, meg sem várom a lányok válaszát, kiadom az utasítást megyünk a kórházba. Leszarom ha elküldenek, de inkább 70x bemegyek minthogy baj legyen! Hívom a dokit folyamatosan útközben, persze nem veszi fel. Mire beérünk végre vonalvégre kapom. Keressem meg kispistajóskát az ambulancián, vizsgáljon meg, aztán hívjam. Oké. A Zuram idegességét azon mérem le, hogy tőle szokatlan módon, kissé agresszívan tol előre az ambulancián a várakozók sorfala előtt, majd elég határozottan közli, hogy: fájunk :-D Rögtön előkerül kispistajóska megvizsgál. Egy ujjnyi tágulat, és ez biza fájás. Császáros vagyok - mondom - akkor most szülőszoba!? Persze, menjen fel, küldjük a Speckódokit.

A szülőszobán azonnal kezelésbe vesznek. Rögtön ctg, vérvétel, felvétel, beleegyező nyilatkozatok stb. A ctg-n még két fájást elkapunk, aztán semmi. Persze Nyuszi megint bealszik, nem lehet őt parancsra mozgásra bírni! Közben elered az orrom vére, a vérnyomásom az egekben. Nem sokkal később megérkezik a Speckódoki. Rám néz: Maga?? Hát magát én ma megműtöm! Úgy is jött volna két nap múlva, ha már kéznél van, essünk túl rajta, nincs értelme hazamenni. Egymásra nézünk a Férjjel, erre nem számítottunk! Ma már Ez most komoly?? Látom nála is lefőtt a kávé, ahogy nálam is. A sírás fojtogat. 9 hónapja ezt várom, most meg totál beszari lettem. Inkább menjünk haza!

Jön a szülésznő, hogy akkor szülőszobába be, átöltözés, beöntés. Próbálok vele alkudozni, hogy erről lemondanék, de hajthatatlan. Nagy nehezen túlesünk rajta, visszagondolva már csak röhögök milyen kis dinka vagyok. Aztán várunk... Mindketten a telefonunkba temetkezünk a Férjjel, valahogy itt most nincs helye lelkizésnek, tudom ő is próbálja feldolgozni, hogy ez most totál élesben megy. Közben ugye ennem kéne a cukrom miatt, úgyhogy bekötnek egy kis glukózt. Rohadt éhes vagyok, húslevesről és csülkös bablevesről álmodozom... A szülésznő erre készségesen felajánlja, hogy rajzol répát az infúzióra ha ezen múlik :-D Azt mondja, hogy 1-2 körül megyünk a műtőbe. Oké. Rettegek, Kisnyuszi is érzi a feszkót, mert rákeményedik a hasfalamra. Telik az idő, már 3 óra. Mi van már??? A Férj vicceskedik, hogy ebből ma nem lesz semmi, majd holnap, mert hogy hetek óta azon poénkodott, hogy milyen jó dátum lenne a 2014. 12. 10. Nincs szerencséje, fél négy körül Gyula a műtősfószer megjelenik, hogy akkor itt az idő. A szívem ezerrel teker. Jézusom, tiszta hülye vagyok, más is túlélte, én is túl fogom! Feltesznek a műtősasztalra ülve, hogy akkor most megkapom a spinális érzéstelenítést. Itt már a rémülettől nem tudok uralkodni a reszketésen ami elönt, könyörgök egy kis nyugtatóért. Persze megtagadják :-S de hát ilyen ez a popszakma. Melegséget érzek, kezd hatni a spinális, legalábbis úgy tűnik... Felfektetnek, Speckódoki immáron műtős jelmezben vigyorog rám a két lábam közül. Elkezdi kenni a hasam, én meg rémültem konstatálom, hogy ezt rohadtul érzem. Közlöm vele, majd ő mintha nem is hallotta volna, csinálja tovább. Elém rakják a paravánt, majd elkezdenek matatni. Szerencsémre hagyták a szemüveget, így oldalra sandítok a Férjre, ő próbál bátorítani a műtő másik feléből a plexi mögül. Valahogy most ez nem jön át... félek. A szívem a torkomban dobog. Egyszer éles fájdalmat érzek, magamhoz képest elég fegyelmezetten közlöm ezt a jelenlévőkkel. Egy pillanatra megáll mindenki. A Férj későbbi beszámolója alapján, ekkor kezdték tépni az izmokat (ez egy ilyen műtéti technika vagy mi a szösz), nem értették a feljajdulást, mert akkor előtte a vágást is éreznem kellett volna. Aztán megy tovább minden. Megint feljajdulok, ekkor egy kis ramazuri támad, nyomják a injekciót a branülbe, és már alszom is. A következő kép az hogy egy kis rózsaszín csomag odanyomnak az orrom elé. Fel sem fogom hogy a lányomat látom, küzdök azzal hogy nyitva tartsam a szemem. Nem nyerek. Újabb kép, ismét a szülőszobán vagyunk, a Zuram vigyorog mint a vadalma, és már hozzák is Kisnyuszit. A küzdelem folytatódik, hogy legalább egy egészséges pillantást vethessek rá, és igen, sikerül! Mellre rakják, de azonnal kiderül hogy bimbóvédő kell. Ráapplikálják és már cuppog is. Aztán megjelenik az anesztes, szerintem lelkifurkája van az elbénázott spinális miatt. Majd jön a Speckódoki, de nem jut el a tudatomig mit mond.

Megyünk az őrzőbe. Félkómába vagyok, a Férj valamit mond, de nem bírom nyitva tartani a szemem. Néhány órával később arra eszmélek, hogy a mellettem fekvő - nem altatott - friss anyuka ezerrel nyomja a műsort. Én sztem levegőt sem vesz csak mondja a magáét. Kb. 1 óra alatt már a családfáját fel tudom állítani, és még mindig csak mondja és mondja. Mozdulatlanul kell feküdni, csak oldalra lehet hajlítani a fejem, a lábam még nem érzem.

6 óra telik el, jön a nővér, hogy akkor most fel kell kelni. 10 perc alatt jutunk el a felülésben 75 fokig. Ekkor elkezdek szédülni, hányingerem is van. Oké, vissza az egész. Pár óra múlva újra próbáljuk. Közben újabb infúzió, és megkapom életem legfinomabb zsömléjét, komolyan mintha egy Michelin-csillagos étterem legelitebb kajáját toltam volna az arcomba. Mennyei! Aztán megint jönnek, hogy akkor most újra felkelünk. Szintidő ismét 10 perc, de eljutunk a 90 fokig. Eddig jó, aztán fel kéne állni. A reumás mókus hozzám képest kutyafüle. Gyökkettővel megyünk zuhanyozni, tisztára lassított felvétel vagyok kétrét görnyedve.

Elcsoszogunk a szobáig. Egy óra múlva gondolok egy nagyot, hogy akkor én most megnézem ezt a gyereket jól magamnak, mert nem hiszem el, hogy ez most valóság... A csecsemősöknél büszkén mondom a nevét. Közlik, hogy jó gyerek, bár egy fiatalember nagyon hangosan méltatlankodott mellette. Sebaj, az én lányom igazi túlélő :-D

Szerda hajnali 5:30

Kitolják a bébit, hogy akkor innentől kezdve az enyém. Kissé meglep, hiszen mozogni is alig bírok, hogy fogom ellátni?? Az első pár órában szinte hozzá sem merek érni. Úristen, ez tényleg egy baba! Mit fogok én vele kezdeni?? Azt sem tudom hogy fogjam meg, mit csináljak vele? Rakjam mellre? Tegyem tisztába? Egyáltalán csináljak vele valamit? A szobatársaktól próbálok infót szerezni több kevesebb sikerrel. Végül csak megfogom jól beszívom ezt fantasztikus babaillatot, majd felsóhajtok, hogy ő az enyém és úgy tökéletes ahogy van!

Péntek reggel 10

Mennénk haza ma. Legalábbis lassan letelik a 72 óra. A Férj csőre töltve, szülők ugrásra készen, minden előkészítve a fogadására. És ekkor közli a gyerekorvos, hogy kissé sárga, és most meg fogják vizsgálni. Oké, rendben. 10 perc múlva megjelenik a csecsemős, hogy nem jó a bilirubin szintje, úgyhogy maradunk. Nyuszit elviszi szolizni, csak kajálásra adják ki. Fel sem fogom és már el is tűnik vele. Ekkor kiborulok, de olyan durván, hogy alig bírom a telefonba elmondani a Férjnek a rosszhírt. Azt hiszem ez volt az a pillanat amikor felfogtam hogy igazi anyatájgerré váltam, aki síró oroszlánként elvérzett az első megpróbáltatáson.

Szombat reggel 10

Éjfélkor visszakaptam a mi kis csodánkat, öleltem ahogy csak bírtam. Soha többet ilyet!! A reggeli vizitnél elvitték vért venni. Nem, nem mentem vele, mert a megelőző napi BCG oltást is végigsírtam vele. Hülye hormonok :-S

Fél óra múlva közlik, hogy rendeződött a bilirubin szintje, mehetünk haza. Majdnem örömtáncot lejtek :-D Véééééééégre! Apa is végre magához ölelheti, mert a szülészeten a szobába nem jöhet be senki kintről, és a babát a folyosóra nem lehet kivinni. Szenvedett is rendesen, hát hiszen belőle is apatájger lett egy másodperc alatt :-D

Szombat délután 3 óra

Itthon :-D Csak nézzük, és nézzük, és gyönyörködünk benne. Szülők lettünk!

Paraméterek: 3055 gr 51 cm

Borstörő

Igen, igen, ez nemcsak a nap, hanem a hét híre is :-D Végre, győztem! Vérnyomi, cukor tök okés, ctg-n a béjbe hozza a szokásos fejenpörgést, és a Speckódoki is megenyhült :-D Ma közölte, hogy csütörtökön elmehetek 1 hétre, aztán vissza! Oké, tudom sovány vigasz, de akkor is végre a kis lakásunk levegőjét szívhatom, rákészülhetek a karácsonyra, és nem ver fel senki hajnalba egy laza vérnyomásmérésre… Apró örömök, de akkor is :-D Mostmár csak azért drukkoljunk, hogy lányzó ne húzza keresztül a számításainkat, mert akkor borul az ütemterv. Bár akkor sincs gáz, max. osztódva megyünk haza :-D

Az elmúlt egy hétben gyakorlatilag hozzászoktam a kórházi bentléthez. Már fejből vágom a nővérkék beosztását (igen, agyamra ment a kórházasdi), teljeskörű tájékoztatást tudok adni a kórházban lévő összes szülész-nőgyógyászról azok szokásairól, stílusáról, névről ismerem a takarítókat (a hírek hordozói), és lecimbiztem az osztályon lévő őslakosokkal :-D Sőt, már van olyan nap, hogy már jót is tudok aludni! Elképesztő, nem? :-D Rájöttem, hogy baromira jól tudok alkalmazkodni a körülményekhez, persze némi nyafival, de hát nálam alap! Nem is én lennék, ha nem borulnék ki naponta :-D A napjaimat a Grace Klinika című sorozattal töltöm nagyrészben. Igen, tudom, van abban valami morbid? szürreális? perverz? hogy egy kórházban kórházsorozatot nézek, de ugye senki nem mondta hogy normális vagyok…

De vannak ennek a bentlétnek árnyoldalai is. Sajnos elég sok paráztatós story-t hallgatok végig nap mint nap. Ugye a terhespatológián általában azok vannak, akiknek okuk van arra hogy itt legyenek, akár hetekig, hónapokig. Nem beszélve arról, hogy tapasztalok olyan helyzeteket, amik nem az én galamblelkemnek valók… De ne is beszéljünk erről, mert már azon gondolkodom, hogy az elmúlt két és fél hét feldolgozásához pszichológusra lesz szükségem, de legalábbis nagy csokitortákra, őrült shoppingolásra, egy-két görbe estére…

Szombaton megint kaptam egy kis kimenőt, úgyhogy sikerült pótolni azokat az elengedhetetlenül fooooontos dolgokat, amelyek még kimaradtak a készletből. Semmi extra, de mint leendő anyuka már érzem hogy olyan hülyeségekre tudok rápörögni, hogy jaj Édes Lányom :-D Anyád sem egy matyóhímzés! Normális, hogy 3x átpakoltam a behozós ruháit, színben összeválogatva? Ez kb. annyit jelent, hogy a rózsaszín melyik árnyalata megy melyikhez… Vagy hogy külön témakörben tárgyaltuk meg a Férjjel, hogy melyik sapka vagyis inkább sapkák legyenek? És a kapott 6 db bundazsákból végül melyik legyen nyertes!?? Azt hiszem mindketten egy kicsit kettyósok lettünk…

A Férj közben művészi szintre fejlesztette az aggódást. A legújabb agymenése, hogy ne kísérjem le a bejárathoz, mert az a parája, hogy visszafelé beragadok a liftbe… Aztán: egyik este, eléggé el kezdett fájni a pocakom, olyan izmosam, mintha valami készülődne már, ráadásul a vérnyomim is befeküdt a határértékbe. Felhívtam, hogy szerintem álljon készenlétbe, mert előfordulhat hogy ebből kismacska helyett egy gyerek lesz. Mondtam, hogy kb. félóra múlva hívom, addig ctg, vérvétel, pisiteszt. Igaz, háromnegyed óra múlva hívtam, de az az izgalom :-D állítása szerint azóta leellenőrizte, hogy minden össze van-e készítve, futott két kört a lakásban mint a mérgezett egér, mert hogy ez gyerekszületés, nem valami laza bevásárlás… Végül ugye minden rendben volt, vélhetően az általam készített, és vacsorára elfogyasztott kelbimbó gázosodott el :-D

A heti ultrahangon 3 kilóra becsülték Kisnyuszit, paraméterei szuperek, akár ki is bújhatna :-D Egy jövőhét pénteki császárral én ki is lennék békülve… A kérdés az, hogy ő vajon mit gondol erről!?? :-D

Borstörő

Még mindig bent vagyok. Nem mintha valami különösebb ok lenne, egyszerűen a Speckódoki úgy gondolja, hogy hospitalizálni kell, fekvés, nyugvás. Eddig szinte minden áldott nap benézett hozzám, hogy hogy vagyok, majd a kérdésemre, hogy mikor mehetek már haza végre, mindig egy újabb variációval állt elő :-D Most éppen a jövőhét péntek az ígéret, HA a cukrom, a vérnyomim, a ctg rendben van.

Cukrom

Nos, nyilván aki már feküdt valaha kórházban tisztában van azzal, hogy kórházi kosztot nem a Gundelből hozatják… pedig itt van nem messze ;-) A kismamáknak szánt diétás menü tele van olyan ételekkel, amiket én normál esetben meg sem eszem, továbbá a dietetikus letiltott róla. Csak néhány elrettentő példa, borzadjatok: fehértészta, lisztes rántással készített főzelék, főtt burgonya, tésztás leves… korpás zsemle amit meg sem merek kóstolni, mert tutira nem fér bele az étrendembe. A főétkezés kivételével, szinte minden kajálást meg tudok oldani saját magam, de az ebédet nem. Egyrészt nincs lehetőségem kimenni főtt ételért, bár itt van valami étterem, de nem volt túl bizalomgerjesztő. Sajnos főzni nem főz rám senki, így kénytelen vagyok az itteni kaját megenni ha nem akarok éhenhalni. Ebből következik, hogy az elviekben szénhidrátra kiszámolt ebédtől rendszerint határérték fölé megy a cukrom. Naná hogy szóltam érte, különben nem lennék én :-D Vállhúzás, ez van, oldjam meg ha nem tetszik… mintha az olyan könnyű lenne…

Csak lájtosba jegyzem meg, hogy bezzeg arra van pénz, hogy a kínai csajnak tolmácsot biztosítsanak, de egy normális étrendre nincs, pedig nem gondolom azt, hogy sokat kéne hozzátenni!

Vérnyomim

Napi 4 vérnyomáscsökkentővel tökéletes értékeket produkálok! Eleinte elég kómagyurka voltam tőle, de már hozzászoktam. Nem vagyok egy nagy kávés, de baromira hiányzik a reggeli tejeskávém. Tegnap engedéllyel, hazalógtam egy pár órára, lefőztem magamnak két adag koffeinmentest biztos ami hót ziher alapon. Ma reggel már boldog voltam – apró örömök az életben – hogy nekem milyen jó lesz ma a tejeskávé. Tej nem volt… Ennyit erről.

CTG

Mintahogy írtam, édes lányunk eléggé sértődős, a lelustababázást igen komolyan veszi, DE! Ismételten bebizonyította, hogy neki márpedig parancsolni nem lehet! Az van amit ő akar és kész! Ha ő hajnalban házibulit tart, akkor őt rohadtul hagyják békén 10-kor aludni, semmire nem hajlandó felkelni. Az almatrükk, meg apával beszélünk telefonon eleinte bejött, most jutott el odáig, hogy szarik a világra, ha aludni akar, akkor tőle piros hó is eshet, ő frankón durmol tovább. Így aztán megesik, hogy naponta kétszer fekszünk ctg-zni, mert őnagysága előadja a Makrancos Katát (a nevéhez híven, hiszen ezt fogja kapja második névnek), csakazértse. Ennyi. Kire ütött ez a gyerek?? :-D

Amúgy meg halálra unom magam. Az Imádott Férjem, mindent megtett ennek enyhítésére: hozott be könyvet (A Suttogót olvasom szakirodalomnak, de egyszerűen nem tudok túljutni a szoptatás témakörön, szopat a téma :-D ), itt a gépem, felrakott egy-két sorozatot, filmet, intézett nekem még nagyobb netcsomagot, hogy ne maradjak le semmiről. Közben még arra is volt ideje, hogy elintézzen egy-két dolgot, amivel még el voltunk maradva a baba érkezését illetően.

Egyedül – najó a kedvenc kolléganőjével – elment az egyik legnagyobb babaáruházba és megvett pár dolgot. Csak 6x beszéltünk közben :-D A zenélő-forgó okozta a legnagyobb fejtörést, amivel megintcsak sikerült valakit kiborítania :-D De a legcukibb mégis az volt, amikor a megvett dolgokat behozta, megmutatta, majd felhívta a figyelmemet arra, hogy nézzem csak, rózsaszín az orrszívó :-D

Aztán, elment egy nagyon kedves barátnőmhöz vidékre, aki rengeteg babáscucc mellett, több tonnányi babaruhát is adományozott, amit még aznap délelőtt kimosott, gondolván arra, hogy férfiembernek ez azért okozhat némi nehézséget (nem, nem okoz, meg tudja oldani, elengedett kézzel ül a bilin). A feladat annyi volt, hogy otthon teregesse ki a babaruhákat. 29 percet vett igénybe, és én nem tudom elképzelni, hogy ezt a sok babaruhát milyen nehéz a szárítóra felrakni! :-D :-D :-D

Végül, tegnap orvosi engedéllyel – tehát saját felelősségemre pár órára elhagyhattam a kórházat – hazavitt. Igen, volt benne hátsószándék is, hiszen míg alapvetően sok mindent megoldott egyedül, a vasalás és a főzés az bizony kimaradt. Nem hiszitek el milyen jó érzés volt! Egyrészt a saját kis lakásunk levegőjét beszívni, másrészt, hogy végre csinálhatok valamit, és nem kell vakarnom egész nap azt a bizonyost :-D Harmadrészt, meg szívesen csináltam, azért a Férjnek is jár némi kényeztetés :-D

Jövőhét pénteken töltöm a 36.-at, nagyon bízom benne hogy akkor tényleg hazamehetek, vagy ha mást nem, hát bedobjuk a B-tervet: osztódom :-D

Borstörő