Az egyik legnagyobb kedvenc minálunk nyáron! Na nem azért, mert 3x nyertem lecsó-főző versenyt (okés, ez most felvágós volt), hanem egész egyszerűen imádjuk! Semmi rizs, meg virsli, meg ilyenek! "Rendes" kolbászos, tojásos löcsóóó.
Na akkor nézzük, én hogy csinálom két személyre:
3 tv paprika
3 közepes paradicsom
1 közepes fej vereshagyma
4-5 szelet enyhén csípős kolbász
3 tojás
1 teás kanál kechup
egy kis zsiradék
Először is felvágom a kolbászt kis darabokra, kis olajjal vagy vajjal vagy bármilyen zsiradékkal kicsit megpirítom, majd rádobom az előzőekben apróra vágott hagymát. Üveges párolást követően utána küldöm az apróra vágott paprikát. Mivel ezek a paprikák már nem olyanok mint régen (nincs levük), ezért úgy fél decinyi vizet is ráküldök. Addig rotyogtatom fedő alatt, amíg a paprika meg nem fő, aztán jöhet a lehéjazott apróra vágott paradicsom az 1 teáskanál kechuppal. Az egészet úgy 5-6 perc alatt összefőzöm, majd mehet bele a 3 felvert tojás. Sűrű kevergetéssel összeáll a tojás, és voilá! Kész is!
Friss kenyérrel és csorgó nyállal tálalom! :-)
Jó étvágyat!
Azt hiszem, a mindennapok során mindannyian megtapasztalhatjuk, hogy egy kisgyermek születése sok vállalkozás számára mekkora üzletet jelent. A kozmetikumok, tisztítószerek, stb., nem éppen a legolcsóbb kategóriát képviselik és, hát valljuk be, az alig tenyérnyi méretű gyerekruhák is sokszor belekerülnek annyiba, mint az XXL-es méretű felnőtt holmik. Biztos van benne némi segítő szándék is, de azért az is egyértelmű, hogy sok cég marketing célokat szem előtt tartva fog össze egy-egy alapítvánnyal, önkormányzattal, stb., hogy kis termékmintával ízelítőt adjanak a saját kínálatukból, értékesítésüket ösztönözve. Ezzel nincs is semmi probléma, ilyen világban élünk és a vásárlás senki számára sem kötelező.
Nem árt azonban néha az említett ajándékcsomagokat tüzetesebben is megnézni, hiszen találhatunk furcsaságokat, ami pl. a mellékelt képeken látható. A szóban forgó termékmintát egy szervezet ajándékcsomagjának részeként kaptuk meg, hangosan megköszöntük, nemrég azonban észrevettük, hogy a dátumoknál valami nem stimmel. A csomagolás hátuljára nyomtatott felhasználhatósági időpontot, ami szabad szemmel nézve 2010 januárjának tűnik, filccel, vagy valami olyasféle eszközzel, áthúzták, és a csomagolás szélére rágépeltek egy másik, 2014-es időpontot. Feltételezem – lehet, hogy rosszul – hogy ez lenne a termék „új” felhasználhatósági időpontja. Ha ez így van, akkor ezt segítségnek tekinthetjük? Ha óvatlan vagyok, lejárt szavatosságú fürdősót teszek a gyermekem fürdővizébe, ki tudja, milyen következményekkel? Azt nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy a gyártótól, vagy pedig a csomag összeállítójától származik-e ez a turpisság (ha egyáltalán az), abban vagyok csak biztos, hogy mi ezt a csomagot idén kaptuk, nem pedig 2010 januárja előtt markoltuk fel és a filctoll sincsen a napi használati tárgyaink között. Természetesen arról is szó lehet, hogy csak én értem félre a dátumokat és minden a legnagyobb rendben van… de laikusként vagyok olyan gyanakvó, hogy ne erre gondoljak.
Egy szó, mint száz, nem árt jól megnézni annak az ajándék lónak a fogsorát…
Krtek
Gondoltam boncolgathatnánk ma azt a témát, hogy a gyereket tervezőknek hányszor/mikor érdemes együtt lenni a siker érdekében?
Több oldalt is végigböngészgettem, így két következtetést levonnék első körben:
- minél többet szexeltek, annál nagyobb esély a teherbe jutáshoz :-)
- a napi szex viszont üres tárral lövöldözés
Nade akkor most mi legyen? Mi az ideális? A legtöbb oldal a 2-3 naponta történő összebújásra esküszik, hiszen a hímivarsejteknek kell az idő az újratermelődéshez. Továbbá nagyon ajánlják mindkét fél részéről a rendszeres testmozgást, amely szintén fontos a szervezetben dúló folyamatok egészséges működéséhez.
A rendszeres testedzés kiváló hatással van az általános egészségi állapotra. Többek között növeli az állóképességet, fokozza a teherbírást, az érelmeszesedést kiváltó vérzsírok szintjét csökkenti és csökkenti a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát, a terhességet tekintve pedig kondicionálja a keringést a terhesség során törvényszerűen kialakuló fokozott igénybevételhez.
A petesejt megtermékenyítésre alkalmas élettartama az ovuláció pillanatától számolva kb. 24 óra. Ez a hőmérséklet felszálló ágának elejére esik. A gyakorlatban a teherbe esést az ezt megelőző 12-14 és a követő 20-24 órában történő együttlétek segítik. A hímivarsejtek életciklusa ettől nagyságrendileg nagyobb és gyakorlatilag az ejakuláció idejében aktiválódnak, ezért ez nem jelent korlátozó tényezőt.
Mivel a mérés naponta egyszer történik, a mindennapokban a leeső hőmérséklet napját követően érdemes aktívan próbálkozni. Célszerű az "éles" időszak előtt pár napot kihagyni az együttlétben (szexböjt), hogy amikor kell, a legéleterősebb sejtek kezdjék meg feladatukat. Sajnos, biztos recept nincs, de jó jel, ha 37 fok körül "fent marad" a hőmérséklet.
A méhnyak nyákja ovuláció előtt jelentősen megszaporodik és nyúlóssá válik. Maga a tényleges ovuláció ugyanakkor késhet 24-48 órát.
Néhány apró, de annál lényegesebb dolog: a partnernek tilos a szűk alsógatya és/vagy nadrág, merthogy a herék nem véletlenül vannak testen kívül: kell nekik az alacsonyabb hőmérséklet. A 37 fok körül tartott spermiumok mozgása károsodik, márpedig ez egy verseny nekik.
Nem ajánlott a forró fürdő is: a szokásos 42-45 fokos vízben elég negyed órát eltölteni és legalább egy hétre mozgásképtelenné válnak a kisfickók.
A lelki állapot perdöntő lehet: sem a családi, munkahelyi stresszhelyzetek, sem a görcsös akarás nem kedvez a fogamzásnak.
Szóval én azt mondom, hogy némi odafigyeléssel heti minimum 3 összebújással jelentősen növelhetőek az esélyek.
Kivételesen nem a gyerek-család-terhesség szentháromságról írok ma, hanem rendhagyó módon a budapesti közlekedésről.
Egész egyszerűen kiakadtam! Nem kicsit, nagyon. Lassan 15 éve élek Budapesten, de ami az utóbbi időben megy közösségi közlekedés címszó alatt, inkább vicc, mint bármi más. A metróval már megint gond volt, így aztán a Deák téren leszállás, a metrótól fel a metrópótlóhoz (csak tippeltem, hogy merre lehet, mert csak annyit mondtak, hogy a 9-es busz megállójából, de tábla, hogy az merre van, nuku), majd megláttam az óriási tömeget, és kezdetem kétségbeesni, hogy akkor most hogyan jutok haza!??? Mert hát volt ott két fiatal BKV-s srác, akik próbálták a helyzetet uralni, de inkább volt szánalmas a jelenlétük, mint hasznos.
Szóval ott álltunk kb. brutál sokan, egy már megtelt csuklós busszal, ami alig bírt elindulni a tömegtől. Majd jött a következő busz, egy totál szimpla (nem csuklós) 30 éves busz, hogy elvigye a nem kis mennyiségű embert… Én megértem, hogy a BKV nem ismeri előre a váratlan helyzeteket, mert ugye akkor nem is lenne váratlan, de basszus egy ilyen szitura minimum fel lehet előre készülni!
Felpréselődtünk a buszra, ami aztán nagyon sírva kanyarodott ki a megállóból. Ekkor gondoltam először arra, hogy ez így ebben a formában egészen véletlenül nem balesetveszélyes?? Mert okés, hogy gáz van a metróval, okés, hogy ott az alternatíva, de tényleg szabályos, hogy annyian szállunk fel, hogy a busz alig bír elindulni? Ha bármi történik, ki vállalja a felelősséget? Ha én a szabályoknak megfelelően veszem igénybe a BKV közlekedést, akkor a BKV-nak nem kötelessége szabályos utazási feltételeket biztosítani?
Nagy nehezen megérkeztünk a Lehet térre, ahol ismét ledöbbentem. A busz leszállóhelye a troli felszállóhelye gyakorlatilag! Úgy nézett ki a történet, hogy a le-felszállóhelyen akkora tömeg volt, hogy esélytelen volt ott járműre felszállni vagy akár átverekedni magam a metró lejáróig. Persze itt is volt irányító személyzet, de látszódott, hogy nincsenek a helyzet magaslatán…
Végül is sikerült sikeresen hazajutnom némi svédcsavarral. De mindenek felett felteszem a kérdést, hogy ez már minden héten így lesz? Mert az utóbbi időben mindig van valami vagy a buszokkal, vagy a metróval, vagy akármelyik közlekedési eszközzel. Értem én hogy nincs lóvé, de könyörgöm egy alaposabb szervezéssel, egy odafigyelő tájékoztatással nem lehetne ezt jobban csinálni?? Vagy túl sokat kérek?

A hagymát apró kockákra vágom. A zöldségeket nem túl apróra feldarabolom. A krumplit külön tálban kockára vágom és félrerakom (vizet engedek rá, hogy ne barnuljon meg).
A hagymát a zöldségekkel együtt olajon és kb. 1 dl vízzel megpárolom. Amikor már majdnem teljesen puha, hozzáteszem a krumplit is és annyi vízzel felengedem, amennyi levet szeretnék a levesnek (kb. 2 ujjnyival lepje el a krumplit). Ekkor hozzáteszem az áttört fokhagymát, a borsot, a majorannát, a petrezselymet,a sót, babérlevelet és a delikátot. Amikor már a krumpli is puhára főtt, a tejfölt elkeverem a liszttel és hozzáöntöm a leveshez (behabarom). Felforraljuk és már kész is. Ha kemény maradt benne valamelyik zöldség, akkor még egy picit főzzük.
Akkor a legfinomabb, ha vajpuhák a zöldségek. Össze is lehet turmixolni, akkor olyan lesz, mint egy krémleves, de ebben az esetben még pirítsunk hozzá zsemle- v. kenyérkockákat.
Meg lehet bolondítani egy kis füstölt szalonnával, vagy néhány szelet, apróra vágott bacon-nel is.
Ja, és akkor a hozzávalók:
- kb. 6-8 közepes krumpli
- kb. 3 közepes répa
- egyéb zöldségek ízlés szerint (pl. ½ fej karalábé, 2 szál fehérrépa, ¼ zeller, stb.)
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 közepes fej hagyma
- 2,5-3 dl tejföl
- kb. 1 ek. tejföl
- olaj
- só és delikát
- pici őrölt bors
- 2 teáskanál majoranna
- 1 csokor petrezselyem
- 2-3 babérlevél
christeen