Borstörő 2011.05.18. 11:17

Kiakadtam

Kivételesen nem a gyerek-család-terhesség szentháromságról írok ma, hanem rendhagyó módon a budapesti közlekedésről.

Egész egyszerűen kiakadtam! Nem kicsit, nagyon. Lassan 15 éve élek Budapesten, de ami az utóbbi időben megy közösségi közlekedés címszó alatt, inkább vicc, mint bármi más.
A metróval már megint gond volt, így aztán a Deák téren leszállás, a metrótól fel a metrópótlóhoz (csak tippeltem, hogy merre lehet, mert csak annyit mondtak, hogy a 9-es busz megállójából, de tábla, hogy az merre van, nuku), majd megláttam az óriási tömeget, és kezdetem kétségbeesni, hogy akkor most hogyan jutok haza!??? Mert hát volt ott két fiatal BKV-s srác, akik próbálták a helyzetet uralni, de inkább volt szánalmas a jelenlétük, mint hasznos.
Szóval ott álltunk kb. brutál sokan, egy már megtelt csuklós busszal, ami alig bírt elindulni a tömegtől. Majd jött a következő busz, egy totál szimpla (nem csuklós) 30 éves busz, hogy elvigye a nem kis mennyiségű embert… Én megértem, hogy a BKV nem ismeri előre a váratlan helyzeteket, mert ugye akkor nem is lenne váratlan, de basszus egy ilyen szitura minimum fel lehet előre készülni!
Felpréselődtünk a buszra, ami aztán nagyon sírva kanyarodott ki a megállóból. Ekkor gondoltam először arra, hogy ez így ebben a formában egészen véletlenül nem balesetveszélyes?? Mert okés, hogy gáz van a metróval, okés, hogy ott az alternatíva, de tényleg szabályos, hogy annyian szállunk fel, hogy a busz alig bír elindulni? Ha bármi történik, ki vállalja a felelősséget? Ha én a szabályoknak megfelelően veszem igénybe a BKV közlekedést, akkor a BKV-nak nem kötelessége szabályos utazási feltételeket biztosítani?
Nagy nehezen megérkeztünk a Lehet térre, ahol ismét ledöbbentem. A busz leszállóhelye a troli felszállóhelye gyakorlatilag! Úgy nézett ki a történet, hogy a le-felszállóhelyen akkora tömeg volt, hogy esélytelen volt ott járműre felszállni vagy akár átverekedni magam a metró lejáróig. Persze itt is volt irányító személyzet, de látszódott, hogy nincsenek a helyzet magaslatán…
Végül is sikerült sikeresen hazajutnom némi svédcsavarral. De mindenek felett felteszem a kérdést, hogy ez már minden héten így lesz? Mert az utóbbi időben mindig van valami vagy a buszokkal, vagy a metróval, vagy akármelyik közlekedési eszközzel. Értem én hogy nincs lóvé, de könyörgöm egy alaposabb szervezéssel, egy odafigyelő tájékoztatással nem lehetne ezt jobban csinálni?? Vagy túl sokat kérek?

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr222913404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lamia6 2011.05.24. 09:46:33

Minél drágább lesz a bérlet, annál szarabb lesz a szolgáltatás! Tipikus!

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2011.05.24. 09:53:56

@Lamia6: és a szolgáltatás brutál szar... olyan szinten pazarló hoogy az már félelmetes...
süti beállítások módosítása