...mármint a gyakran ismételt kérdések gyakori ismételgetése.
Pólót fogok gyártatni a következő felirattal:
- Nem, nem lombik
- Nem, nem is szedtem semmit, nem volt stimuláció sem
- NEM TUDNI, HOGY EGY- VAGY KÉTPETÉJŰEK-E
Eddig egyetlen ikres könyvet olvastam el, illetve egy másikat elkezdtem, ami általában szól a terhességről. Ezen kívül átfutottam még vagy két cikket az interneten, és megnéztem egy látványos dokumentumfilmet, a tudományos irányú érdeklődésem ebben ki is merült. Erre a nem túl sok információra alapozva megpróbálom akkor összefoglalni, hogy mi az oka annak, hogy nem tudjuk, egy-vagy kétpetéjűek-e.
Alapesetben az egypetéjű ikrek csak egyneműek lehetnek, így ha a tesók különneműek, szinte biztosak lehetünk benne, hogy kétpetéjűek. Nagyon ritka esetben azonban előfordulhat, hogy a megtermékenyített petesejt két x és egy y kromoszómát hordoz, ami ikrekké osztódva ugye 2*xxy. Ha az egyik elhagyja az egyik x-et, a másik meg az y-t, akkor az egypetéjűek is különneműek lesznek. Mégis, ha az egyszerre fogant testvérek egyike fiú, a másik meg lány, akkor 99,9%-os biztonsággal állíthatjuk, hogy az ikerterhesség hiperovuláció eredménye, azaz két pete termékenyült meg egyszerre.
Az egypetéjű ikrek néha közös belső és/vagy külső burokban fejlődnek és/vagy egy lepényből táplálkoznak. A kétpetéjűek erre nem képesek, ha tehát az ultrahangon az látszik, hogy bármelyik burok és/vagy a lepény közös, biztos, hogy egypetéjű ikrekről van szó. Esetünkben két burok és két lepény látszik, ami egyébként valószínűsíti a kétpetéjűséget, de.
Attól, hogy a gyerekek egyneműek, még lehetnek kétpetéjűek, illetve attól, hogy külön burokban fejlődnek és két lepényből táplálkoznak, még lehetnek egypetéjűek. Amniocentézis illetve chorionbiopsia segítségével természetesen méhen belül is eldönthető lenne a kérdés, de a beavatkozások vetélési kockázata miatt ezeket a vizsgálatokat csak ennek megállapítása céljából nem végzik el (szerencsére).
A két út közül egyébként a kétpetéjű ikerterhességre, vagyis a hiperovulációra való hajlam öröklődik, méghozzá anyai ágon, az egypetéjű ikrek a véletlen művei, ami bárkivel előfordulhat, mégis ez utóbbi a ritkább állítólag. A pólóra amúgy még felírnám azt is, hogy nem, az én családomban nem voltak ikrek, vagy legalábbis nem tudok róla, a férjemében vannak, de ők egypetéjűek, és amúgy is apai ág, szóval valószínűleg nem ennek köszönhetjük a duplázást, hanem a bőkezű természetnek és a vicces kedvében lévő sorsnak. Ami még meglepett, hogy egy ikerterhesség bekövetkezésével nő egy újabb ikerterhesség létrejöttének az esélye, pedig én laikusként azt gondoltam volna, hogy annál, akinél egyszer már bekövetkezett ez az amúgy is elég valószínűtlennek tűnő dolog, sokkal kisebb az esély, hogy ismételten bekövetkezzen, mint annál, aki még nem volt ikerterhes. De tévedtem.
Persze jobb, ha hozzászokom a kérdésekhez, mert ezekre a gyerekek megszületése után még inkább számíthatok, és amúgy sem állhatok agresszív kismalacként szegény érdeklődőkhöz, főleg mert én is szóról-szóra ugyanezeket kérdezném.
Megpróbáltam azt is végiggondolni, hogy vajon miben lehet nekem most más, mint egy szimplaterhesnek. Nyilván csak tippelni tudok, mivel nincs összehasonlítási alapom, de arra jutottam, hogy kívülről nézve egyelőre szinte semmiben. Nem voltam rosszabbul, mint bárki más, nem nőtt egyik testrészem sem nagyobbra (eddig!), mint bárki másé, nem írtak elő több vagy más vizsgálatokat, mint az egy gyereket váróknak.
Nem ennyire objektíven szemlélve viszont már most nagyon különlegesnek érezhetem magam. Pedig én tudatosan arra készültem, hogy az, hogy terhes vagyok, csak nekem különleges dolog, ne várjam el, hogy más, főleg az egészségügyben dolgozók is olyan csodaként tekintsenek rám és a magzataimra, mint mondjuk a férjem. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy a mufurc laboros néni is mosolyogni kezdett az ikerterhesség szó láttán, a kórházi ügyeletes doki sem vágott pofákat, mikor este 9-kor bementem egy darab barna folttal, és az UH-felvételemre is mindenki kíváncsi, pedig ugyanaz van rajta, mint bárki másén, csak éppen kétszer annyi gyerekkel. A barátaim sem úgy kezelnek, hogy "najóvan, végre ez is terhes lett", hanem valódi érdeklődést látok a szemükben és érzek a kérdéseikben. Ez persze iszonyatosan jó érzés, de kicsit azért szomorú is, mert mindezt az egy babát váróknak is meg kellene kapniuk, ők is ugyanannak az életnek ugyanazt a csodáját hordozzák, hogy ilyen patetikusan fogalmazzak.
Hogy később miben lesz más? Nos, ezen még ráérek gondolkodni és persze jelenleg fel sem tudom reálisan mérni, de ami már most biztos: el kell költöznünk, amire egy gyerek érkezése esetén nem lenne szükség; a babakocsi nagyon drága lesz és vagy az lesz vele a bajom, hogy széles, vagy az, hogy hosszú; csomó mindenből kettőt, illetve dupla mennyiséget kell venni; majdnem a duplájára fog nőni az egy napra jutó nettó szoptatási, tisztábatevési és fürdetési idő; a férjemnek dupla annyira ki kell vennie a részét a gyerekezésből, mintha csak egy születne, nekem pedig fel kell adnom a majd-én-megcsinálom mentalitást, és meg kell tanulnom delegálni azokat a feladatokat, amiket meggyőződésem szerint csak én tudok tökéletesen ellátni.
És hogy az aktualitásokat is érintsem. A bénázás elmúlt, szerencsére csak egy hétig tartott, sajnos viszont átadta a helyét a fej- és gyomorfájásnak. A gyomrom amúgy is érzékeny, a fejem viszont az utóbbi 10 évben kb. 3-szor fájt, így nagyon rosszul érint a naponta többször több órára jelentkező lüktető fájdalom a szemöldököm vonalában és a halántékomon, amit csak a férjem masszírozása enyhít. Szegény sosem pihenhet, mert valamelyik testrészemet mindig a keze ügyébe dugom masszírozás céljából, már ha el tudom dönteni, hogy a lábrángás idegesít jobban, vagy a fejfájás. A hányinger viszont mintha múlóban, az energiaszintem pedig mintha növekvőben lenne, és amúgy is, mióta három nagyon fontos dolog, jelesül a szex, a sport és a napi két kávé (a fontossági sorrend napszakonként változik) visszatért az életembe, kezdem magam újra tenni képes és akaró embernek érezni.
Bár kicsit félek az ízlésrendőrségtől, ezen a héten újra megpróbálkozom egy hasfotóval, ami ezúttal reggel éhgyomorra készült, így kisebbnek tűnhet, mint a két héttel ezelőtti. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, mert egy meggymag elfogyasztása után a hasam a képen látható 10-szeresére, avagy a két héttel ezelőtt bemutatott háromszorosára nő. A mérleg is most először mutat fél kilóval többet, mint a terhesség kezdetekor.
Leolib
Anyáék franciaágyán szuper ugrálni. Minden este, lefekvés előtt kihagyhatatlan program számomra:) Persze olyankor hugi is ott szokott lenni, anya feladja rá az "alvós" ruhát, és sokszor rám szól, hogy vigyázzak, mert ráugrok hugira és baja lesz. Én azért csak ugrándozom tovább. Olykor labda vagyok és pattogok, de inkább csípőre tett kézzel ezt kántálom: Ugráljunk, mint a verebek, rajta gyerekek!
Egyszer anya is felállt az ágyra /már nem emlékszem, miért/, én meg azonnal rászóltam:
- Ne ugrálj itt, mert hugi leesik, és összetörik. Eltörik minden része.
Apának kevesebb türelme van, mint anyának, ezért aztán előfordul, hogy hamar megunja "heves" játékstílusomat. Olyankor szoktunk egymással vitatkozni.:-D Apa szokta azt is mondani, hogy kidob a kukába. /Na anya az lyen mondatokat nagyon utálja:(/ Egyszer aztán jól visszavágtam neki /szerintem:)/:
- Ne dobj ki a kukába, nem szabad! Mert akkor szemét leszek, és anyának nem lesz szép fia.
Szeretek kardozni. Mindig azt mondom anyának, hogy ha jönnek a szellemek meg a szörnyek, akkor mindet lekardozom. Szoktam meséket is kitalálni, amiket lelkesen elmondok anyának. Az egyiknek ez volt a vége:
- ...ellopták a kardját, és az baj volt. Ami baj, az baj.
Ma délután, mikor hazaértünk a bölcsiből, vetkőzni kezdtem, és közben közöltem anyával: Én nagyon ügyes vagyok.
- Igen, csodálatosan ügyes vagy- mondta anya.
- Ez így van- mondtam én.
Egyre nagyobb bandita vagyok, imádok olyan dolgokat művelni, amit nem szabad. Ha játszom a számítógépen, és olyan programot akarok megnyitni, amire anyáék azt mondták, nem lehet, mindig közlöm anyával: Anya, menj ki a konyhába!:-D
Kaptam anyától egy remek kisszéket, olyat, amilyen a bölcsiben is van. Persze azóta mindig benne trónolok, evés, ivás, tv-zés is benne ülve megy csak. Hintázni is szoktam vele, olyankor anya mindig szól, hogy vigyázzak, felborulok, beütöm a fejem. Erre én: Dehogyis, anya, én felrepülök, és kitöröm ott a falat.
Anya nem emlékszik már, miről is beszélgettünk, de a lényeg az volt, hogy valamiben közös nevezőre jutottunk.
- Akkor egyetértesz, kisfiam? Annak örülök.
- Igen. De én sokat is értek.
Köhögök pár napja. Anya mondta, nem megyünk bölcsibe, hanem a doktor nénihez. Nekem segített felöltözni, aztán hugit is öltöztette. Én már nagyon türelmetlen voltam:
- Menjünk már a doktor nénihez, mert nagyon beteg vagyok!
Tudni kell, hogy a doktor nénihez kizárólag azért megyek szívesen, mert kapok tőle matricát. A bölcsi miatt október óta már háromszor voltunk nála. Így zajlik egy-egy találkozás:
A váróban felettébb türelmetlen vagyok, folyton unszolom anyát, hogy menjünk már be a doktor nénihez. Mikor végre bejutunk, én köszönök /különösen akkor, ha anya szól, hogy kellene/, aztán egy szó nélkül felmászok a vizsgálóágyra, és nézek nagy bociszemekkel a doktor nénire, hogy na mi van, mire vár még :-D Doktor néni jön, kérdezi miért jöttünk.
- Hát van egy kis gondom.
- Mi a gondod?
- Rosszul van a torkom.
Következik a vizsgálat, majd leszállok az ágyról, anya öltöztet, doktor néni leül receptet írni, én pedig szorosan mellé állok. Doktor néni néz, néz, aztán csak megkérdezi, mit szeretnék.
- Hát matricát akarok!
-Ó, persze, ügyes voltál, adok matricát.
- Kettőt kérek!
Egy ideje egészen egyedül vetkőzöm. Valamelyik nap ez történt:
Levettem a kabátot, csizmát, kinti nadrágot. Egyik kedvenc pulcsim volt rajtam, macikkal az elején. Nem akartam levenni.
- Anya, nincs melegem ebben a pulcsiban, nem veszem le, most ebben vagyok boldog. A maci boldoggá tesz.
Délután sétálunk haza a bölcsiből anyával és hugival. Egyszer csak kérdezem:
- Anya, azt szabad mondani, hogy rohadék?
- Nem szabad, az csúnya szó. Kitől hallottad?
- Egy nénitől. Egy buta, gonosz vénasszony mondta.
Ha valami olyat csinálok, ami nem tetszik anyának:
- Miért csinálod ezt, kisfiam?
- Azért, mert kedvem van hozzá.
Naponta elhangzik a következő párbeszéd.
- Le akarok menni Andrishoz.
- Biztos? Lehet, hogy nincs itthon.
- Igen. Lemegyek, megnézem otthon van-e, aztán egy percenként visszajövök.
Valami olyat csináltam, ami nem volt helyes anya szerint. Ráadásul azt akarta, hogy hozzam helyre, amit elrontottam. Nagy durrogások közepett megtettem, de hangot adtam közben a nemtetszésemnek is. Anya meg szólt, hogy ne hisztizzek. Végülis abbahagytam a hisztit, és rendet tettem, közben persze nem voltam csendben :-D
- Abbahagytam a hisztit.
- Jól tetted, örülök neki - mondta anya.
- Most akkor boldog vagy?
Este van, anya mosogat. Én játszom a nagyszobában, hugi alszik a másikban. Elkezd kiabálni, én megyek át hozzá rögtön. Jön anya is, és azt látja, hogy megpróbálom felemelni Pankát. A fejénél. A lábánál. A "közepénél". Ismét a lábánál. Ekkor észreveszem anyát, és kérdezem: Hogy kell megfogni ezt a gyereket?
Mostanában többször előfordult, hogy anyának nem tetsző dolgot csináltam. Olyankor anya mérges, és néha hangosan utasít rendre. Én nem szeretem, ha anya mérges rám, ezért ha ezt látom, máris mondom neki hízelegve: Te vagy az én anyukám. /Egy időben naponta többször összebújtunk, én mondtam ezt, anya pedig válaszolt: te meg az én drága nagyfiam. Ez olyan szeretgetősen megerősítő szöveg :-D/
Amikor nem nagyon akarok megenni valamit.
- Edd meg légyszíves a vacsorát.
- Nem akarom.
- Nem kell mindet megenni, de egyél belőle.
- Nem. Rágót /pudingot, csokit, cukrot.../ akarok enni.
- Csak vacsora után kaphatsz.
- Nem akarok vacsorázni.
- Ha eszel egy kicsit, utána adok rágót /cukrot.../.
- Egye fene, eszek egy kis vacsorát.
A lefekvés egy ideje nehezen megy. 10-kor még nem lehet ágyba rakni, és általában ha le is fekszem, 11 után alszom csak el. A mese után még beszélgetni akarok, de ha már azt sem lehet, bevetek egy újabb alvást halogató fegyvert:
- Anya, de még nem is ettem leveskét.
- Már vacsoráztál, levest amúgy is ebédkor ettél.
- De akkor éhen maradok. Akarok vacsorát enni.
Ébredés, apa is jön köszönni. Általában nem szeretem, ha anyán kívül más is próbál velem olyankor kommunikálni /olykor anyát is elküldöm melegebb éghajlatra/, de most apa valami ajándékot emlegetett. Gyorsan kipattant a szemem, és a következőket közöltem apával: reggel azt vettem észre, hogy anya eltűnt, és fogtam magam, és egyedül maradtam.
Pénteken anya elment valami fura nevű vizsgálatra hugival, így keresztapu jött értem. Anya mikor megérkezett, kérdezte, milyen ügyes voltam. Egész pontosan: meséld el nekem, mi volt ma a bölcsiben. Erre én: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bölcsi. Úgy hívták, Piros bölcsi. Itt a vége, fuss el véle. És játszottam tovább:)
Megtanultam hízelegni. Este, alváskor, sokszor elkezdem anya arcát simogatni, és azt mondogatom neki, hogy: olyan szép vagy :-D Napközben odamegyek hozzá, megölelem, és ezt mondom: én is nagyon szeretlek :-D
kpkry
Tökmag bűbájos. Én is szeretnék holmi bűbáj-képzőbe járni, és kivarázsolni azt a fogacskát a helyéről. De lévén nem vagyok sem tündér, sem boszorkány, és seprű helyett porszívót tartok itthon, marad a kínlódás és az ínymasszázs. Növeszti nagyon, még nincs kint, és bár tegnap azt hittem, hogy mindjárt áttör a fehér kis rece, tévedtem.
Viccesek itthon a napok. Mire beállt Tökmag napirendje, és megtanult szépen este elaludni, addigra a fognövesztő manó a képembe röhögött, és egy laza mozdulattal borított mindent. Bár a napirend még nagyjából megvan: reggel fél 8kor vigyorogva ébred, megfürdik az apjával, aki utána elmegy a dolgozóba, és mi itthon maradunk. Megfőzöm az ebédjét (életemben ma először céklafőzeléket, de azt hiszem, a fekete széndarabkák nem kifejezetten tartoznak bele, szóval a kukában landolt… hogy tudok teflonedényben szénné égetni egy főzeléket???), tornázunk - mindketten, mert ducik vagyunk, csak neki jól áll, nekem meg nem, aztán alszik egyet, ebédel, sétálunk, alszik, és este hatkor elkezdi várni Apaistent. Kilenckor meg megy aludni. Elvben. A gyakorlatban tegnap este negyed tizenegykor aludt el, több órás kínlódás után.
De alapvetően álombaba. Az anyja meg mókásabbnál mókásabb helyzetekbe keveredik. A hajamba tüsszentett főzelékeket már megszoktam, de azt, hogy újabban ki kell szívni az orrából a tartalékként odahelyezett pürét, még nem. Ugyanis az alig hat hónapos lányom rárabol a kanálra, és gyömöszöli be a saját szájába, csak a koordinációval akadnak még gondok, így jellemzően teletömi azt a pici nózit kajával, mire befejezzük az ebédet.
Meg aztán olyan is van, hogy leszólítanak az utcán, hogy.. idézek:
Enyhe sminkben, felékszerezve, belőtt hajjal leszállok a HÉVről. Tolom a lányom, élvezem a napsütést. Elmegy mellettem két pasi, majd az egyik visszafordul:
- Elnézést Hölgyem (ez vagyok ugye én), bocsánat, hogy megszólítom, de ha most nem, nem lesz rá alkalom, és sokáig bánnám. Szóval ne haragudjon, hogy így ismeretlenül, de olyan szép (itt kezdett hízni a májam, de nagyon) a babakocsija, és a feleségem három hónap múlva szül.. Hol vette?
Nagyon röhögtem (magamban), és felvilágosítottam.
A babakocsival egyébként is meggyűlt a bajom. Bonyhádról rendeltük anno, a szerviz is ott van, ha valami nyavalya támad vele, oda kell visszavinni. Laza 170 km.. szóval megállapítottam, hogy elkopott a racsni a kupolában, mert nyeklik-csuklik az egész. Kb. egy héten keresztül akartam minden nap üvöltve felhívni a szervizt, hogy ócska kocsit adtak el nekem, de mindig elfelejtettem, aztán egyik hétvégén elmentünk hármasban sétálni, és az én majdnemférjem megnézte.. majd meghúzott kettő, azaz kettő darab csavart, és jobb a kocsi, mint új korában. Azt hiszem, a műszaki Nobel-díjat idén nem én kapom.
És most megyek, és megpróbálom nem odaégetni a második adag főzeléket...
Tökcsősz
Fasírthoz
80 dkg darált pulykahús
2 cső főtt kukoricáról a szemek levágva (nekem 21 dkg volt, lecsöpögtetett csemegekukoricát használhatunk helyette, 15-20 dekát)
2 kisebb tojás
4-5 szelet fehér kenyér (nem kell friss), héja nélkül
6-7 szál újhagyma
3 ek aprított petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
2 tk őrölt római kömény
1 tk só
őrölt bors
A kukoricaszemeket serpenyőben (zsiradék nélkül) megpirítjuk. Akkor jó, ha mar kis szint is kapott. Félretesszük.
A kenyérbelet pár másodpercre hideg vízbe mártjuk, ha megpuhult, kinyomkodjuk belőle a vizet, belemorzsoljuk egy tálba. Hozzáadjuk a pulykahúst, a tojásokat, a felkarikázott újhagymákat, a pirított kukoricát, belereszeljük a fokhagymát és persze a petrezselymet is. Sóval, római köménnyel és őrölt borssal ízesítjük, összegyúrjuk.
(En abban a serpenyőben, amiben a kukorica sült, egy kis gombócot megsütök, megkóstolom es ha kell, meg ízesítem a masszát.)
Fasírtokat formázunk a masszából, kicsit ellapogatjuk es forró olajban megsütjük.
Sültpaprika-krém
4 piros kaliforniai paprika
3 ek oliva olaj
1 tk só
1 csomag koriander (20-25 g)
1 gerezd fokhagyma
2 ek édes csili szósz (ázsiai boltban kapható)
2 ek almaecet vagy fehérborecet
A sutot 200 fokra előmelegítjük. A paprikákat negyedeljük, magházat es a magokat kivesszük. Tepsire tesszük, meghintjük sóval, meglocsoljuk oliva olajjal. Kb. 35-40 percig sütjük, nem baj, ha megfeketedik. A paprikákat tálba tesszük, ráöntjuk a tepsiben maradt olajat, folpackkal befedjük. Kb. 10 perc múlva meghámozzuk (könnyen lejön a héja), turmixgépbe tesszük, a tálban maradt szaftot is ráöntjuk. Hozzáadjuk a nagyobb darabokra tépkedett koriandert (szára is mehet), belereszeljük a fokhagymát, hozzáöntjük a csili szószt és az almaecetet, majd összeturmixoljuk.
Sült édesburgonya
3-4 nagyobb édesburgonya
só, őrölt koriander, olivaolaj
Egy tepsire sütőpapírt terítünk. A krumplikat megmossuk (nem kell meghámozni), gerezdekre vágjuk (bármilyenre jó, en nagyságtól függően négybe vagy nyolcba szoktam vágni). A tepsire fektetjük a szeleteket, olivaolajjal bekenjük, sóval, őrölt korianderrel meghintjük.
200 fokon kb. 35-40 perc kell neki.
tehenészet
13. hét
Na szóval az van, hogy képzeljétek, tényleg terhes vagyok és tényleg két gyereket várok. Igen, ez rám már megint, vagy még mindig az újdonság erejével hatott, mert egyrészt olyan nehéz volt elhinni, hogy tényleg minket tüntetett ki a sors, másrészt meg annyira féltem, hogy gond lesz a létszámellenőrzéskor.
Egész héten rémálmaim voltak ultrahangos vizsgálaton kiderülő rossz hírekről, véres bugyiról, csordogáló magzatvízről és kutyaharapásról - bár ez utóbbi nem tartozik szorosan a tárgyhoz:) Szóval megérkeztünk a 12. heti ultrahangra egy szűk folyosóra, ahonnan legalább hat ajtó nyílt nőgyógyászat, UH vizsgáló 1/2/3, mosdó, személyzeti mosdó és szülészeti osztály feliratokkal, és igen nagy jövés-menéssel, ami bőven túllépte az ingerküszöbömet. Kicsit várni kellett, ezért kiültünk a tágasabb és levegősebb külső folyosóra, ahonnan viszont a fejlődés-neurológiai (vagy valami ilyesmi) osztály ajtaja nyílt, így tele volt babakocsikkal, csecsemőkkel és kisgyerekekkel. Valami hülyeségen még össze is kaptunk a férjemmel, én magamba roskadtam, egy kisbaba sírni kezdett, frissen szült nőket hoztak-vittek, tanácstalan rokonok tébláboltak egyik kezükben a babahordozóval, másikban egy ajándéktáskával, nekem zsongott a fejem és bőgni kezdtem. Először csak magamban, befelé, aztán a folyamat megállíthatatlan és visszafordíthatatlan lett, hüppögve menekültem a WC-be, csak hogy a vörösödő szemem és arcom láttán még jobban kétségbeessek. Visszamentem a férjemhez, aki kérdezte, hogy mi a baj, próbált megnyugtatni, amitől még jobban meghatódtam és még jobban sírtam, és igen, mindenki hülyének nézett. Szerencsére volt nálam alapozó, így visszamenekültem a mosdóba, de épp hogy elkezdtem a vakolást, szólítottak.
Nagy szégyenkezve kimerészkedtem, de szerintem a szonográfusnak nem tűnt fel a kissé neurotikus állapotom, vagy csak nagyon diszkréten úgy tett, mintha nem vett volna észre semmit. Mikor beléptem a vizsgálóba, egyszerre megszállt a nyugalom. Alighogy hozzáért a hasamhoz az UH fej, a szonográfus néni rögtön felkiáltott, hogy hoppá-hoppá, ugye azt tudtuk, hogy ketten vannak? Ebben a pillanatban még egy adag kő gördült le szívemről, hogy igen, ezek szerint még mindig, hálistennek, jajdejó. A vizsgálat további része is csupa öröm volt és boldogság, néha meglepetten kiáltottunk vagy nevettünk fel és teljesen megnyugodva távozhattunk. 
Mindketten ott vannak, a tudomány jelenlegi állása szerint mindketten egészségesek, egyikük 5,7, másikuk 5,4 cm, mindenből pont annyi van nekik, amennyi szükséges és a méretük alapján becsült koruk is megegyezik az utolsó menstruáció alapján számítottal. Így az sem változott, hogy a terminus vége a 30. szülinapom előtti nap, de azért inkább arra számítok, hogy 1-2-3 héttel korábban jönnek.
Ami a tüneteket illeti. Hányingerem még mindig van, egész nap, bármikor, de ez már egyáltalán fel sem tűnik. Ami zavar, az az, hogy folyamatosan éhes vagyok, de nem tudok egy jóízűt enni. Egy pár falat esetleg jólesik, de a többire már fújjolok, mint egy rossz kisgyerek. A hasam nő, a bőröm viszket, a lábam estére ideges, az energiaszintem még mindig nem a régi. Új elem a bénaság: minden kiesik, leesik, eltörik, elsodródik, kiszóródik, összekenődik, elkeveredik. Nincs nap, hogy ne fogkrémezném le a ruhámat, ne esne legalább egy kenyér a vajas felével a terítőre, vagy ne fröcskölne össze mindent az elszabadult és démoni módon viselkedő zuhanyrózsa.
A kombinált teszt eredménye egy hét múlva fog kiderülni, utána pár hétig megint csend lesz és nyugalom, és valószínűleg semmi sem fog történni. A védőnőhöz majd csak februárban megyek, orvosi vizsgálatra pedig legközelebb egy hónap múlva, a 16. héten fog sor kerülni. Ez azt hiszem, jó alkalom lesz arra, hogy arról írjak, mitől más, illetve inkább lesz más az ikresség, mint a szimpla terhesség, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a naplóm eddig semmiben nem különbözik egy egy gyereket váró első terhességtől, de az igazság az, hogy valójában eddig tényleg nem is nagyon volt különbség. Leszámítva a mellékelt kis UH felvételt :)
Leolib
