Fent
Az egyik legjobb barátunk esküvőjének napján bókhalmaz a férjemtől, hogy milyen gyönyörű vagyok és ő milyen boldog, folyamatos sztárolás a násznép részéről, hogy nahááááát, tényleg ketten vannak, 
fúdejó, milyen szép és csinos kismama vagy, micsoda formás poci, de örülök, hogy látlak. A férjem táncolni akar velem, pedig hetekkel ezelőtt kategorikusan kijelentettem, hogy én márpedig ezen a lagzin nem táncolok, mert nem csinálok hülyét magamból, de olyan kedvesen kér, hogy nem tudok ellenállni, és tök jól esik, és nem érdekel, hogy hordó a hasam, ha nem nézek lefelé, észre sem veszem, a zenekar mosolyog rám, a gitáros még kacsint is, micsoda sportos kismama vagy - hallom valahonnan, kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen keveset híztak - hallom máshonnan, nekem villódzik ugyan a lelki szemeim előtt a két számjegyű szám, amennyivel több vagyok, de mosolygok rendületlenül. A férjemnek a vállát veregetik, neked aztán bejött az élet, gyere, igyunk egy felest. Rég nem látott barátok, biztató szavak, kedvesség.
Lent
Iszonyatosan kényelmetlen a szállodai ágy, reggel úgy ébredek, mint akit összevertek és megtapostak, alig bírok mozogni. Sebaj, mindenki kimegy a wellnessbe, én pár méterről nézem őket egy kényelmetlen nyugágyról, ahogy nevetgélve próbálnak túllendülni a másnaposságon, de két perc alatt rosszul leszek a napon, ezért arrébb megyek a pihenőbe. Unatkozom, fáj minden csontom, melegem van, micsoda vékony lába van annak a csajnak, ó, az a feszes has, bikini, koktél, jakuzzi, én inkább haza akarok menni.
Fent
Pár napos mininyaralás egy baráti párral, viszonylag sok kirándulás, példásan bírom, sőt, élvezem, szuper hangulat, szép idő, grillezés a teraszon, jegeskávé a napsütésben, lángos a mólón, mozimeghívás egy baráttól a "nyaralás" utánra.
Lent
A férjem alig tud velünk tartani, mert dolgoznia kell, hiányzik. Mire előkészítjük a nyersanyagokat a grillezéshez, elfáradok és legszívesebben aludnék, a kaja most nem tetszik és egyébként sem tudok hogy enni, mert nem férek az asztalhoz a hasamtól és amúgy is összenyomódik a gyomrom, ha a kezembe veszem a tányért akkor meg nem tudom felvágni a kaját, de mindegy is, mert úgysem ízlik, nem is kívánom, nincs is étvágyam, a hátam meg mindjárt beszakad, felteszem inkább a lábam, de akkor meg jön a rángatózás, mindegy, megyek aludni, de nem tudok, még három órát forgolódok az ágyban, reggel ismét összetörve ébredek.
Fent
Vannak napok, mikor nonstop jövök-megyek, a lábam mégis karcsú, buzog bennem tettvágy és az energia. Kaptam egy csomó mindent a banyáktól és más barátaimtól is, kismamaruhákat még, szoptatós felsőket, hálóingeket, gyönyörű kislányruhákat 50-től 86-os méretig, mindig van valaki, aki hív valahova, hogy legyen programom és ne unatkozzak, legtöbbször fuvaroznak is, mindenki felajánlja a segítségét és ultrakedves velem. Idegen emberek állítanak meg az utcán, kedvesen érdeklődnek és gratulálnak, vagy bocsánatot kérnek, hogy nekem jöttek, mert "hátulról nem is látszik". Voltam szépség-délelőttön fodrásznál, manikűrösnél, pedikűrösnél, ami megint jópár százalékpontot dobott a hangulatomon.
Lent
Megfáztam az esküvőn, a fejem fáj, orrom bedugulva, fülem bedugulva, már a szemem is vörös a sok fújástól, fújtatok, szuszogok és hörgök, mint darth vader. A gyógyulás a nemterhes állapothoz képest kb. ötszörös idő, addig is ötször rosszabbul élem meg a legkisebb náthát is, mint pocak nélkül. És vannak olyan napok, mikor bármit csinálok, bármennyire is kipihent vagyok, már reggel 10-kor dagadt a bokám, alig bírok a lábamon állni és járni, az ujjaim virslik, az arcom is puffadt, ezt mások is észreveszik és nem is mulasztják el megemlíteni. A mozit is kénytelen vagyok lemondani, mert most épp nincs sofőröm és nem bírok elmenni a metróig, nem bírok ülni két órát egy helyben és amúgy is akkora vagyok, mint egy elefánt.
Fent
Már csak 4-5 hetet kell kibírnom egyben, hogy ne legyenek koraszülöttek és erre minden esélyem megvan. Addig pedig csupa izgi dolog vár még rám, pl. a bababútorok megvásárlása, a babaszoba berendezése, szülésfelkészítő tanfolyam, utolsó ez meg az a férjemmel és a barátaimmal, a kisruhák kimosása és glédába állítása, pár vizsgálat és sok pihenés. A lányok már remélhetőleg túllépték az 1500 grammot, elvileg már minden létfontosságú szervük kifejlődött, így nagyon nagy baj talán már tényleg nem történhet.
Lent
Ugyanakkor már most tokától bokáig gyerek van bennem, és még fejenként legalább egy kilót hízniuk kéne, fogalmam sincs, hogy ezt melyik irányba fogják abszolválni. Mikor teljesen mozgáskorlátozottnak érzem magam, egyszerűen kétségbeejtő arra gondolni, hogy hogy fogom kibírni még ezt a 4-5 hetet, ami akár 7-8 is lehet. Ilyenkor áldom a fejem, hogy nem jelentkeztem még egy vizsgára, ami kb. most lenne esedékes, és szidom magam, amiért eddig még alig vettünk valamit és nem hallgattam másokra, miszerint a végén már nemigen fogom bírni a boltokban ácsorgást meg a pakolászást. Semmi kedvem semmihez, de főleg a kedvetlenséghez nincs kedvem. És ez a könnyebb rész, hiszen most legalább nyugi van, és aludhatok amikor akarok (igaz nem tudok). Hülyeség azt gondolni, hogy ha megszülök, majd jól megkönnyebbülök. Hiszen akkor jön a neheze.
De az legalább másfajta nehézség lesz, és én már nagyon várom! :)
Leolib
Egyik napról a másikra történt. Csütörtökön még csinos voltam, panaszmentes, energikus és agilis, pénteken meg a sütisütés közepén úgy éreztem, hogy kész, elfogyott az erőm, leszakad a hátam, kőből van lábam és mindenki hagyjon békén. Péntek este lenéztem az egyre jobban feszülő végtagjaimra és azt hittem, rosszul leszek a látványtól: a bokám sehol, a lábfejem kétszerese a megszokottnak, a vádlim-combom pedig olyan vastag, mint egy díjbírkózóé. Lemondhatok a szellős szoknyákról, ruhákról és rövidnadrágokról. Milyen buta és naiv voltam, hogy azt hittem, én ezt lehet hogy mégiscsak megúszom.
Pár héttel ezelőtt pár napig teljesen egyértelműen éreztem, hogy csúsznak szét a csípőmben lévő csontok, recsegett-ropogott és ha az egyik lábamra terheltem a súlyom, éles fájdalom nyilallt belé. Ez azonban 2-3 nap alatt megszűnt, gondolom a csípőm hozzáigazodott a rajta fekvő teherhez és biztos szélesebb lett pár centivel. Azóta viszont a testem többi része is elromlott. A hasam hirtelen megint hatalmasat nőtt, ha állok, akkor gyakorlatilag támaszték nélkül nem tudom egyenesen tartani magam, mert úgy érzem, összecsuklik a gerincem és a lábam sem bírja. A rendszeres magnéziumfogyasztás ellenére is egyre gyakoribbak az éjszakai, olyan igazi jajveszékelős és pánikba esős vádligörcsök, amik annyira fájdalmasak tudnak lenni, hogy órákkal később is alig bírok ráállni a lábamra. Tíz perc mosogatás, vagy bármilyen más állómunka után iszonyatosan elkezd fájni a térdem, és már érzem is, hogy gyűlik körülötte a víz, vagy nemtudommi, mindenesetre feszít, fáj és percről-percre vastagszik. Ugyanez a helyzet, ha "lógó" lábbal, fegyelmezetten ülök. Múltkor nyelvóra után nem bírtam hazamenni, fel kellett polcolnom előtte 20 percre a lábam, hogy visszaáramoljanak a dolgok és rá tudjak egyáltalán állni viszonylag fájdalommentesen.
Visszatért az idegőrlő nyugtalan láb-szindróma is, ami jellemzően akkor támad, mikor pihenni próbálok, és csak rángatózom tehetetlenül. Ha viszont egyszer elnyom az álom, akkor nagyon mélyen és nagyon sokáig tudnék aludni, ha pár óra múlva nem érezném úgy, hogy satuba van szorítva a húgyhólyagom és másodperceken belül bepisilek. Az egy külön tragikomédia, ahogy felállni próbálok az ágyról. Egy hátára fordított teknős ügyességével és kecsességével igyekszem lendületet venni, hogy közelebb gördüljek az ágy széléhez, de minden egyes mozdulat még tovább kínozza az amúgy is elgyötört hólyagomat, beállt csípőmet, lábamat és gerincemet. A lábraállás után pár másodperc billegés következik, míg igyekszem megtalálni az egyensúlyi helyzetet, majd koordinálatlan robotmozgással kidöcögök a WC-be. Ha épp nem éjszaka van, és mások is látnak, akkor is ugyanilyen nehéz a pozícióváltás, de olyankor azért próbálom megőrizni a méltóságomat, összeszedni minden erőmet és nem úgy leülni-felállni a metrón/villamoson, mint aki épp most csinálta össze magát.
Szoros barátságot kötöttem a savlekötővel is, hiszen reggeltől-estig ég a torkom a refluxtól, bár ez a 16. hét óta megvan, de a helyzet egyre súlyosbodik. Nem mellesleg valami a kezemmel is történhetett, mert vérlázítóan, idegesítően béna vagyok. Szinte nincs nap, hogy meg ne kérdezném az égiektől majdnem sírva, hogy ugyan még hány tányérnak, pohárnak és más, ezeknél sokkal értékesebb tárgynak kell áldozatul esnie a terhességemnek?! Mindennek nekimegyek, mindent kiejtek, leejtek, összetörök, elsodrok.
Biciklizés közben viszont nem fáj semmi. Én sem értem, hogy ez hogy lehet, valószínűleg azért, mert megtámaszkodom és a gerincem tehermentesítve van, a lábamra sem nehezedik súly, viszont mozog, szóval ez igazán jót tesz neki, így egyre többet tekerek. Ennek ellenére nem tudok elég gyakran ráállni a mérlegre ahhoz, hogy ne mutasson többet, és ez kétségbe ejt. Nem elsősorban az esztétikai szempontok miatt, mert látom, hogy semmi nem fodrozódik, semmi nem zsírosodik, egyszerűen "csak" nő, hanem mert mégiscsak ijesztő az ilyen ütemű súlygyarapodás úgy, hogy egyébként az elmúlt 15 évben nagyjából folyamatosan tartottam a súlyomat különösebb erőfeszítések nélkül. Mindig ellenőrzöm a vérnyomásomat is, az rendben van, sőt inkább alacsony, vizeletvizsgálatot nyilván nem tudok végezni, de elvileg már a vérnyomás alapján is kizárható a toxémia.
És még így is abszolút szerencsésnek érezhetem magam, hiszen (egyelőre!!):
- a terhespatológiát csak hírből ismerem, továbbra is csinálhatok mindent, csak vissza kell vennem a tempóból
- nincs aranyerem
- nem kínoz székrekedés
- nincs a lábamon visszér, sem hajszálér-repedés
- a hasam nem görcsöl
- a bőröm szép, sehol egy repedés vagy csík
- nem vagyok vashiányos, sem cukros
... és bármennyire is szenvedek fizikailag, ha a lányok megmozdulnak odabent, egy másodperc alatt elolvadok és elfelejtem minden nyűgömet.
Leolib
Reggel általában háttértévézek, vannak érdekes témák, vagy éppen vérlázító csörték... szóval kávé helyett tuti, hogy megugrik a vérnyomásom, ahogy ma reggel is.
Téma: abortusz-tabletta. A Riporternő már a téma beharangozásánál elejtett egy fél mondatot – amit én magam is mindig nehezményezek – hogy megint csak FÉRFIAK nyilatkoztak a témában!
Aztán megérkezett a Riportalany egy Szövetség képviselője – természetesen férfi – aki rögtön igen vehemensen rohant ki a készítmény ellen. A Riporternő – kivételesen levetkőzve profizmusát – szorosan körbefont karral tette fel azt a kérdést: Vajon miért nem nők nyilatkoznak az ügyben, hiszen őket érinti a dolog!? A Riportalany elképesztő hangnemben, kvázi szemtelenül és gyakorlatilag lefeministázva válaszolgatott vissza… Természetesen a beszélgetés – mint ahogy már az ilyenkor lenni szokott – az abortusz megkérdőjelezésénél kötött ki. A férfi perceken keresztül taglalta, hogy a művi terhesség-megszakítás milyen veszélyes, és milyen káros hatásokkal jár, akár bele is lehet halni! A Riporternő csodálkozva felrántott a szemöldökét, hogy valóban? És milyen halálozási arányról beszélhetünk? Most figyeljetek!! Eddig összesen 11-en haltak bele a VILÁGON az abortuszba!
Félreértés ne essék, nem kampányolok az abortusz mellett, DE el tudom képzelni, hogy van olyan szituáció, van olyan élethelyzet, amikor nincs más lehetőség. Humánusabb dolognak tartom a tablettát, mindamellett hogy azért szerintem vannak annak is kockázati tényezői. Tekintettel arra, hogy két műszeres befejezésen (a babák nem fejlődtek tovább) vagyok túl a 9. héten, nagyjából tisztában vagyok azzal is, hogy miként zajlik egy ilyen. Egyáltalán nem kellemes, sőt mit több borzasztóan fájdalmas; testileg és lelkileg is megterhelő.
Egy Nőnek ez sohasem egy könnyű döntés, nem értem, hogy miért kell ezt még jobban megnehezíteni? De továbbra is kérdezem, hogy a Férfiakat mi jogosítja fel arra, hogy egy ilyen ügyben döntést hozzanak? Tudtommal még nem abszolváltak egy terhességet, egy kihordást, de még egy szülést sem! Szóval honnan a búbánatból tudják, hogy milyen ez? Mert ugye ha már itt tartunk akár le is süllyedhetnék erre az alpári szintre, és mondhatnám azt, hogy hogyan veszik magunknak a bátorságot, amikor több száz olyan nő van, akit a férje elhagy a nem kívánt, vagy éppen kívánt gyerek miatt… Ezen a vonalon is el lehet jutni ide, és akkor ilyenkor kit kell elítélni? Előítélni? Megbélyegezni, vagy akár megtagadni tőle a döntés szabadságát?
De ha már egy demokratikus országban élünk felteszem a kérdést kedves képviselő Urak: ha a maguk lánya esne meg tizenévesen, vajon milyen megoldást választanának, hogy a gyerek minél kevesebb megaláztatással és fájdalommal éljen túl egy felelőtlen éjszakából származó nem kívánt élményt? És ne mondják nekem azt, hogy ezt soha, mert nem hiszem el! Önök is emberek, ha nem is NŐK, de ugye ilyen apróságra egy ilyen fajsúlyos kérdésben ugye nem adunk…
Borstörő
Hozzávalók:
20 szál zöldspárga
2 cukkini
30-40 dkg koktélparadicsom
1 kis csomag (25-30 g) rukkola
olivaolaj, só, bors
20 dkg manouri sajt (ez egy puha, jól grillezheto juhsajt, itt konnyen beszerezhető, de báőrmilyen grillezhető sajttal - pl. halloumi, gomolya - vagy anélkul is finom lesz a saláta)
Bazsalikomolaj:
75 ml olivaolaj
1 gerezd fokhagyma áttörve
25 g bazsalikom (egy nagy csokor)
só, bors
Előkészítjük a sült paradicsomot. A sütőt 170 fokra előmelegítjük, a paradicsomokat félbevágjuk, 2-3 ek olivaolajjal összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk a vágott felükkel felfelé, majd kb. 50 percig sütjük (ízlés szerint, lehet kicsit tovább is).
A spárgákat megtisztítjuk (az alsó, fás részt letörjük, ha kell, az alját meghámozzuk). Egy nagy fazékban vizet forralunk, a spárgákat 4 percig főzzük, majd azonnal hideg vízzel leöblítjük (ez fontos, így nem főnek tovább), majd teljesen megszárítjuk. Közben a cukkini végeit levágjuk, hosszában vékonyra szeleteljük (én a zöldséghámozóval szoktam, ezzel kicsit vékonyak lesznek a szeletek, konyhai szeletelővel lenne a legjobb). Egy nagy tálba tesszük a spárgával együtt, pár kanál olivaolajjal összeforgatjuk, sózzuk, borsozzuk. Az öntethez valókat összeturmixoljuk (az én turmixom elviszi, de lehet, hogy egy nagyobb már nem, akkor érdemes dupla adagot csinálni, hűtőben eláll, saláta-öntetkent kis citromlével vagy ecettel elkeverve kiválóan hasznosítható).Egy grillserpenyőt felforrósítunk, majd a cukkini-szalagokat es a spárgákat megsütjük pár perc alatt. A sajtot szeletekre vágjuk, azt is megsütjük.
Egy nagy tálban összekeverjük a cukkinit, a spárgát es a paradicsomot, rászórjuk a rukkolát, ráfektetjük a sajtszeleteket és meglocsoljuk a bazsalikomos olajjal.
Jó étvágyat :)
tehenészet
A legutóbbi ultrahang szerint "A" magzat 1250 gramm, fejvégű, teste a bal oldalon, "B" magzat 1280 gramm, fejvégű, teste a jobb oldalon helyezkedik el.
Az eddigi vizsgálatok alapján mindig Ábaba volt kicsit nagyobb (most először nem), a 18. heti 4d-s UH-n pedig egyedül ő mutatta meg az arcát, így neki azóta neve is van. Bébabát nem tudtuk elkeresztelni, két név versenyzett folyamatosan. A héten megint voltunk 4d-n, és abban bíztam, hogy ha meglátom az arcukat, tökre egyértelmű lesz, hogy igen, ő volt "A" és igen a neve még mindig "J", ő pedig "B" és nahááát, kifejezetten "C"-s feje van (a C itt nem az AB folytatása, hanem a név kezdőbetűje), vagy dehogy, egyértelműen "H". Ehhez képest az történt, hogy mint kiderült, "A" a medencecsontomba fúrja a fejét és "B" egyébként is kitakarja, ezért belőle semmit sem láttunk, "B" pedig amint észrevette, hogy megfigyelés alatt tartjuk, elbújt a köldökzsinór mögé és még a két kezét is az arca elé tette. Tíz perces (óvatos!) hastaszigálás után végre arrébb vitte a mancsait és beleröhögött a kamerába. Ennyit kaptunk és nem többet.Kérdeztük a szonográfustól, hogy mennyire változhat még a pozíciójuk, megfordulhatnak-e, helyet cserélhetnek-e még, és még egyszer, hogy is van ez akkor ezzel az Ával meg Bével??? Azt mondta, megfordulni már nem nagyon tudnak, helyet cserélni tuti nem fognak, és mindig az az "A", aki közelebb van a kijárathoz. Kérdezem, hogy de ugye ez úgy értendő, hogy a méhlepény elhelyezkedése alapján? Hát nem, nem úgy, hanem fizikailag. Na fasza, akkor végülis ez mindig változik a terhesség folyamán? Háát, változhat - hangzott a válasz - de nem nagyon szokott.
Akkor én még mindig és már megint nem értem. Hogy ha tényleg a konkrét fizikai elhelyezkedésük alapján nevezik őket Ának meg Bének, akkor miért van az, hogy "nem nagyon" változik a pozíciójuk a terhesség alatt? Mert hiszen bármikor előfordulhat, hogy az egyik kicsit lejjebb csúszik, a másik meg feljebb, nem? De közben meg ennek az A-B megkülönböztetésnek mégiscsak az kéne, hogy legyen az értelme, hogy külön-külön is nyomon követhető és összehasonlítható legyen a fejlődésük, vagy ez nagyon laikus gondolkodás? Mert oké, hogy az én lányaim fej-fej mellett haladnak minden értelemben, de ez azért nem minden ikerpárnál van így. Arról nem is beszélve, mikor nem ketten, hanem hárman (vagy még többen) vannak.
Szóval kicsit bepánikoltam, hogy kész, valószínűleg végérvényesen összekeveredtek a gyerekek, elvesztettem a fonalat és tisztára úgy érzem magam, mint egy itt-a-piros-hol-a-piros játékban. Lehet, hogy az az "A", akire végig "J"-ként gondoltunk, már nem az az "A", aki most nem mutatta meg magát, és végülis "J"-t kereszteltük át "C"-vé, pedig anno annyira egyértelmű volt, hogy a viselkedése és a habitusa alapján igenis neki kell lennie "J"-nek, miközben a mostani UH alapján meg annyira egyértelmű volt, hogy a most "B" pozíciójú baba nem lehet más, mint "C". Kettejük arcát egy időben még egyszer sem láttuk, így igazából nem is tudhatjuk, hogy mindkétszer ugyanazt a gyereket láttuk-e, vagy - ahogy inkább sejtjük - múltkor az egyiket, most a másikat. De ez azért mégiscsak aggasztó, nem gondoljátok? :D Arról nem is beszélve, hogy most már teljesen elbizonytalanodtam abban is, hogy mi lesz, mikor kiveszik őket, akkor végképp nem fogjuk tudni, ki-kicsoda. Vagy fogjuk? Vagy csak azt fogjuk hinni, hogy tudjuk, és nyugodt szívvel újraosztjuk a "J" és "C" neveket abban a meggyőződésben, hogy mennyire baromira illik rájuk, miközben mondjuk egész addig pont fordítva azonosítottuk őket.
A kérdés leginkább az, hogy kérdés-e ez egyáltalán, van-e bármi jelentősége annak, hogy ki "A" és ki "B", ki "J" és ki "C" és hogy tudjuk-e a méhen belül megállapítottakat méhen kívül is tartani.
Én úgy érzem, van jelentősége, kell, hogy legyen, hiszen oké, hogy ikrek, de mégiscsak két teljesen különböző ember lesznek, vagyis már most is azok. Arról nem is beszélve, hogy 99%, hogy kétpetéjűek, és az a megérzésem, hogy teljesen másként fognak kinézni, bár ezt ugye nem tudhatom, hiszen mindig csak egy arcot láttam... de valamiért úgy gondolom, így lesz. Mindenesetre, ha különbözőek, akkor ezért egyértelmű számomra, hogy teljesen külön lényekként kell kezelni őket, ha meg egyformák, akkor pedig éppen ezért tartom fontosnak a megkülönböztetést, mármint azt, hogy mind ők, mind a külvilág külön individuumként tekintsen rájuk.
Na de én abból indulok ki (már megint azok a fránya elképzelések:D), hogy bár nagyon fognak ragaszkodni egymáshoz, kinézetre és habitusra is különbözőek lesznek, így a fizikai megkülönböztetésükkel nem lesz probléma; ha kint lesznek, már nem fogjuk összecserélni (vagy továbbcserélni??) őket.
Oké, de mi legyen a cuccaikkal? Azt már eldöntöttem, hogy megpróbálom a kezdetektől külön kiságyba fektetni őket úgy, hogy a kiságyakat egymás mellé tolom, aztán ha nem megy, akkor majd revideálom az álláspontomat. Az is egyértelmű, hogy elég egy pelenkázó, valószínűleg nem fogják zokon venni (mármint identifikációs szempontból), ha nem paralel, hanem egymás után tesszük őket tisztába. De a szekrény már problematikus. Esküszöm, fogalmam sincs, hogy csináljam. Osszam két felé a szekrényt, hogy a bal oldal egyiküké, a jobb meg másikuké, vagy legyen egy közös stóc, amiből mindenki alkalomszerűen kap, esetleg legyenek saját és közös ruháik is? És mikor még most a megszületésük előtt ruhát veszek/kapok/osztályozok, akkor hogyan, mi alapján döntsem el, hogy melyik kié legyen? Egyforma ruhákat vegyek/vetessek, vagy különbözőeket? Esetleg ugyanazt a mintát, csak más színben? Vagy előre ezen egyáltalán ne is gondolkodjak, rakjak mindent egybe, mert később úgyis jön az magától? Valószínűleg így lesz, de most akkor is tanácstalan vagyok, hogy adott egy szekrény, adott 6 db különböző kombidressz és mit csináljak velük? Mi alapján osszam ketté, kettéosszam-e egyáltalán?
Később talán tényleg könnyebb és egyértelműbb lesz minden, mikor majd megismerem őket és szent meggyőződésemmé válik, hogy márpedig ennek a 3 hetes gyereknek a zöld áll a legjobban, a másik 3 hetesnek viszont kétséget kizáróan a rózsaszín, punktum, de addig?
Amit szinte biztosnak gondolok, hogy folyamatosan ugyanolyanba nem akarom majd öltöztetni őket. Ettől függetlenül lesznek ugyanolyan ruháik, hiszen az mint tudjuk, ultracuki, úgysem tudja senki megállni és nincs is ezzel semmi baj. De valahogy az az érzésem, hogy minél inkább hasonlítanak egymásra, annál különbözőbb ruhákba fogom őket öltöztetni, ha pedig nagyon mások lesznek, akkor lehet, hogy többször húzok rájuk ugyanolyant, hogy mégis valamivel kifejezzem az ikrességüket. Ha pedig már lesz önálló akaratuk, akkor ilyen tekintetben szívesen meghajlok majd az előtt, vagyis akár ugyanúgy szeretnének kinézni, akár különbözően, teret engedek az igényeiknek.
És a játékokról, a babakocsiban elfoglalt helyről, szoptatási pozícióról, egyszerre szoptatás esetén a melleim szétosztásáról még nem is beszéltem.
Ikresek, főleg egyneműekkel rendelkezők, segítsééég!! (De persze mindenki más véleményére is kíváncsi vagyok.)
Leolib
*A cím az egyik banyatárs kreativitását dicséri, ezúton is köszönet!
ui a képhez: Még a kezdetek kezdetén írta valamelyikőtök, hogy nagyon kíváncsi lesz a hasamra, főleg úgy a 30. héttől. Hihetetlen, hogy elérkezett ez az idő is... )
