lohere.jpgAlapvetően nagyon szépen haladunk és semmi, de semmi okom panaszra.

 

A férjemmel még tavasszal megbeszéltük, hogy egyelőre ne akarjunk új gyereket, inkább szoktassuk be a lányokat bölcsibe, én pedig menjek vissza dolgozni. Az, hogy a régi munkahelyemre menjek, nagyjából fel sem merülhetett, mert az egy napi minimum 10 órás meló, részmunkaidő kizárt, a fizetés meg nem olyan fényes, hogy megérje ennyi időt külön tölteni a gyerekektől, arra meg amúgy sem lenne elég, hogy bébiszittert fizessünk, míg haza nem érek a munkából. Ezért én úgy terveztem, hogy nagyvonalúan szemet hunyok az amúgy is nagyon mélyre elásott önmegvalósítási törekvéseim felett, és keresek valamit a közszférában, ahol van részmunkaidő és kieshet a toll a kezemből tizenöt óra nulla nullakor. A férjem aztán meggyőzött, hogy a legtöbbet azzal teszek hozzá a családi kasszához, ha inkább bejárok az ő vállalkozásába segíteni. Mivel ez okozza a legkevesebb kötöttséget és biztosítja a legnagyobb szabadságot, emellett döntöttünk.

 

Október utolsó hetére jutottunk el oda, hogy a lányok az egész napot a bölcsiben töltötték, ott is aludtak és egyszerűen szuper volt minden (már korábban is alkalmasak lettek volna rá, csak így beszéltük meg az ütemtervet eredetileg, aztán ezen nem is változtattuk). A bölcsivel is szerencsénk van, hiszen ez egy magánbölcsi, ahová úgy kezdtünk el járni, mint egy játszóházba, egyáltalán, hogy közösséghez szokjanak a gyerekek. A full time ellátást nem tudtuk/akartuk volna kifizetni, de aztán annyira megszerettek minket, pontosabban a lányainkat, hogy egy visszautasíthatatlanul baráti ajánlatot kaptuk tőlük, így végülis maradhattak itt a lányok, nem kellett átszoktatni őket az állami bölcsibe (ami szintén szuper hely amúgy, épp csak az átszoktatás lett volna macera).

 

Visszagondolva az összes eddigi babanaplóm tartalmára, hihetetlen, de igaz a kijelentés, miszerint a bölcsiben az én lányaim azok, akikkel semmi de semmi gond nincs. Szépen esznek, játszanak, alszanak, nincs egy nyaff, nincs egy könnycsepp egész nap, nem rosszalkodnak, szót fogadnak, sem másokkal, sem egymással nem veszekednek. Hagyják magukat levetkőztetni vagy felöltöztetni, átpelenkázni, a babakocsiba is készséggel beülnek, ha arról van szó. Ez egészen addig tart, amíg értük nem megyek. Abban a percben, mikor megérkezem, olyan kitörő örömmel és annyira cukin fogadnak, hogy a könnyem is kicsordul a meghatottságtól. A következő percben pedig éles váltás az Ördögűző című film durvább jeleneteire; mintha démonok szállták volna meg őket, levágják magukat a földre, felöltözni nem akarnak, a motorról nem akarnak leszállni, az ölembe akarnak ülni, de nem, mégsem akarnak az ölembe ülni, a babakocsiba akarnak beülni, de nem, mégsem ülnek be a babakocsiba, és ez folytatódik végtelenítve, míg másnap újra be nem lépük a bölcsőde ajtaján. Hát, én örülök neki, hogy legalább a bölcsiben normálisak :-D

 

Szóval én ettől az egésztől teljesen kisimultam. Volt jópár hét, mikor már minden délelőtt jártak, én pedig még itthon tettem-vettem, és olyan csodálatos volt, és el sem fáradtam, és boldog voltam, hogy ilyen szuperjól viselkednek a bölcsiben és ilyen cukik és egyre több mindent tudnak és egyre értelmesebbek, és hamarosan dolgozni is visszamegyek és ők egész nap bölcsiben lesznek, és akkor még kipihentebb leszek, sállálá. És végre igazán volt szemem rá, hogy lássam, milyen okosak és ügyesek, hogy milyen jól ki tudják fejezni magukat, hogy próbálnak már szavakat mondani, hogy egymással hogyan kommunikálnak. Hogy az egész napot végigveszekszik és - rivalizálják, de ha valamelyik büntetésbe kerül, akkor máris kialakul a véd- és dacszövetség, és odaadja a büntetésben lévőnek a cumiját, visz neki kölesgolyót, vagy játékot. Hogy tudnak már puszit adni, ki tudják fejezni a szeretetüket, van humorérzékük, szeretik a zenét, táncolnak és énekelnek.

 

Egyik este átjött hozzánk egy barátnőm azt megünneplendő, hogy több mint egy év szoptatás után leválasztotta a második és egyben utolsó gyermekét is magáról és ő is visszamegy dolgozni, és iszogathatunk újra együtt és különben is egy másik közös barátnőnk meg pár napja szült meg, és ez milyen megható, koccintsunk erre is, és emlékszel még milyen cukik voltak, mikor megszülettek? Hogy milyen szuper élmény volt a szülés? Hogy milyen fantasztikus érzés volt, mikor mozgott benned a bébi? Hogy milyen jó volt gondoskodni arról a finom illatú, magatehetetlen kis csecsemőről?

 

Ó igen, egy kis szabadság és némi pezsgő felér egy agymosással.

 

A hangulat vitt tovább, mondtam is a férjemnek, hogy csinálhatnánk gyereket. Ő meg hogy most? Jó. Hát csak úgy brahiból, értitek, ahogy két felelősségteljes felnőtt, kétgyerekes emberhez illik, mondván, hogy végülis tavaszt beszéltük meg, de úgysem vagyok az a könnyen teherbe esős típus, úgysem lesz semmi, csak a hangulat kedvéért, na. Meg nehogy már megbánjuk, hogy nem kezdtük el korábban.

 

Az, hogy három hét múlva pozitívat teszteltem, sokkolt.

 

Azóta bárki megtudja, az első kérdése, hogy direkt volt-e?? Én csak annyit szoktam mondani, hogy nem véletlen, viszont hirtelen, maradjunk ennyiben. A második kérdés, hogy ketten, vagy hárman vannak-e? Négyen b+, hát persze, hogy egyedül van. A harmadik az, hogy nem félek-e a három gyerektől, vagyis a velük járó feladatoktól. Nos, ez a bölcsi-dolog annyira felbátorított, hogy nem. Három gyerekkel itthon az azt hiszem, vállalhatatlan lenne, de eggyel?! Két egész nap üvöltő csecsemőnél egy egész nap üvöltő csecsemő nem lehet rosszabb, ugye? Remélem. Nyilván nem vagyok biztos semmiben, csak abban, hogy valamikor mindenképpen akartunk volna még gyereket.

 

Azóta egy kicsit még jobban elbizonytalanodtam, ugyanis az egyik lányom az első munkanapomra virradó éjszaka 40 fokos lázat produkált. Másnap kruppos rohamot kapott, és három éjszakát töltött a férjemmel a kórházban. Közben az itthonmaradt lányom is elkapta a betegséget természetesen és őt is kétóránként kellett hűtőfürdőztetni két napig. Majd itthon voltak még mindketten egy hétig, vagyis összesen két hetet töltöttünk itt összezárva, betegen. Én akkor már tényleg azt hittem, hogy kiugrom az ablakon, és végig azon gondolkodtam, hogy hogy lehettem olyan hülye, hogy megint felcsináltattam magam... Ráadásul ez a terhesség is kísértetiesen hasonlít az előzőhöz abból a szempontból, hogy a.) az agyam és a tisztánlátásom megzavarodik, és elkezdem magam nagyon szarnőnek, szarfeleségnek, szaranyának és szarembernek érezni és ettől depressziós vagyok, b.) a hasam brutális ütemben nő, c.) kívánós vagyok, de semmi nem esik jól, viszont egész nap eszegetek, hogy hátha valami mégis, d.) az első pár hét őrjítő cigihiányban telt és egyáltalán, egy nagy rakás lusta, amorf szerencsétlenségnek érzem magam.

 

Aztán mikor végre tényleg elkezdtem dolgozni, megint kivirultam. Pontosan 6 és fél munkanap telt el eseménytelenül, mikoron telefonáltak a bölcsiből, hogy az egyik lányom szarul van, nem alszik, nehezen veszi a levegőt és lázas. Oké, érte mentünk és megbeszéltük, hogy a másik gyermek maradjon, mert úgyis alszik, meg neki kutya baja, meg amúgy is vigyem őt másnap is, akkor nekem is könnyebb, hogy csak egy gyerekkel vagyok otthon. Na, estére az addig egészségesnek hitt lánykám lázasabb lett, mint a testvére. Újabb egy hét itthon. Ennek az lett a következménye, hogy a vasárnap délelőttöt az ágyban töltöttem sírva. Nem volt semmi konkrét bajom, egyszerűen csak kikészültem, elég volt. A férjem ráadásul rengeteget dolgozik, aminek nyilván az sem tesz jót, hogy én, a nagy segítség meg egyfolytában itthon vagyok a gyerekekkel. Na, délutánra összeszedtem magam, az éltetett, hogy másnap mennek a gyerekek bölcsibe, király. Kapják a kurvadrága immunerősítőt is, nem lesz bajuk. Kedd este mondja a férjem, hogy ez a gyerek meleg. Mondtam hogy nem hallom, amit mond. Nem, nem akarok róla tudomást venni. Nem, nem, nem. 37.2, jólvan nurofen, holnapra semmi bajod. Éjszaka megint fent voltunk vagy 2 órát (ez az utóbbi időben elég gyakran előfordult, a kismama meg ugye pihenjen, amennyit csak tud, muhhahaha), még mindig csak hőemelkedés, de oké, kapjon még egy nurofent. Reggelre 38.7. Sírok. Reménykedem benne, hogy csak fog, mert pont most vettem észre, hogy jött egy új, és hogy a másik gyereknek nem lesz baja. De nagyon nehéz pozitívnak maradni.

 

Szóval most jelen pillanatban a háromgyerekes léttel kapcsolatos lelkesedésem nem ég valami nagy lángon, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy egészségesek legyenek. Mindenki. Légyszi!

 

Leolib

bomba.jpgNaná, hogy a céges vacsira eljutottunk. Gondoltam egy nagyot, elvégre egyszer élünk, és a csizmámat húztam fel. Azt, amelyiknek van sarka! Legalább 2,5 de az is lehet hogy 3 cm-es! Nem is volt benne semmi gondom. A szemem csak akkor kerekedett el, mikor este, itthon levettem. Az alsó lábszáraim helyén irdatlan két görögdinnye figyelt. De ugye, mire vannak a fórumok, az ember csak szívja befelé a sok okosságot! Ott olvastam, hogy a zeller überhatékony vízhajtó. Több sem kellett, már pucoltam is a zellert, és lelkesen toltam befelé. Ráadásul, én azok közé az elfajzottak közé tartozom, akik szeretik a zellert...egy fél göböt elmajszoltam. Aztán vártam, vártam és vártam. Majd megettem a másik felét is, aztán még egy gubicsot. Az eredmény pedig a nagy semmi. A görögdinnyék azóta is velem görögnek. Bár, még mindig beleférek a két cipőmbe, amiket mostanság hordok, szóval, szavam nem lehet.
Külsős kollégám, akit havonta egyszer látok csak, jött oda hozzám a folyosón, hogy mikorra várom. Mikor mondtam neki, hogy egy hét, akkor elkerekedett szemmel kezdett szabadkozni, hogy mennyire kínos ez neki, de ő bizony nem vette észre a hasam, még októberben sem, mikor ott járt a cégben.
Mondjuk a has általában az íróasztal alatt lapult, meg amúgy is PASI... :)
Elméletileg pénteken szülök. Gyakorlatilag-szerintem még jövő hétfőn is itt fogok a billentyűzeten klimpírozni, a hordónyi hasammal. A múlt pénteki orvosi vizsgálat sem kecsegtetett túl sok jóval. Gyerek még mindig a torkomban. És csak remélem, hogy fejjel lefelé, mert tegnap akkora hullámzást csapott odabent, hogy ihaj. Bár, most néztük, hogy 6-án, 7-én, péntek/szombaton jön a zima. Remélem, ez hatással lesz rá is, nem csak rám, mert a múlt hétfői front alkalmával is kissé hisztisre sikeredett a napom.
A rokonság minden esetre már belekezdett a - Na, még mindig semmi? -című telefonhívásokba. Hiába mondom, hogy majd szólok, ha van bármi is, ez nem tartja vissza őket a hívogatástól.
Emberem személyi igazolványa még mindig nem érkezett meg, pedig többen azzal kecsegtettek, hogy 6-8 napon belül simán megkapom... Szerdán lesz 3 hete, hogy intéztük, ezt nem kapkodják el, ahogy látom. Egyre sanszosabb, hogy ez a gyerek az elején az én nevemmel fog pompázni! Kis gonosz fények jelentek meg az agyamban, hogy majd jól beköpöm anyósnál embert, és akkor feddő tekintettel ott fog cöcögni neki egy fél órán át, de aztán megsajnáltam.
Kisebbik fiam most fog felvételizni középiskolába. Ennek örömére megbolondult, és semmit nem hajlandó tanulni. Foghatnám a tesó projektre, de ez valami járvány szinten terjed az osztályukban, mert majd mindenkivel gondok lettek. Én meg lassan belebolondulok ebbe, mert végigböngésztük az összes lehetséges iskolatípust, és egy olyat talált, ami tetszene neki. Ebből viszont egy van Pesten, és ez nem a leggyengébbek közül való. A mostani hozzáállásával nem sok esélyt látok rá, hogy bekerülne, főleg úgy, hogy ma délután egy előző évi matek felvételi lapot töltöttünk ki családilag. Miután értelmeztük a feladatot, fejösszedugva jutottunk el a megoldásig. Én ugyan nem voltam egy zsenibogyó gimiben matekból, valahol a hármas és négyes határán imbolyogtam, de ember viszont igazi matekagy volt, és még neki sem ment csont nélkül a 12 feladat, amire van 45 percük, ha majd írják... Nem valami jó perspektíva, és egy sallert adnék annak, aki kitalálta, hogy a 14 éves kamaszokat kell beiskolázni másik intézménybe. Tuti, nem látott még közelről gyereket! És az agyrém csak fokozódik majd január 18-ig. Totál ideális állapot a gyermekágyra.

Borsolyka

kinder.JPGMission 1: részt venni a gyerek szalagavatóján. - Completed

Mission 2: részt venni a céges vacsorán. (...Jó a kaja...na). Ez még várat magára, most szombatig. Aznap lépek a 40. hétbe.
 
Mission 3: nem szülni december 7-én, ugyanis aznap ünnepli a szülészorvosom a születésnapját, ésss bulizna! BULIZNA!!! Hát 60 évesen már ne bulizzon! Dolgozzon! Szerintem felháborító! :)
De mondtam neki, no para, 3-4 nappal tovább szoktam ezeket a gyerekeket hordani, hát majd olyan 10-e körül szülök. Ennek jele ugyan még nem sok van, csak időnként vesz erőt rajtam egy olyan vacakul vagyok érzés. De ezek még koránt sem jóslók.
 
Az előkészületekben viszont hatalmas lépést tettem meg!
Egyik nap nagy főzőcskézésben voltam, a forrásban lévő vízben kotorásztam épp egy szűrővel, mikor is elkezdtem kettőt látni a dolgokból. De nagyon. Elgondolkoztam rajta, most akkor el fogok-e ájulni, vagy semnem, de azon kívül, hogy osztott képernyős lettem, más nem történt. 
Egyik szemem befogtam, és elkocogtam a kanapéhoz. Pár perc múlva aztán ismét kezdtem monóban látni. Na, ekkor rohantam fel, és tömtem agyon a mosógépet a gyerek ruháival, aztán a táskámat a kórházi felszereléssel. 
Ki tudja, mikor kell ezt nekem megfogni, és rohanni (ded ruhái azóta szárazon kuksolnak összehajtogatva a szekrényében).
Eljutottam a 38. heti ultrahangra. A gyerek okés, igaz, egy héttel kisebbnek mérte  a néni, de úgy gondolom, ez teljesen normális, a 'hibahatáron' belül van. így is 3170 grammra saccolta a súlyát. Azt ugyan nem tudom, mennyinek kellene most lennie, de én nem a 4 kg feletti méretre neveztem be! Főleg úgy, hogy anyós nagy nosztalgiázva mesélte a hétvégén, hogy a pici fia mekkora volt, mikor született.... Pont akkora, mint amekkora én voltam. 3250 gramm és 52 cm. Igaz, belőlem lett egy 162 cm-es 52 kg-os birodalmi lépegető, ő meg növesztett magából 185 cm-es 86 /időnként 90.. kg-os példányt. És ha a ki-mekkora témánál tartunk, akkor a statisztikát bővítendő: exem is 185 cm, és 86 kg, de ő 5 kg volt, mikor született, ezzel szemben a legkisebbem, a lányom volt a legnagyobb gyerekem, és ő is csak 3,5 kg-ot nyomott. 
Intéztük ugye az apasági nyilatkozatot. Előrelátó csecsemő voltam, mindent összekupacoltam, és reggel 8-kor ott álltunk az önkormányzat ajtajában a paksamétánkkal.
Embernek nincs személyije, mert lejárt 2010-ben, azóta az útlevelét használja - mivel ez is alkalmas a bármire. 
Illetve a rendőr közúton a jogosítványnak is éppúgy örül.
Igen ám, de azt a helyszínen konstatáltuk, hogy az is lejárt pár hete...
Nos, odabent közölték, hogy háhhhhh csak személyi, vagy érvényes útlevél!!!
Nomost letolultunk az ocsmányirodába (egy emelettel lejjebb) és nulla sorbanállásal, kb. 3 perc alatt, csináltattunk egyet, DE azt 20 nap mire postázzák... 
Addig ezt meg nem tudjuk intézni.
Szóval a gyerek mikor kificcen (hacsak nem küldik valami csoda folytán előbb a személyit),  az én nevemre kerül, és majd utána apásítjuk...
És ha felmerülne a kérdés, miért most intéztük ezt, hát, a lelkünkre kötötték, hogy a papír, csak 30!!! napig érvényes!!! Ha elintézem, november 7-én, és megszülöm 10.-én akkor bukom a bulit.
És plusz vicces adalék:kikértem HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNYT ARRÓL, HOGY NEM VAGYOK HÁZAS! mert azt mondták hogy kell!!!

Ez a földszinten volt, az okmányos csajoknál. Felmentem az elsőre a jegyzőhöz - ő intézi! Erre közölte, az nem kell, mert gyorsan megnézi a gépben!

És akkor a szalagavató. Gyereket kicsinosítottuk, majd 4-kor elpályázott az iskolába (a kisebbik gyerekeim általános iskolájának tornacsarnokában zajlott, ahol max. 400 főt engednek be, és a jegyeket korlátozott számban adták, így nagyszülőknek és egyéb rokonoknak esélytelen volt a részvétel).
Remek, mert akkor van még 3/4 óránk totál puccba vágódni.
Sztoikus nyugalommal kezdtem volna öltözni, mikor is lányom berobbant a "nincs egy rongyom sem" című kiselőadásával a hálónkba (3 napja könyörögtem neki, hogy nézzük össze, mit fog felvenni).
Ekkor cseppet ideges lettem. Fortissimoban lenyomtam neki egy monológot, hogy ezt most akkor hogy is gondolta. 
Aztán kerestünk neki a ruháim között egy olyat, amiben hajlandó volt megjelenni a nagyérdemű előtt, majd a maradék 3,5 percben felöltöztem, és kifestődtem arcilag.
A szervezés kissé béna volt, a ceremónia meg vontatott. Mindhárom végzős osztály KERINGŐT táncolt!!!! Tehát, összesen volt a 3 három tánc, no nem bécsi, vagy angol, hanem összegyűjtötték az összes létező mostani 3/4-es zenét, amire keringeni lehet. Nothing else matters, Kiss from a rose, meg Then you look at me. Ezek végeztével felszólították a szülőket, hogy a székeket pakolják ki a szélekre, hogy a szülőkkel egyet keringőzzenek a csemeték. Ezt, mintegy negyed óra alatt sikeresen abszolváltuk. Aztán felcsendült a Kék Duna keringő. Gyerekem ekkor odavágtatott, és - Na gyere kindertojás! felkiáltással derékon ragadott. Miután ennek is vége lett, mindenki mehetett amerre látott, Isten hírével! 7 órakor kipaterolták az egész tömeget... Eddig bérelték a tornatermet, és nem tovább. Pedig épp gondolkoztam rajta, hogy elkapom Embert valami zenére, de nem volt valami zene! 
Viszont, ügyes voltam, mert nem bőgtem! 
Szerintetek mikor jön már a fészekrakás? Úgy kéne ablakot pucolnom, de eddig mindig kibúvó a dagadék bokám...
 
Borsolyka

A héten mindenfélék történtek.

Új kép.JPGVoltam védőnőnél. Arra emlékeztem a korábbiakból, hogy hozzá is majd jó sűrűn kell járnom, ahogy a vég közeleg. De nem. Egyetlen időpontot beszéltünk meg még szülés előttig.
És nagyon hálás vagyok neki azért, hogy közölte, amennyiben bármiben segítségre lenne szükségem, azt jelezzem neki, de nem akar terhemre lenni, és a nyakamra járni, úgy gondolja a negyedik gyerekkel már ennek jogosultsága nincs.
Aztán voltam megint orvosnál is. Tele vagyok kókuszokkal. Sztafilókkal meg szteptókkal is, mert ha már csinálok valamit, azt akkor rendesen. Kaptam rá antibiotikumot, amit most eszegetek lelkesen. Csináltak NST-t is. Valahogy számítottam rá, hogy a gyerek hozza a papírformáját. Ahogy rám kerültek a tappancsok, már neki is állt tevékenykedni.
Kaptam a kezembe kis nyomkodót, hogy nyomjak, ha mozog. Ahham. Ez sípol is, ha nyomom. Hát a 20 percet végigsípoltam. 
Eleddig csak az volt a fejemben, hogy a nagynak szalagavató lesz november 23-án. Nos, kiderült, a kisebbiknek is lesz ám bál. 16-án! Minden évben november közepén, a tornateremben rendeznek egy bált, ahol a szülők pénzéből van a büfétől kezdve a tomboláig minden, majd a bevételből az iskolának csinálnak mindenféle jóságot. Aztán kitalálták, hogy a nyolcadikosok táncoljanak (itt vidéken valahogy nagyon ujjonganak, már azért is, ha Józsika kijárja a nyóóócat). Arra is mindenféle ajándék dukál, és éttermes, ünnepséges 60 fős dísz-ebédelnek, meg hasonlók. Szóval akkor tánc. Régebben csak egy osztály volt évfolyamonként, mostanra viszont kettő lett. Régebben az az egy nyolcadik palotást táncolt, most viszont kitalálták, hogy akkor az egyik palotást, a másik keringőt táncoljon.
Az iskolában elsőtől kezdve órarendben van a néptánc. Én ennek nagyon örültem, mivel ettől ugyan nem lesznek fredaszterek, de ritmusérzékük azért kialakul, meg nem félnek derékon ragadni a csajokat (bár manapság már nem is divat megfogni a másikat és úgy táncolni... milyen hülyék ezek. A jó kis lassúzásokról lemaradnak.) 
A fiam osztályának jutott a palotás. Lázasan próbáltak. Én még soha nem láttam a gyereket táncolni, itthon soha nem állt le nekem bemutatót tartani a lábcsapkodásból, amit épp akkor osztályoztak. Kíváncsian vártam a bált, hogy vajon mit művel.
A bál előtt már fejben próbáltam magamra ruhákat húzni, hogy mégis miben tudnék menni. Ugye két kismamanadrág kompatibilis még velem, de egyik sem alkalmi jellegű. Illetve van egy tréningem is. :) Meg pár póló, aztán csókolom. Gondoltam, veszek valamit majd, de semmit nem találtam, amire rá tudtam volna fogni hogy előtte és utána is hordható lenne. És az utolsó három hétre nem akartam beruházni. 
Aztán, szombaton délután belém nyilallt, hogy  okés, nem vettem semmit, de estére valamit magamra kéne rángatnom!!!
És akkor ámokfutásba kezdtem. 
Szekrényajtó feltép, és próbálgat, amit ott talál.. Hát, ha nem vérre ment volna a dolog, nagyon jól szórakoztam volna. 
A lábam szexin dagad már, így nem veszek fel rövidet.
Emberem megérdeklődte, hogy miért akarok szülés előtt 3 héttel kirittyenni. Hát, nem volt őszinte a mosolyom irányában! Rendben van, hogy Jabba kinézetű vagyok mostanra, de azért belülről csak ott ordibál a nő kifelé...
Szóval hordtam elő a ruhákat rendületlenül, és próbáltam beléjük passzírozódni.. A legjobb egy fekete/drapp tehénmintás csiniruci volt, amiből régen-terhesség előtt jóval  kifogytam. Gondoltam, teszek azzal is egy próbát, mert A vonalú, és hátha a hasam belefér :D Igen ám, de az anyag kb a fele volt annak, ami a hátamat körbe érte volna. Legvégső elkeseredésemben előrántottam egy ruhát. Ezt k.b 15-20 éve vettem magamnak (tudni kell rólam, hogy a ruháimhoz nagyon ragaszkodom, vannak olyan darabok, amiket még középiskolás koromban vettem magamnak, és még mindig fel-felveszem őket néhanapján). Hosszú, egyenes vonalú acélkék, pántos ruha, S!!!!-es, de nagyon rugalmas az anyaga.  És jó volt rám! Ezt nem is értettem. Van egy jó nagy fekete kendőm, azt még magamra csaptam, és akkor hunyorítva, meg félhomályban a felvállalható kategóriába soroltam magam. Aztán következett a smink. Ami vicces, hogy azok a színek, amik a nemterhes fejemhez jól állnak, azok most nem. Fél óra babrálás, és már készen is voltam. Indulhatunk.
Elkezdődött a bál, Az elsősök lépnek ilyenkor fel, meg a nyolcadikosok. A lelkes konferálás alatt mindenki beszélgetett, senkit nem érdekelt a támogatók végeláthatatlan névsora.  Közben az igazgatónő kétszer is idegesen kitépte a töritanár (kis 25 éves nyikhaj :D ) kezéből a mikrofont, és sipítva követelt a szülőktől csendet. Aztán következtek a produkciók.
Ahogy megláttam a gyerekemet felfelé menetelni a lépcsőn, a színpadra, átfutott az agyamon, hogy úristen, ő is már mekkora, és abban a pillanatban ömleni kezdett a szememből a könny. Amennyit nézni bírtam belőlük az nagyon jó volt, és nagyon ügyesek voltak. De mindig, mikor kicsit már kezdtem volna összeszedni magam, és megint a táncot nézni, újabb bömbölésroham jött rám. Még jó, hogy utána volt egy komplett keringőnyi időm, hogy összekotorjam magam, mert a másik osztály tánca után a gyerekek megragadták a szülőket és keringtek egyet velük is. A festékek, amiket fél órás hadművelettel applikáltam a fejemre, most megtalálták a saját útjukat lefelé, és cuki kis fekete/kék patakokat rajzoltak a pofazacskóimra. Mivel lapos csinicipőm nincs, egy mérsékelt sarkút vettem fel, de a lábam is már kezdte magát benne megadni, így jobbnak láttuk, ha visszavonulót fújuk, és megyünk haza. 
Ma voltam Pesten, és vagy hat üzletbe betántorodtam, hogy hátha mégis találok valami ruhát a szalagavatóra. Legalább már elképzelésem volt, hogy milyen fazont nézzek. De a kéket semmi nem tudta überelni. Még egy turkálóban is jártam, de nem értem a tendenciát, hogy mostanra erősen megközelítették az áraik a bolti árakat, főleg, ha leárazások vannak. Miért akar a turi egy Tesco F&F rugdalózóért 2990 et kérni, ha a boltban 3200ért megkapom ugyanazt vadi újan???   
Tehát, jövő szombaton ismét kirittyenek, immáron legalább ruhát nem kell válogatnom. És bekészítek egy százas zsepit, mert ezek után már semmiben sem bízhatok, lehet, hogy már az épület bejáratának látványától ki fogok készülni,  és bömbölök.
Borsolyka
nyul1.jpgMúlt csütörtökön ünnepélyesen letettem a bizniszben a lantot! Hatalmas lelkesedéssel, és temérdek tervvel indultam neki már az első otthon töltött napoknak. Nos ebből az valósult meg, hogy elég jókat főztem. A többire annyi időm van még hátra... :)
Voltam orvosnál, vizsgálgatott, aztán furcsa arckifejezéssel tapogatta a hasam.
- Megfordult volna ismét a gyerek? Mit szórakozik velünk? Hát hogy fogok így szülni? (úgy tűnik, a császáros terveiről végképp letett) Tapogatta, tapogatta, aztán bekapcsolta az ezeréves kőkorszaki ultrahangot, ami a rendelőben van. És a fent, fejének a vélt helyén szerencsére mégis egy kis csontos segget talált. Gyerekem mégsem játszik kelj fel Jancsit.
Éjjel arra keltem, hogy egészen fent, a bordámon kívül van egy naagy dudor, és abban egy kis láb izeg-mozog. Egyszerre volt vicces, és elgondolkoztató, hogy mit keres ez ott fent? És hogy érzem ennyire, illetve hogy tud így kitüremkedni a méh falán keresztül?
Tuti, bent van ez a gyerek a helyén??? És még ott, eszembe jutott az az ausztrál nő, akinek méhen kívüli terhessége volt, csak nem vették észre, így a 38. héten egészségesen szülte, illetve császározták ki belőle a gyereket.
Néha röhögök magamon, hogy mik jutnak eszembe.
Kaptam papírt az apaságihoz is. Jó ez a kisváros, fészen lezsíroztam mindent a nőcivel, akihez ez tartozik, hogy milyen papírok kellenek, és hogy mikorra menjünk úgy oda, hogy ne kelljen egy percet sem várni..

A héten bébibumm volt. az összes terhelt ismerősöm megszült. Én maradtam magnak. Elméletileg a kiírt időpont pontosan egy hónap múlva lesz, de már a türelmetlenség kicsikét kezd elhatalmasodni rajtam. Bár, amióta nem ülök 8 órát egy széken a monitor előtt, sokat javult a közérzetem, és határozottan jobban viselem magam.
Találgatom, most vajh milyen lapot kapok a sorstól. Hosszú, belegebedős, falkaparós szülés lesz ( I <3 EDA, ) vagy gyorsban lerendezzük a dolgot, mint a lányommal. Én az utóbbira szavaznék, bár ott nem volt EDA, de két órára minek is?  Egye fenyő, két órát elhaldoklom magamban. Ember lelkes. Mikor beteg vagyok, hatalmas gonddal képes ápolgatni, gondolom, most sem lesz máshogy. Nekem meg szükségem lesz valakire, akinek némán eltörhetem a kezét. :-)
Anno, mikor a lányom született, apjával megbeszéltük, hogy bejön. Szülés előtt pár nappal befektettek a kórházba a császáros előzményem miatt.
Aztán, mikor pontban éjfélkor arra ébredtem, hogy pattan valami a hasamban, és megindul a magzatvíz, telefonáltam is neki.
Álmos hangon közölte, hogy már lefeküdt, és csúszósak az utak, nem indul neki éjjel. Az első, hatalmas rossz pontját akkor kapta.
És valahogy mindig bekerültem kórházba aprócseprő okok miatt szülés előtt, hát most megpróbálom ezt elkerülni. Otthonról akarok nekiindulni! 
Mikor húgom szülte a kettes számú fiát, akkor Újpestről kellett átverekednünk  magunkat az István kórházba. Természetesen húgomra pont csúcsforgalom kellős közepén jött rá a szülhetnék... Araszoltunk át a csúcsforgalom kellős közepén, ha megállt a sor, tesóm azért óbégatott, hogy menjünk már. Ha a sógor előzni kezdett, akkor meg sikított, hogy mindjárt összetörik az autót, és azonnal álljon meg!
Ezért úgy döntöttem, éjjel kezdek szülni. nincs apelláta!

Ez a szülési tervem. Más, egyéb irányú elvárásaim az ügylettel nincsenek.

Borsolyka

süti beállítások módosítása