bomba.jpgNaná, hogy a céges vacsira eljutottunk. Gondoltam egy nagyot, elvégre egyszer élünk, és a csizmámat húztam fel. Azt, amelyiknek van sarka! Legalább 2,5 de az is lehet hogy 3 cm-es! Nem is volt benne semmi gondom. A szemem csak akkor kerekedett el, mikor este, itthon levettem. Az alsó lábszáraim helyén irdatlan két görögdinnye figyelt. De ugye, mire vannak a fórumok, az ember csak szívja befelé a sok okosságot! Ott olvastam, hogy a zeller überhatékony vízhajtó. Több sem kellett, már pucoltam is a zellert, és lelkesen toltam befelé. Ráadásul, én azok közé az elfajzottak közé tartozom, akik szeretik a zellert...egy fél göböt elmajszoltam. Aztán vártam, vártam és vártam. Majd megettem a másik felét is, aztán még egy gubicsot. Az eredmény pedig a nagy semmi. A görögdinnyék azóta is velem görögnek. Bár, még mindig beleférek a két cipőmbe, amiket mostanság hordok, szóval, szavam nem lehet.
Külsős kollégám, akit havonta egyszer látok csak, jött oda hozzám a folyosón, hogy mikorra várom. Mikor mondtam neki, hogy egy hét, akkor elkerekedett szemmel kezdett szabadkozni, hogy mennyire kínos ez neki, de ő bizony nem vette észre a hasam, még októberben sem, mikor ott járt a cégben.
Mondjuk a has általában az íróasztal alatt lapult, meg amúgy is PASI... :)
Elméletileg pénteken szülök. Gyakorlatilag-szerintem még jövő hétfőn is itt fogok a billentyűzeten klimpírozni, a hordónyi hasammal. A múlt pénteki orvosi vizsgálat sem kecsegtetett túl sok jóval. Gyerek még mindig a torkomban. És csak remélem, hogy fejjel lefelé, mert tegnap akkora hullámzást csapott odabent, hogy ihaj. Bár, most néztük, hogy 6-án, 7-én, péntek/szombaton jön a zima. Remélem, ez hatással lesz rá is, nem csak rám, mert a múlt hétfői front alkalmával is kissé hisztisre sikeredett a napom.
A rokonság minden esetre már belekezdett a - Na, még mindig semmi? -című telefonhívásokba. Hiába mondom, hogy majd szólok, ha van bármi is, ez nem tartja vissza őket a hívogatástól.
Emberem személyi igazolványa még mindig nem érkezett meg, pedig többen azzal kecsegtettek, hogy 6-8 napon belül simán megkapom... Szerdán lesz 3 hete, hogy intéztük, ezt nem kapkodják el, ahogy látom. Egyre sanszosabb, hogy ez a gyerek az elején az én nevemmel fog pompázni! Kis gonosz fények jelentek meg az agyamban, hogy majd jól beköpöm anyósnál embert, és akkor feddő tekintettel ott fog cöcögni neki egy fél órán át, de aztán megsajnáltam.
Kisebbik fiam most fog felvételizni középiskolába. Ennek örömére megbolondult, és semmit nem hajlandó tanulni. Foghatnám a tesó projektre, de ez valami járvány szinten terjed az osztályukban, mert majd mindenkivel gondok lettek. Én meg lassan belebolondulok ebbe, mert végigböngésztük az összes lehetséges iskolatípust, és egy olyat talált, ami tetszene neki. Ebből viszont egy van Pesten, és ez nem a leggyengébbek közül való. A mostani hozzáállásával nem sok esélyt látok rá, hogy bekerülne, főleg úgy, hogy ma délután egy előző évi matek felvételi lapot töltöttünk ki családilag. Miután értelmeztük a feladatot, fejösszedugva jutottunk el a megoldásig. Én ugyan nem voltam egy zsenibogyó gimiben matekból, valahol a hármas és négyes határán imbolyogtam, de ember viszont igazi matekagy volt, és még neki sem ment csont nélkül a 12 feladat, amire van 45 percük, ha majd írják... Nem valami jó perspektíva, és egy sallert adnék annak, aki kitalálta, hogy a 14 éves kamaszokat kell beiskolázni másik intézménybe. Tuti, nem látott még közelről gyereket! És az agyrém csak fokozódik majd január 18-ig. Totál ideális állapot a gyermekágyra.

Borsolyka

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr825672413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása