ujj.jpgAz volt a jó eddig, hogy nem kellett a magyar egészségügy bugyraiban elmélyednem, mert szerencsémre, eddig minden jól alakult. Tudtam én, hogy előbb-utóbb csak alá kell merülnöm, de azzal nem számoltam hogy már a felszín alatt is találok csontvázakat.

Folytatásos teleregényként először a lábam állapotáról, mert igen sokan kérdeztétek priviben, hogy mivan :-D Szóval 4 hét nyűglődés után visszamentem házimókihoz, hogy akkor mostmár csináljunk valamit, mert lassan a lakást nem tudom elhagyni, mert csak egyik lábam él... Megtapogatta, hümmögött néhányat, majd írt egy sürgősségi beutalót az ortopédiára. Közben azért jól rákérdeztem, hogy de doktor úr, nem lehet hogy a súlyom a ludas a dologban!?? Az orrára tolta szemüvegét, majd afölött rám sandított, hogy he :-D Majd megkérdezte, hogy de miért gondolom ezt!?? Netán csak a baloldalamon hordom a gyereket!?? Hát mondom nem éppen, sőt jobbos a lelkem fonala (nagyi-féle aranyköpés). Na ebben maradtunk.

Természetesen már másnap megpróbáltam időpontot kérni az ortopédiára... októberre adtak volna, hiába mondtam, hogy kismama vagyok és sürgősségi beutalóm van, senkit nem hatott meg. Végül azt javasolták hogy csattogjak be rendelési időben, és könyörögjem be magam. No comment.

Van slussz poén is :-D Mióta a beutaló nálam van, a lábam nem dagad, nem fáj. Ki érti ezt? Sztem berosált hogy sínbe rakják, felnégyelik, kiakasztják a vármegye házára :-D

A ma reggeli etapom viszont nem volt ennyire vicces, sőt mi több majdnem legyilkoltam valakit az idegtől.

Ma lett volna többek között a vércukor-terhelés napja. Volt nálam beutaló, cukor, reggeli pisi és egy aggódó férj. Csőre töltve elindultunk a kerületi Nagyrendelőbe, gondolván hogy nagy baj nem lehet, max. kiájulok a cukortól, de ezért jött az imádott uram, hogy még időben elkapjon :-D Na meg aggódott is rendesen, hogy aszongya, hogy nem kap sokkot a kiscsaj ennyi cukortól!? Mondom hát elviekben nem, maximum én :-D Nade megkapja ő is ezt az egész adagot? Nincs valami szabályzócsap a méhlepényen? :-D :-D :-D De, mondom, és amikor megszületik még hangerőszabályzó is lesz rajta :-D

Szóval laza 30 perc várakozás után a laboros néni közölte, hogy nem vagyok igényjogosult. He? Hát mondom azt hogy? A múlt héten itt voltam szemészeten akkor ezzel nem volt gond, ráadásul évek óta idejárok vérvételre, már többször voltam terhelve is, most akkor nem értem mi van. Felhomályosított, hogy megváltozott nemrég a rendszer (honnan a pékfarkából kéne nekem ezt tudnom!??) és hogy lakcím alapján már egy másik rendelőhöz tartozom. Fasza. Irány le az irányítópultba, hogy tisztázzuk a helyzetet. A kishölgy megerősítette, hogy bár területi elv alapján mehetek oda szakrendelésre, de a laborba nem, mert nem oda tartozom.

Oké, akkor hova kell mennem? Hát a Másik rendelőbe. Jó, de az hol van? Hát nem mondta el nekem a háziorvosom aki a beutalót adta!? Hát mondom nem, mivel ugye szabad orvosválasztás van, mi maradtunk az előző kerületi orvosunknál, ő állította ki a beutalót, nyilván ő sem tudhatja, az összes kerület, összes változását, ki a pöcsöm tudja ezt követni!?? Oké, akkor menjünk át oda, de tutira nem lesz jó a beutaló, mert rá van írva ennek a Nagyrendelőnek a neve, és ott időpontra lehet menni csak vérvételre. Mi van???????? 5 éves orvostól-orvosig pályafutásom alatt én még ilyet nem láttam.

Nagy nehezen megtaláltuk a rendelőt. A recin a néni, a kilométeres sor ellenére lazán folytatta a csevegést a mobilján. Nem, nem kommentálom. Majd némi szájkaraté után el akart bennünket hajtani, mert csak 9:30-tól lehet időpontot kérni, addig nyaljunk sót, szarjunk sünt. Végül megelégelve a bunkó beszólásaimat, felküldött minket a laborba, hogy küzdjünk ott az elemekkel.

Végre sikerült egy értelmes, normális hangon beszélő nőcit kifognunk, aki azonnal adott időpontot hétfőre, nem csinált ügyet a beutalómból, és totálisan megértően viseltetett a rendszer anomáliáival szemben továbbá az állapotomra való tekintettel. Slussz poén itt is volt, mivel az ellenanyagszűrést a Nagyrendelőben csinálják, ezért kérte a Zuramat, hogy legyen kedves velem jönni, és az első vérvétel után, a véremet átvinni a Nagyrendelőbe. Egy vicc az egész, nem?

Magyar egészségügy én így szeretlek :-D

Borstörő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr736671859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása