június 4.

bugyi_1.jpgKellemes idő volt délelőtt. A munkahelyemről kiszaladtam a pénzautomatához, visszafelé jövet becsábított egy ruhabolt. Kitaláltam, hogy nyáron még tökéletes kismamaruha lesz a most divatos, felül gumírozott „A” vonalú nyári ruha. Találtam is egy szürkét, halvány virágokkal. Meg egy szürke szandált aminek mérsékelt sarka volt. 

A munkahelyemen ebéd előtt még elszaladtam a mosdóba. A WC-papír véres lett. Elégé véres.

Visszabotorkáltam  az irodába, mondtam a kolléganőmnek, hogy én most azonnal bepályázom a kórházba, majd azzal a lendülettel elrobogtam.

A kórházban, mikor mondtam, miért jöttem, soron kívül berántottak a vizsgálóba.
Az asszisztens égnek álló hajjal meredt a cipőmre, illetve, annak a sarkára, és rövid kiselőadást rögtönzött, a helyes cipőválasztásról terhesség alatt.

Az ultrahangon láttam a gyereket, és a szívét, ahogy kalimpált. Azt kérdezgették, görcsölök-e. Nem görcsöltem.
Nem baj! Befekvés. MOST!
Jósegg doktorbácsi az osztály ügyeletes főorvosa is megvizsgált.

Láttam az arcán, hogy nem túl bizakodó. Aztán megláttam a vizsgálószék alján a vért. És én sem voltam bizakodó.

A felvételes nővér ágyhoz jött (egy bazi tetoválás van a hátán, ez átütött a fehér pólóján) és ágyhoz jött a nővér is, hogy bekösse a branült.

Csináltak már nekem ilyet, de ezúttal úgy bírta belém vágni a tűt, hogy a szemeim majdnem kiugrottak a helyükről.
-Görcsölök?
-Nem!
-Nem baj, magnéziumot kapok, attól nem is fogok!

Fél óránként jött egy orvos, vagy egy nővér, megnézték, mi van velem. És mindenki hihetetlenül kedves volt.

Délután is jött egy doki, és elvitt megultrahangozni.

Kérdi, mennyi vér jött azóta. hát, mondom, esélyem nem volt még felkelni és a mosdóba menni, mert idáig tele voltam csővezetékekkel.
Miután ezt tisztáztuk, és megtekintettük a bébit, amint lelkesen lubickol odabent, Felkászálódtam az ágyról, magam után tekintélyes tócsát hagyva.

Na ekkor kezdtem el igazán kétségbe esni. Kérdeztem az orvost, lehet-e tudni, mitől van ez az iszonyat vérzés, de csak egy süket dumát nyomott, hogy a női test egy része a vetélésért küzd, más része a megtartásért.. ergo fogalma sem volt…

A  magnéziumot visszavágták belém (- Görcsölök? – Nem!)

Aztán csak ott feküdtem, és hallgattam, ahogy a legördülő cseppek kluttyognak a kis tégelyben,  és próbáltam elterelni a figyelmem az alsó fertályamról, ahonnan rendszeres időközönként vér buggyant ki.

Borsolyka

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr835381606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R2D2 & C3PO 2013.06.28. 12:35:18

és?
azóta már biztos tudjátok...

hematóma volt?

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2013.06.28. 12:40:54

@R2D2 & C3PO: kiderül hétfőn a következő posztnál :-D :-D

R2D2 & C3PO 2013.06.30. 10:58:49

@Borstörő:
micsoda gonoszság!
bár a d-kből pozitív végkicsengésre következtetek.
süti beállítások módosítása