Nehéz. Rohadt nehéz.

Nagyjából öthetes korukban szabadult el a pokol, körülbelül akkor, amikor a terminus szerint meg kellett volna születniük. Cuki kis alvósbabáimnak kipattant a szemük, öntudatukra ébredtek, rájöttek, hogy vannak igényeik és eszközeik is arra, hogy ezeket az igényeket kifejezésre juttassák. 

Szoptatás, etetés

Még mindig szoptatok. :) De minden egyes etetés előtt mérlegelnem kell, hogy belekezdjek-e egyáltalán, ha igen, akkor az elsőnek etetett babát is, vagy csak a másodikat, vagy csak az elsőt és a másodikat ne, külön szoptassak majd etessek-e meg egy gyereket, vagy miközben az egyiket szoptatom, a másikat párhuzamosan etessem cumisüvegből, ha ez utóbbi eset van, akkor csere esetén a cumisüvegből etetettet utólag szoptassam-e meg vagy ne. Ha úgy ítélem meg, hogy a szoptatás kivitelezhetetlen, mert mindketten egyszerre és ugyanolyan türelmetlenül ordítanak, akkor egyszerre etessek-e cumisüvegből, vagy az egyiket próbáljam valamivel lefoglalni, míg a másik eszik. Mérlegelnem kell, hogy ha itthon van a férjem, vagy itt van valaki, aki tud segíteni, etessen-e velem párhuzamosan, jó-e az nekem, ha éppen akkor egyszerre eszik a két gyerek és nagy az esélye annak, hogy utána egyszerre is éheznek meg. 

Egyébként tökjól megtanultak szopni a lányok, ha nagyon akarnám és igény szerint szoptatnék, szerintem most már lehetne annyi tejem, amennyi majdnem elég lehetne mindkettejüknek. Az igény szerinti szoptatásra azonban képtelen vagyok, az egyéb tejszaporító módszereket meg egyszerűen már nem merem bevetni, mert mi van, ha akkora a hiszti, hogy egy vagy két alkalommal nem sikerül sem szoptatnom sem fejnem és begyullad a mellem és még azzal is szenvedhetek?? A sok tejjel foglalkozni kell. Nekem nincs sok, de kevesebb sem lett az elmúlt két hónapban annak ellenére sem, hogy az életmódom nem igazán nevezhető szoptatásbarátnak. Így most van nekik valamennyi tej, meg van nekünk szoptatásélmény, de nem lesz semmi bajom akkor sem, ha egy vagy két szoptatás kimarad. Tettem egyébként egy újabb kísérletet az egyszerre szoptatásra, de ismét kudarcba fulladt. Most már technikailag menne nekik, csak én nem bírom őket normális pozícióban tartani. Meg szerintem kicsi hozzá a mellem. Meg amúgy is, néha szoptatás közben is meg kell büfiztetnem őket, meg elég gyakran fáj a hasuk is, szopi közben is begörcsöl és akkor fel kell emelnem függőlegesbe a szenvedő felet, azt meg végképp nem bírom abszolválni aközben, hogy a másik meg szopik.

Na a büfiztetés a másik mumus. Kaja vége, gyerek vállra feltesz, fél perc múlva helyre kis büfi, örülünk. Kicsit még tartogatom, majd ha már 10 perce nem jön semmi, akkor kezdem a másik gyerek etetését (ha külön etetek). Épphogy elkezdjük, az elsőként etetett éktelen üvöltésbe és tekergőzésbe kezd, és akkor vagyok én a gondban, hogy akkor most hogy?? Az éppen szoptatott vagy cumisüvegből etetett gyereket nem tudom letenni és felvenni a másikat, egyszerre meg (nekem) nem megy a dolog. A hordozóba szoktam tenni ezért, ott simogatom a pocakját, próbálom alányúlva igazgatni, vagy ha van ott valaki, akkor természetesen átveszi. Ha egyedül vagyok, akkor sírás van, én meg ezen stresszelek. Szóval kb. egy óráig kellene büfiztetni egy gyereket, hogy ezt elkerüljük, de ez meg lehetetlen.

Éppen ezért, na meg azért is, mert a lányok egyre türelmetlenebbek kajaügyileg, egyre ritkább, hogy külön etetek. Az együtt etetés viszont egy harmadosztályú amerikai családi vígjátékra hasonlít kívülről. A módszer az, hogy leülök a földre, két oldalra mellém leteszem a két autóshordozót, két cumisüveget, előkét és textilpelenkákat. Befordítom a hordozókat úgy, hogy a fejek a térdem felé nézzenek. Mivel még nem tudják középen tartani a fejüket, kitámasztom mindegyiknek textilpelussal. Mindkettőnek betolom a cumisüveget, majd elkezdek szerencsétlenkedni, mert tuti az egyiket igazítani kell, de akkor el kell engednem a másikat, aki jogosan háborodik fel azon, hogy végre kaja, most meg kiesik a szájából, ezért megpróbálom azt is úgy kitámasztani pelussal, hogy folyjon neki magától, míg a másik oldali gyereket igazgatom. Etetés közben emellett előfordul csuklás, fuldoklás, tüsszentés, hasfájás, kaki, vagy egyéb nyüszi, aminek a megoldása a másik, épp kajáló félnél további problémákat szül. Vagy együtt fuldokolnak/sírnak/unatkoznak/visítanak, az az igazi. Ha mindezek ellenére sikerül jóllakniuk, akkor jön a büfiprobléma. Felveszem az egyiket, büfi, de nem tehetem vissza a hordozóba/földre, mert akkor hiszti van, ezért addig a felhúzott lábamon parkoltatom. Közben a másik szegény ugye nincs jól, hisz ő is büfizne már rég. Felveszem őt is, vállra teszem, próbálom kibogozni az összeakasztott lábacskákat. Ha a combomon lévő méltatlankodik, leteszem a vállamon lévőt, leteszem a combomon lévőt, a korábban vállamon lévőt a combomra helyezem, a combomon lévőt meg a vállamra. Na és ezt olyan másfél óráig. Napi 6-8-szor :) Ja, visszaálltunk a 3 óránkénti evésre.

Alvás

Az meg mi???

A múltkor azt írtam, hogy az éjszakai etetések között alszom 2-3 órákat, és ezzel jól is vagyok. Na, ez elmúlt. Fél 10 és fél 11 között valamikor letesszük a lányokat. Ezzel az esti altatással általában nincs gond, kivéve, ha mégis, és még másfél óráig hurcolni kell valamelyik seggét, hogy elaludjon. Na de általában elalszanak. Kb. egy óra múlva én is lefeküdnék, de nem nagyon merek, mert hiába csörög az óra, annyira kimerült vagyok, hogy nem ébredek föl rá, és kb. egy órával később ébredek mint kellene, arra, hogy valamelyik ordít az éhségtől. Ha megvárom, hogy ők jelezzék az éhséget, akkor szinte biztos, hogy lőttek az éjszakának, ha elkapom, hogy még nem éhesek nagyon, de már tudnak enni félálomban, akkor nem teljesen esélytelen, hogy alszanak még utána 2-3 órát. Utána jön a hajnali etetés, amire viszont ők már teljesen kialusszák magukat, itt nem tudok félálomban etetni, mert itt már nincs ilyen állapot, csak kifeszített szemű ébrenlét van, amiből szinte lehetetlen őket visszaaltatni. Én pedig majdnem öntudatlan állapotban küzdök a túlélésért, hogy próbáljam őket mégis elaltatni, vagy ha látom, hogy lehetetlen, akkor legalább elszórakoztatni, közben ébren maradni, és nem sírni, mert ez az állapot nekem FÁJ, és bevallanék, megígérnék bármit bárkinek, csak hadd aludhassak még egy órát. Ha nagyon-nagyon nagy szerencsém van, akkor reggel 7-8-ig még tudok aludni (hát olyan felületesen) még egy órát, de általában nem. Az éjszaka azzal ér véget, hogy rezignáltan konstatálom, hogy kireggeledett és csinálok egy kávét, megrázom magam, hogy kezdődhet a nap. Napközben nem is nagyon szoktam fáradt lenni, csinálok mindent, teszek-veszek, majd este 11-től újra elkezdődik a vesszőfutás. Valamit ki kell találnom, mert most már nem tudom, hogy mikor felébredek vajon az óra csörgött-e, vagy a gyerek sírt, etetettem-e már, vagy  most kell, esetleg épp álmodok, vagy mivan?! Három óra alvás két részletben hetekig nem fasza. Volt egy éjszaka, mikor azért nem kaptak 6 órán keresztül enni, mert én azt álmodtam, hogy etetek és nem keltem fel. Próbálok, istenbizony próbálok napközben aludni, de nem megy. Lehet, hogy még mindig nem vagyok eléggé fáradt?!

Test és lélek

Súlyproblémáim jelenleg nincsenek, köszönhetően a fentieknek, meg mozgásnak, amit négy héttel a szülés után újrakezdtem. Azóta voltam már kontrollon, minden oké, a doki megdicsért, amiért bátor voltam és mertem újrakezdeni az edzéseket, azt mondta, nyugodtan visszatérhetek mindenben a régi kerékvágásba, és ezt én magam is így éreztem. A hasam azért még mindig ronda.

Ja, hogy hogy jut erre időm? Úgy, hogy én erre és elsősorban erre szakítok időt, pontosabban, ha van, akkor erre használom ki. Más rendes háziasszony elmosogat meg beveti az ágyat, meg berak egy mosást, ha elalszik a gyerek. Én meg felpattanok a biciklire, ez legyen meg, mert ettől vagyok normális, ettől áll helyre a világ rendje, aztán ha még valamikor a nap folyamán jut rá idő, akkor el is mosogatok, bevetem az ágyat és berakok egy mosást. Általában azért jut rá valahogy, tessék ezt a cikket is megírtam :D

Nagyon furcsa, hogy nem furcsa, hogy anya vagyok és két gyerekem van. Írjam le, hogy mennyire szeretem őket? Hogy milyen gyönyörűnek látom mindkettejüket? Hogy nézem ahogy alszanak és potyognak a könnyeim a bennem dúló érzelmektől? Azt hiszem, ezekbe kár is belemennem, mert nem tudok eléggé méltóképpen írni erről. A lányok egyébként tényleg csodaszépek, már több mint négy kilósak, nyolc hetesek, szívet olvasztóan tudnak mosolyogni, erősek és izmosak, ügyesen tartják és forgatják a fejüket és gyakran mondják, hogy eeeeeeeeee ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

leolib