Hm. Az idő…. hát az egy érdekes dolog. Visszatekintve tök hamar elment ez a 4 hónap, és közben meg azt is érzem, hogy toporgunk. Még mindig nincs a kezemben zebrás teszt, még mindig nem tudom, hogy immunális vetélő vagyok-e, még mindig nem tudom, hogy kell-e kezelés, mindamellett, hogy tudom, hogy annyi bajom van, hogy az is csoda, hogy eddig teherbe tudtam esni.  Igen, igen, türelmetlen vagyok. Kezd szakadni a cérna.

Igazából le akarnék vonni néhány – saját megfigyelésen alapuló – következtetést az elmúlt időszakból:
-          akármilyen reggel mész vérvételre tuti, hogy lesznek előtted, és biztos, hogy mind nyugdíjas (fel nem foghatom, hogy hova a búbánatba sietnek, hogy már reggel 6-kor ott nyomulnak)
-          ha nem vagy valamelyest elmélyülve a vizsgált témába, akkor simán megjárhatsz többször is egy-egy kezelést (lásd kalandjaim a helocobakteremmel)
        a legrémisztőbb nevű vizsgálatok a leglazábbak
-          az orvos is ember, minden reggel felkel, elintézi a folyóügyeit (akármilyen furcsa, barnát kakál), utána lesz belőle doktor. Nem sértődik meg ha az ember visszakérdez, vagy esetleg keresztkérdéseket tesz fel.
-          vannak még alapos orvosok, akik meg is vizsgálnak és a leleteidet is megnézik mielőtt bármi felírnak
-          a váróban ülni jó, HA van mobilneted, HA vittél magaddal könyvet, HA vannak hasonszőrű kispajtások
-          a magánrendelésen is kell várakozni, és nem minden esetben jobb vagy alaposabb mint az állami rendelés.
Ma reggel voltam az utolsó leletekért. Még mindig érnek meglepetések a rendelőben való várakozás alatt! :-) Azt már megtanultam, hogy határozottan kell fellépni, különben eltipornak, főleg a sorban állók/ülők. Nos, ma reggel már álltam az ajtónál, hogy bebocsájtást nyerjek a LeletetnyomtatónővérIstenséghez. Többen ültek sorba. A nővérke kiszólt, hogy a leletesek előre, a beutalósok utána. Világos kérés, egyértelmű. Hát történetünk hőse a Néni, nem értette a dolgot. Fogta magát se szó, se beszéd beállt elém. A sorban ülők némi kuncogással vették tudomásul a felszaladt szemöldökömet. Nem szóltam, kivártam mi történik. Ajtó nyílik, Mamiszkó spurizna befelé, és nyomja közben a sót hogy milyen beutaló kell neki, közben én egy laza siklással becsusszanok az ajtón belülre. Nővér néz a Nénire, hogy mégis mit szeretne, majd közli vele türelmesen, hogy előbb a leletesek, utána a beutalósok. Néni látszólag megérti. Pár perccel később – dolgom végeztével – nyitom az ajtó, hát a Néni nem ott áll!?? J Tolna befelé az ajtón, hogy akkor most ő jön. Nem bírom cérnával rászólok, hogy LELETESEK! Ő félrelök és iszkol befelé… én itt már röhögtem, az ülők nem szóltak semmit, én meg nagy mosolyogva eljöttem. Más harcát nem vívom meg! :-D
De hogy a témához visszakanyarodjunk, jövőhétre van időpontunk a Speckódokihoz. Minden lelet megvan. Nagyjából tisztában vagyok vele, hogy mit fog mondani, illetve mit fog csinálni. Megkapjuk a pöcsétet a papperunkra, amivel aztán gyakorlatilag törölhetjük a kis formatervezett fenekünket. Merthogy a kezelést és a hozzátartozó vizsgálatokat leállították. Nincs. Nuku. Per pillanat az egész országban nem csinálják a vizsgálatot. Fasza, nem? Jogos a kérdés: WTF??? Hát az úgy volt, hogy… de ebbe ne menjünk bele. Elég az, hogy pillanatnyilag folynak az egyeztetések, hogy melyik intézmény, melyik részlege fogja csinálni. 
Naésakkormost mit csináljunk??????????????? Várjunk tovább, amíg valaki-valahol-valakivel megálmodja, hogy kivel-mit-hogy, vagy egész egyszerűen kijelentjük, hogy nem vagyok immunális vetélő és belevágunk!?? Igazából nincs jó megoldás:  vagy várunk vagy kockáztatunk. Ennyi. És közben szidhatom a rendszert, hogy miért ennyire szar, miért pont most szüneteltetik a reményeinket.
A fentiekkel ellentétben alapvetően nyugodt vagyok, kicsit néha háborog a lelkem, de ez belefér. És persze vannak ciklikusan előforduló minielőadásaim is, főleg dráma és tragikomédia műfajban. A Férjem általában higgadtan kezeli, ami engem időnként baromira bosszant. Mert neki mindenre van válasza, benne fel sem merül, hogy mi van ha nem sikerül? Itt állunk a harmincas éveink közepén a nagy családi álmainkkal, és a természet közben röhög a markába. Perpillanat arra hajlok, hogy azt mondjam vágjunk bele kezelés nélkül, mert én megvagyok GYŐZŐDVE hogy nem kell kezelés. Egész egyszerűen a betegségeim okozzák a bajokat! Ha meg nem, hát így jártunk. Nem bírom már ezeket a tehetetlen hónapokat, elég volt a tötymörgésből! Nos, erről akarok majd bővebben beszélni a Speckódokival, bár nyilván türelemre int… Na az már nincs! Megtettem mindent, amit kért, eredményeket akarok!
Mindamellett nem csináltunk HA függvényeket, nincsenek vészforgatókönyveink. Éljük továbbra is az eddig megszokott életünket, tervezzük-szervezzük a nyarat, barátokkal bulizunk, családozunk, kitérő vagy éppen egyenes válaszokat adunk a gyerekes kérdésekre. Mi mást tehetnénk?
A Mélytengeri Szarok Rája beköltözött.
Borstörő

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr984456973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panna cotta 2012.04.17. 16:04:11

Bizonyára nem olvastam figyelmesen, de mi az az immunális vetélő? :-) Másrészt teljesen megértelek. Türelem az nincs. Az a legijesztőbb, hogy én eddig azt hittem, hogy velünk minden oké, de most, hogy pár hónapja direktben próbálkozunk, és nem jön össze, én is kezdek kikészülni. Pedig ez csak pár hónap. Nem évek. Spec. vizsgálatokon meg nem is voltunk, szóval nem tudom, tényleg. Meddig várjak? Meddig ésszerű türelmesnek lenni és mikor érdemes vizsgálatokra menni? Tényleg ki kell-e várni azt az1-2 évet? Én nem vagyok türelmes típus, sajnos.
Ugyanígy nálad. Vajon tényleg érdemes-e kivárnotok, míg valaki rábólint vagy esetleg tényleg próbálkozhatnátok is akár? Én biztos nem bírnám cérnával :-)

macskavati 2012.04.17. 19:42:24

Jaj, Bors, nagyon sajnálom :( Hogy lehetséges ez?
Már tudod, mi lenne a kezelés, csak leállították? Azért ez egy elmebaj.
Le a kalappal a hozzáállásod előtt, de tényleg.
Szerintem teljesen jól csinálod, mást nem is tehetsz.
Drukkolok nagyon továbbra is.

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2012.04.17. 20:22:15

@panna cotta: Panna nem tudom. Ha már egy éve próbálkoztok, akkor menj utána a dolgoknak, de most komolyból. De ha úgy érzed lehet valami akkor ne várj.
@macskavati: sajnos egy ilyen világot élünk. Persze elmegyünk jövőhéten, de a "belső" infók alapján, egyelőre nincsenek meg a megállapodások a vizsgálathoz. Szóval várhatunk, vagy kockáztathatunk. Köszi a drukkot :-DD

R2D2 & C3PO 2012.04.17. 21:03:27

@panna cotta:

Szerintem ez az első sokk. Nálam is volt. Kicsit nagy pofáraesés azok után, hogy folyton védekezni kellett, és ha 2 másodpercet késett, akkor rágta az ember a körmét, hogy "jaj, most mi lesz". De átlagosan fél év, míg teherbe esik egy huszonéves nő... Sokaknak összejön rögtön, míg másoknak akár évekig is próbálkozniuk kell...
(És engem MOST MÁR nagyon idegesít a felvilágosítás. Egyáltalán nem olyan könnyű teherbe esni. Van egy igen kis százaléka a nőknek, akiknek a gondolattól összejön, de korántsem ők az átlag!)

Szerintem nem nőgyógyászaton érdemes kezdeni. Persze, az éves szűrővizsgálatot ne hagyd ki. ;-DDD Hanem belgyógyászati kivizsgálással. Meg fogorvos. Mert az általánosabb zavarok, egyensúlytalanságok hatnak a női test működésére, nem pedig fordítva. Az irányhoz érdemes megtudni a nagyszüleid betegségeit, a szüleid betegségeivel összevetve. Ha a dédszülőké is kideríthető, még jobb. Főleg öröklődő krónikus problémákra érdemes fókuszálni. (A PCOS-ra utalhat a női felmenők öregségi cukorbetegsége; a pajzsmirigy problémák; különféle autoimmun betegségek, stb.)

Provence13 2012.04.18. 12:40:34

Szia Borstoro! Ezen a linken gyakorlatilag minden elolvashato az immune issuekrol.
www.fertilityfriends.co.uk/forum/index.php?topic=242395.0

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2012.04.18. 15:56:19

@Provence13: húúúú ezt nagyon köszi! Örök hálám!

Provence13 2012.04.18. 20:30:01

Na orulok, ha tudok ujat mondani. En is jol atbongesztem, elegge osszeszedett, csak van par vizsgalat, amirol itthon szerintem meg nem is hallottak...

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2012.04.19. 21:14:32

@Provence13: igen, tudom. Magyarország egy olyan, ahol például az inzulinrezisztenciát sem mindenhol ismerik el betegségnek...
süti beállítások módosítása