Nem tudnám azt mondani, hogy mindegy, csak egészségesek legyenek. Azt tudnám mondani, hogy mindenképpen legyenek egészségesek, és nem bánnám, ha lenne köztük legalább egy lány. Az sem baj, ha kettő. A vegyespáros csodás lenne, a két fiúra viszont nagyon fel kéne készülnöm.
Valahogy úgy érzem, egyáltalán nem mindegy, hogy valaki lányos, fiús vagy vegyes szülő lesz-e. Úgy képzelem, a gyerekeink neme alapvetően meg fogja határozni az életünk hátralevő részét, azt, hogy milyen jellegű örömökben lesz részünk, milyen típusú problémákkal kell majd megküzdenünk, és hogy milyen típusú szülők leszünk. Szóval egyáltalán nem mindegy, milyen nemi összetételben érkeznek az ikrek és majdani testvéreik, bár kétségtelen, hogy egyik sem jó vagy rossz, egyszerűen csak más.
A szüleim, különösen anyukám szeretett volna fiút is, de "csak" három lánya lett. Anélkül, hogy akár egyetlenegyszer is bármilyen apró kis csalódottságot kellett volna éreznünk emiatt, gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy nekem majd biztos fiaim lesznek, mert a mi családunkban az lesz az extra, és nekem "kell" majd ezt megadnom. Aztán ahogy idősödtem, és egyre közelebb kerültem a gondolathoz, hogy egyszer tényleg én is szülő leszek, rájöttem, hogy nagyon nehezen tudom magam fiús anyukaként elképzelni és azonosítani. Úgy érzem, nem tudnám, hogy kell egy fiúval bánni, nem vagyok benne biztos, hogy olyan fiút tudnék nevelni, amilyennek én egy férfit látni szeretnék. Nem azért, mert kishitű vagyok, hanem valahogy úgy érzem, nincs a zsigereimben a módszer a "megfelelő" (udvarias, önálló, vagány, nőket tisztelő, stb...) férfi "előállítására". Ezzel szemben semmi ilyen jellegű kétségem nincs a lányneveléssel kapcsolatban. Úgy gondolom, tudom, hogy kellene vele (velük) bánni, milyen meséket kellene neki(k) olvasni, milyen programokat lehetne szervezni, miről beszélgetnék, milyen játékokat vennék, milyen ruhákba öltöztetném, és hogy kezelném a sajátos, furcsa vagy speciális igényeket ahhoz, hogy olyan nőt neveljek a lányomból, lányaimból, aki felnőttként nekem is szimpatikus lenne.
A valóságnak pedig közben nagy eséllyel semmi köze a témáról alkotott elképzeléseimhez, hiszen nyilván abban a pillanatban, amint kiderül, hogy lányunk/lányaink és/vagy fiunk/fiaink lesznek, vagy legkésőbb akkor, mikor megszületnek, a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy csak lányunk/fiunk van, vagy lányunk és fiunk is van, és el sem tudnánk képzelni másként. Valószínűleg ők lesznek azok, akik minket valamilyen szülővé nevelnek, vagy legalábbis legalább akkora részük lesz a mi szülővé nevelésünkben, mint nekünk az ő felnevelésükben.
Így valójában egyik verziótól sem tartok, illetve egyikre sem vágyom, hiszen pont úgy lesz jó, ahogy lesz, és mindegyik verziót teljesen elképzelhetőnek tartom. Simán lehet, hogy két lányunk lesz, hiszen valahogy ez tűnik a legkézenfekvőbbnek (nem tudom, miért). Pont ugyanennyi az esélye annak, hogy egy lányunk és egy fiunk legyen, hiszen ha már ikrek, miért ne kaphatnánk egyszerre mindkettőből, sokaknak megadatik ez is. Azt pedig, hogy két fiunk legyen, az valószínűsíti a legjobban, hogy kicsit tartok tőle, és a sors talán megint viccelődik velem, ahogy ezt már megtette akkor is, mikor két magzatnak adott helyet bennem. Ikres szülőként sem tudtam soha azonosítani magam, pontosabban egyáltalán meg sem fordult a fejemben. Szóval miért ne lehetnének ikerfiaink, ha már lúd, legyen kövér - alapon?
És persze mennek a találgatások. Az első két hónapban kijött rajtam pár pattanás - biztos lányok. Nem kívántam az édességet - biztos fiúk. Nem volt "eléggé" hányingerem - biztos fiúk. Közben már az édességet is kívánom - mégiscsak lányok. A hasam egyesek szerint csúcsos, a férjem szerint az egyik oldala csúcsos, a másik meg kerek - egy lány és egy fiú növekszik odabent. Az ultrahang felvételen az egyik baba nagyon nyugis volt, a másik kifejezetten dobálta magát - az egyik nyilván fiú, a másik meg egy már most hisztis kislány.
Megérzésem nincs, vagyis folyton változik, bár az érdekes, hogy ez teljesen szinkronban van a férjem megérzéseivel. Az elején mondtuk egymásnak, hogy ugye tudod, hogy lányaink lesznek? - Tudom hát, egyértelmű. A 12. heti UH után egymásra néztünk, basszus, ezek mégiscsak fiúk - Igen, tudom. Egy pár hete meg azt gondoljuk, hogy különneműek.
Egy biztos. Amint lehet, tudni szeretnénk, milyen neműek, már nagyon várjuk a pillanatot, hogy kiderüljön, és nem fogjuk titokban tartani a külvilág előtt sem.
Az elmúlt héten egyébként semmi nem történt velem, pontosabban, ami történt, az nem egy nyilvános blogra való. A jövő héten viszont valószínűleg egy orvosi kiadással jelentkezem, mivel a héten még megyek védőnőhöz és EKG-ra, a jövő hét elején pedig neurológiára és újabb háziorvosi felülvizsgálatra.
Leolib