Az elmúlt 3 hónap alatt 5 ultrahang fotó készült a dedről, számtalanszor mentem be a kórházba, hol vérvételre, hol vizsgálatra, és a dokim magánrendelésén is megfordultam párszor. Most viszont vár rám egy kis jól megérdemelt pihenés, ugyanis betöltöttem a bűvös 12 hetes kort.

Az első trimeszter rejti a legtöbb veszélyt a baba számára, mert még nem alakul ki a méhlepény, ami kellőképpen megóvja. Ilyenkor az anyai szervezet termeli számára a progeszteron hormont, ami segíti a babát a megtapadásban. Nekem a hormontermelésre Utrogestan gyógyszerrel is ráerősített a doki, most viszont már erről is leállhatok fokozatosan, minden nap csökkentve az adagot, hogy ne legyen hirtelen hormoningadozás a picinek.

A terhesség elején megvolt a rutinszerű vérvétel és vizeletvizsgálat, meg persze ultrahangok dögivel, hogy meggyőződjünk minden rendben van-e. A 12. hét betöltésével viszont újból megcsapoltak, sőt, most kifejezetten az én kérésemre. Ki lehet ugyanis egészíteni a down kór-szűrő ultrahangot (ahol a tarkóredő vastagságot mérik) vérvétellel is (ezt hívják kombinált tesztnek), hogy még biztosabbak legyünk abban, nincs kromoszóma rendellenesség a magzatnál. Ennek az eredményét 10 napon belül küldik majd el e-mailen. Nekem az ultrahangos tarkóredő mérésre egy szonográfus magánrendelésén került sor. Nem a dokim végezte a vizsgálatot, mert ez egy speciális genetikai ultrahang, amit csak az arra kiképzett szakemberek végezhetnek. Noha nagyon szimpi volt a szonográfus doktornő, azért mégiscsak szöget ütött a fejemben, hogy miért is kell nekem ezt az egyébként kötelező ultrahang vizsgálatot magánrendelésen végezni pénzért, amikor a kórházban ingyen is megcsinálják. A vért már ott, a kórházban vették le, az bezzeg már nem volt ingyen, mert nem kötelező, csak ajánlott. Amikor bementem a kórházba a vérvétel miatt, még jobban sajnáltam, hogy nem ott készült a 12. heti ultrahangom, mert egy legalább egy méter átmérőjű nagyképernyős tévén lehetett volna szemlélni a bébit. Nem mellesleg ingyen… Elkeseredésemnek hangot is adtam, de az kórházi ultrahangos nővér megnyugtatott, hogy a magánrendelésen a lehető legjobb kezekbe kerültem, mert a vizsgálatot végző doktornő a legprofibb a szakmában, többek között őt is tanította. Ráadásul a kórházban a nyári szabadságolások miatt több hetes várólista van az ultrahangra, így kifutottam volna az időből, mivel tarkóredő szűrést csak a 12. hét környékén végeznek.
A családi kasszát tovább csappantotta, hogy az ultrahangleletet vissza kellett vinnem a dokim magánrendelésére. Nagyon kedves és beszédes az orvosom, de mivel érdemi vizsgálatra most nem került sor, igazából csak elcsevegtünk a vizitdíjáért. Megbeszéltük a férjemmel, hogy nem gond, ha neki a terhesség folyamatában kell a pénzünk, de akkor annyival kevesebbet tudunk adni a szülés után. Nem hinném egyébként, hogy ezt nehezményezné az orvosunk, annál emberségesebbnek tartjuk. Legközelebb csak szeptemberben kell a tárcánkba nyúlni a magánrendelés miatt, az augusztus végén esedékes AFP vizsgálat ugyanis szintén kötelező, egy vérvételből és egy vizeletvizsgálatból áll, amit a kórházban végeznek, díjmentesen.
Igazából nem érint rosszul, hogy kiadásokkal jár a várandósság, mert mi magunk döntöttünk úgy, hogy az általunk megbízhatatlannak ítélt SZTK-s ellátás helyett ezt a doktort választjuk, ő pedig csak magánban végez terhesgondozást. Ami egyedül kicsit zavar a dologban, hogy az orvosunk rendelője elég szegényesen felszerelt, ultrahang készülék sincs, így minden vizsgálatot a kórházban végez, ingyen. A magánjába csak diskurálni járok, meg fizetni…  De igazából nincs mit tenni, ez az ára annak, hogy így tudom, végig egy lelkiismeretes, alapos doktor figyel ránk. Őrá maximálisan rá merem magam bízni, és úgy gondolom, hogy a szülésnél is jó kezekben leszünk.
Hogy egy kis aggódnivalóról is beszámoljak, a streptococcus baktérium valószínűleg még itt tanyázik bennem, mert mint kiderült a hüvelykúp, amit erre alkalmaztam, csak egy általános tisztító- és fertőtlenítőkúra volt. A terhesség alatt szedhető gyógyszerre rezisztens a kórokozó, és egyelőre nem is próbálkozunk a kiírtásával. Az orvos szerint viszont aggodalomra nincs ok, mert még kétszer ellenőrzik a szülésig itt van-e még a baci, bár nem hinném, hogy magától távozna. Nekem megfordultak alternatív kezelési módok a fejemben, de nem tudom ezek mennyire hatásosak a baktériumokkal szemben. Utána járok azért ennek a lehetőségnek is, ártani biztosan nem fog. Ha mégis marad a fertőzés, a szülésnél fognak ellene antibiotikumot adni vénásan.
A babó egyébként jól van, szófogadó gyerek, a 12 hetes szűrésen befelé, énfelém fordulva mutatkozott, hogy az ultrahangos készülés könnyebben lemérhesse a tarkóját. :-) Kaja fronton vívunk kisebb csatákat, elég válogatós a lelkem, éhesnek éhes, de nem esik jól neki szinte semmi. Én meg már nem tudom mit főzzek, vagy mit rendeljek az internetről ebédre, mert semmit sem kívánok. Azért hízni mégis sikerült az első trimeszterben minimum 2,5 kg-ot, mert a palacsinta, a spagetti, a péksütemény és a gyümölcsök azért csak csúsznak lefelé rendesen. :-)
Minta

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr993109598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása