Egy tehén vemhessége átlag 285 nap.
A ló 11 hónap alatt hordja ki terhességét.
A lovak júniusban voltak hancúrozni. Szegfű augusztusban.
A várható ellések ideje május.
Szegfűnek a május közepét jelölték ki az okosok. Nagy érdeklődéssel, kezeinket tördelve vártuk a nagy napot. A telefonvezetékek szinte forrtak, a rengeteg aggódó hívástól.

Elérkezett végre a kiírt időpont. Semmi. Apu mondta, hogy már folyat, és a horpasza is kezd beesni.
Ez igen bíztató jel… khm a tankönyve szerint (amiből az elletést készültek odafent levezényelni). Innentől kezdve már csak  3-4 nap.
Ujjongás a kis lelkemben, mivel a fiamék osztálykirándulását a hét végére oda terveztük, így majd fogjuk látni a hét elején született bocit!
De bocinak esze ágában sem volt előjönni. A nehézkesen mozgó anyukája egyre virgoncabb lett. Csütörtökön már szökdécselt a legelőn! Felhívtuk a régi gazdát, aki közölte, hogy jaaa…., hát Szegfű rendszeresen túlhordja a borjait…

Szomorkásan érkeztünk  meg pénteken a farmra. Összedobták a gyerekek a sátrakat, mi meg felraktuk nekik a paprikás krumplit.
Ekkor jött apám szólni, hogy a tehénnél beindult a szülés! Gyorsba einstandoltam az egyik kölöktől egy elemlámpát. Szegfű rótta a köröket a karámban, eszébe nem volt az istállóba begurulni. Kb. két percenként lemerevedett, a farkát derékszögbe félre csapta, háta ívben megfeszült és nyögött, meg bőgött, nyomott, meg sóhajtozott.
 
Apu elkocogott, és egy talicskában hatalmas kupac szalmát hozott.

Szétszórta Szegfű körül, majd megfogta a maga kreált ellető-kötelet és ugrásra készen várakozott, hogy mikor kell berontani az állathoz, kicibálni belőle a bocit.

Szegfű sétálgatott még kicsit a szalmán, aztán lefeküdt.

A farát sikeresen a képünkbe nyomta, így permier plánban szemlélhettük az eseményeket. Még három- négy nyögés, még három négy nyomás, aztán a sötétből elővillant valami nagyon fehér.Mire az agyam feltette magának a kérdést, az vajon mi lehet, már elő is bukkant egy pata. Ezt egy másik pata követte, majd egy… lila… (na mi? nem! nem Milka!) egy lila nyelv!
Ezen a ponton elgondolkoztam, vajon él-e, aki épp készülődik kibújni, mert erre a látványra nem voltam felkészülve, de a nyelv után következett az orr, ami időnként fintorgott egyet.
A homloknál Szegfű úgy gondolta, pihenne egy kicsit, aput meg úgy kellett visszatartani a kötelével együtt. Nem piszka, nem birizga! Megy ez magától is szépen.
A fej, és a törzs a következő hullámban ki is csusszant, a hátsó lábai várakoztak még anyában egy kicsit.
Szóval, megérkezett a kis bikaborjú. Ezer sztárfotó készült róla, amiken - mivel este volt már - csak a két állat csillogó szeme látszik.

A burok, és a méhlepény elfogyasztásra került- by Szegfű, bár bevallom, hezitáltunk, hogy megkaparintjuk tőle, teret engedvén az új áramlatoknak, miszerint az tele van vitaminnal…
Szuggeráltuk őkelmét, hogy álljon már lábra, és vegye magához az anyjából már így is szivárgó föcstejet. De borjú úr alfában pihegett csak. 
 
Egyszercsak húgom átlépett a lovak karámjába, mert hallott onnan valami lefetyelést.A következő pillanatban óbégatott, hogy menjünk gyorsan, mert megellett az egyik kanca. Manci szépen, sunyiban csinálta, nem adott elő nagyjelenetet, mint Szegfű asszony!
Manciból egy kanca csikó pottyant ki.

Így lettek Bendegúz és Aisa ikrek, különböző anyától.
 
A másik kanca még várat magára, ő később hált együtt a karám bikájával, akarom mondani, a csődörével.

Másnap a tábort lebontottuk, az osztállyal haza mentünk.
 
Aztán anyu telefonált, hogy gratuláljon. Nagymama lettem.

A Havanese(!) kutyám magáévá tette a komondorukat, aki hajnalban hat kölköt ellett…

Borsolyka

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr822934313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása