Már négy hónapja, hogy Cukifej Levendula őméltósága megérkezett családunkhoz, igába hajtva kicsit és nagyot egyaránt. Az aprócska babakezeknek, a csillogó babaszemeknek és a vigyori babaszájnak senki nem bír ellenállni. 

levi_1.jpgCipelődik a seneke, ha kell, ha nem. Kisebbik fiam:"na gyere a papához" felkiáltással penderíti a vállára, és rója a köröket vele lakásban fel-s-alá. Lányom pedig, ha otthon van éppen, akkor pelenkáz /a tarkóig fos sem rettenti vissza/, fürdet, ringat,  és csinál minden egyebet, amit egy csecsemővel szokás. 
Kis szöszifej, mint a másik két fiam volt picinek /a lány nagy, barna hajjal született/ és ugyanolyan virgoncvili mint az összes gyerekem volt.
3 hetesen apró mosoly jelent meg a szája szegletében, 4 hetesen már hatalmas vigyorral jutalmazta az alattvalóit. Most, 4 hónapos korára forog hasról hátra, hátról hasra, kúszik, és a lábait húzza be a hasa alá, hogy majd abból a mászás legyen hamarosan.
Imád fürdeni! Öt hónapos terhes voltam, mikor felfedeztem, hogy lelkesen reagál mindennemű vízcsobogásra. És ez a vízimádat születés után sem lankadt.
A négy hónap nem nagy idő, mégis rengeteg minden történt velünk.
Kezdem ott, hogy hazaérkezésünk után, másnap, átjött a doktornő, és a védőnő. Megnézték a gyereket, örültek nekünk, majd elmentek. Mondták, hogy Karácsony jön, ha gond van, telefonáljak nyugodtan, egyébként pedig ünnepek után találkozunk.
Törpicsek evett lelkesen, majd utána jókora adagokat bukott. Húgom fia is nagy bukós volt, meg a lányom is, szóval nem izgatott a dolog. Amikor mellre kívánkozott, már raktam is rá. Karácsonykor meglátogattuk anyóst, aki elkezdte mondogatni, hogy nem nagyon hízott ez a gyerek.
Tényleg nem volt valami hurka-gyurka, de nyugis, derűs, mozgékony volt. Aztán a fiaim összefutottak két ünnep között a doktornővel, aki hozzájuk vágott egy csecsemőmérleget, hogy ha gondolom, mérjem meg.
Ekkor volt a hapsika két hetes. Este, fürdetésénél, pucéran felraktam a mérlegre, és azt hittem, infarktust kapok.
A gyerek 3650nel született, 3370nel hoztuk haza, és a mérleg egy baráti 3420at mutatott 10 nap otthonlét után.
Reggel hívtam is a doktornőt, hogy error van, nem hízik a fiatalúr. Doktornő átrobogott, megnézte, gyerek csupa izom, és ránézésre baja nincs. Azt javasolta, figyelgessem pár napig, aztán ha nem hízik, lépünk. 5 nap alatt /persze Szilveszter volt közben/ megint alig pár grammot szedett magára, úgyhogy kaptunk anyatej sűrítő port, amit szoptatás előtt össze kellett keverni némi lefejt tejjel, ezzel előetetni a gyereket, utána lehetett szoptatni. Ettől aztán megindult felfelé a mérleg nyelve.
Egy hónaposan még csak ott tartottunk, hogy visszahízott a születési súlyára, aztán a következő hónapban másfél kilót hízott.
Pont négyhetes volt, amikor egyik nap lett egy kis fájdalmas terület a jobb mellemen. A többi gyerekkel is volt ilyenem, nagy rutinnal rendelkeztem a mellgyulladással kapcsolatban. Sűrű mellre tétel, fejés, masszírozás.. Csináltam is mindent lelkesen, mert tudtam, hogy eléggé vacak az, amikor az embert rázza a nagy dunyha alatt a hideg, a gyulladás okozta láztól. De nem volt szerencsém, estére már a takaró alatt dideregtem. Eddig csak a jobb mellem belső oldala fájt, és piroslott, reggelre a bal is bordóvá vált. Átszambáztam a körzeti orvoshoz, hogy adjon antibiotikumot, mert erre már azt illik szedni. Este be is dobtam az első bogyót. Reggelre fájdalmas búb nőtt a bal mellemen - inkább már a mellkasomon. A pirosság, a búbot kivéve mindenhonnan elmúlt. Masszíroztam, fejtem, szoptattam, ettem a gyógyszert, de a búb maradt. Már nem fájt, csak dudorodott rendületlenül. Miután 3 nap alatt sem javult semmit, elmentem a szoptatási ambulanciára a Bethesda kórházba. Ott megnézte egy nagyon kedves doktornő. Azt mondta, szerinte ez még nem tályog, szedjem tovább az antibiotikumot, és menjek el ultrahangra. Oda 2 nappal későbbre kaptam időpontot. Megnézték jó alaposan a púpot, ami 2 cm x 3 cm volt, és már nem volt vörös, csak nagy. A szonográfus nem látott benne gennyet, abban maradtunk, egy hét múlva kontroll. Ez pénteken volt, közben elfogyott az antibiotikum. Elmentem a háziorvoshoz, azt mondta, nem kéne a gyógyszert kétpofára ennem, borogassam, ha nem javul, akkor sebészet, ott majd megnézik. Szombaton és vasárnap nem szedtem semmit. Az addig színtelen dudor hétfőre megint bíborvörös lett. 
Bementem a sebészetre a helyi rendelőben. A gyerek hordozókendőben rajtam. Egy idős, 70 körüli orvos rendelt. Megmutattam a mellem neki, közölte, hogy ez biza begennyedt tályog, és vetkőzzek, felvágja. Mondom neki, hóhahóóó, itt van velem a gyerek, talán lepasszolnám, és másnap visszajönnék nyugiban.
Ráadásul a bácsikának az egyik kezén a mutatóujj első ujjperce hiányzott. Ki tudja, mitől. Egy kis figyelmetlenség, hopp, megszalad a szike, aztán itt-ott egy ujjperc, vagy bimbó lefittyed :D Forgatta szemeit, azt hitte, el akarom kummantani a vagdalkozást. Kaptam is leletet: a máter elutasítja a punctiot  /pedig nem is szúrni akart/.
Következő nap másik orvos rendelt, neki meg volt az összes ujja :) Addigra a neten már összeolvastam mindent a beavatkozásról, és /persze angol fórumokon találtam megint kézzelfogható dolgokat erről/ mindenki írta, hogy biza eléggé fáj.
Nem kis zabszemmel tipegtem be a rendelőbe.
Doki mondja, hogy okés, vágunk. - Fájni fog? - kérdem én. Rám néz, vigyorog, - Hát, nekem nem! - köszi! 
És már szívta is fel a fecsóba a lidocaint. Mikor megszúrt, az olyan volt, amilyen egy injekció bír lenni. Utána viszont semmit nem éreztem.
Felvágta, kipucolta, bekötötte. Kész!
Én meg néztem rá bambán, hogy fájni mikor fog?
Először naponta, majd kétnaponta kellett kötözésre járnom kb.két hétig. Félve lestem a mellkasomra, mikor első alkalommal levették a kötést. Egy egycentis lyuk vigyorgott vissza rám /ezt nyitva hagyják, hogy ürüljön ki belőle minden./ Kb. egy hónap-6 hét alatt gyógyult be, és mostanra egy pici -1 cm x 2 mm-es, még vörös - csík árulkodik arról, hogy ott valaha történt valami.
Mire ezt a kűrt is lefutottam, apjok eltörte a lábát. :-D Sípcsont-törés,  a legszerencsésebb változat. A csont nem mozdult el. Focizott, és összerúgott az ellenféllel. Az 10-20 éve kickboxolt, és a lába olyan volt, mint az acél, meg sem rezdült az ipse, Emberem viszont érett fügeként hullott alá a pálya műfüvén.
Mivel a láb első blikkre csak kicsit megdagadt, és még mozgott is, Ember öndiagnosztika után úgy döntött, nem kórházba megy, hanem hazajön.
Hazavezet... Majd még a három lépcsőfokot is megmászta...  Persze reggel az első utunk a kórházba vezetett. Addigra egyértelmű lett a törés ténye.
Hét hét gipsz. 
Ez most járt le. Már várom, mi lesz a következő!
Borsolyka

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr366005250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása