oroszlán.JPG… de gondoltam hírt adok magamról, meg füstjeleket, hogy érezzétek a törődést.  Hol is hagytam abban!?? Jaj, tudom, a vizsgálatosdinál.

Na ugye az van, hogy van ez az alloimmun gond, papírom van róla, sőt, még pecsét és aláírás is van rajta ezzel a szöveggel:  A leletek alapján "a vetélések hátterében nagy valószínűséggel fokozott általános es alloimmun reaktivítás állhat". Ugye egyértelmű mindenkinek!? Szóval meg van a gond, mehetne rá az ivig. Aztán jött a pofon, sőt mondhatnám azt is, ha nagyon vulgáris lennék, hogy a pofán ba….ás, mert a fenti mondattal kiállított lelet alapján a bizottság – amely azt hivatott eldönteni, hogy kinek jár támogatott ivig-kezelés – a következőket írta (igen, erről is van pecsétes aláírt papírom): Intravénás immunoglobulin (ivig) alkalmazása egyelőre nem javasolt. Az ő megítélésük szerint a fennálló endokrinológiai leleteim mutatnak eltérést, azt rakjam rendbe, majd toljak prednisolont (inzulinrezisztensként megkérdőjelezem, hogy mennyire hozzáértő egy endokrinológus, aki szteroidot ír fel) a terhesség 5. hetétől. Ja, és javasolják a spontán teherbeesést, ami amúgy lassan megint majd egy éve nem megy. Szóval értitek, ez egy szakértői csapat, hát hagyjuk.

Tehát közel egy év küzdelem után kiderült, hogy necces vagyok, de támogatott kezeléshez EGYELŐRE nem elég necces. Igen, beszéltem betegjogi képviselővel, aki gyakorlatilag elhajtott, hogy ez orvos-szakmai kérdés. Megadta egy Tanácsnak a nevét, hogy őket keressem. Mi gondoltok ki van benne a tanácsba? Hát a bizottság két professzora… Mennyire lehet bízni ezek után, hogy szakmailag korrekt véleményt kapok? Tehát sakk matt. Illetve nem is… Ugye ott van még a lehetőség a fizetős ivigre, amivel biztosan élni fogunk, hiszen őszintén, tegye mindenki a szívére a kezét, egy ilyen lelettel két vetélés után, ki az aki nem adatja be? Vajon a Bizottság professzorai a saját lányuknak ugyanezt mondanák?

Óóóóó hát és van tovább is! A Bizottság egy professzora állítólag még az OEP-nek is levelet akar írni, hogy még fizetősen se lehessen beadatni az iviget. Szerintetek normális?? Miért fáj ez neki?

Szóval nem értem mi folyik itt, mi lehet a háttérben amiért ennyire mostohán kezelik ezt a dolgot. Igen, tudom sokan vagyunk ebben a cipőben, azt is tudom, hogy sokba kerül a kezelés, de akkor is az a megoldás hogy azok az emberek akik a gyógyításra esküdtek fel ilyeneket leírnak, pusztán anyagi megfontolásból? Hát hova tartunk? Hol van itt a híres családbarát politika?

Na de nem mérgelődöm, árt a szépségemnek, az első sokk után, kb. 1 hónapig nem tértem magamhoz a döbbenettől, elviselhetetlen voltam, hisztiztem mint állat, egyszerűen nem fért a fejembe, hogy mennyi csapást kell még elviselnem ahhoz, hogy végre én is szaros pelenka-hegyek között siránkozhassak. Aztán kezdtem megnyugodni, hogy van remény, hiszen fizetősen még nincs veszve semmi, max. az idei nyaralásunk (figyelitek milyen optimista vagyok).

Párhuzamosan ezzel felborult a ciklusom. Először azt hittük már vehetjük a kelengyét, aztán kiderült hogy mégse. A mezei nőgyogyó szakmai véleménye: van ilyen, néha kimaradhat egy-egy ciklus. Hát kösz. Csináltunk ciklus-monitort, amiből az jött le, hogy megint stresszes vagyok… ezen mondjuk van aki csodálkozik???????? :-D Bromocriptin. Tudjátok, ettől voltam szarul. A csajok tanácsára egy negyeddel indítottam és fejeztem is be. 10 nap után már csak egy negyed órát szédültem naponta :-D Egy hónap múlva megnéztük mit művelt ez a szer… hát mondhatom, hogy nagyobb kárt csinált mint hasznot. A szép 60-as progi szinten 6 lett. A dokibá leállított a szerről, most tiszta vagyok :-D

Mivel megint lassan egy éve toljuk az ipart és már én sem leszek fiatalabb, a dokibá javasolta az inszeminációt. Be is jelentkeztünk; bízom benne hogy ennek már igazi kézzel fogható eredménye lesz…

Borstörő

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr585231433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DoriDia 2013.04.17. 15:38:14

Hajrá Bors! Úgyis tudom, hogy Te győzöl! :) <3

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2013.04.17. 16:13:41

@DoriDia: ??? őőőő de ki vagy?? :-D PD monogrammal? :-D vagy SD monogrammal?

DoriDia 2013.04.17. 16:17:52

PD vagyok vagy más néven Diadora a csnetről, bocsiiiiiii, azt hittem tudooood! :D

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2013.04.17. 16:21:31

@DoriDia: Jaj, hát nem tudtam :-D mostmár megvagy! :-D Tenksz, és viszont kívánom ;-)

pity pang 2013.04.18. 08:44:02

Ezt nem tudom, hogy lehet ép ésszel kibírni, komolyan. :(

panna cotta 2013.04.19. 21:29:46

és külföld? ott nincs esélyetek végképp? és az inszem hozhat eredményt ivig nélkül? ez nekem nem tiszta, de nagyon szorítok nektek!
süti beállítások módosítása