2012.06.08. 09:38
Sárkányból királyanyu
A 38. hétnél hagytam abba a napló írást, most így visszaolvasva mosolygok a megérzéseimen és a nyígásaimon :-D
Mosolygok a vizesedésen, mosolygok a türelmetlenségen és a jósló fájásokon, teszem mindezt azért, mert még 3 hétig húztam és fokoztam mindezeket :-D Igen, sikerült a 41. héten szülnöm, na, de menjünk szépen sorba:
38. héten volt a szülinapom, tartottunk egy jó kis bulit, hátha megindul a szülés. Sajnos nem jött össze, nem szültem meg. A 40. hétig lassan, komótosan ment az idő, Férj minden mozdulatomra éjjel felriadt és nézett nagy szemekkel, hogy mizu, Én minden egyes fájásra úgy tekintettem, hogy ez az, pedig nem. A 40. héten aztán minden nap eltört a mécses, nem tudtam már mit felvenni, annyira fájt az aranyerem, hogy már se menni, se ülni, se feküdni nem tudtam. A hatalmasra nőtt hasammal küzdöttem és vártam. Minden gondolatom a szülés körül forgott, olyan feszült voltam, mint a paksi atomerőmű, Férj munkahelyén is adódtak némi gondok, így gyakorlatilag itthon egymást bámulva játszottunk az idegeinkkel. 2 naponta ctg, vizsgálatok. A 20. héttől imádkoztunk, hogy maradjon zárt a méhszájam, most azért imádkoztunk, hogy legalább egy hajszálnyira nyíljon ki. Nem akart.
Szombati napon megpucoltam a házunk összes ablakát. Amit azért is említenék meg, mert csekély 100 m2-nyi felületet sikerült megsikálnom. És lemostam az ablak kereteket is. Férj vitázott, hogy fejezzem be, mert mit szólnak a szomszédok, óriás pocakkal dolgozom. A szomszéd csaj átvigyorgott, jelezve, hogy a második gyerekét Ő is így próbálta meg kicsalogatni, nem sok sikerrel. Nekem se sikerült, viszont szép tiszták lettek az ablakok :-D
Vasárnap ctg-re mentünk a szentimrébe. Eddig a szülésznőmhöz jártam a magán rendelőjükbe ctg-re, így vasárnap sokkolt a nagy magyar egészségügy. Mivel minden vizsgálatra, konzultációra, beszélgetésre, tanfolyamra magánba jártam, így addig elkerült a magyar egészségügy lelombozó helyzete. Naszóval vasárnap délelőtt ülünk egy kényelmetlen padon a sztimrébe ctg-re várva. Az osztályon fekvő kismamák ki-be mászkálnak, leülnek mellém pongyolába, fürdőköpenyben, pacskerben és várják velem a ctg-t. Ctg helyiség szebb napokat is megélt, futószalag szerűen kötik az anyukákra a gépet, Férj nem jöhetett be. Itt már kezdett a mécses eltörni. Egyedül a ctg-t végző nővér kedvességének köszönhető, hogy nem sírtam el magam ott helyben. Persze, semmit se mutatott, drága kisfiam egész nap szunyókált.
Ctg után nőgyógyászati vizsgálat az osztályon. De influenza járvány van, Férj nem jöhet be. Gombóc a torkomban, nyeltem a könnyeim. Belépek az osztályra, mosolygok a nővérpultba, nézek rám morcosan, sehol egy biztató jel. Már folynak a könnyeim, de erős vagyok, minden rendben lesz. Majd megállapította a doktornő, hogy teljesen zárt a méhszáj és hát kéne szülni, mivel Ő pár nap múlva elmegy síelni. Csalogassuk ki a gyereket szexel. Én erre felröhögtem, végre valami vicces! Merthát akkora hassal a legutolsó gondolatom volt a szex :-D Kérte, hogy másnap menjek ultrahangra, nézzük meg, hogy mi újság a gyerekkel, mekkorára nőtt már. Kifele menet a lelkemre kötötte, hogy legalább 5x (!!) szexeljünk, ha szülni szeretnék. Mert ha nem szülök meg, akkor szerdán befektetnek és következő hét hétfőn megindítják a szülést.
Kifele menet szabad utat engedtem a könnyeimnek, Férj karjába omlottam, aki kint várt az előtérben a pongyolás kismamák gyűrűjében. Nézett rám nagy szemekkel, én meg zokogtam, hogy én nem akarok itt szülni, mert influenza járvány van és nem jöhet be hozzám és nem lesz egyágyas szobám se, mert telt ház van és csak sírtam, sírtam, Férj próbált vigasztalni, de hát ezekkel az érvekkel nem nagyon tudott mit kezdeni.
Hazajöttünk, drága Banyáimnak is sírtam egy sort, akik vigasztaltak, mint mindig és próbáltak tanácsot adni. Én pedig vadul kerestem a megoldást és telefonálgattam a szülésznőmnek, hogy ez így nem lesz jó, úristen bepánikoltam, én nem akarok szülni! 3 magán kórházat találtam a neten, az egyik iszonyú messze van Tőlünk, a másik egy nagyobb vagyon fejében kínálja a fejedelmi szülést kb 8 csillagos szálloda színvonalon, a 3. pedig a nemrégiben felújított budai magánklinika.
Hétfőn (40+5.napon) délelőtt bementem dolgozni, ahonnan felhívtam a már említett budai klinikát. Nem a recepciót hívtam, hanem a titkárságot. Kedves idős hölgy vette fel, elmondtam, hogy szeretném megnézni az osztályt, a szülészetet, mindenfélét kérdeztem volna, de bekapcsolt a főigazgatóhoz :-D A nagyon kedves idős hangú férfinek is elmondtam, hogy hát én szeretném megnézni a szülészetet, esetleg lehetne-e szülni náluk. Természetesen lehet, de hányadik hétben vagyok, kérdezte naivan. Őőőőőő halkan suttogtam a telefonba, hogy hát a 40.-ben… Elnevette magát, mondta, hogy akkor gyorsan kell cselekedni, menjek aznap délután hozzájuk vizsgálatra, ctg-re és ultrahangra, mindezek előtt megnézhetem a szülészeti osztályt :-D
Ez úgy fél 10 körül volt, innentől elkezdtem imádkozni, hogy meg ne induljon a szülés. Nem tudtam, hogy biztosan ott akarok-e szülni, mi lesz a szülésznőmmel, az orvosommal és hát minden addigi tervemmel?! Hívtam szülésznőt, tud-e, akar-e jönni velem, mert vihetem. Akarni akarna, de nem tud, mivel Ő alkalmazott a kórházba, nem jöhet. Akkor elsírtam magam, mondtam neki, hogy én pedig nem akarok a Férjem nélkül szülni, Nekem Ő kell ott és akkor és utána is a nap minden áldott percében. Értette, de nem tud mit csinálni, a szabály az szabály, influenza járvány van, Férjem a szülésre bejöhet, de utána többet nem. Zokogtam.
Dolgoztam tovább, lassan ment a nap, munkatársak poénkodtak, hogy mikor akarok már megszülni és tényleg a nyomdából fogok egyenesen a szülőszobába menni. Én csak nevettem és számoltam a perceket délután 4-ig. Futárunk vitt be a városba, a Margit-híd lábánál ültem át Férj autójába és izgatottan hajtottunk a magánklinikához. Odaértünk, a látvány kívülről lelombozó, egymásra néztünk Férjjel, mindegy már ott voltunk, felmentünk. A liftből kilépve egy gyönyörű osztály fogadott, csillivilli üveg ajtó (átfutott az agyamon, hogy ezeket is megpucolom, hátha megindul a szülés), bőr ülőgarnitúra, mosolygós, csinos recepciós-lány.
Elküldtek ctg-re, ilyen hiperszupermodern gépet még nem láttam! Hangosan zakatolt kisfiam szíve, persze nulla méhösszehúzódás… Aztán ultrahang következett. Iszonyú jófej pasi, poénkodott, hogy időben jöttünk, megnéztük a bébit: a vesém mellett a májam, szépen odébb tolta a kisfiam a szerveimet. Vizsgálat után leültetett, majd közölte, hogy a bébi a gép szerint 3850 gramm. Elég nagy, nevettünk. Nyugtatott, hogy plusz, mínusz fél kilót tévedhet a gép. És akkor ránk nézett és megkérdezte, hogy nem gondolkoztunk császáron? Néztem Férjre, mosolyogtunk, hogy hát nemigazán.
Nem erősködött, majd a professzor úr eldönti, hisz hozzá jöttem. Kezemben a ctg és ultrahang papírral bedöcögtünk a professzorhoz. Professzor, phd, doktorúr, aki ránézésre úgy 70 éves lehetett (mostantól dr. Köbüki) nagyon kedvesen fogadott, örült Ő is, hogy időben érkeztünk. Megvizsgált, jelezte, hogy annyira lent van a baba feje, hogy lassan kiesik :-D Leültetett minket és elmondta a véleményét: meg kéne császározni. Ültem bénultan, nem tudtam szólni, néztem bambán. Elmondta, hogy 6 indokot tud felsorolni a császár mellett. A tavalyi conisatios műtétem (a heg még friss, szétszakadhatok és a szülés után újra meg kell majd műteni), a korom (haha, 31-et töltöttem pár hete), a baba súlya, a streptococcus pozitív leletem, amit valószínűleg már elkapott a baba, ha csak egy hajszálnyira is nyitva a méhszájam. A túlhordásom se olyan jó és az is, hogy első baba. De döntsünk mi. Férjre néztem, megkérdeztem, hogyha a lányáról lenne szó, akkor is ezt mondaná? Ránk nézett és azt felelte, hogy a lányát már a 38. héten megcsászározta volna. Oké, akkor legyen császár.
Mondtuk, hogy hazamegyünk a pakkokért és visszajövünk reggel. Ránk nézett és komoly arccal közölte, hogy a baba beteg lehet. Ha a streptoccocus fertőzésemet elkapta, akkor tüdőgyulladást kaphat, ami a legveszélyesebb és akár halálos is lehet. Én csak néztem ki a fejemből, komolyan üresnek éreztem magam, majd Férj hangja józanított ki: Ő éhes. Lehet császár azonnal, de neki ennie kell. Az én drága Férjem éhes volt, és ha Ő éhes, akkor lehet szülés, lehet bármi, neki enni kell! Tipikus pasi. Dr. Köbüki elnevette magát és megnyugtatta Férjet, hogy kap enni. 18:30 volt éppen.
Na, innen felgyorsultak az események: kijöttem, hívtam a Banyáimat, de senki nem vett fel :-D Okostelefonommal írtam egy posztot, hogy csaszi azonnal. Hívtam Anyukámat, elsírta magát, hogy nemsokára nagymama lesz. Hívtam cégtársamat, hogy értesítse a barátokat és barátnőmet, aki császárral szült, Ő mosolyogva kérdezte, hogy mizu, mondom én most mindjárt szülök! Röhögtünk. Eközben a rendelőből átvágtattunk az osztályra. Visszahívott Mókuska, elmondtam neki gyorsan, hogy mi lesz, nyugtatott, de az volt a legérdekesebb, hogy halálosan nyugodt voltam. Valahogy elfogott a nyugalom, nem tudom, hogy miért, de éreztem, hogy minden rendben lesz, most már minden a helyére került. Hívtam barátnőmet, aki nem messze lakik, hogy hozzon egy fényképezőgépet, mert szülök és merül a telefonom, nem fogok mivel képet készíteni :-D
Kaptam hálóinget és elvittek a vajúdóba. Infúziót kötöttek be, mindenféle vizsgálat következett, jöttek-mentek a nővérek, mindenki iszonyú aranyos, mosolygós volt. Profi, összeszokott csapat volt. Ott már elkezdtem begazolni, de időm sem volt megijedni, mert már vittek is a műtőbe. Férjet hiányoltam, nyugtattak, hogy épp eszik :-D és mindjárt itt lesz, csak még nem jöhet be. Egyre idegesebb lettem. 19:00-kor elkezdték az érzéstelenítést. Kicsi szúrás után jelezte az anesztes doktor, hogy most homorítsak, aztán meg ne mozduljak. Értettem? Persze, hogy értettem. De tényleg ne mozduljak. Értettem? Értettem. És abban a pillanatban kinyílt a műtő ajtaja és megláttam Férjet, ahogy beöltözve vigyorog befele és fotózza magát a telefonjával. Elröhögtem magam. Megmozdultam! Leszidtak. Én meg csak vigyorogtam. Feküdtem az ágyon, mindenki mosolygott, próbáltam laza lenni és poénkodni, de belül azt hittem, hogy elsírom magam idegességemben.
Megjött dr. Köbüki és az ultrahangos doki. Ők fognak műteni. Férj a fejemnél, simogatta az arcom. Remegtem, dumáltunk mindenféléről. Fájdalmat nem éreztem, csak mozgásokat a hasamon. Furi volt. Idegesített a vérnyomás mérő a karomon, ami időközönként mért és úgy elszorította a karom, hogy azt hittem kék-zöld lesz másnap. És akkor szóltak Férjnek, hogy jöjjön, most emelik ki a fiúnkat. Férj odament, kattintgatta a gépet, Én idegesen kérdezgettem, hogy mit lát?! Elcsukló hangon válaszolta, hogy a fejét. És egyszercsak odatartották elém a Fiamat. A záporozó könnyeimtől alig láttam, arra emlékszem, hogy nagyon mérges fejet vágott és, hogy mekkora nagy herezacsija volt :-D
Ránéztem a falon levő órára: 19:14. Elvitték megmosdatni, Férj ment vele. Engem még bezártak, befejezték a műtétet. Zakatolt a fejem, fáztam. És olyan egyedül éreztem magam. És akkor megkértem az egyik nővért, hogy jöjjön oda és tegye a kezét az arcomra. Kellett egy simogatás, olyan jó lett volna, ha ott van Férj vagy az Anyukám. Nővérke mosolyogva simogatta az arcom. Köszönet érte, nagyon sokat segített. Visszajött egy másik nővér, aki elmondta a paramétereket: teljesen egészséges kisfiú, aki 4180 gr és 57 cm! Mosolygott mindenki, hogy mekkora nagy baba. A műtét befejezte után áttoltak az őrzőbe, Férj még a babánkkal valahol, Én meg ott feküdtem az ágyon és nem akartam elhinni, hogy megszültem :-D Felmentem a fészbukra a Banyáimhoz, írtam nekik, hogy minden rendben. Felhívtam Anyukámat, barátokat, mindenkit. Megjött Férj, majd hozták a Kisfiam bepólyázva. Feküdtem az ágyban, Férj karján a gyerekünk és egymásra vigyorogtunk: család lettünk. Mosolyogtam és még életemben nem voltam ilyen boldog!
Királylány
ui: a kép nem illusztráció :-D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
macskavati 2012.06.08. 12:33:18
És a szülésznő-ölelgetés is megvolt :D Azt is odaböktem, hogy de elszívnék egy cigit, mert megéreztem rajta :)
Gratula a fiúcskához ismét! Nagyon jól írtad meg a történetet, teljesen átjött, hogy miket éreztél.