37. hét

Elkezdődött a terhességem utolsó hónapja, lassan elköszönök a kis púptól a hasamon, és kezembe foghatom végre a kisfiunkat. Sokszor próbálom elképzelni milyen lesz majd az arca, keze, lába, melyikünkre hasonlít majd jobban. Gondolatban újra és újra átélem, ahogy majd először egymásra nézünk, hogy aha, Te voltál az, aki odabent mozgolódott, illetve aki odakintről énekelt, beszélt hozzám és simogatott. Látom magam, ahogy a szülőszoba folyosóján sétálgatva várom, hogy táguljon a méhszájam, és azt is látom, ahogy majd végül valahogy felmászom arra a széles és borzasztóan magas szülőágyra, ahol majd végül megszületik a kicsi. Mert hogy sima szülés lesz, az most már egyre biztosabb. Megtudtuk, hogy a pici fiú már végre fejjel lefelé fordult, ráállt a kifutópályára.  Súlya nagyjából 2700 gramm jelenleg, és mivel egy baba a finisben kb. 200 grammot gyarapszik hetente, így nem számítunk óriás bébire, ami újabb optimizmusra ad okot számomra. (ti. könnyebb megszülni, mint egy 4 kilós vagy ennél nehezebb babát)

Itthon is már minden készen áll, kivéve, hogy még mindig nem tudtuk rávenni magunkat a hálószobánk átrendezésére. Annyira megszoktuk azt, ahol most van az ágyunk, hogy nehéz innen bevackolódni egyenest az ablak alá. Pedig muszáj lesz megtenni, ugyanis a mi ágyunk helyére kerül a kiságy. Maga a kiságy összeszerelés nem nagy kunszt, az ágyneműk pedig mosva-vasalva várnak a sorukra, így aztán nem is kapkodunk. Közben én nagyszabású terveket szövögetek félévre előre vetítve, ugyanis a hosszú távú megoldás mégiscsak az lesz, ha egy az egybe kikerül a szülői ágy a gyerekszobából. Neki is és nekünk is jobb lesz, ha külön alszunk majd. Ehhez viszont a nappaliból kell bútorokat eladnunk, és a helyükre újabbakat beszereznünk, amelyek majd kisebb helyet foglalnak, mint a mostaniak. Mivel a mostani óriásszekrény zsúfolásig van javarészt nem használt holmikkal, ezért a következő napokat, heteket selejtezéssel töltöm majd. Nehezebb fizikai munkát úgysem tudok már végezni, így hát szatyorba gyűjtöm a kacatokat, a férjem meg majd minden reggel levisz egy csomagot a kukába, amikor munkába indul.

Közben esténként szülésfelkészítőt tartok a saját testemen, ugyanis elkezdtem a gátmasszázst, amit remélem úgy csinálok, ahogyan kell. A fájós derekamat elkezdtem kenni sósborszeszgéllel, és pár napon belül elmúlt a fájdalom. Meglehet, hogy a krémtől, de a védőnő azt sem tartja kizártnak, hogy egyszerűen csak annyi történt, hogy a bébi helyet változtatott a pocakban, és már nem nyomja azt az ideget, amit eddig. Akárhogy is van, legalább már nem fáj a derekam. Viszont ennek ellenére sem ugrándozhatok nagyon, mert intenzívebb házimunkára, vagy sima sétálásra rögtön bekeményedik a hasam és le kell üljek. Néha már akkor is jelentkeznek a keményedések, ha semmi különöset nem csinálok, csak pihenek. Fura alhasi, menzesszerű fájdalmaim is vannak olykor, de mivel nem kifejezetten erősek és nem is rendszeresek, így nem aggódom miattuk. Nagyon remélem, hogy eljutunk a terminusig, és nem szülök meg a 40. hét előtt.

Az intimtornát is végzem napi rendszerességgel, de a málnalevél teára sehogysem tudom magam rávenni. Nem rajongok a gyógyteákért, mert általában rémes ízük van, és még csak ízesíteni sem lehet, legalábbis nem ajánlott. Minden nap elhatározom, hogy ma tényleg elkezdem kortyolgatni ezt a méhszájérlelő keveréket, de aztán mindig másnapra marad a dolog. De talán majd ma. :-) Azt sem tudom hová iktassam be, mert már megvan a kialakult napirendem, hogy mikor mit eszem és iszom. :-) Szinte minden nap ugyanazt reggelizem, és igyekszem főzni is valami egyszerűt, hogy legyen ebédem, amikor a férjem dolgozni van. A gyermekágyi időszakra is próbálok előre tervezni, és megfőzni olyasmiket, amelyek jól fagyaszthatóak. Amikor hazahozzuk a kicsit csak ketten leszünk vele pár napig a férjemmel, így jól jönnek majd a finom falatok a fagyóból. Később  anyukám váltja majd fel a férjemet, de ő pillanatok alatt megfőz bármilyen ételt, így ebben az időszakban biztos, hogy lesz ellátmányunk. :-)

A terhesség végi vizsgálatok jól alakulnak, hetente csak egyszer kell bemenni a kórházba, olyankor jól elfáradok a hosszas várakozástól, de legalább mindig jó eredményekkel távozom. :-) A CTG amitől úgy féltem megy, mint a karikacsapás, mert a gyerkőc mindig mozgolódik, ahogy kell. A méhlepény is jól funkcionál, szóval nincs miért aggódnom. Ami a leginkább meglep a terhességemmel kapcsolatban, hogy még mindig csak 9 kiló súlygyarapodásnál tartok, amiért rendszeresen megdicsér az orvos és a védőnő is. Gondolom ebben csak a genetika játszott közre, mert semmilyen különleges diétát nem folytattam, leszámítva, hogy mellőztem az édességeket és a fehérkenyeret. A péksütemények azért rettenetesen hiányoznak, a férjemnek már mondtam, hogy hozzon be majd a kórházba kakaós csigát, meg palacsintát. Lehetőleg minden nap. :-)

Minta
 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr843550197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kacce 2012.01.16. 00:39:49

Hm, erről az intimtornáról majd mesélj nekem :) A 9 kilóhoz gratula, mondjuk nem is látszik rajtad semmi, jól nézel ki :)

R2D2 & C3PO 2012.01.16. 07:56:42

Atyagatya! Már itt jársz!

Én gésagolyókat kaptam kariajira. Csak nem merem most használni... Na majd mikor mi is eljutunk eddig! ;-D

modoc 2012.01.16. 08:34:22

@kacce: Húú hát semmi különös, csak annyit csinálok, amennyit jógán anno, hogy először mindhárom izmot (végbél, hüvely húgycső) félerővel szorítom úgy kb. 10x egymás után, majd egyenként a végbelet és a hüvelyzáró izmot teljes erőből ugyanennyiszer, (a húgycsövét nem mert az annyira pici izom, hogy külön szinte nem is tudod megszorítani) aztán mindhármat egyszerre teljes erőből szintén vagy 10x. Tegnap pl. oldalt fekve párnával a lábam között, hajszárítás közben csináltam. :-) A gátmasszázs meg annyi hogy mandulaolajjal nyomkodom masszírozom azt a részt ahol sejtem, hogy a gátam lenne. Ez egy elég merev, kötött terület, én megismerem, hogy érzem rajta a heget (egyszer már varrták baleset miatt gyerekkoromban) és a masszázs végére mintha lazább lenne. De lehet így sem úgy sem úszom meg a metszést.

modoc 2012.01.16. 08:34:57

@R2D2 & C3PO: Ugye, hihetetlen hogy telik az idő, Neked is pillanatok alatt eltelik majd! ;-) Mikor mész dokihoz? Várjuk a híreket! :-)

modoc 2012.01.16. 09:05:32

@R2D2 & C3PO: Akkor mennyi idős terhes leszel? Szorítok, hogy minden rendben legyen!

R2D2 & C3PO 2012.01.16. 09:23:50

@modoc: 7. hét vagy 0. Úgy tűnik, ez most nem egy nyerő kör: már ketten is elvetéltek az 1. trimeszterben...

modoc 2012.01.16. 09:24:48

@R2D2 & C3PO: Nem értem, hogy ez mennyiben érint Téged! Remélem csütörtökön megnyugtat a doki!

kacce 2012.01.16. 09:26:21

@modoc: Na igen, de hogy lehet a hüvelyi és a végbélizmokat külön megszorítani és ezt egyáltalán hogy tanítják ezt meg? Mert megmutatni ugye nem lehet (és attól sem lennék okosabb amúgy):D... Ha meg el is magyarázzák, attól én még nem tudom megcsinálni vagy fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e egyáltalán. Ez azért mégsem olyan, mint a bicepsz megszorítása.

Igyad a málnalevél teát! Egy barátnőm szerint a homeós bogyók jobbak a teánál, de ő nagy homeós hívő amúgy. Azt hiszem én is a teát fogom választani, mert túl sok a szabály, hogy hogyan kell a bogyókat bevenni és én az ilyesmihez eléggé rendezetlen vagyok :D

modoc 2012.01.16. 09:42:08

@kacce: A homeós bogyókat csak a vajúdás megkezdésétől fogom szedni, elvileg úgy kell hogy fájásonként 5 golyó, felváltva 2 típust. Ami az intimtornát illeti, tutira volt már olyan hogy nagyon kellett kakilnod, de vissza kellett tartanod, na pont úgy kell "megszorítani" a végbélzáró izmodat, mintha kakit vagy szellentést akarnál visszatartani épp. :-D A hüvelyit meg úgy kell megszorítani mintha meg akarnád akadályozni, hogy kicsússzon a tamponod, vagy pl. amikor orgazmus közben magától összerándul a hüvely izomzata, ahhoz tudnám hasonlítani. Bocs a naturális részletekért, Te kérdezted. :-D És most megyek csinálok egy málnalevél teát, ma először. Ha megittam beszámolok róla. :-)

kacce 2012.01.16. 09:46:02

@modoc: Jót nevettem (hangosan), köszi a részletes magyarázatot! Majd próbálkozom :) De még az Aviva terhes tornát se csinálom, olyan lusta vagyok, a héten tényleg el kellene kezdeni már...

Homeós bogyót arra értettem, hogy van a málnalevél hatását kiváltó bogyó is, nem csak a vajúdás idejére. Én amúgy szeretem a gyógynövényes teákat, így a málnalevéllel biztos nem lesz gond :)

borsolyka 2012.01.16. 10:08:02

csajok, a gésagolyó és a hüvelysúlyzó két különböző dolog!!!
www.google.com/search?q=g%C3%A9sagoly%C3%B3&biw=1920&bih=1065&sei=fOgTT83JNMSo4gTdjqWADQ&tbm=isch

ez a gésagolyó

www.google.com/search?q=vaginal%20cones&biw=1920&bih=1065&sei=m-gTT5TlFIPh4QT0pqzNAw&tbm=isch
és ez a súlyzó!
a fölső szexuális segédeszköz, az alsó meg "sportszer" :)
a barátnőmnek kell fekvenyomni :) vele orvosi javallatra. de terhesen nem lehet olyat!!!!!!!!!

modoc 2012.01.16. 11:42:58

Jelentem elvesztettem a málnalevél tea szüzességemet és nem haltam bele, sőt egész kellemes volt. Hát ezért kellett annyira halogatni? :-)