2011.04.22. 10:03
Amikor én még kislány voltam…
…és itt folytathatnám a ma olyan divatos retro cumók megidézésével, az „Emlékeztek, hogy?” típusú felsorolásokkal, de inkább arról írnék, hogy hogyan jutottam el abba a stádiumba, hogy gyereket akarok.
Szóval, amikor én még kislány voltam, azt gondoltam, hogy kb. mikor megnövök, jön majd egy kizárólag szőke hajú herceg, akinek, nagy fehér patás lova van, és elszáguldunk vele a vörös alkonyban, majd egyszer csak megjelenünk minimum két szőke poronttyal, akik valahogy átugrották a csecsemőkort, és rögtön szőke!! göndörfürtös törpeangyalkák lettek. Nos, mondanom sem kell, hogy a valóság mindig más, mint ahogy azt az ember lánya elképzeli. Igazából ez a romantikus kényszerképzet egész gyerekkoromat betöltötte, sőt még az első pasizásoknál is igen jelentékenyen bevillant. Közben persze igen sokszor vigyáztam a különböző típusú, méretű, korú, fajtájú rokongyerekekre, szóval kezdtem összeszedni a majdani gyereknevelésem alapjait, bár még akkor is igen távolinak és homályosnak tűnt ez a saját gyerekezés. Ebben az időszakban tanultam meg, hogy a gyerek nem kikapcsolható, nyálas puszikat ad, mindig akkor eszi le magát, amikor ki van öltöztetve, a legnagyobb hisztiket természetesen a big családi összejövetelekre tartogatja, tuti, hogy beköp, ha stikában cigiztél kint az erkélyen. Hasznos tapasztalatok! :-)
A hercegek jöttek, aztán meg mentek, de lovuk nem volt, pláne nem fehér, és az évek is teltek elég rendesen, de még mindig nem bírtam elképzelni, hogy én anyuka legyek. Sőt, volt néhány olyan év is, amikor kifejezetten nem akartam, hogy hordozórakétává váljak. Egész egyszerűn féltem a felelősségtől, féltem attól, hogy felborítja a prímán felépített kis életemet, belerondít a mindennapjaimba, bezárja a világot előttem, eltünteti a sminkkészletemet. :-D
A pálfordulás még akkor sem következett be, amikor megismerkedtem az Igazi herceggel. Éltünk, mint hal a vízben, a fű zöld volt, az ég kék, mi meg elvoltunk, mint a befőtt. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy a nyarunk jelentős részében esküvőkre járunk; körülöttünk mindenki megbolondult. Te Úr Jézus, most akkor mi lesz?? Nem volt mese át kellett értékelnünk a dolgokat, hiszen már a fészekrakáson is túl voltunk, már csak a helyes tojónak kellett bevackolnia. De nem, még nem volt itt a pillanat, egész egyszerűen még mindig nem éreztük azt, hogy egy gyereket felelősséggel fel tudnánk nevelni, főleg úgy, hogy a lakásba található virágok életben tartása is komoly nehézséget okozott számunkra. Nem röhög, tényleg! :-)
A nagy hátraarc egy borús ősz reggelen történt. Minden előzmény nélkül jött az érzés: kell az a gyerek! Érezni akarom, ahogy nő bennem, ahogy álmodozunk róla, ahogy veszekedünk a nevén, ahogy megérkezik közénk. És az érzés erősödött, minden nappal, és a közben a virágaink is túlélték a velünk töltött napokat! Tehát az idő eljött, minden készen áll, haj belőve, smink tökéletes. :-D
Kéz tördelve várjuk, hogy vajon a kis lélek mikor költözik be a dolgozóba? Jöhetnek a tippek! :-D
Szólj hozzá!
Címkék: család gyerek terhesség gyerevállalás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr332846909
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.