Borstörő 2011.06.30. 09:42

Kamasz sünik

Nem rég huzamosabb időt töltöttünk együtt egy kamasszal. Nagyobb gond nem volt, hacsak a kisebbeket össze nem adjuk egyenként… :-) Ennek kapcsán néhány korosztályos problémára hívnám fel ma a figyelmet.

Tisztában vagyok azzal, hogy maga a kamaszkor nem könnyű időszak sem a gyereknek, sem a szülőknek és a környezetnek sem. A korábban még kedves és mindig szófogadó, gyakran még megijedő kisgyermek a testi és lelki változások következtében akaratának erejét kezdi próbálgatni, és képes akár minden ellen lázadni. Nos, ezt a lázadást nem könnyű elviselni, tényleg embert próbáló feladat tolerálni az egyes kirohanások, a folyamatos ellentmondást, vagy annak nem tűrését a kamasz részéről. Persze, mint minden gyereknevelési helyzetben itt is fontos szerintem, hogy a kamasz milyen nevelést kapott, milyen a viszonya a szülővel.
 
Lehet, hogy rosszul látom, de én azt érzékelem a mai fiataloknál/kamaszoknál, hogy egyre nagyobb érdektelenség jellemzi őket. Kevés nyitottság van bennük a világ felé, de az is inkább a közösségi portálokra vonatkozik.
 
Minden reggel látom őket, a kiló festékkel az arcukon, a méteres körmökkel, a nem iskolába való öltözékükben… Felmerül bennem a kérdés minden alkalommal: az édesanyja valóban így engedte el reggel az iskolába? Értem én, hogy már korábban érnek a fiatalok, a lázadás a külsőségekben is megjelenik, de tényleg ribizlinek kell kinéznie egy 14-15 éves gyereklánynak? És valóban minden kamasz fiúból ömleni kell a dohányszagnak? Vajon ezekkel a gyerekekkel törődnek eleget a szüleik? Vagy ők is ilyenek?
 
És a tisztelet… Én is voltam lázadó kamasz, velem is voltak gondok… szemtelen voltam, mint állat, de azért eszembe sem jutott le elküldeni a szüleimet melegebb éghajlatra, eszembe sem jutott, hogy beszólogassak embereknek az utcán, akik csúnyán néznek rám, eszembe sem jutott megütni az osztálytársamat/tanáromat. Hová tartunk?
 
Persze, a mai világunkban egész egyszerűen nincs idő arra, hogy megfelelő időt, megfelelő minőségben együtt töltsünk gyerekünkkel… De valóban nincs?

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr163026562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása