2011.08.26. 09:35
Cserben hagy az immunrendszerem
16. hét
Végre! Megvan az időpontom a következő randinkra! Nemsokára újra láthatom a bennem lakó babát, méghozzá nem máshol, mint a hőn szeretett kórház óriásmonitorán. Örömöm tetézi, hogy az apukája is jelen lesz, sőt mindketten szabit veszünk ki, így az egész napot együtt tölthetjük.
Az időpontot én egyeztettem a kórházzal, elkerülendő, hogy a dokim újból valami idegen, fizetős szonográfusnál végeztesse el velem a genetikai ultrahangot. Előtte azért felhívtam, és közöltem vele szándékomat, amit tudomásul vett. Ha már beszéltünk, azt is megemlítettem neki, hogy a magánrendelésére talán csak akkor van értelme mennem, ha az UH lelet már a kezemben lesz, hogy legalább legyen miről diskurálnunk. Ezzel is egyetértett. Azért akadt némi nézeteltérésünk is a telefonban, mert én a 18. heti genetikai UH-t a 18. héten szerettem volna elvégeztetni, szerinte pedig a 20. héten érdemes, mert akkorra már jól látszanak a csontok és miegymás. Mondtam neki, hogy én már tűkön ülök, mert a 12. hét óta nem láthattam a babót, erre kedvesen felajánlotta, hogy menjek be a héten a kórházba az ügyeleti idejében, és nézzünk rá a pulyára. Nagy volt a kísértés, hogy éljek az ajánlatával, de szerencsésen lebeszéltem magam a komfortultrahangról, elvégre ez egy funkcionális vizsgálat és nem filmszínház… Végül a kórház döntötte el, hogy mikor is lesz a genetikai UH, berendeltek a 19. hétre. Hosszadalmas vizsgálatra számítok, mert ilyenkor már nézik a baba belső szerveit, lemérik a fejkörfogatát és a combcsontja hosszát. Ha szerencsénk van kiderül az is, hogy kisfiú vagy kislány érkezik-e hozzánk.Nagyjából csak ennyi pozitív hírről tudok beszámolni ezt a hetet illetően, ugyanis kánikula ide vagy oda – megfáztam. Itthon betegeskedtünk az épp kialakuló hallású magzatommal, aki első anyai hangok gyanánt köhécselést, krágogást hallgathatott napokig. Nyeltem a forró teát, pedig a hőmérő odakint 38 fokig is felkúszott. Nem mentem dolgozni sem, így megkíméltem magam a tűző naptól, de itt a nyolcadik emeleti panellakásunkban is beállt a hőség és egész nap csak pihegtem egy szál bugyiban. A ventilátor tartott életben, meg a langyosvizes zuhanyzás. Igyekeztem egész nap csak inni és inni, mert kismamaként és melegrekordban jó duplájára kell emelnem a folyadékbevitelt. Az utolsó táppénzes napon nem figyeltem oda erre eléggé, és egész éjen át tartó lüktető fejfájás lett az eredménye. Nem csak az italra, az ételre is ügyelek, mert ellenérzéssel kezdtem viseltetni minden mesterséges dologgal szemben. Ma azon kaptam magam, hogy már jó 15 perce vizslatom a különböző féle csomagolt kenyereket a boltban, és nem értem mi szükség van egy kenyérben nyolcféle E betűs méregre. Vajon a nem csomagolt példányoknak jobb az összetétele? Aligha.
A magzatmozgást úgy várom, mint a messiást, éjjelente is a hasamon a kezem, nehogy lemaradjak a nagy pillanatról, és gyakran álmodom, hogy megmozdul. Olvasom, hogy buborékpukkanásra hasonlít az érzés, vagy mintha egy pillangó próbálgatná a szárnyait. El sem tudom képzelni milyen lehet. Habár pár napja felvertem a meztelen hasam mellett egy kis tejszínhabot és a gép zümmögése közepette mintha éreztem volna valami kis bizsergést a hasfalamon. Nem elég, hogy rázkódik a hasam a hangos köhögésemtől, még habverővel is sokkolom ezt a kisembert. Minek az ilyennek gyerek? :-D
Most már egyébként jobban vagyok, és újra dolgozom. Gyanítom, hogy egy ilyen – egyébként bármi más tünet nélkül járó - köhögést seperc alatt legyőzött volna az immunrendszerem, csakhát most már egyéb feladatai is vannak, így nem nagyon bír el még egy ilyen kis náthával sem. Védekezőképességem gyengülését igazolja az is, hogy egy ronda kis herpesz is megjelent az ajkamon. Kétségbeesetten rohantam a patikába terhesvitaminért, mert már hetekkel ezelőtt elfogyott és nem vettem meg az újabb adagot, gondoltam majd gyümölcsökkel és zöldségekkel beviszek minden olyan vitamint, amire a szervezetemnek szüksége lehet. Be kellett lássam, hogy már nem bízhatunk a mostani gyümikben sem, főleg hogy pár hete emésztetlenül jött vissza belőlem két szép, éhgyomorra elfogyasztott nektarin. Ez mintegy másfél órával azután történt, hogy megettem őket, holott tudtommal a gyümölcsöket 20 perc alatt megemészti az ember. Ezek a nektarinok bizonyára manipulált, kényszerérett, vitaminmentes példányok lehettek…Három nap táppénz után nagyon nehezemre esett visszaülni az irodai székembe, főleg, hogy a munkaidő végére úgy kell felkanalaznom magam a székből, mert a forgóm addigra rendre felmondja a szolgálatot. Kíváncsi vagyok, hogy ezzel a hendikeppel is el bírom-e látni az ülőmunkámat decemberig…
Minta
2011.08.25. 10:17
Egy újabb átgondolatlan tervezet…
Az oktatási államtitkárság legújabb tervezete szerint, csökkentené az angol oktatását, inkább a neolatinokítást helyezné előtérbe. Azt mondják, hogy az angolt nagyon könnyű megtanulni, meg amúgy is megtanulja a ded a netről, meg innen-onnan. Valóban?
Akkor vajon miért van az, hogy a Budapest utcáin bolyongó külföldi hiába szólítgatja le az embereket? Egész egyszerűen senki nem tud neki ANGOLUL válaszolva iránymutatást adni! Miért van az, hogy szinte a világ összes országában az angolt tanítják, hiszen ez az a közös nyelv, amit általában mindenki megért, amin mindenki bír és tud kommunikálni? Miért gondolja azt Hoffmann Rózsa, hogy ezen az aprócska kis tényen át kell ugrani?
Én nem gondolom azt, hogy az angolt vagy bármely más nyelvet annyira könnyű lenne megtanulni, hacsak az ember lánya/fia nem vegyes házasságból származik. Leszólni egy nyelvet, amelyet az emberiség közösen használ, számomra nagyképűségnek tűnik. Kis ország vagyunk, persze dobhatunk nagyot, de pont ezzel a kérdéssel akarunk szembeszállni?? Inkább röhejes kapálózásnak tűnik!
De mit is akar valójában a tervezet elérni?
A stratégia úgy fogalmaz, hogy "célszerű olyan nyelvet választani, amelynek strukturált nyelvtani rendszere egyértelműen leírható, és egyenletes megterhelést jelent a tanulása (például neolatin nyelvek)". A stratégia azt támogatná, hogy az általános iskolákban ne első, hanem második nyelvként oktassák az angolt. A kormány tervei szerint az első nyelv tanítását legkésőbb az általános iskola negyedik osztályában kellene elkezdeni, a második idegen nyelv oktatása pedig hetedikben kezdődne, és emelné a nyelvórák számát is az államtitkárság.
Nagyon szép elképzelés, de mi a valóság? Én magam is két nyelvet tanultam annó az általános iskolában, de be kell valljam a másodikra nem fektettem hangsúlyt sem én, sem az oktatóm. Igazából kevertem a szezont a fazonnal, egyrészt éretlen is voltam hozzá, másrészt meg volt más tanulnivaló is! De ha már itt tartunk a mai általános iskolai oktatás más szegmenseiben lenne min változtatni, hogy valóban olyan tudást adjon, amit a mindennapi életben is lehet hasznosítani. A nyelvtanulás fontossága kétségtelen, de azért írni-olvasni is meg kéne tanulni, nem?
Aztán ugye felmerült, hogy a latin lenne az első nyelv, egy holt?? Annak mi haszna? Nem arrafelé kéne menni az oktatási rendszernek, hogy használható tudást adjon? Nyilván jó dolog lenne, ha latinul is be tudnék mutatkozni, de van ennek valami értelme??
Szóval Kedves Államtitkárság, csak úgy kérdezem: Do you speak English?
Borstörő
· 1 trackback 22 komment
Címkék: oktatás tanulás angol nyelv államtitkárság
2011.08.23. 12:11
Pluszmunkával jár a céges bébibumm
15. hét
A munkahelyemet megszállták a gólyák és most a cég kétharmada várandós. Persze ezt az arányt nem nehéz összehozni egy mindössze háromfős leányvállalatnál, most viszont elég sok pluszmunka szakadt a nyakunkba az örömhíreknek köszönhetően.Kezdjük ott, hogy a legújabb kolléganőmnek alig egy hete járt le a próbaideje mégis kb. velem egyidős terhes. Jóformán még nem is végeztünk a betanításával, amikor máris egy új kiválasztási folyamat veszi kezdetét. Az övén kívül saját pozíciómat is meg kellett hirdessem, és azt a hálás feladatot kaptam, hogy én interjúztassam utódjelöltjeimet. Szerencsére döntenem már nem nekem kell majd, de az is elég nagy munka lesz, hogy kiválasszam azt a 3-4 embert, aki szerintem alkalmas az állás betöltésére.
Hozzákezdtem tehát, hogy magamra szedjek némi HR tudást, de ahogy magamat ismerem úgyis az érzelmeim fognak vezérelni a meghallgatásokkor. Azért teljesen egyedül nem vállalom a dolgot, elvégre nem az én munkatársam lesz az illető. Megkértem a harmadik, nemterhes kolleginát, hogy üljön be velem az állásinterjúkra és segítsen a kérdésfeltevésben. Nem csak arra fogunk koncentrálni, hogy mit mond az illető, hanem arra is, hogy hogyan kommunikál a testével. Erre eddig nem figyeltem oda, de amióta elolvastam Allan Pease Testbeszéd című könyvét, azóta mániákusan elemzem az emberek gesztusait a metrón, az orvosnál, a tévében. Nagyon jó mulatság! :-) Megdöbbentő, hogy az emberi kommunikáció mintegy 60%-a testbeszéd által zajlik. A másiknak meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy megmutassa miként érzi magát egy adott szituációban. Kíváncsi vagyok, hogy vizsgázom majd, mint interjúztató, de megpróbálok nem túl vérszomjasnak lenni. :-)
Azt már persze felesleges is mondanom, hogy a két új ember betanítását is javarészt én végzem majd. Ez a hátránya ha rangidős az ember a cégnél. Az utolsó három hónap tehát rengeteg munkát tartogat még számomra, főleg, hogy ebbe a rövid időbe sűrít be a főnökség egy költözést is. Már régóta fontolgatjuk, hogy új helyre visszük az irodát, mert a régi épület már nagyon rossz állapotban van, a tulaj pedig nem hajlandó felújításra költeni. Mivel sokáig kerestük a megfelelően modern és fiatalos új ingatlant, így kicsit reménykedtem, hogy már megúszom a költözést, de nem így lett. Örülök, mert tényleg szép lesz az új iroda, de ugyanakkor a hátam közepére sem hiányzik a sok dobozolás, szortírozás, meg az ezzel járó felfordulás.
Mégis valami perverz módon tetszik ez a helyzet, végre történik valami változás, és mindig jó egy új kezdet szemtanújának lenni. Most kicserélődik a személyzet, az iroda is megújul, és én úgy hagyom itt őket, hogy segítek elindulni az úton. És közben én is elindulok az én új utamon… Így érzem méltónak a befejezését egy hosszúra nyúlt és sokszor nehéz életszakasznak, amit ez a cég jelentett nekem. Nem szeretnék ide visszatérni. Nem nekem való, de tény, hogy sokat adott, mert a negatívumok is személyiségformáló erővel hatottak rám. Noha a búcsú majd csak decemberben lesz, de már most sokszor gondolok rá. Az elmúlt években rettenetesen vágytam a befejezésre, és mivel nem tudtam mikor jöhet el végre, így csak egy üres, felőrölő várakozás volt bennem. Most viszont végre van konkrét időpont, ami rohamosan közeleg és az előttem álló rengeteg teendő ellenére én nyugalommal várom.
A baba szempontjából most holtidő van. Nyugalmat szavaztam meg magunknak, mert a dokim is elhúzott háromhetes szabadságára, így nem volt, aki megteremtse az interakciót köztem és a baba között. Nem volt sem ultrahang, sem másféle vizsgálat az elmúlt hetekben. Mivel a baba mozgását még nem érzem, és a hányinger is már elmúlt, így csak a hasam lassú, de egyértelmű növekedéséből tudom sejteni, hogy a felszín alatt azért zajlanak az események. Olvasgatom és írom a Pocakosnaplómat (http://www.libri.hu/konyv/pocakosnaplo.html), és nézegetem benne a képeket, hogy hogyan festhet most a kisbabám. Már egész emberi formája van, és még mindig lebeg a boldog nemtelenségben. Közben nem is sejti, hogy a családjában névháború dúl, próbáljuk kiválasztani számára a megfelelő keresztnevet. Az eddigi variációk a nagyszülei körében nem arattak sikert, és bár nem befolyásol a véleményük a választáskor, de azért mégsem tudom teljesen kizárni. Most arra jutottam, hogy megvárom, míg kiderül fiú vagy lánynevekben kell-e gondolkodni inkább, és utána tovább folytatom a fejtörést. Szerencsére a férjemmel hasonló az ízlésünk a nevek terén, így remélem hamar sikerül ráakadni a megfelelőre.
Minta
Szólj hozzá!
Címkék: hét terhesség napló munkahely minta névválasztás 15.
2011.08.18. 12:39
Inszeminációról
Egy évi sikertelen próbálkozás után szokták a pároknak ajánlani, gyakorlatilag a lombik előszobája. Ebből is (ha jól vagyok informálva) 6 „kezelést” javasolnak, de ez kortól függő is.
Jó tudni, hogy ezt megelőzően, a pár mindkét felének néhány vizsgálaton át kell esnie!
Lányoknál:
- HSG (petevezeték átjárhatósági) vagy hiszteroszkópia (méhtükrözés)
- Hormonális kivizsgálás
- Ciklusvizsgálat
Fiúknál:
- Spermavizsgálat
A fentiek nélkül szóba sem állnak az emberrel!
Jó tudni, hogy néhány esetben (hiába a fenti vizsgálatok megléte) nem javasolják az inszeminációt!
- kevés (5 millió/milliliter alatt) spermaszám, minőségében nem megfelelőeknél
- lezárt petevezetők (mindkétoldali)
- folyamatos gyulladás a nemi szerveknél
- súlyos endometriosis
- súlyos miómás elváltozások
- tüszőérés hiánya
- kismedencei összenövések
A folyamat úgy néz ki, hogy stimulálják a petefészket hormonálisan (az esetek nagy többségében Clostilbegyt-tel), ezt folyamatos uh ellenőrzés mellett teszik. Majd mesterségesen tüszőrepedést váltanak ki. Ekkor jön a frissen leadott sperma befecskendezése egy vékony katéteren keresztül a méhüregbe. Ezután a legtöbb helyen, enyhén döntött fekvőhelyzetbe kell lenni (tudjátok, mint a gyertyaállás) úgy 15-20 percig, majd szabadon lehet távozni. Persze a maximális siker érdekében a házaséletet nem árt gyakorolni a beavatkozás után sem! :-D
Igazából ez a legminimálisabb kockázattal járó eljárás, fájdalom nélküli, és ambulánsan végzik. Várható sikeressége valamivel nagyobb, mint a természetes próbálkozásé, viszont tény, hogy az inszeminációk száma és a sikeresség fordítottan arányos…
Borstörő
2011.08.17. 08:54
A sárkány szelídül
10-11. hét
Mielőtt teherbe esetem konkrét elhatározásaim voltak, hogy milyen kismama leszek. Ugyan még csak a 11. hétnél járok, de már szinte minden sziklaszilárd elhatározásom megdőlni látszik:Kezdjük ott, hogy fejembe vettem, hogy ez lesz életem legeslegboldogabb időszaka és Én nem leszek rosszul! Elég sok szakirodalom foglalkozik azzal, hogy azért vannak rosszul kismamák, mert legbelül a tudatalattijuk tiltakozik a baba ellen. Én úgy voltam vele, hogyha a fene fenét eszik is, én az első pillanattól a föld felett fogok lebegni, ha végre teherbe esek! Ehhez képest olvashattátok az elmúlt hetekben, hogy milyen iszonyúan rosszul vagyok és mennyire hullámzó a lelkiállapotom… És úgy várom a 12. hét végét, mint a messiást, mert talán akkor elmúlnak a rosszullétek és a hányinger. Pedig akarom én ezt a gyereket, hogyne akarnám!
Aztán azt is elhatároztam, hogy Én, a bizniszvumen végigdolgozom a terhességem és gyakorlatilag az íróasztalomtól fognak szülni vinni. A 11. hét vége felé konkrétan nem tudnak meghatni az elvégzendő feladatok, hisz kit érdekel, hogy xy ügyfél mit szeretne, mikor ÉN gyereket várok??!!
Azt is megfogadtam, hogy ugyanolyan aktív leszek, mint előtte, ugyanúgy fogok vacsikra, kiülős római-partos hekkezésekre járni és én aztán a Szigeten végig kint leszek. Annyira sikerül ezeket tartanom, hogy a délutáni talikra eljutok, ahol iszonyúan nem érdekel, hogy kivel mi van, és a Szigetre is többször kijutottam egészen 22 óráig, amikor is óraműpontossággal elkezdett lecsukódni a szemem és haza kellett mennem alukálni. Ha tovább maradtam, akkor kiállhatatlan némber lettem a fáradtságtól, akit minden zavart: tömeg, cigifüst, a nagy por, vagyis minden, amit előtte imádtam a Szigetben.
Megfogadtam, hogy megmaradok Én saját magamnak, nem fogok a gyerekről beszélni, csak, mint mellékesen fogom megemlíteni ha már rákérdeznek, ehhez képest mindenkivel csak Róla tudok beszélni. Már aki tudja, hogy pohos vagyok, mert azt az egyet sikerült betartanom, hogy nem mondom el mindenkinek, pedig az égre írnám nagy széles színes betűkkel és hatalmas vigyorgós szmájlival, hogy babát várok!
És megfogadtam, hogy hagyom Vőlegényt, hogy élje tovább a megszokott kis életét, hisz Neki nagy változást nem hoz a babavárás, hacsak annyit nem, hogy mostmáraztán Ő lesz a család feje, a családfenntartó: azaz az Apa. Na, ehhez képest az agyára mászok. Irigylem tőle, hogy mehet gond nélkül bárhova, bármikor. Irigylem tőle, de annyira, hogy belesárgulok, hogy simán ki tud menni a Szigetre ahol hajnalig mulatozhat a barátaival. Mentem Én is, 10-ig elvoltam, végignéztem, ahogy a barátiam lerészegednek és végigkínlódtam, ahogy a barátok próbáltak toleránsak lenni, ezzel elrontottam a bulijukat, én meg
ennek ellenére is szarul éreztem magam, mert nem ihattam egy kortyot se és nem cigizhettem…. Így maradtam otthon, lefeküdtem 10-kor, néztem Piedonét Afrikában és puffogtam azon, hogy mikor jön már haza Vőlegény.
És szarul esett az is, hogy Vőlegénynek mondják a barátok, hogy fáradtnak tűnök, miért nem megyek haza, miért nem pihenek többet. Mert nekem nem merik mondani. Gondolom félnek mind a hét fejemtől. Tudom, hogy féltenek, de egyedül babát várni egy igen aktív társaságban nem annyira jópofa. Otthon fekszem és tévézek egyedül, mikor mindeközben a barátok óriás partiban vannak valahol a városban vagy Balatonon. Úgy érzem, hogy kirekesztenek, hogy kizárnak, hogy persona non grata lettem a terhességemmel.
Iszonyú morcos vagyok ezért rájuk. Ők ugyanúgy élik az életüket, mintha mi se történt volna, mikor Én nem mehetek velük egyik programra se, mert vagy késő éjjel indulnak neki az éjszakának, vagy ha korán el is indulnak, akkor füstös kocsmákban beszélik meg az élet nagy dolgait. Nélkülem.
Múlthét pénteken ugyan elmentünk egy esküvőre és az azt követő vacsorára. A szertartás egy Duna-parti puccos hotelben volt, velkámdrinkkel, amiből én rögtön lehúztam 3x3 decit. Jéghideg almalé volt. Soha nem ittam almalevet előtte.
Szertartás a szokásos, de én a meghatódottságtól végigpityeregtem. Ezáltal mindenki engem bámult, mert a baráti társaságban még soha nem láttak pityeregni, ha láttak is, akkor is a konyhába láncdohányzás közben maximum 2 ember előtt. Soha nem sírtam még tömeg előtt. Vőlegény ezt rém mókásnak érezte.
Az alkalmi ruha választásom se a legjobb döntés volt, mert ugyan egy menő magyar tervezőnő kreációja, igazi szexi koktélruha, ami mellben erősen dekoltált, ezáltal gondoltam ez elvonja a figyelmet a kicsikét domborodó pocakomról. Ami a barátok szerint „cuki” és jééémárlehetlátni pocak, szerintem egész egyszerűen úgy néz ki, mintha egy hatalmasat kéne szellentenem.Naszóval, a ruha gyönyörű volt és állítólag én is, mindeközben annyira vágytam az otthoni kényelmes nyári rucimra, ami sehol se szorít és fog, hogy majd belesajdultam. Aztán a vacsi után a fizika törvényeinek nem tudott ellenállni a ruci és elkezdett szétszakadni a mellemen. Vőlegénynek roppantul tetszett, nekem kevésbé. Egy kis cérnaszál próbálta tartani az ikreket, én már fel voltam készülve arra, hogy szétszakad a ruha és én ott fogok állni félmeztelenül az égre meredő hatalmasra nőtt melleimmel. Vőlegény ezt is alig várta, az asztaltársaság többi férfi tagjaival egyetemben.
A ruha az est végéig kitartott, a kedvem is meglepő módon, még táncoltam is! Majd mikor beültünk éjjel 1 körül a kocsiba, hogy akkor indulás haza, akkor az a hős cérnaszál megadta magát, alatta az összes többi is, és szétszakadt a mellkasomon a ruha.
Rajtam, aki mindig kínosan ügyel a megjelenésére. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek?! Vőlegény röhögő-görcsöt kapott. :-D
Így aztán a hét közepén átmásztam Budára a Lövőház utcába és egy kisebb falu éves GDP-jét elköltöttem terhes ruhákra. Kicsit jobb a kedvem, habár nem értem, hogy a kismama ruhák miért vagy sötét színűek (sötétbarna, fekete) vagy túl mintásak?! A túlmintás-színes ruhákat bőszen ajánlgatták, hogy ezek aztán feldobják a kedvem. Nem igazán értettem, hogy számomra igazi romás ruháktól hogyan lesz jobb kedvem, de azért felpróbáltam. Lehet, hogy arra gondoltak a jobb kedvnél, hogy nevetőgörcsöt kapsz saját magadon ezekben a ruhákban. Tény, hogy iszonyú sokat nevettem ezeken a darabokon. Fura, hogy meg kell barátkoznom az új testemmel, az új formámmal. Hogy mi előnyös és mi nem az most így terhesen. De tanulom. Vagy legalábbis próbálkozom.
királylány