19. hét

Hát nem könnyű hét áll mögöttünk, de a lényeg hogy már vége. A nehézségeket a lakásfelújítás okozta, ami (mint szerintem minden lakásfelújítás) előre nem látható, a semmiből felbukkanó újabb és újabb problémákkal volt tarkítva. Az új burkolat szép, ám akadt rajta az ajtó. A szintemelkedés miatt a WC kimenete nem volt egy szintben a falból kiálló csövekkel. Ja hogy nem is áll ki semmilyen cső, mert az úgy esett, hogy lefűrészelődött… És így tovább.

De hogy ne csigázzam tovább a kedélyeket, elmesélem hogyan zajlott a 20 hetes ultrahang a kórházban. Ezt megint nem a dokim végezte, mert genetikai ultrahangot csak szonográfus készíthet. Én felpattantam a vizsgálóasztalra, a férjem odahelyezkedett a monitor mellé, és feszülten figyeltük mi történik odabent. Az orvos hosszú percekig tanulmányozta a baba koponyáját, csontjait, szívét, majd egyszer csak megkérdezte, kíváncsiak vagyunk-e a kicsi nemére. – Naná, mondja már! – gondoltam magamban, de csak finoman bólintottam. – Fiú! – közölte, majd összemosolyogtunk a férjemmel. A monitor ekkor alulnézetben mutatta a csemetét, akinek jól kivehetően látszott a kukaca. :-)  Lehet, hogy kislánnyal álmodtam a múltkoriban, de valahol mégis azt éreztem, ez a baba kisfiú. Örültem, hogy ez most beigazolódott. A férjem is azt remélte, hogy ez így lesz, kicsit tartott attól, hogy egy lánnyal nehezebb, különösen kamaszkor körül… Na de ezen már nem kell agyalnunk többé. Szerencsére minden értéke rendben van a kissrácnak, vagyis makkegészséges. A vizsgálat befejeztével azért aláírattak velem egy papírt, hogy tudomásul veszem, hogy az ultrahang nem tévedhetetlen… (Erre nyilván az esetleges perek elkerülése miatt van szükségük…) – De az, hogy fiú, az egészen biztos! – mondta az orvos lelkesen búcsúzóul. Boldog vagyok, és alig várom, hogy fiús anyukává legyek! Tulajdonképpen már most is az vagyok: az én 20 cm-es, 30 dekás kisfiam anyukája!

Egy igencsak sokszor tárgyalt, vagy akár aktuális témát boncolgatnék ma. Gyakorlatilag minden csajt, lányt, nőt foglalkoztat, aki még nem találta meg az ideális nőgyógyászát, hiszen egy nőnek alapvetően – jobb esetben – évente minimum egyszer igénybe kell venni szolgálatait, terhesség esetén meg akár többször is.

Megint összegyűlt néhány helyes szösszenet a család-barát-rokonság szenthármasának porontyai szájából, lássuk!

18. hét

Nem tudom a terhességgel járó álomkór mikor esedékes. Eddig úgy tudtam csak az első trimeszterben, rám viszont egyértelműen mostanában tört. Reggel alig bírok kikászálódni az ágyból, napközben nem bírom nyitva tartani a szemem és este már a TV macival fekszem. Mégsem érzem magam kipihentnek. Magamat vizslatva a tükörben egy sápadt, beteg arcot látok, csíkszemekkel. Kiábrándító.

Elkezdtem viszont kismamajógára járni! Vesztemre az is elég későn van, nyolckor ér véget, de legalább feltölt. Nem egyforma korú terhességek verbuválódtak össze az órán, van olyan kismama, akinek kisebb, van, akinek már óriási a pocakja, és olyanok is vannak, akik már nyilvánvalóan nem lesznek jelen a következő alkalommal…:-D Sokáig böngésztem a netet, hogy megtaláljam a számomra megfelelő jógaórát, mert mindenhol borsos árakkal találkoztam. Ez már csak ilyen, ha kismama vagy menyasszony vagy, nyisd ki a pénztárcád jó szélesre! Szerencsére beugrott, hogy lecsekkoljam a kórházam honlapját is, hátha… És lőn! Egy szülésznő hirdette a nőgyógyászat menüpontban, hogy ő bizony tart jógaórákat a kerületemben. Ennek az alacsony ár mellett az is az előnye, hogy csupa olyan nővel találkozom, akivel egy kórházban fogunk szülni, ráadásul mivel az órákat egy ottani szülésznő tartja, így ezer kérdéssel lehet bombázni az óra előtt, után, sőt közben is. Tart ugyanis pihenőket, és ilyenkor direkt bátorítja a kismamákat, hogy tegyék fel kérdéseiket.

Még csak egy órán vettem részt, de már most tisztában vagyok azzal, hogy nagyjából miként zajlik majd a szülés, hogyan kell lélegeznem a vajúdás és a kitolás alatt. A gátmetszésről is esett szó, és teljesen megnyugtató infókat kaptam. A szülésznő/jógaoktató szerint ha alacsony az ember gátja, jobban jár a metszéssel, mert félő, hogy beszakad a végbél, ami később sok kellemetlenséggel jár. Szerinte nem minden doki vevő a gátmetszésre, van, aki élből elutasítja, így ezt majd nem árt tisztáznom az enyémmel. Ha gátvédelmet szeretnék, akkor számíthatok rá, hogy ez megnövelheti a kitolás időtartamát, mert a baba csak millimétereket tud haladni.  Azt is megtudtam, hogy miért nem szabad nyomni, amikor rám szólnak majd, hogy még ne nyomjak: ilyenkor ugyanis a méhszáj még nem tűnt el teljesen és félő, hogy ha rányomok, akkor beszakad az is. Össze tudják ugyan varrni, de ezzel csak magamnak teszem kellemetlenebbé a gyermekágyi időszakot. Persze azt is mondta a szülésznő, hogy olyankor ezt nehéz megállni, ha egyszer jön az inger, de lehetőleg próbáljuk meg visszatartani az ösztönös reakciónkat. Ugyanez a helyzet a fájásokkor is, amikor az ember akaratlanul görcsbe rándul, összeszorítja a kezében, lábában az izmokat. Bármennyire is nehéz, meg kell tanulni lazítani, engedni odalent a tágulást, mert görcsbe rándult izomzattal nem tud az oxigén megfelelően áramolni a testben és ez nekünk sem, és a babának sem jó.

Mindezen információk cseppet sem biztatóak, rám mégis nyugtatóan hatottak, és már úgy érzem nem is félek annyira a szüléstől. Erőt adott az, hogy tudom, csomó minden lényegében az én kezemben van, én vagyok aki levezénylem a saját szülésemet, és nem a körülmények áldozata vagyok csupán. Persze tisztában vagyok azzal, hogy addig még számtalan dolog történhet, ami befolyásolja hogyan alakul a szülésem, de megpróbálok komplikációmentes, sima vajúdásra és kitolásra összpontosítani, és nem pedig a rosszra készülni. A szülésznő is arra biztatott mindannyiunkat, hogy mindenképpen tartsunk ki a 36. hétig, mert csak ezt követően szülhetünk a kórházunkban. Ha ez előtt indulna be a dolog (Isten ments!) akkor is oda kell mennünk, csak akkor egy mentő átszállít minket máshová. – De mi van, ha már annyira előrehaladott a szülés, hogy nem lehet szállítani? – kérdezte egy kismama. – Akkor természetesen levezetik a szülést, - válaszolt a szülésznő – de ez esetben a babát koraszülött mentővel máshová viszik, míg az anyukája ottmarad egyedül. Számomra ez a legrosszabb eshetőség, ezért is koncentrálok annyira arra, hogy minden rendben zajlik majd és akkor, amikor kell.

Sajnos hiába merengek naphosszat arról mi lesz majd februárban, még nagyon messze vagyok ettől a dátumtól. Egyelőre húzom az igát a munkahelyen, de egyre fárasztóbb. Nehéz időszak ez a mostani, de legalább már megszületett a döntés az utódomat illetően. Lezajlottak a felvételi beszélgetések, és úgy tűnik megtaláltuk azt, aki a legrátermettebb az állásra. A következő két hónapban minden megteszek majd azért, hogy az illető viszonylag jól érezze magát az új (és egyben első) munkahelyén. Ez azt jelenti, hogy nem szabad kiülnie az arcomra az évek alatt felhalmozódott fásultságomnak és reménytelenségemnek. Sajnos valójában én már ebben az üzletágban semmi kiaknáznivalót nem látok, és úgy gondolom, ha továbbra sem sikerül növelni a forgalmunkat, akkor a vezetőség bezárja majd a céget. Nem fogok meglepődni, de persze kívánom, hogy ne így legyen. Annyi biztos, hogy akármi is lesz a cég jövője, én már nem szerepelek benne.

Minta

14. hét

Hazaértünk nászútból, nem sikerült olyan klasszikus nászutasra sajnos, igaz egész nap az ágyban voltam, de nem Férjjel összebújva, hanem mert iszonyú fáradt voltam. Valószínűleg az esküvő-szervezése és maga az esküvő és utána a buli, majd a nászútra érkezés fárasztott ki, de 3 napig ki se mozdultam 1-2 óránál többet a szobából. Szegény Férj egyedül napozott a medencénél, miközben én az igazak álmát aludtam a szobában. Nem egy klasszik hánimún, de ezt leszámítva iszonyú jó volt Férjjel kettesben lenni pár napot! :-D

Hétfőn reggel terhes-gondozásra mentem abba a bizonyos magán rendelőintézetbe, amibe szerelmes vagyok közel 1 éve. Egy megjegyezhetetlen és kimondhatatlan vezetéknevű pasi lett a nőgyógyászom. A kiszolgálás hibátlan, kifogásom nem lehet, de összehasonlíthatatlan Sanyibácsival. Jó, Saniybácsiból csak 1 van! :-D

Gyermek jól van, minden rendben, szépen nő a pocakom is és a mellem is. Brutálisak lettek az ikrek, nem tudom hova fognak még nőni?!

Hétfő este Sanyibácsihoz is jelenésem volt, beragyogta a napom, de igazándiból a hetem is:

Könyvvel, újsággal felszerelkezve értünk a rendelőbe, meglepetten állapítottuk meg, hogy senki nincs és nem vár csillió kismama bebocsátásra. Megmértek, ruhában ismét, ez az egy nem tetszik Sanyibácsinál, már gondoltam rá, hogy bugyiban, melltartóban fogok menni hozzá. 60 kilót mutatott, ami teljesség lehetetlen, hisz Én csak 58 kiló vagyok! De télleg! Ez most magyarázkodásnak tűnhet, meg hogy pörgök itt a kilóimon, de akkor is, a tények azok makacs dolgok, ne írjunk már a kiskönyvbe valótlant… :-D

Sanyibácsi tünemény, tuti, ha nem lennék Férjnél és mondjuk úgy 30 évvel fiatalabb lenne, azonnal szerelembe esnék iránta menthetetlenül. Megkérdezte, hogy hogy vagyok. No, nem fizikailag, mert azt látja, hogy híztam és kicsit mosolygósabb is vagyok, de Őt az érdekelte, hogy lelkileg hogy vagyok?! Hát jól, válaszoltam. Rám nézett, bele a szemembe mélyen és még egyszer megkérdezte, hogy hogy vagyok… Erre már kibújt a szög a zsákomból és megint majdnem elbőgtem magam, és remegő, cérnavékony hangon feleltem, hogy jobban, mint a múltkor. Hisz tényleg jól vagyok, de lelkileg nagyon nehéz feldolgozni ezt az egész terhességet, de a legnehezebb mégis feldolgozni nekem is és Férjnek is a megváltozott szexuális étvágyamat. Mert a szexistennő Lüsziből átalakultam Pötyianyukává. Leggyakrabban a farkaspózba csináljuk: ül Férj a lyuk mellett és vonyít :-D

Sanyibácsi szerint ez teljesen természetes?! És nyugodjak meg, van akinek rögtön bekattan az Ősanya kapcsoló és rááll az agya arra, hogy ez a természet rendje, ezért vagyunk nők, a nőiességünk most teljesedik ki. És van a másik oldal, ahova én is tartozom, akinek ezt nehezebb feldolgozni, tudatosítani. Elkezdek járni Sanyibácsi pszichoterápiás csoportjába, ahol is megtanulom elhinni, hogy rendelkezek azzal az ősi tudással, hogy szüljek, gyereket neveljek. Hiszek neki. Mikor ott ülök nála és olyan magabiztosan és magától értetődően mondja, hogy ez életem legeslegtermészetesebb dolga, hogy bennem nő egy gyerek és azt fel is fogom nevelni, megtanítani mindenre, ami számomra fontos, hogy néha már el is hiszem. Akkor és ott. Aztán kijövök, elbizonytalanodom ismét, persze, ha Férj mondja ezeket, neki csak ciccegek, hogy perszeeeeeee, csak azért mondod, hogy megnyugtass :-D

Sanyibácsit kifaggattam, hogy kinél és hol és hogyan fogok szülni. Szeretem időben tisztázni a dolgokat, na! :-D Jelezte, hogy Ő már 4 éve nem vállal szülést. Ezt tudtam. Titkon reménykedem, hogy Én leszek a legkedvesebb betege, akit annyira megszeret, hogy részt vesz a szülésemen… Feltételezem így is lesz, de azért mielőtt belém szeret Ő is menthetetlenül, előtte azért megkérdem, hogy mi lenne, ha mégse: testvére is most hagyja abba a praxisát, így az Ő betegei is Sanyibácsi fiához vándorolnak át. Sanyibácsi fia leterhelt, valószínűleg nem is fog vállalni. De mindezt olyan boldogan mondta, hogy nem szomorodtam el. Mi legyen akkor? Tettem fel a kérdést. Kit ajánl? A szakmai tapasztalata és véleménye alapján ne legyen választott orvosom, „csak” választott (azaz fizetett :-D ) bábám. Felhúztam a szemöldököm, meglepett, hogy egy orvos ilyet mond. Én is ezt szerettem volna, de kevés orvoshoz járhatsz a terhesség alatt, akinek aztán köszönödszépen, de nem kérsz a társaságából a szülésnél (vagyis nem fizetnéd még Őt is). Sanyibácsi megkérdezte, hogy van-e jogosítványom, szoktam-e vezetni? Persze, hogy van és szoktam. Becsatolom a biztonsági övet? Ez volt a következő kérdés. Persze, hogy becsatolom. És az autót a biztonsági öv vagy Én vezetem? Leesett, hogy hova akar kilyukadni: a biztonsági öv csak egy plusz, ami megóv, ilyen a szülészorvos is. Ha gond van, ott van, amúgy meg semmi funkciója. Itt a kulcsfigura, aki a szálakat mozgatja, az a szülésznő lesz.

Így az ügyeletes orvosnál fogok szülni (az Ő zsebébe fogja a pínzt dugdosni Férj, ahogy ismerem) és választott szülésznőm, azaz bábám lesz „csak”. És Férj fog velem bejönni. Sanyibácsi szerint nagy szükségem lesz rá, és a tapasztalata az, hogy nem a csapzott antinőt fogja bennem látni (ahogy én gondolom), hanem Én leszek neki a leggyönyörűbb nő a világon, aki életet ad a gyerekének. És lássuk be, Férj áll hozzám a legközelebb, Ő ismeri minden rezdülésem, egy tekintetből tudja, hogy mire van, vagy mire nincs szükségem. Ő a szerelmem, Ő a gyerekem apja. Természetesen szeretném, ha legjobb barátnő is ott lenne és várakozna kint, mert ha felhúzom magam Férjen - valami egészen biztos lényegtelen dolgon - , akkor legyen valaki, aki megnyugtat, mert barátságunk olyan, mint egy kötéltáncosnak a védőháló: biztos és megnyugtató.

Így most várom Sanyibácsi e-mailjét a szülésznők neveivel, aztán elkezdek utánuk járni, megguglizni, majd jöhet a végső casting, ahol kiválasztom a legszimpatikusabbat. Nagyon várom!:-D Esküszöm a szülést is, annyira meghozta a kedvem Sanyibácsi :-D

Munkában feladtam az álláshirdetést a pozíciómra, azt hittem a szívem szakad meg, elég furi érzés volt… Keresem az utódom, megpróbálom lenyelni a békát és elég megfelelőnek találni valakit. Már ha jelentkezne az álláshirdetésre bárki. Egyik szemem sír, a másik nevet erre a tényre. Úgy tűnik nem lesz olyan egyszerű, mint képzeltük Vótférjjel. (Vótférjet nem szabad említeni a naplóban, kifejezetten megkért rá, nem szeretne szappanoperát az életéből, hisz enélkül is az :-D) Munkatársak kedvesek, mindenki várakozó állásponton van, kíváncsiak az utódomra, hogy hogy lesz, mint lesz itt az élet, míg én pohos vagyok és babázok, született feleséget játszom otthon. Én is :-D

királylány