2013.12.04. 15:28
17 hónap - Bátraké a szerencse
Alapvetően nagyon szépen haladunk és semmi, de semmi okom panaszra.
A férjemmel még tavasszal megbeszéltük, hogy egyelőre ne akarjunk új gyereket, inkább szoktassuk be a lányokat bölcsibe, én pedig menjek vissza dolgozni. Az, hogy a régi munkahelyemre menjek, nagyjából fel sem merülhetett, mert az egy napi minimum 10 órás meló, részmunkaidő kizárt, a fizetés meg nem olyan fényes, hogy megérje ennyi időt külön tölteni a gyerekektől, arra meg amúgy sem lenne elég, hogy bébiszittert fizessünk, míg haza nem érek a munkából. Ezért én úgy terveztem, hogy nagyvonalúan szemet hunyok az amúgy is nagyon mélyre elásott önmegvalósítási törekvéseim felett, és keresek valamit a közszférában, ahol van részmunkaidő és kieshet a toll a kezemből tizenöt óra nulla nullakor. A férjem aztán meggyőzött, hogy a legtöbbet azzal teszek hozzá a családi kasszához, ha inkább bejárok az ő vállalkozásába segíteni. Mivel ez okozza a legkevesebb kötöttséget és biztosítja a legnagyobb szabadságot, emellett döntöttünk.
Október utolsó hetére jutottunk el oda, hogy a lányok az egész napot a bölcsiben töltötték, ott is aludtak és egyszerűen szuper volt minden (már korábban is alkalmasak lettek volna rá, csak így beszéltük meg az ütemtervet eredetileg, aztán ezen nem is változtattuk). A bölcsivel is szerencsénk van, hiszen ez egy magánbölcsi, ahová úgy kezdtünk el járni, mint egy játszóházba, egyáltalán, hogy közösséghez szokjanak a gyerekek. A full time ellátást nem tudtuk/akartuk volna kifizetni, de aztán annyira megszerettek minket, pontosabban a lányainkat, hogy egy visszautasíthatatlanul baráti ajánlatot kaptuk tőlük, így végülis maradhattak itt a lányok, nem kellett átszoktatni őket az állami bölcsibe (ami szintén szuper hely amúgy, épp csak az átszoktatás lett volna macera).
Visszagondolva az összes eddigi babanaplóm tartalmára, hihetetlen, de igaz a kijelentés, miszerint a bölcsiben az én lányaim azok, akikkel semmi de semmi gond nincs. Szépen esznek, játszanak, alszanak, nincs egy nyaff, nincs egy könnycsepp egész nap, nem rosszalkodnak, szót fogadnak, sem másokkal, sem egymással nem veszekednek. Hagyják magukat levetkőztetni vagy felöltöztetni, átpelenkázni, a babakocsiba is készséggel beülnek, ha arról van szó. Ez egészen addig tart, amíg értük nem megyek. Abban a percben, mikor megérkezem, olyan kitörő örömmel és annyira cukin fogadnak, hogy a könnyem is kicsordul a meghatottságtól. A következő percben pedig éles váltás az Ördögűző című film durvább jeleneteire; mintha démonok szállták volna meg őket, levágják magukat a földre, felöltözni nem akarnak, a motorról nem akarnak leszállni, az ölembe akarnak ülni, de nem, mégsem akarnak az ölembe ülni, a babakocsiba akarnak beülni, de nem, mégsem ülnek be a babakocsiba, és ez folytatódik végtelenítve, míg másnap újra be nem lépük a bölcsőde ajtaján. Hát, én örülök neki, hogy legalább a bölcsiben normálisak :-D
Szóval én ettől az egésztől teljesen kisimultam. Volt jópár hét, mikor már minden délelőtt jártak, én pedig még itthon tettem-vettem, és olyan csodálatos volt, és el sem fáradtam, és boldog voltam, hogy ilyen szuperjól viselkednek a bölcsiben és ilyen cukik és egyre több mindent tudnak és egyre értelmesebbek, és hamarosan dolgozni is visszamegyek és ők egész nap bölcsiben lesznek, és akkor még kipihentebb leszek, sállálá. És végre igazán volt szemem rá, hogy lássam, milyen okosak és ügyesek, hogy milyen jól ki tudják fejezni magukat, hogy próbálnak már szavakat mondani, hogy egymással hogyan kommunikálnak. Hogy az egész napot végigveszekszik és - rivalizálják, de ha valamelyik büntetésbe kerül, akkor máris kialakul a véd- és dacszövetség, és odaadja a büntetésben lévőnek a cumiját, visz neki kölesgolyót, vagy játékot. Hogy tudnak már puszit adni, ki tudják fejezni a szeretetüket, van humorérzékük, szeretik a zenét, táncolnak és énekelnek.
Egyik este átjött hozzánk egy barátnőm azt megünneplendő, hogy több mint egy év szoptatás után leválasztotta a második és egyben utolsó gyermekét is magáról és ő is visszamegy dolgozni, és iszogathatunk újra együtt és különben is egy másik közös barátnőnk meg pár napja szült meg, és ez milyen megható, koccintsunk erre is, és emlékszel még milyen cukik voltak, mikor megszülettek? Hogy milyen szuper élmény volt a szülés? Hogy milyen fantasztikus érzés volt, mikor mozgott benned a bébi? Hogy milyen jó volt gondoskodni arról a finom illatú, magatehetetlen kis csecsemőről?
Ó igen, egy kis szabadság és némi pezsgő felér egy agymosással.
A hangulat vitt tovább, mondtam is a férjemnek, hogy csinálhatnánk gyereket. Ő meg hogy most? Jó. Hát csak úgy brahiból, értitek, ahogy két felelősségteljes felnőtt, kétgyerekes emberhez illik, mondván, hogy végülis tavaszt beszéltük meg, de úgysem vagyok az a könnyen teherbe esős típus, úgysem lesz semmi, csak a hangulat kedvéért, na. Meg nehogy már megbánjuk, hogy nem kezdtük el korábban.
Az, hogy három hét múlva pozitívat teszteltem, sokkolt.
Azóta bárki megtudja, az első kérdése, hogy direkt volt-e?? Én csak annyit szoktam mondani, hogy nem véletlen, viszont hirtelen, maradjunk ennyiben. A második kérdés, hogy ketten, vagy hárman vannak-e? Négyen b+, hát persze, hogy egyedül van. A harmadik az, hogy nem félek-e a három gyerektől, vagyis a velük járó feladatoktól. Nos, ez a bölcsi-dolog annyira felbátorított, hogy nem. Három gyerekkel itthon az azt hiszem, vállalhatatlan lenne, de eggyel?! Két egész nap üvöltő csecsemőnél egy egész nap üvöltő csecsemő nem lehet rosszabb, ugye? Remélem. Nyilván nem vagyok biztos semmiben, csak abban, hogy valamikor mindenképpen akartunk volna még gyereket.
Azóta egy kicsit még jobban elbizonytalanodtam, ugyanis az egyik lányom az első munkanapomra virradó éjszaka 40 fokos lázat produkált. Másnap kruppos rohamot kapott, és három éjszakát töltött a férjemmel a kórházban. Közben az itthonmaradt lányom is elkapta a betegséget természetesen és őt is kétóránként kellett hűtőfürdőztetni két napig. Majd itthon voltak még mindketten egy hétig, vagyis összesen két hetet töltöttünk itt összezárva, betegen. Én akkor már tényleg azt hittem, hogy kiugrom az ablakon, és végig azon gondolkodtam, hogy hogy lehettem olyan hülye, hogy megint felcsináltattam magam... Ráadásul ez a terhesség is kísértetiesen hasonlít az előzőhöz abból a szempontból, hogy a.) az agyam és a tisztánlátásom megzavarodik, és elkezdem magam nagyon szarnőnek, szarfeleségnek, szaranyának és szarembernek érezni és ettől depressziós vagyok, b.) a hasam brutális ütemben nő, c.) kívánós vagyok, de semmi nem esik jól, viszont egész nap eszegetek, hogy hátha valami mégis, d.) az első pár hét őrjítő cigihiányban telt és egyáltalán, egy nagy rakás lusta, amorf szerencsétlenségnek érzem magam.
Aztán mikor végre tényleg elkezdtem dolgozni, megint kivirultam. Pontosan 6 és fél munkanap telt el eseménytelenül, mikoron telefonáltak a bölcsiből, hogy az egyik lányom szarul van, nem alszik, nehezen veszi a levegőt és lázas. Oké, érte mentünk és megbeszéltük, hogy a másik gyermek maradjon, mert úgyis alszik, meg neki kutya baja, meg amúgy is vigyem őt másnap is, akkor nekem is könnyebb, hogy csak egy gyerekkel vagyok otthon. Na, estére az addig egészségesnek hitt lánykám lázasabb lett, mint a testvére. Újabb egy hét itthon. Ennek az lett a következménye, hogy a vasárnap délelőttöt az ágyban töltöttem sírva. Nem volt semmi konkrét bajom, egyszerűen csak kikészültem, elég volt. A férjem ráadásul rengeteget dolgozik, aminek nyilván az sem tesz jót, hogy én, a nagy segítség meg egyfolytában itthon vagyok a gyerekekkel. Na, délutánra összeszedtem magam, az éltetett, hogy másnap mennek a gyerekek bölcsibe, király. Kapják a kurvadrága immunerősítőt is, nem lesz bajuk. Kedd este mondja a férjem, hogy ez a gyerek meleg. Mondtam hogy nem hallom, amit mond. Nem, nem akarok róla tudomást venni. Nem, nem, nem. 37.2, jólvan nurofen, holnapra semmi bajod. Éjszaka megint fent voltunk vagy 2 órát (ez az utóbbi időben elég gyakran előfordult, a kismama meg ugye pihenjen, amennyit csak tud, muhhahaha), még mindig csak hőemelkedés, de oké, kapjon még egy nurofent. Reggelre 38.7. Sírok. Reménykedem benne, hogy csak fog, mert pont most vettem észre, hogy jött egy új, és hogy a másik gyereknek nem lesz baja. De nagyon nehéz pozitívnak maradni.
Szóval most jelen pillanatban a háromgyerekes léttel kapcsolatos lelkesedésem nem ég valami nagy lángon, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy egészségesek legyenek. Mindenki. Légyszi!
Leolib
2013.12.02. 22:10
Mikor szülök már (4 felvonásos komédia) - XXIV. rész
Naná, hogy a céges vacsira eljutottunk. Gondoltam egy nagyot, elvégre egyszer élünk, és a csizmámat húztam fel. Azt, amelyiknek van sarka! Legalább 2,5 de az is lehet hogy 3 cm-es! Nem is volt benne semmi gondom. A szemem csak akkor kerekedett el, mikor este, itthon levettem. Az alsó lábszáraim helyén irdatlan két görögdinnye figyelt. De ugye, mire vannak a fórumok, az ember csak szívja befelé a sok okosságot! Ott olvastam, hogy a zeller überhatékony vízhajtó. Több sem kellett, már pucoltam is a zellert, és lelkesen toltam befelé. Ráadásul, én azok közé az elfajzottak közé tartozom, akik szeretik a zellert...egy fél göböt elmajszoltam. Aztán vártam, vártam és vártam. Majd megettem a másik felét is, aztán még egy gubicsot. Az eredmény pedig a nagy semmi. A görögdinnyék azóta is velem görögnek. Bár, még mindig beleférek a két cipőmbe, amiket mostanság hordok, szóval, szavam nem lehet.Borsolyka
Szólj hozzá!
Címkék: szülés zeller lábdagadás apasági
2013.11.27. 09:54
Kindertojás - XXIII. rész
Mission 1: részt venni a gyerek szalagavatóján. - Completed
Illetve a rendőr közúton a jogosítványnak is éppúgy örül.
Nos, odabent közölték, hogy háhhhhh csak személyi, vagy érvényes útlevél!!!
Nomost letolultunk az ocsmányirodába (egy emelettel lejjebb) és nulla sorbanállásal, kb. 3 perc alatt, csináltattunk egyet, DE azt 20 nap mire postázzák...
Addig ezt meg nem tudjuk intézni.
Szóval a gyerek mikor kificcen (hacsak nem küldik valami csoda folytán előbb a személyit), az én nevemre kerül, és majd utána apásítjuk...
Ez a földszinten volt, az okmányos csajoknál. Felmentem az elsőre a jegyzőhöz - ő intézi! Erre közölte, az nem kell, mert gyorsan megnézi a gépben!
2013.11.18. 14:26
Nincsegygöncömse - XXII. rész
A héten mindenfélék történtek.
Szóval hordtam elő a ruhákat rendületlenül, és próbáltam beléjük passzírozódni.. A legjobb egy fekete/drapp tehénmintás csiniruci volt, amiből régen-terhesség előtt jóval kifogytam. Gondoltam, teszek azzal is egy próbát, mert A vonalú, és hátha a hasam belefér :D Igen ám, de az anyag kb a fele volt annak, ami a hátamat körbe érte volna. Legvégső elkeseredésemben előrántottam egy ruhát. Ezt k.b 15-20 éve vettem magamnak (tudni kell rólam, hogy a ruháimhoz nagyon ragaszkodom, vannak olyan darabok, amiket még középiskolás koromban vettem magamnak, és még mindig fel-felveszem őket néhanapján). Hosszú, egyenes vonalú acélkék, pántos ruha, S!!!!-es, de nagyon rugalmas az anyaga. És jó volt rám! Ezt nem is értettem. Van egy jó nagy fekete kendőm, azt még magamra csaptam, és akkor hunyorítva, meg félhomályban a felvállalható kategóriába soroltam magam. Aztán következett a smink. Ami vicces, hogy azok a színek, amik a nemterhes fejemhez jól állnak, azok most nem. Fél óra babrálás, és már készen is voltam. Indulhatunk.
Ahogy megláttam a gyerekemet felfelé menetelni a lépcsőn, a színpadra, átfutott az agyamon, hogy úristen, ő is már mekkora, és abban a pillanatban ömleni kezdett a szememből a könny. Amennyit nézni bírtam belőlük az nagyon jó volt, és nagyon ügyesek voltak. De mindig, mikor kicsit már kezdtem volna összeszedni magam, és megint a táncot nézni, újabb bömbölésroham jött rám. Még jó, hogy utána volt egy komplett keringőnyi időm, hogy összekotorjam magam, mert a másik osztály tánca után a gyerekek megragadták a szülőket és keringtek egyet velük is. A festékek, amiket fél órás hadművelettel applikáltam a fejemre, most megtalálták a saját útjukat lefelé, és cuki kis fekete/kék patakokat rajzoltak a pofazacskóimra. Mivel lapos csinicipőm nincs, egy mérsékelt sarkút vettem fel, de a lábam is már kezdte magát benne megadni, így jobbnak láttuk, ha visszavonulót fújuk, és megyünk haza.
Szólj hozzá!
Címkék: terhesség ruha szalagavató nst 4 gyerek
2013.11.08. 10:48
Szülési tervek - XXI. rész
Múlt csütörtökön ünnepélyesen letettem a bizniszben a lantot! Hatalmas lelkesedéssel, és temérdek tervvel indultam neki már az első otthon töltött napoknak. Nos ebből az valósult meg, hogy elég jókat főztem. A többire annyi időm van még hátra... :)Éjjel arra keltem, hogy egészen fent, a bordámon kívül van egy naagy dudor, és abban egy kis láb izeg-mozog. Egyszerre volt vicces, és elgondolkoztató, hogy mit keres ez ott fent? És hogy érzem ennyire, illetve hogy tud így kitüremkedni a méh falán keresztül?
Tuti, bent van ez a gyerek a helyén??? És még ott, eszembe jutott az az ausztrál nő, akinek méhen kívüli terhessége volt, csak nem vették észre, így a 38. héten egészségesen szülte, illetve császározták ki belőle a gyereket.
A héten bébibumm volt. az összes terhelt ismerősöm megszült. Én maradtam magnak. Elméletileg a kiírt időpont pontosan egy hónap múlva lesz, de már a türelmetlenség kicsikét kezd elhatalmasodni rajtam. Bár, amióta nem ülök 8 órát egy széken a monitor előtt, sokat javult a közérzetem, és határozottan jobban viselem magam.
Találgatom, most vajh milyen lapot kapok a sorstól. Hosszú, belegebedős, falkaparós szülés lesz ( I <3 EDA, ) vagy gyorsban lerendezzük a dolgot, mint a lányommal. Én az utóbbira szavaznék, bár ott nem volt EDA, de két órára minek is? Egye fenyő, két órát elhaldoklom magamban. Ember lelkes. Mikor beteg vagyok, hatalmas gonddal képes ápolgatni, gondolom, most sem lesz máshogy. Nekem meg szükségem lesz valakire, akinek némán eltörhetem a kezét. :-)
Mikor húgom szülte a kettes számú fiát, akkor Újpestről kellett átverekednünk magunkat az István kórházba. Természetesen húgomra pont csúcsforgalom kellős közepén jött rá a szülhetnék... Araszoltunk át a csúcsforgalom kellős közepén, ha megállt a sor, tesóm azért óbégatott, hogy menjünk már. Ha a sógor előzni kezdett, akkor meg sikított, hogy mindjárt összetörik az autót, és azonnal álljon meg!
Ezért úgy döntöttem, éjjel kezdek szülni. nincs apelláta!
Ez a szülési tervem. Más, egyéb irányú elvárásaim az ügylettel nincsenek.
Borsolyka