Este megpróbáljuk szexszel távozásra bírni odabentről a gyereket. Eredmény: vérezni kezdek. Tanakodás, hogy mi legyen, nincs kedvem felindulni a kórházba, főleg, mert nem dől a vér. Interneten utánanézek: ha kevesebb a mennyiség, mint menstruációkor, akkor nincs gond. Okés, kevesebb, és erőteljesen csillapodik is. Maradunk otthon, másnap reggel úgy is a dokinál kell kezdenem. Magzatvízvizsgálattal és turkálásokkal kecsegtetett előző alkalommal, amitől kicsikét be vagyok tojva. Éjjel egy-két jóslóm is van. 

Reggel reménykedve ülök be az autóba, hátha... Felérünk a kórházba. Dokim előkerül, a vizsgálóban éppen festés. Amnioszkópiát bukom így, nincs kéznél éppen kukucska. Mindegy. Megvizsgál. Dehát, vérzek! Igen, tudom, mondtam is! Jaa! Ja! oké, ilyenkor az már normális. Ohh. Helyzet egyébként változatlan. Gyerek az egekben fent.Méhszáj totál zárt. Következő randi: csütörtök. (És közben nézem a dokimat, és azon gondolkozom, a fenében nem tudtam én szombaton megszülni, mikor ő nem volt elérhető. Nem is akarok nála szülni!!! Az a jófej orvos, aki ő régen volt, sehol nincs. Megfáradt, megkeseredett, életunt lett.  És szerintem az egészségével is gondok lehetnek. De a 40. héten már nem váltunk dokit!)

Mérges vagyok, mert azt hittem, a vizsgálatok után legalább beindulnak valamiféle folyamatok. Ehelyett újabb béna, parttalan várakozás csak. 

Legalább az idő gyönyörű, én sétálok a városban egy hatalmasat. 

Éjjel arra ébredek, hogy megint jóslófájásom van. Kettő rövidke. Aztán elmúlik. Két- három óra múlva megint kettő. Talán beindul valami? Aztán szépen elalszom, és reggel megint arra ébredek, hogy nem történt semmi.

Miután felkelek, és megyek a reggeli fürdőszoba-wc ügyemet intézni, azon kapom magam, hogy kb. 5 percenként jóslózom ismét. De megint csak 3-5 másodpercig tartanak. Kicsit elgondolkozom rajta, mi is legyen:

A) felmegyek Emberrel Pestre "dolgozni" és ha van valami, megyünk a kórházba.

B) maradok a seggemen. Barátnőmmel megbeszéltem már régen, ha úgy jönne rám a szülés, hogy Ember dolgozik, akkor ő visz fel a kórházig, aztán lead ott apjoknak.

Végül ezt a verziót választom, Minek üljek ott fent annyit?

Embert elmenesztem dolgozni, lelkére kötöm, a telefonját ne rakja messzire! Barátnőmet is várakozó álláspontra helyezem. 

A délelőtt szép komótosan telik-múlik. Ugyanolyan gyakorisággal, ugyanolyan rövidke fájások. 11-kor megunom, elmegyek fürödni. A meleg víz izomlazító hatásában bízom. És meg is van az eredménye! Izmaim ellazulnak, a fájásaim MEGSZŰNNEK!!! 

Pedig már annyira bíztam benne, hogy aznap bébi lesz a vége! 

Barátnőmet lefújom, Embernek is telefonálok, hogy ma sem lesz akciózás. 

A gyerekek szépen hazaszivárognak az iskolából, aztán nekifogunk a délutánnak. Ebéd, tanulás, minden, mi szem-szájnak ingere. A fiúk rákaptak mostanság a gyúrásra, elsétálnak a kondiba. Ötkor befut Ember is, vacsorázik, aztán közben megint arra eszmélek, hogy visszajöttek a jóslók. Pont úgy, mint délelőtt. Sűrűek, rövidek, és kicsit fájnak csak. Egy órát tántorgok így  a lakásban, aztán elkezdünk róla beszélgetni, mi legyen. Öcsémék Pesten laknak, a kórház közelében. Nincs kedvem egy esetlegesen éjjel beinduló szülésnél eszeveszett módon rohanni, meg az orvos másnap reggel amúgy is vár.

Telefon az öcséméknek: náluk alszunk. Ha beindul, akkor ott leszünk a közelben, ha meg nem, akkor jót dumálunk este velük.

Jó, akkor ha a fiúk hazaérnek, induljunk.

Közben a fájások, anélkül, hogy a sűrűségük illetve a hosszuk változna, erősödnek. Koncepciót váltunk: menjünk be a kórházba, megnéznek, aztán ha nem indult még be, akkor öcséméknél alvás.

Már Pest határában vagyunk, mikor az arcom kicsit elkezd torzulni a fájásokkor. Nézem, még mindig 3-5 percesek, és nagyon rövidek. Nagyelőadást tartok Embernek, hogy ilyennel nem lehet szülni.

A kórházba fél 8-ra érünk be. A táskát lent hagyjuk az autóban. Max. majd visszamegyünk érte, ha kell. Negyedik emelet.  Becsöngetek a szülőszobára. Kijönnek: Mit szeretnék? Vigyorgó fejjel előadom, hogy vagy szülni jöttem, vagy nem. Nem tudom! 

Kicsit szeptikus fejjel hívja a nővér az ügyeletest, hogy vizsgáljon meg. Túl virgonc vagyok. Felpattanok a székre, kérdezi a doki, eddig milyen volt a méhszájam? (na basszus, mondom magamban, ez még mindig nulla) Mondom neki, zárt. Erre közli, hogy oké, mert most bő 4 cm! Az állam leeseik, a doki meg szól a nővéreknek, hogy tényleg szülök.

Leültetnek a géphez, az adataimat felveszik komótosan.

Ekkor meglátom, hogy éppen a kedvencem az ügyeletes szülésznő. Ő messze a legjobb a környéken, és nagyon szerettem volna nála szülni már régebben is. Csak akkoriban még nem lehetett őket megfogadni.

Aztán telefon az orvosomnak, hogy eset van. 

Már a telefonbeszélgetésből amit kihallok vágom, hogy fennforgás lesz. Az ügyeletes leteszi, és mondja nekem, hogy sajnos  a doktor úr nem tud visszajönni. 

Szerintem, ekkor a vigyort még nem láttak arcon ilyen hír hallatán mástól.

Akkor fel kéne feküdni az ágyra, egy ctg-t csinálnak kezdetnek. 

Branült is kapok, mert antibiotikumot adnak ismét, még mindig a múltkori kókuszaim miatt (már megint úgy tözgölik bele az erembe, hogy azt hiszem, ott maradok).

Én meg elkezdem mondogatni, hogy EDA-t szeretnék mindenképpen. 

Jó, akkor legyen az, hogy CTG után beöntés (kérek beöntést? ja, igen!, persze!, miért is ne!)

És utána kapok EDÁ-t.

Megvan a 20 perc CTG, Átsétálok a zuhanyzós helyiségbe, ott belém nyomnak 1,5 liter vizet, hogy 10 percig tartogassam, utána hajrá.

Tartogatom, de nincs meg a 10 perc, nagyon csavarja a hasam a víz. Valahogy nem jó semmi sem, Hideg veríték van meg hasfájás. Felrángatom magam a wc-ről, közben már beszólnak, hogy rendben vagyok-e. A wc mellett van egy béna zuhanyzó, leöblítem magam, de hűvös a víz, és így inkább kellemetlen. Közben elgondolkozom azon, vajh létezik-e hogy megrepedt a burok, mert mintha szivárogna valami. De a nagy csobbanás elmarad. Úgy vagyok vele, hogy akkor ez nem az volt. Visszavergődöm a szülőszobába. Mondják, hogy feküdjek fel az ágyra, ráhallgatnak a gyerekre. Közben van megint egy fájás, ami már megközelíti a "pocsék" minősítést. Rám teszik a tappancsot, és bekötik az infúziót az EDÁ-hoz. És megint egy fájás, ezúttal már az elviselhetetlen fajtából. még szerencse, hogy rövid ez is, mint a többi. Azon gondolkozom, hogy fogom kibírni, míg lecsorog az infúzió...

A következő fájással együtt megint jön alul valami folyadék. Mondom a szülésznőnek, vagy bepisiltem, vagy szivárog a víz. Aztán megint egy fájás, amivel együtt egy nagyon furcsa hang buggyan ki belőlem. meg is lepődöm, mert eddig mindig csendben szültem. Ráadásul ez most pont az a furcsa "orgazmus hang"-nak definiált valami volt, amire azt szokták mondani, hogy már a kitolást jelzi. Jól meg is lepődöm, mert ez lehetetlen. Egyrészt alig jöttünk még  be a kórházba, másrészt nem kaptam még EDÁ-t!!! Eddig jutok a gondolataimmal, mikor újabb fájás, újabb óbégatással. Erre már mindenki, aki a környéken van, és éppen ráér, besereglik. A felvételes ügyeletes doki belevigyorog a képembe: Ugye, mondtam, nem lesz itt idő EDÁ-ra! (nem is mondta!)

Jön a másik ügyeletes is, egy doktornő. 150 cm és egy NDK smasszernőre hajaz a megjelenése. Mondja, hogy akkor nála fogok szülni, megvizsgálna. 

Benyúl, közli, hogy eltűnt a méhszáj, de még ne nyomjak. Aztán megint egy hülye hang belőlem, és esküszöm, nagyon, de nagyon nem akarok nyomni,de egyszerűen nem tudom megállni.

Érzem, hogy csíp belül, ez azt jelentheti, hogy faszán repedek... A következő /még mindig kb 20-30 másodperces/ fájásra kint van félig a feje, aztán még egy nyomás és kint van egészen a gyerek. Utána jön csak a medence teljes tartalma. A magzatvizet ledugózta eddig. Már akkor kiabálva reklamál, hogy hogy merészelik itt macerálni. 9 óra 22 perc van.

Rárakják a hasamra, és nem látom, csak a feje tetejét, meg a vállait, de nagyon szép rózsaszín már akkor. És Ő nem is véres...

Picit fekszik rajtam, aztán Emberrel elvágatják  a zsinórt, és ők elnyargalnak fürdetni (nem is láttam még a pofiját!).  Én meg maradok az NDK-sommal, meg a tűkkel...

A császár előzmény miatt akkor benyúlna és kitapintaná a hegem. (Hallelúja...) Belém helyez egy rakás vasat, majd közli, hogy akkor belém nyúl kézzel. ettől kicsit félek, de mint kiderül, alaptalanul. Kellemetlen, de nem fáj. Ezek után kezdetét veszi a hímzőszakkör...Nos, nem hiába mondták, hogy nem kéne még nyomnom.

Doktornő közben magyaráz a szülésznőnek, és veregeti a saját vállát, hogy milyen frankó nyolcas öltést rakott most belém, ami szépen csillapítja a vérzést. 

50 percig stoppol, ez 20 öltésecske. Mikor végez, szólnak Embernek, hogy jöhet befelé a csomagocskával. Közben vigyorogva kacsintgatnak neki, hogy fúú, milyen szépet rittyentettek neki oda rám alulra. 

Szóval, megkapom Cukifejet. Gondolom, megpróbálnám mellre tenni, bár a tesók ilyenkor annyira nem érdeklődtek a projekt iránt. Nos, ahogy a fiatalúr szája hozzám ér, búvárszivattyú üzemmódba kapcsol, és csak szíjja szíjja és szíjja, azóta is megállás nélkül :-)

Borsolyka