Álom az álomban. Az Eredet című film óta tudjuk, hogy ez a legmélyebb tudatalatti, és én – noha a baba neme még nem ismeretes – a lányomat láttam álmomban. Pontosabban azt álmodtam, hogy a lányommal álmodtam. Nem volt már csecsemő, hét év körüli elbűvölő, madárcsontú kislányt láttam hosszú, szászerka barna hajjal. Egy bújós kiscica volt, és egész lénye árasztotta a szeretetet magából. Olyan gyereknek éreztem, akivel sosincs baj, mindig engedelmes, jószívű, és pillanatok alatt megszereti, aki megismeri. Végtelenül anyás volt a lány, valósággal csüngött rajtam, kérlelt: anya meséld el milyen volt az első csók! Elmeséltem neki, hogy 14 éves koromban történt, az eső zuhogott és én behúzódtam a szerelmesemmel egy templom előterébe, ott álltunk sokáig összeölelkezve. Talán órák teltek el így mire lassan csukott szemmel kitapogattuk egymás ajkát. A lányom láthatólag elégedett volt a válasszal és megkért meséljem el az első szeretkezést is, bár nem ezeket a szavakat használta, talán ki sem mondta mire kíváncsi, szavak nélkül is tudtam. Ezt a kérést elutasítottam. Mondtam neki, hogy majd ha kicsit nagyobb lesz, akkor elmesélem. Egy táncos mulatságon hangzottak el a kérdések egyébként, talán lakodalom vagy utcabál lehetett, vidámak voltunk, táncoltunk, nevettünk, és végtelen harmónia sugárzott kettőnkből, irigyelt, aki látott.

Később már fiatal felnőttként is láttam Őt, de ekkor nem éreztem egyértelműen a kettőnk közötti összhangot. Úgy éreztem valami közénk állt, talán egy probléma, vagy bármi más, ami nem engedte, hogy jól kijöjjünk egymással, vagy talán azt sem, hogy egyáltalán egymás mellett legyünk. Az álom ezen része nagyon zavaros volt, és nem értettem miért távolodtunk el egymástól. Ködösen emlékszem csak a felnőtt énjére, egyáltalán nem volt olyan tiszta a kép, mint ahogy kisgyermekként láttam. 

Ma mikor felébredtem, nagyon a hatása alá kerültem ennek az álomnak, és a munkahelyemre utazás közben folyton ezen járattam az agyam. Így ébren már tudtam kívülről szemlélni az álom második részét is, és rájöttem, hogy valamiféle szellemlényként szemléltem akkor csak a lányomat. Míg ő valóságosnak, én elmosódottnak tűntem. Még az is eszembe jutott, hogy talán ez azt akarta jelenteni, hogy nem leszek mellette, nem érem meg a felnőttkorát? Döbbenetes.

Egyébként nem szoktam az álmoknak ekkora jelentőséget tulajdonítani, de ez most mélyen megérintett és elgondolkodtatott. Ennek ellenére továbbra is úgy tekintek a magzatomra, mint egy nemtelen lényre, mint egy kis angyalra, akinél semmi jelentősége annak, hogy fiú-e vagy lány. Sőt, tulajdonképpen semmilyen kíváncsiságot nem érzek erre vonatkozóan. Lehet, hogy a 18 hetes ultrahangon kiderül a kicsi neme, de most úgy érzem abszolút hidegen hagy. Nincs preferenciám, nem húz a szívem egyik irányba sem, viszont nem tudom, hogy a tények megismerése milyen hatással lesz a későbbi kapcsolatunkra. Arra az időszakra gondolok, amit még a méhemen belül tölt el. Vajon változtat bármit is nemének tudata a hozzáállásomon? Nemsokára kiderül.

De hogy valóságosabb vizekre evezzünk arról is beszámolok, hogy meglett végre a kombinált teszt eredménye. Ha valaki nem tudja, hogy ez mi, annak elmondom, hogy tulajdonképpen csak egy vérvétel, amit azért csinálnak, hogy a 12 hetes ultrahangos down szűrés mellett vérből is kimutassák, hogy mekkora a kockázat arra, hogy a fejlődő magzat down szindrómával fog születni. Az eredmény tulajdonképpen csak egy arányszám, 1:250 alatt számít pozitívnak, holott ezzel az eredménnyel is csak minden 250. baba beteg. Nem sokat árul ez el az arány, még akkor sem, ha jóval magasabb szám jön ki, mondjuk 1000 vagy 2000. Nem vigasz azok számára, akik pont a 1000. vagy 2000. szerencsétlenek, akik rosszul járnak. Én mégis sok ideget megettem, amíg az eredményre vártam. Türelmetlenségem ismét megmutatkozott, mert noha 10 napon belül ígértek e-mailes választ, az csak nem akart megérkezni. Végül felhívtam a kórház nőgyógyászatát, ahol tájékoztattak, hogy igen, náluk van a lelet, be lehet fáradni érte. Próbáltam kicsikarni a nővérkéből, hogy árulja el telefonon az eredményt, mert éppen akkor utolsó kettesben töltött nyaralásunkon voltam a férjemmel, de a nővér hajthatatlan volt. – Telefonon nem adhatok tájékoztatást! – és bontotta a vonalat. Meg a nyaralásunk további hangulatát, onnantól ugyanis én nem nagyon tudtam másra gondolni, csak hogy mi állhatott azon a nyavalyás papíron, hogy nem volt hajlandó elárulni.

A nyaralásról hazatérve másnap első dolgom volt, hogy rohantam be a kórházba a leletért. Nem adták olcsón, 2,5 órámba telt, míg megkaptam, ugyanis az ultrahangos nővérek valahogy elfelejtettek aznap reggel munkába állni, és hiába volt ott a süppedős bőrkanapé most azt sem éreztem kényelmesnek, mert zabszem volt a fenekemben. Nem bírtam tovább, átcaflattam egy másik épületbe, a központi laborba, ahol a véremet vették le a teszthez, hátha ott segítenek. Elküldtek, nekik nincs jogosultságuk a lelet kiadására, csak a nőgyógyászatnak. Ekkor már elpityeregtem magam, de a nővért nem hatotta meg, ahogy az sem, hogy már 2 órás késében vagyok a munkahelyemről. Visszaérve az ultrahangos szobához láttam, hogy távollétemben beindult végre a rendelés, olyannyira hogy már be is szólítottak genetikai ultrahangra egy kismamát, és az ő vizsgálata jó 20 percig eltartott. De ekkor már éltetett a tudat, hogy rövid időn belül a kezemben tartom a várva várt leletet. Miután kijött az előttem lévő kismama, a nővérke kihozott egy papírkupacot és lehuppant mellém a kanapéra. Keresgélni kezdte a leletemet és végül diadalmasan előhúzta: negatív. 1:2700-hoz. Örültem, de átfutott az agyamon, hogy miért nem 1:10000-hez vagy 1:50000-hez, de gondolatban lekentem magamnak egy pofont, és megnyugodtam. A vért a 11-12. héten a legideálisabb levenni ehhez a vizsgálathoz, nekem mégis csak 13+0 naposan sikerült, mert a babát eleinte rendszeresen egy héttel kisebbnek mérték, mire bebizonyosodott, hogy mégsem az. Utrogestant is szedtem, ami szintén ronthat valami hormoneredményen, amit számításba vesznek az arányhoz. Soktényezős tehát a dolog. A lényeg, hogy negatív. A vérvizsgálatot megismétlik a 16. héten (ez az ún. AFP) de nekem már van egy papírom arról, hogy minden rendben, remélem ez nem is változik. Az AFP idejét pedig egy nappal előbbre hoztam, biztos, ami biztos alapon, nehogy azt a vizsgálatot is túl későn csinálják meg.