2011.06.28. 13:32
Gyerektelenül gyerekesekről
Ja, ja megint jön az észosztás! :-) Van néhány cuki kis sztereotípia a gyerektelen házaspárokról, akiknek gőze sincs a gyereknevelésről, és akik csak képről láttak élő porotyot, amúgy halálra dolgozzák magukat, és nem foglalkoznak a családalapítás gondolatával. Fúj, a csúnyák! :-)
Na, ezeket én is megkaptam párszor… és igen, a családtól a legfőképpen, pedig állítólag ők a támaszaim kéne, hogy legyenek. Szóval valamiért még mindig az a fixa idea hogy már a 20-as évek közepén pottyantani kell az első dedet, mert húúúúúúúúú meg hááááááááá, hát később már kiöregszem. Miből is??? A gyerekcsinálásból? Tiszta középkor.Igazából azért tolódik ennyire ki a gyerekvállalási hajlandóság, mert egész egyszerűen nincs meg hozzá sem az anyagi, sem az érzelmi háttér. Az anyagit asszem senkinek sem magyaráznom, legtöbbünk minimális segítséggel, vagy éppen segítség nélkül vágott neki az önálló életnek. Nincs ezzel semmi gond, csak ugye mire odáig jutunk, hogy a gyártási technika fényesre csiszolása után, a prototípus legyártását megkezdjük, gyakorlatilag már a harmadik x közepén tartunk.
Az érzelmi háttér sem igényel túl nagy magyarázatot. Egy jó párkapcsolathoz sok minden kell, főleg érzelmi stabilitás, egy csipetnyi humorral megfűszerezve, egy kis toleranciát belekeverve. És mivel világunk gyakorlatilag percenként változik, nehéz megtartani azt a kis boldogságot, amit partnerrel együtt teremtünk meg.
Szóval vannak, akiknek a fentiek elsőre összejönnek, vagy vannak olyan bátrak, hogy minimális háttérrel belevágnak a családalapításba, esetleg hátrányos helyzetből indulva nehezen, de minden összejön… minden tiszteletem az övék! Komolyan, felnézek rájuk! Csak egy gond ezzel, a legtöbben ezzel együtt elfelejtik, hogy milyen az, amikor az ember vágyik valamire…
Aztán jönnek a baráti-családi-rokoni összejövetelek, ahol mindenki felvonultatja a különböző korú/fajtájú gyermekét, és közben jönnek a finomabbnál finomabb kérdések: És Ti? Jön már a kis trónörökös? Nos, az évek során megtanultam, hogy:
1., az őszinteség általában falhoz állítja a kérdezőt,
2., humorral elütni néha jó, de nem állítja meg a kérdezősködést,
3., gorombán is vissza lehet szólni, de akkor az ideiglenes mosolyszünet garantált.
Na és akkor jönnek a büszkeségek, a gyerekek… Már írtam az általam megfigyelt gyereknevelési módszerekről és akkor talán úgy is éreztem, hogy túloztam néha kicsit… a fenét! Szerintem még finom voltam és nőies :-)
Sokszor kerülünk olyan helyzetbe – népes baráti társaságunk és családunk által – hogy nagyszámú pulya vesz minket körbe. Szerencsére mindketten szeretjük a gyerekeket, el is vagyunk velünk, sőt! De mit tegyünk akkor, amikor Ödönke éppen felgyújtani készül a kerti grillt? Mert ugye, ha rászólunk, akkor: a., jön anyu és leordítja a fejünket, hogy hogyan képzeljük, hogy az aranytökű kisfiát fegyelmezzük, b., jön apu és bíztatja még a kölököt, hogy még jobban égjen, c., a szülő megköszöni, hogy szóltunk.
Aztán van az a szitu is, amikor látjuk, hogy valami nagyon nem stimmel a gyereknevelési technikával… Itt nem a közveszélyes dolgokra gondolok, hanem alapvető dolgokra, mint a köszönés, amikor megérkeznek (engem kifejezetten felháborít ha egy 6-7-8 éves gyerek megérkezik szüleivel és rendszeresen „elfelejt” köszönni, és a szülők nem is foglalkoznak vele).
A másik kedvencem a fegyelmezés! Társaságban fegyelmezni nekem is kellemetlen, a szülőnek is, a gyereknek meg pláne… főleg ha mérgében belerúg a szülőbe (nem vicc, tényleg megtörtént), vagy kiröhögi. Nyilván van olyan helyzet, amikor kikerülhetetlen, de azért kedves szülő pajtások ne a társaság előtt produkáljátok a gyereket, mert sajnos a legtöbbször inkább azt látom, hogy rosszul sül el.
Az utolsó dolog ,amit megemlítenék az ajándékozás. Én nem tudom, hogy kinek hogy volt otthon, de nálunk például mindig az ünnepelt kapott ajándékot a többi tesó meg maximum egy tábla csokit. Én megmondom őszintén mindig elborzadok azon, hogy vigyünk Pistike szülinapjára ajándékot, de kb. ugyanakkorát vigyünk Rozikának is a tesónak, mert jaj szegény gyerek de rossz neki. Én emlékszem, hogy milyen jó volt gyerekkoromban, hogy az az egy nap rólam szólt, nem a tesókról. A tesóim mindig rajzoltak nekem, mert ők is adni akartak valamit, ők is örömet akartak NEKEM szerezni. Hát nem erről szól?
Végső konklúziót nem vonok le, mert hogyan is tehetném gyermektelenként, de azért annyit hadd kérjek, hogy legyünk egymással toleránsak és némileg tapintatosak, asszem ennyit megérdemlünk mi is!
Szólj hozzá!
Címkék: barátok család gyerek nevelés rokon fegyelmezés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr803021786
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.