Lassacskán megszületik és kislány lesz, legalábbis reméljük, hogy a születése után nem kell majd az összes létező bababoltot végigtrappolni, hogy a nagy gondossággal megvásárolt rózsaszín cuccokat kékekre és zöldekre cseréljük, a barátságos kis nyusziknak és maciknak pedig nem kell felmondani, hogy a helyükre száguldó versenyautók lépjenek. Ha már lány lesz, nem árt egy kicsit felidézni, a női felmenői között milyen egyéniségek voltak/vannak, hiszen szerencsére egyikőjük sem szürkül csak úgy bele a családfába.

Kezdeném mindjárt az apai nagymamámmal, azaz, az egyik dédimamával, aki sajnos már nincs közöttünk, de akárhányszor összeül a nagyobb család, mindig előugraszt belőlünk egy érdekes anekdotát, párszor elgondolkodtunk rajta, hogy könyvben örökítjük majd meg a vele összefüggő történéseket. A legnépszerűbb emlék vele kapcsolatban, mikor unokatestvéremet megkérte némi élelmiszer beszerzésére, és úgy döntött, nem kell a parizer vásárlást elaprózni, és nem kevesebb, mint másfél kilót kért az említett termékből. A dolog ebben a másfél kilós formában még nem annyira szörnyű, na de SZELETBEN? Unokatestvérem először úgy gondolta, rosszul emlékszik és felhívta őt, hogy biztos szeletben kéri-e azt a szerény másfél kilót, a Mama pedig a legnagyobb természetességgel rátette az igenlő választ. A pultos, az unokatesóm emlékei szerint olyan arcot vágott, mint Bob az És megint dühbe jövünk című filmben, mikor a kamionos Charlie Firpo (Bud Spencer)15 kiló nyers halat kért tőle. A Mama kamiont ugyan nem vezetett, de volt egy kis kétütemű kék Trabantja, amit tolatáskor mindig sikerrel álcázott az aprócska motor önnön magából kibocsátott füstfelhőjével. A kuplungot induláskor csupán leheletnyire engedte fel, a gázpedált ugyanakkor padlóig nyomta, melynek következtében a szegény 601S disznóvágást megszégyenítően visító motorral tette meg mindazt a három méter, ami a tolatáshoz szükségeltetett, a környékbeli többi autós pedig gyorsan felkapcsolta a ködlámpát, hogy lássanak valamit az óriási kékesszürke füstfelhőben.

A következő néhány mondatban nagy mesélő Anyósomat mutatnám be pár szóban. A másik Nagymamához hasonlóan ő is aranyszívű, tele van szeretettel és tartani lehet tőle, hogy minden erőfeszítésünk ellenére el fogja kényeztetni az unokáját. Az én nagymamáim is szerettek mesélgetni nekem mindenféléről, és ez az, ami Anyósomnál sem fog elmaradni, tekintve, hogy nagyon szeret sztorizni és általában minden történetének pillanatok alatt annyi mellékága képződik, hogy néha az jut eszembe, a Magyar Népmesék elején mindenféle burjánzó ágakat növesztő énekes madárkákat egyenesen róla mintázták. Néha persze maga is belebonyolódik a történetekbe és ilyenkor előbújnak bizonyos furcsa mondatok, mint például: „...az a csaj, aki egy szakállas faszi volt.”. A leendő Nagymama hajlamos furcsa időpont meghatározásokat tenni, egyszer például megkérdezte a feleségemet, hogy nem találkozott-e az Apjával, erre mikor ő visszakérdezett, hogy Após mikor volt otthon, ezt a választ kapta: „Hát, mikor a csörögefánk utóját sütöttem!”. „És mikorra ment Apu Pestre?”. „Hát, amikorra beért!” – hangzott a válasz. De néhány mosolyt fakasztó félrehallás is bejátszik néha, így derült ki például, hogy az egyik, Norvégiában dolgozó rokon jelenleg Oszkóban él, illetve, hogy a Sógorom nem Bábolnán, hanem Gábornál dolgozik.

Krtek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.