2011.08.26. 09:35
Cserben hagy az immunrendszerem
16. hét
Végre! Megvan az időpontom a következő randinkra! Nemsokára újra láthatom a bennem lakó babát, méghozzá nem máshol, mint a hőn szeretett kórház óriásmonitorán. Örömöm tetézi, hogy az apukája is jelen lesz, sőt mindketten szabit veszünk ki, így az egész napot együtt tölthetjük.

Nagyjából csak ennyi pozitív hírről tudok beszámolni ezt a hetet illetően, ugyanis kánikula ide vagy oda – megfáztam. Itthon betegeskedtünk az épp kialakuló hallású magzatommal, aki első anyai hangok gyanánt köhécselést, krágogást hallgathatott napokig. Nyeltem a forró teát, pedig a hőmérő odakint 38 fokig is felkúszott. Nem mentem dolgozni sem, így megkíméltem magam a tűző naptól, de itt a nyolcadik emeleti panellakásunkban is beállt a hőség és egész nap csak pihegtem egy szál bugyiban. A ventilátor tartott életben, meg a langyosvizes zuhanyzás. Igyekeztem egész nap csak inni és inni, mert kismamaként és melegrekordban jó duplájára kell emelnem a folyadékbevitelt. Az utolsó táppénzes napon nem figyeltem oda erre eléggé, és egész éjen át tartó lüktető fejfájás lett az eredménye. Nem csak az italra, az ételre is ügyelek, mert ellenérzéssel kezdtem viseltetni minden mesterséges dologgal szemben. Ma azon kaptam magam, hogy már jó 15 perce vizslatom a különböző féle csomagolt kenyereket a boltban, és nem értem mi szükség van egy kenyérben nyolcféle E betűs méregre. Vajon a nem csomagolt példányoknak jobb az összetétele? Aligha.
A magzatmozgást úgy várom, mint a messiást, éjjelente is a hasamon a kezem, nehogy lemaradjak a nagy pillanatról, és gyakran álmodom, hogy megmozdul. Olvasom, hogy buborékpukkanásra hasonlít az érzés, vagy mintha egy pillangó próbálgatná a szárnyait. El sem tudom képzelni milyen lehet. Habár pár napja felvertem a meztelen hasam mellett egy kis tejszínhabot és a gép zümmögése közepette mintha éreztem volna valami kis bizsergést a hasfalamon. Nem elég, hogy rázkódik a hasam a hangos köhögésemtől, még habverővel is sokkolom ezt a kisembert. Minek az ilyennek gyerek? :-D

Három nap táppénz után nagyon nehezemre esett visszaülni az irodai székembe, főleg, hogy a munkaidő végére úgy kell felkanalaznom magam a székből, mert a forgóm addigra rendre felmondja a szolgálatot. Kíváncsi vagyok, hogy ezzel a hendikeppel is el bírom-e látni az ülőmunkámat decemberig…
Minta
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr373181373
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
párizs 2011.08.27. 15:06:07
Minta, itt szólok hozzá mert a a face-en már nem tudom hol jár a link. A forgó fájás nekem is megvolt, nagyon utáltam... Hát részvétem, csak annyival tudlak biztatni, hogy el fog múlni, bár már nem emlékszem nekem mikor múlt el. A genetikai UH nekünk nagy élmény volt, ott tudtuk meg hogy fiunk lesz és láttuk az arcocskáját is. Ha jó készülék van a kórházban ahova mész akkor felesleges macera és pénzköltés a 4D sztem, mert már ezek a hagyományos gépek is nagyon modernek és szuperül látszik rajtuk minden.