Mielőtt komolyabb témákba belevágnék, néhány kis szösszenet megosztanék veletek. Négy fél tesóm van két alomból, khm…. és én vagyok a legidősebb…. Ez már önmagában 24 órás készenlétet igényel, de az esetek nagy többségében megúszom néhány izgalmasabb nappal, mert mindennapra kijut valami. De tényleg. Ők állandó szereplői lesznek a blogomnak.

A számítások szerint már egy hónap sincs addig, hogy világra jöjjön a mi kis női Montgomery-nk, aki akkora stratéga, hogy szinte mindig sikeresen fityiszt mutat a számításainkra.

Már a fogantatásnál sikeresen álcázta magát, hiszen az Anyukája testi jelzéseiből nem azt lehetett leszűrni, hogy odabent, mélyen, valaki megnyerte élete előtti élete legfontosabb versenyét, és arra készül, hogy innentől mindörökké hozzánk tartozzon, a mi kis – majd nagy – babánkként sok örömet, boldogságot okozzon nekünk, illetve a szülei szükségleteit megszaporítva némi bevétel növekedéshez juttassa a kávégyártó cégeket, a szemránckrém és korrektor ipart, és megmutassa a szüleinek, hogy lehet teljes szívből szeretni valakit, aki rendszeresen lerókázza az embert.

Az ember környezetében természetesen mindenkinek megvannak a megérzései arról, hogy kisfiú, vagy kislány készül-e majd kidugni a fejecskéjét 9 hónap múlva. Végülis sok esély nincsen (Bár vannak, akik megkérdezik, hogy fiú? Aztán, ha azt mondja az ember, hogy „nem”, akkor visszakérdeznek, hogy „Hát akkor?”), 50-50%, de persze mindig van néhány Delphoi-ból visszamaradt jóstét lélek, aki elégedetten nyugtázza, hogy „Ugye, megmondtam!”. A lottó számokat bezzeg ezek az illetők soha nem árulják el, de ahogy tudom, egyikőjük sem lett számjóslásból milliomos.

Nos, mi mindketten úgy éreztük, fiunk lesz, a mi kis stratégánk pedig tett róla, hogy sokáig meg is maradjunk ebben a hitünkben. Az ultrahangok során vagy olyan kagylóformákat vett fel, hogy a Shell emblémának is becsületére válik, vagy pedig egyszerűen grillcsirkéset játszott és összekulcsolta a lábait. Elmentünk hát egy négydimenziós (nem tudom, mi lehet a negyedik), ultrahangra, ahol kiderült – a 30. héten – hogy ő bizony rózsaszín cuccokat kér, nem pedig kékeket. Ha már ott voltunk, természetesen az arca is érdekelt minket, de hát az álcázás legnagyobb pocakföldi szakértőjét nagyon nehéz volt kijátszani, ám végül megkegyelmezett az aggódó szülőknek és néhány másodpercre engedte magát fotózni. Nekünk persze ez a néhány pillanat is elég volt meghatódni, neki pedig arra, hogy azzal a lendülettel vissza is térjen a kis bunkerébe.

Nagyon élénk kislány, a mozgás mennyiségéből és milyenségéből kiindulva már tökéletesen kiképezte magát pillangóúszásból, talajtornából és Taekwondoból is. Feltehetőleg ezeket a mozdulatokat tökéletesítgette a CTG vizsgálat előtti éjszakán, illetve az utána levő 10-12 órában is, csupán abban a 20 percben adott magának pihenőidőt, amíg a vizsgálatot csinálták és szükség lett volna rá, hogy kis mozgást produkáljon. Na, nem baj, az Apu szavára és érintésére mindig válaszol, így megoldódott a probléma. Várjuk tehát a kiscsajt, az első gyerkőcöt és az első unokát, akinek feltehetőleg akad még egy-két tréfa a kis tarsolyában…

Krtek

Hogy miért? Mert minden jó blog név foglalt volt, de tényleg (nem kamázok). Ez meg közgazdász-fejemhez közel van némileg… amúgy meg a Zuram ötlete volt, ő a házi kreatív… khm néha! :-)