Biztos vagyok benne, hogy minden rendben van velük, mégis alig bírom már kivárni, hogy újra láthassam őket. Győzött is a kíváncsiság, és bejelentkeztünk egy magánultrahangra, ahol várakozásaim szerint elmondják, hogy a magzatok gyönyörűek, egészségesek, pont akkorák, amekkorának lenniük kell, a méhlepények jó helyen vannak és a méhszájam is teljesen zárt. Érdekel hogy vannak, hiszen - bár kicsit korainak tűnik - néha úgy érzem, szinte már most kirúgják a ház oldalát, ott sorakoznak vagy a szeméremcsontomnál, vagy a köldökömnél, vagy a bordám alatt, és bár nyilván nem rúgásokat érzek még, egyértelmű magzatmozgásokat tapasztalok pár napja. Érdekel mekkorák, hiszen nemrég kezdtem az ötödik hónapot, a hasam mérete mégis egy hathónapos szimplaterhesével vetekszik, a köldökömet már most egy hajszál választja el a kifordulástól és 80 éves nénik akarják átadni a helyüket az orvosi rendelőben. Kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen neműek, annyira szeretném már magam vagy lányos vagy fiús anyaként azonosítani és őket ezáltal is még közelebb érezni magamhoz.

 

A külsőm változásai

 

El sem merem képzelni, hogy mekkora hasam lesz június-július körül. Ha tartom ezt az ütemet, ijesztő méreteket fogok ölteni. Most még szuperjól nézek ki, hiszen a hátsó részem a régi, a lábaim kecsesek, csak a mellem meg a hasam nőtt, de eléggé hajlamos vagyok a vizesedésre nemterhes állapotban is, így bele sem merek gondolni, mi lesz 30+ fokban lehetőleg azért ennél kevesebb, de akkor is várhatóan számottevő plusz kilóval. A visszaalakuláson egyelőre nem gondolkodom, nehogy ne legyen min aggódni július-augusztus körül is.

 

Az MR vizsgálat

 

Sikerült magam teljesen megnyugtatni ezzel kapcsolatban, és ezt leginkább egy orvos ismerősömnek köszönhetem. Egyrészt elmondta, hogy ezek az MR felvételek nem mindig teljesen megbízhatók, simán előfordulhat, hogy ami az egyik felvételen ott van, az a kicsit később, vagy másik géppel készítetten nem látható, könnyen megzavarhatják árnyékok, különböző beállítások, technikai hibák, de a szervezet amúgy is képes az öngyógyításra, így reális esély van arra, hogy ha volt is ott valami hat évvel ezelőtt, mára teljesen eltűnt, vagy visszafejlődött. Az egyetlen egyelőre lehetséges "kezelési módnak" én is azt tartottam, hogy minden nap elképzelem, nincs ott semmi, hogy teljesen egészséges vagyok, de meglepődtem, mikor orvosként ő is ezt ajánlotta. Március végére kaptam időpontot, de most már szinte meggyőződésem, hogy mindent rendben fognak találni.

 

Hogy hol fogunk lakni

 

Kardinális kérdés, tekintettel arra, hogy jelenleg a negyediken lakunk egy lift és erkély nélküli lakásban. Úgy költöztünk ide, hogy ha jön a gyerek, ez a lakás akkor is megfelel majd egy pár évig, mivel méretileg és elrendezésileg abszolút ideális, de azzal ugye legvadabb álmainkban sem számoltunk, hogy rögtön kétgyerekes szülők leszünk. Végiggondoltam, hogy két babahordozóval biztosan nem tudok felmenni, nem csak azért, mert nem hangyának születtem, hogy elbírjam a saját súlyom többszörösét, hanem mert fizikailag nem férnék el babahordozó-Leolib-babahordozó felállásban a lépcsőházban. Nem is beszélve arról, hogy ha esetleg van nálam egy szatyornyi bevásárlás, azt már tényleg csak a fülemre tudnám akasztani. Gondoltam arra is, hogy professzionális kendőzővé válok, és már újszülött kortól magamra kötve fogom hordozni mindkét gyereket. Erről a védőnőm beszélt le, aki meggyőzött arról, hogy ez egy baromi balesetveszélyes megoldás, mivel egyrészt nem látom a lábam, simán kibillenhetek az egyensúlyomból, ráadásul elég komoly erőnlét kellene ahhoz, hogy mondjuk két 10-12 hónapos, egyenként nagyjából ugyanennyi kilós, de járni még nem tudó gyereket hordozzak a negyedikre. A harmadik megoldás, miszerint egyedül nem megyek sehová, páni félelemmel tölt el, így ezt a lehetőséget teljesen kizártam. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem egy ikres szülő van, akinek bizony ez (volt) a sorsa, nem lévén lehetőségük a költözésre, én viszont ilyen szempontból szerencsés helyzetben vagyok, hiszen albérletben lakunk és megtehetjük, hogy egy másikba költözzünk. Megtehetjük, de egyre inkább az az érzésem, hogy nem létezik az elképzeléseinknek megfelelő lakás sem sokért, sem kevésért, pedig szerintem nincsenek extra különleges igényeink. Lassan pedig dűlőre kell jutni ezzel a kérdéssel kapcsolatban is, mivel az ikerterhes lét, bármennyire is kifogástalanul érzem most magam, azért mindig necces egy kicsit, és nem kéne az utolsó pillanatra hagyni a költözködést, de tudom, hogy fordult már elő ilyen is a világtörténelemben és ezt is túlélték már többen is.

 

A vizsga

 

A vizsgám április legelején esedékes, úgyhogy nem húzhatom tovább, el kell kezdenem tanulni. Őszintén szólva már el is kezdtem, az elmúlt három napban annyit sikerült megtanulnom, amennyit  egyetemista koromban egy délelőtt alatt. Oké, hogy nem is szántam még rá túl sok időt, és nyilván kell jópár nap, míg belejövök, de akkor is félelmetes a gondolat, hogy hogy fogom bírni újra azt, amit ilyenkor bírni kell, a heteken át tartó, napi nettó 10 órás tanulást, viszonylag kevés idegeskedéssel, hogy legalább a bennem fejlődő szervezeteknek ne ártsak, és hogy hogy fogom bírni ezt az időszakot nulla stresszlevezetéssel. Ja igen, itt - mármint a stresszlevezetésnél - kerülnek elő újra a függőségeim, mivel még soha nem tanultam komoly vizsgára cigi nélkül, a felkészülés ideje alatt pedig csodákat tudott tenni velem az alkohol, és a bugyiig izzadás a szobabiciklin, főleg mikor már nem bírtam el a szellemi megpróbáltatásokat és leállt az agyműködésem is. Ezt az időszakot most segédeszközök nélkül kell végigcsinálnom, ami tovább nehezít a dolgon, igaz viszont, hogy bizonyos szempontból mégis könnyebb, hiszen most a vizsgadíjon (és persze a befektetett időn és energián) kívül semmilyen tétje nincs az eredménynek.

 

Kismama allűrök

 

Sokan kigúnyolják a kismamákat, hogy állandóan a hasukat fogják, simogatják, beszélnek hozzá és ettől a külső szemlélő számára olyan visszataszítóan negédessé válik az egész terhesség, különösen, ha ezt megspékelik némi pocaklakóval, manócskával vagy hasonlóval. Igazuk van, de a hasfogdosást, a simogatást és a beszélgetést meg tudom magyarázni. Gondoljunk csak bele, hogy ha fáj a fejünk, beütjük a térdünket, vagy elfáradunk, akkor önkéntelenül is megfogjuk, masszírozzuk, simogatjuk, szorongatjuk a szóban forgó testrészt és pontosan ez a helyzet a növekvő pocakkal is. Mert az belül nyom, húz, feszít, keményedik, mozog, nem mozog, furcsa, ismeretlen és szokatlan dolgokat csinál, folyamatosan történik benne és vele valami, ezért az embernek tényleg kényszere van arra, hogy megérintse, ezzel óvva a külső behatásoktól vagy enyhítve a kellemetlenségeken. Ezen kívül a terhest folyamatosan ijesztgetik, hogy milyen sokféle veszély leselkedik a magzatára, ezért az ember arra is kényszert érez, hogy akár hangosan, akár telepatikusan megbeszélje pocaklakó manócskájával, hogy no para, most anya csak szépen kitakarítja a fürdőkádat, ne félj, nehogy leválj nekem innen, vagy most vonatozunk egy kicsit, jó, kicsit zötyögős lesz, de muszáj eljutnom a sóhivatalba, esetleg bocs, de el kell érnem ezt a buszt, úgyhogy most sprintelünk egyet, kapaszkodj jól! Más mentségem nincs, ez van, engem sem onnan fogtok felismerni az utcán, hogy én vagyok az a kismama, aki nem fogja és nem simogatja, mert dehogynem. És olyan jóóó.

 

Leolib