Megint eltelt egy hét. Tényleg kezd egyre hihetetlenebb lenni hogy ilyen sokáig húzzuk. A kórházban már sem az NST-n, sem a dokinál nem kérdezik a nevemet, csak nyúlnak a papíromért. Mi is egyre izgatottabbak vagyunk, pont mint egy régóta tervezett nagy utazás előtt. Mindent úgy…

És félsz már a szüléstől? Bárcsak annyi százdollárosom lenne ahányszor megkaptam ezt a kérdést az utóbbi időben! Csak nem igazán tudom mit kéne erre reagálnom. Nyilván az elvárt az lenne, hogy jaj igen, nagyon félek, hát fájni fog, meg rossz lesz, meg eleve kórház, és hát…

Így utólag jövök rá, hogy azért a rosszulléteknek is volt egy előnye. Amíg a túlélésre játszottam, addig egyszerűen fel sem merült bennem, hogy aggódnom kéne. Teljesen biztos voltam benne hogy minden rendben van, akkor is ha ésszel tudtam hogy azért az első harmadban még…

Tisztelt Fideszes képviselők! Tisztelt?? Ugyanmár! Uraim, maguk nem tudják hogy mit beszélnek! Igen, felháborodtam, hogy miért is? Hát ezért: "Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne…

Borstörő 2012.07.15. 17:38

Megérkeztünk!

Mindenekelőtt csak úgy szerényen azt kívánom magamnak, hogy minden kívánságom így teljesüljön.  A mélyponti állapotból igazából már nem is jöttem ki, csak vártam, hogy teljenek a napok, legyen meg a betöltött 36. hét, aztán usgyi. Nem akartam ez előtt szülni, mert azért…

süti beállítások módosítása