24. hét A héten megint sikerült néha túlpörögni magam, pedig annyira súlyos dolgok nem történtek, de azt vettem észre hogy minden jobban megvisel, mint a terhesség előtt. Lezajlott a cég költözése, és nagyon nehezen viseltem a felfordulást, és a pakolászást. Persze nem…

23. hétMondhatnám, hogy pörgök, mint a duracellnyuszi, csak abból nem fogy ki az elem, míg én egy átlagos napom után kidőlök menthetetlenül! Merthogy enyhén szólva zsúfoltak a napjaim… Ennyit a magyarázkodásról, hogy miért volt ennyi kihagyás az elmúlt naplóm óta, most…

21. hétAz elmúlt részekben nem sok szót ejtettem a terhességi tünetekről. Ennek az az oka, hogy számomra tök lényegtelenek, és létük elsikkad a tény fölött, hogy bennem most egy emberke fejlődik, és hamarosan beköltözik a lakásunkba. J De most mégis összeszedem az eddig…

20. hétEl sem tudtam képzelni milyen változás zajlik majd le bennem annak hatására, hogy megtudom, fiam lesz-e vagy lányom. De a hír felfogása után hirtelen átkattant az agyam (gondolom ez mindkét nem esetében így lett volna) és azóta egy méterrel a föld felett lebegek, amiért…

19. hétHát nem könnyű hét áll mögöttünk, de a lényeg hogy már vége. A nehézségeket a lakásfelújítás okozta, ami (mint szerintem minden lakásfelújítás) előre nem látható, a semmiből felbukkanó újabb és újabb problémákkal volt tarkítva. Az új burkolat szép, ám akadt…

süti beállítások módosítása