Borstörő barátnőm tanácsára terápiás célzattal írom ezt a kis szösszenetet, háta kicsit lenyugszom, ha kiírom magamból az elmúlt pár nap történéseit. Semmi extra dolog nem történt az életemben, csak a megszokott napok két gyerek társaságában... Csak hogy ott kezdődtek a…

Elhelyezkedtem tehát a nekünk kijelölt szülőszobában, és ahogy csak tudtam, próbáltam segíteni a Kedvesemet, aki ekkor már ránézésre is elég komoly fájdalmakkal küzdött. Masszíroztam a derekát, vizet, ennivalót adtam neki, mikor kérte, törölgettem a homlokát, stb. Nem…

Az azóta pirosbetűs ünnepnap, április 7. majdnem a szokott rendben kezdődött. Felébredtem, mielőtt az ébresztőóra kiütött volna az ágyamból, és azonnal éreztem, hogy a Feleségem igen éber és valami – ami nem az aznapi ebéd – nagyon foglalkoztatja. Kicsit…

Megkezdődött a szülés. Teljesen odavoltam, de aztán gyorsan vissza kellett térnem a való világba, mert csökkentek a fájások. A doki mondta, hogy be kell adni egy szert, amit ha most megkérdeznék Gabriellától tudná mi volt az (az iromány olvasása közben persze azonnal mondta a…

Nem is tudom, hogy hol is kezdjem… Talán a leánykérésnél, mert már az is a gyerekről szólt! Egyik télen történt; egy látogatás során megláttunk a társaságban egy fél éves kislányt. Odaszóltam Gabriellának, hogy ilyet akarok én is! A válasz: esküvő után…

süti beállítások módosítása