sziebiszules.jpgÉs félsz már a szüléstől? Bárcsak annyi százdollárosom lenne ahányszor megkaptam ezt a kérdést az utóbbi időben! Csak nem igazán tudom mit kéne erre reagálnom. Nyilván az elvárt az lenne, hogy jaj igen, nagyon félek, hát fájni fog, meg rossz lesz, meg eleve kórház, és hát orvosok, meg vér és könnyek. Viszont akárhogy is erőltetem magam, nem megy ez az előre rettegés dolog, legalábbis egyelőre biztosan nem.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem tartok semmitől, de hogy kifejezetten félnék, az túlzás. Ennek a nagy lazaságnak nyilván az is az egyik oka*, hogy fogalmam sincs mi vár rám. Hiába olvastam el több száz szüléstörténetet, amiknek legalább a fele horrorisztikusnak tűnt. A fájdalom mértékére nem lehet felkészülni, nem lehet edzeni, szóval teljesen feleslegesnek tartom, hogy előre idegeskedjek rajta. Plusz van fájdalomcsillapítás is a világon. És ha jól sejtem, akkor amúgy sem az az X óra lesz az igazán nehéz, hanem ami azután jön, amikor már itt lesznek a kisnyulak, és nekem kell kitalálni hogyan gondoskodjak róluk, én leszek értük a felelős. A végső cél úgyis az, hogy normális, szeretnivaló, boldog emberek legyenek, nem az, hogy hogyan jöttek a világra. 

Az orvosommal most már hetente találkozunk, részben a cukor miatt, részben mert nagyon gyorsan pörög az a visszaszámláló. Minden alkalommal átbeszélünk pár, a szüléssel kapcsolatos dolgot. Olyan igazi lista jellegű szüléstervet nem készítünk, mert gyakorlatilag lehetetlen kiszámolni, hogy fog történni. Ez persze jó kontrollmániáshoz illően kicsit birizgálja az idegszálaimat, de úgy fogom fel, hogy úgy is lehetek ura a helyzetnek, ha elfogadom, hogy eldöntöm, most nem én vagyok ura a helyzetnek. Az embernek lehetnek elképzelései, de minél részletesebbek, és minél jobban ragaszkodik hozzájuk, annál nagyobb eséllyel fog pofára esni, és csalódni. Nekem egyelőre bőven elég az, hogy tudom mik a lehetőségeim, és bizonyos esetekben a jogaim. 

Egyelőre úgy néz ki a dolog, hogy ha legalább az A baba fejjel lefele van, és amúgy MINDEN rendben, akkor megpróbálkozhatunk a klasszikus szüléssel. Nyilván a legkisebb felmerülő probléma esetén azonnal császár, és ez így is van rendben. Éppen ezért bármennyire is nagy félelmem volt az epidurál, azt alapból be fogják kötni, mert ha neadjisten félremegy valami, és AZONNAL vágni kell, akkor nem lesz idő azzal szórakozni, és altatni kell, ami rosszabb nekem is meg a babáknak is. (A gerincbe tűnél már csak a torokba cső a rosszabb, még a gondolata is, brrr...hamar meggyőztek) Így viszont hogy alapból be lesz kötve, azt mondom, hogy annyi erővel akár nyomhatnak bele fájdalomcsillapítót is, ha nem muszáj akkor nem kell szenvedni. Ehhez kapcsolódóan viszont nyomatékosan kijelentettem az orvosnak, hogy tanuló NEM nyúlhat a gerincemhez. Nézhet, jegyzetelhet, felőlem videózhat is, de tűvel a kezében a közelembe nem jöhet. Biztosítottak róla hogy ezt amúgy sem szokás, de azért én még Gombival is lebeszéltem, hogy erre nagyon figyeljen. Merthogy a másik amihez viszont ragaszkodom, hogy ő ott legyen és képviselje az érdekeimet. (Kivéve, ha úgy érzi, hogy nem bírja, akkor kimehet, nem fogok megsértődni.)

És azt hiszem kb. ebben ki is merül azoknak a dolgoknak a listája, amihez ragaszkodom. Az összes többi dolog olyan, hogy igazából orvosi döntés, én nem tudnék akkor sem dönteni benne ha a saját alvégemnél állnék az adott szituációban. Hiába olvastam el mindent, amit lehetett a gátvédelemtől a sürgősségi császárig, nem én fogom meghozni a döntéseket, mert nem az én feladatom. Cserébe viszont elvárom, hogy tájékoztassanak mindenről amit velem történik, már amennyire a szituáció engedi. 

Gondolom az kiderült az eddigiek alapján, hogy maximálisan megbízom az orvosomban.

Úgy érzem másképp egyszerűen nem állhatok neki a dolognak. Ezért is jó, hogy amit csak lehet átbeszélünk előre, így nem ott kell hosszan magyarázni, hanem már lesz egy elképzelése arról hogy nekem mi fontos és mi nem. A közhelyet, miszerint a lényeg hogy a végén egészséges babák legyenek, én tényleg szó szerint így érzem. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel mi történik velem, a testemmel, nagyon is érdekel. Inkább az van, hogy biztonságban érzem magam a kórházban, az itteni egészségügyi személyzettel körülvéve. Számomra ez ér annyit - ha nem többet - mint egy részletes szülésterv.

Sziebi

* A másik oka meg az, hogy majdnem teljesen kikopott belőlem a kórháztól/orvosoktól való félelem. Tudom, el vagyok kényeztetve, fogjam be. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr485129336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.