19kroko.JPGAhogy haladunk az időben, úgy tűnik egyre nagyobb izgalommal várom az ultrahangokat. Nagyon-nagyon izgultam a legelső előtt is, de ott még benne volt a pakliban, hogy csak valami trükk az egész, és szó sincs itt terhességről. A másodiknál meg már javában rosszul voltam, és emiatt viszonylag kevesebb energiám maradt az aggódásra, meg hát ott sem tudtak még túl sokat mondai, csak hogy hát igen, ezek kérem ketten vannak, és dobog a szívük. Most viszont a nagybetűs ULTRAHANGRA készültünk, ahol lemértek mindent, megnéztek mindent, ami csak lehetséges, és ahol kiderült a kicsinyek neme is.

Jól ki van találva a nők agya. Én mindig is úgy képzeltem, hogy lányos anyuka leszek. Gondolom ebben nem kis szerepe volt annak, hogy nem voltam még tíz éves mikor a húgomat egész napokra rám bízták, őt láttam babának, nem volt előttem soha egy kisfiús modell. Egyszer pedig azt álmodtam, hogy egy domboldalban üldögélek és ott vannak velem az ikerlányaim. Annyira élő volt ez az álom, hogy teljesen megragadt bennem, szinte el is könyveltem magamban, hogy nekem márpedig ikerlányaim lesznek. A legutóbbi orvosi vizit alkalmával viszont megkértem a dokit hogy nézze már meg azzal az egyszerűbb ultrahanggal, hogy nem lát-e valamit, amiből egyértelmű lenne, hogy kisfiú(k) vagy kislány(ok) laknak odabent. Ráncolgatta a homlokát, odavissza nyomogatta a hasamat az érzékelővel, és azt mondta, hogy igazából nem látja jól, de ha tippelnie kéne, akkor mitha az egyikük kisfiú lenne. Akkor ott majdnem a képébe nevettem, hogy ja kérem így tippelni én is tudok, de a gondolat befészkelte magát az agyamba. 

"Kisfiú. Vagy kisfiúk. Hűűű. Ez eddig eszembe sem jutott. Végülis... " Mire kiértem a kórházból, már komolyan foglalkoztatott a gondolat, és teljesen biztos voltam benne, hogy két kisfiúnak is pontosan ugyanúgy tudnék örülni, mint két lánynak. Aztán aznap vagy másnap este, nem is emlékszem, mentünk valahova Gombival, és meglátott valami építkezésen egy nagy sárga gépet, és nekiállt lelkendezni, hogy nézzem már mennyire jó kis markoló vagy micsoda. Abban a pillanatban világossá vált, hogy nincs mese, kell kisfiú is. Akivel lehet lelkendezni a nagy sárga markológépeken. Meg legózni. (ezen a ponton Gombi szinte sértetten közölte, hogy ő a kislánnyal is éppen úgy legózna. Teljesen igaza van.)

Következett másfél hét izgalom, amit azzal próbáltam tompítani (a mérhetetlen mennyiségű munka mellett), hogy 2. fiúnevet keresgéltem. Lány nevekből volt vagy 5 amikben már évekkel ezelőtt megegyeztünk, de csak 1 igazán jó fiúnevünk volt. Voltak jelöltek a 2. helyre, de egyik sem volt az igazi. Ahogy nézegettem a különböző névsorokat, olyan elkeserítő volt a helyzet, hogy egyre szimpatikusabbnak tűnt a Gandalf, amit eleinte csak poénból kezdtünk el mondogatni. Azért nagy nehezen összejött egy fiúneves lista is mire elérkezett a szerda.

Kicsit korábban értünk oda a kórházba mint ahogy az időpontunk volt, így gondoltunk egyet és beszaladtunk a dokimhoz is, hogy megtudjuk hogy sikerült a cukorteszt és a genetikai tesztek. Nem volt teljesen egyértelmű hogy sikerül hozzájutnunk az eredményeimhez, mert a recepciósnak akivel beszéltünk nem volt hozzáférése a rendszerhez. Miután kikérdezte az adataimat elszaladt egy nővérért, aki volt olyan rendes és megnézte nekem mi a helyzet. Szerencsére a cukrom csodás, és a többi teszt is rendben ment, így egy kővel kevesebb volt már az ultrahang előtt. 

Érdekes módon amint felfeküdtem az asztalra, elmúlt az idegességem, már csak a kellemes izgalom maradt. Pedig én tényleg azt szerettem volna csak tudni egészen addig, hogy megvan-e mindenük, egészségesek-e, a nemek ehhez képest huszadrangú fontosságúnak tűntek. Akkor, ott, viszont úgy éreztem, hogy minden oké, és igazából csak kukkolunk egy kicsit a móka kedvéért. Pedig a szonográfus csaj mindent kommentált, ő itt az A baba, most mérjük a fejet (an feje!!), azok ott a karok (Juhééé, 2 kar!!), itt lejjebb megyünk, az ott az agy (Hurrá, van agya!!), ez itt a gerinc (ez aaaaaz, gerinces!)...itt meg a lábak (megvan mindkét láb!!). Akarjuk-e tudni a baba nemét, hát hogy a viharba ne akarnánk, fogtuk egymás kezét, mi az, hogy fogtuk, izzadásig szorítottuk, jaj mondja már... kisfiú!! Szia kicsi Gandalf,  nagyon örülünk neked. :)

19Ababa2.png

És akkor jött az a beszólás, amin szerintem nagymama koromban is röhögni fogunk. Már addig is kommentáltam a dolgokat a zárójeles mondatokkal, de amikor a szívet néztük meg, és megláttuk olyan szögből, hogy látszódtak az üregek, kicsúszott a számon, hogy "és nem krokodil!!", kb olyan lelkesedéssel, mint pár másodperccel előtte hogy "és van agya!", magyarul jó hangosan. Sok értelme a dolognak nincs, de talán leírja milyen elszállt lelkiállapotban voltam. :D Valahogy az ugrott be hogy ha 4 osztatú szív, akkor krokodil, de a krokodilnak nincs teljesen elválasztva egymástól a 2 kamra, és a kisfiúnak meg igen, akkor tehát nem krokodil. Mint a béka esetében. "Ami többnyire zöld szín és hosszú lábú és nagyszemű, és mégsem fű, és mégsem bárszék, és mégsem szitakötő az a béka."Vagy valami ilyesmi. 

B babánál ugyanezt eljátszottuk, örültünk minden előkerülő kéznek és lábnak. Mivel pár perccel korábban már láttuk hogyan is néz ki egy majd' húsz hetes kisfiú az illetékes részeken, így én azonnal kiszúrtam, hogy ebben az esetben más látok. A szonográfus pár pillanattal később meg is erősítette, bizony B baba személyében egy kislányt tisztelhetünk, aki már most anyja lánya. Ez utóbbit csak én teszem hozzá. Képtelenség volt az arcáról egy normális képet csinálni, mert folyton elfordult. Úgy tűnik a fényképezkedéshez való viszony a génjeinkben van, mert tanult magatartásról azért én még ennyi idősen nem beszélnék. :) Biztos, ami biztos nála is megörültünk annak, hogy nem krokodil, de ő produkált egy olyan aranyos dolgot amin azóta is ha rágondolok csak mosolyogni tudok. Történt ugyanis, hogy elzsibbadt a lábam a mozizás közben, és keresztbe raktam. A következő kép, amit láttunk a monitoron, hogy a kislánynak is keresztben voltak a lábai :) Ok, ez lehet, hogy csak nekem cuki, én ezt belátom, azt hiszem elkezdődött a babatalpakon elolvadós korszak. :)

19Bbaba1.jpg

A lényeg, hogy egyelőre úgy néz ki mindenkivel minden rendben, a babák szépen nőnek, és úgy tűnik, hogy nem csak képzelem azt a kis kapirgálást ott bent, az ultrahang alapján tényleg felérnek odáig ahol érezni szoktam a mocorgást. A nemek eloszlásával boldogabbak nem is lehetnénk, hiszen így többek között letudtunk egy halom kérdőjelet a jövőre vonatkozóan. Így már nem kérdés hogy egypetéjűek-e, NEM, nem azok. Letudtuk a "na és mikor jön a  kistesó"-t is, bár azt már akkor mikor kiderült ketten vannak. Így viszont az sem merülhet fel hogy " de azért kéne egy kislány/ kisfiú is".  Persze lesznek majd mások, de az most perpillanat bevallom nem nagyon érdekel. Egyelőre csak nagyon örülünk, azt hiszem ezzel most nagyon szerencsések vagyunk. 

Sziebi

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr824964890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pity pang 2012.12.15. 16:38:21

Ez tök jó volt! :)
Nem krokodil :D
Az első képen nem tudom betájolni, hogy pontosan mijei láthatóak.

Ziebi 2012.12.15. 21:10:32

A kis teste keresztmetszetben, és a két karja. :)