Borstörő 2011.09.01. 08:55

Protekciós pocakos

17. hét

Azt már nemterhesen is sejtettem, hogy egy embrió belépőt jelent egy szebb világba! :-) Az SZTK-s nőgyógyász például nem volt hajlandó komolyan venni a tervezési fázisban, jöjjek vissza, ha már terhes vagyok, mondta. Ezt a hozzáállást akkor még baromira igazságtalannak tartottam, most viszont élvezem a kismamaságból származó előnyöket.
 
Napról napra kerekedik a hasam, olyannyira, hogy végre idegeneknek is feltűnik, hogy nem arról van itt szó, hogy degeszre zabáltam magam. (Pedig, ha tudnák…) Az első három hónapban kényelmetlenül éreztem magam, hogy nem pattanok fel átadni a helyem a buszon a néniknek, hiszen akkor még nem kismamának, hanem csak egy bunkó fiatalnak néztem ki, aki rezzenéstelen arccal ülve marad. A férjem véleménye az volt erről, hogy mindig azzal foglalkozzak, hogy a bébinek mi a jó. Én lehet, hogy rosszul érzem magam egy ilyen szitutól, de ennél sokkal fontosabb az, hogy a baba szempontjából biztonságosan utazzak. Mifelénk a trolibuszokat őrültmódon hajtják a sofőrök, életerős férfiak is erősen dülöngélnek a kanyarban. Nemrég a szemem láttára esett be egy idős hölgy az ülések közé, pedig csak azért állt fel, hogy leszálljon a következő megállónál. Most, hogy már le sem tagadhatnám az állapotom, széles mosoly fogad, ha fellépek a buszlépcsőn, és ha nincs hely, hát kerítenek nekem, mintha valami hercegnő lennék. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen jó érzés tud lenni.
 
A legnagyobb meglepetés pedig a saját otthonunkban ért, ahová elhívtunk egy a lakótelepünkön élő ezermestert, hogy mérje fel, mennyiért burkolná le a konyhánkat, fürdőnket és az előszobát. A szaki végignézett az ütött kopott linóleumon, majd a pocakomat is szemrevételezte, és egy olyan meghökkentően alacsony munkadíjat mondott, amitől leesett az állam. – Fiataloktól nem kérek sokat, van elég, akitől lehet… - mondta, és éreztem a hangjából, hogy segíteni szeretne nekünk, hogy valamivel modernebb körülmények közé érkezzen a gyerekünk. Nem a pénz számít neki. Hihetetlen, de létezik még ilyen a világban. Én meg sírok a boldogságtól, hogy mindössze két hét múlva végre padlólap lesz a lakásunkban.
 
A baráti kör is kitüntet a figyelmével. Hétvégén kerti partira voltunk hivatalosak, amit vidéken tartottak. A barátok közül többen is jelentkeztek, hogy elvigyenek minket autóval, nehogy a kismamának vonatoznia kelljen ebben a hőségben. A partin az udvari medence mellett bérelt helyem volt: az egyedüli nyugágy a sok kertiszék között, méghozzá egy hatalmas párnával bélelve. Hát mit mondjak, ki sem mozdultam belőle egész délután, és lassan várat építettem magam mellé üres ásványvizes palackokból, almacsutkából és banánhéjból. Istenien éreztem magam. Közben felfedeztem, hogy engem is utolért az anyakór, ugyanis csak és kizárólag a gyerektémáról cseverésztem boldog boldogtalannal. Szerencsére akadt, aki jól bírta a gyűrődést – ők persze csajok voltak - de egy pasit sikeresen elüldöztem a tányérja mellől, amikor evés közben a mekóniumos magzatvíz okairól és következményeiről kezdtem el beszélni.
 
A másik jó dolog, hogy amikor bejelentettük a családnak és a rokonságnak, hogy baba érkezik hozzánk, egymást túllicitálva érkeztek az ajánlatok, hogy ki mit tud kölcsönadni vagy nekünk ajándékozni. Egyelőre csak egy szatyor kismamaruhát fogadtam el, de egytől egyik úgy illenek rám a cuccok, mintha mindig is hozzám tartoztak volna. Annyi biztos, hogy immáron kismama nadrágot nem kell vásároljak, a pulcsijaim pedig amúgy sem voltak túl szűk fazonok, szóval jöhet az ősz, a tél, én már felkészülten várom. Megy a találgatás, hogy lányunk lesz-e vagy fiunk, mert persze kinek milyen jellegű babaruhák vannak beszatyrozva, menetkészen a lakásunk felé. Kíváncsi vagyok, hogy vajon a kék vagy a rózsaszínbe hajló rucitorony landol-e majd a leendő babaszobában. Ez utóbbi egyébként már fejben be is van rendezve, a számítógépen a könyvjelzőbe gyűjtve várják a webáruházak, hogy rákattintsak a megrendelés gombra. Náluk már csak én várom ezt jobban. Sok mindent fogok használtan, aukciós oldalakról is beszerezni, ezeket az oldalakat még nem merem böngészni, nehogy elvigyék előlem a kiszemelt darabokat. Még korainak tartom a beszerzések elkezdését, ne kelljen fél évig kerülgetni az egyelőre használaton kívüli bútordarabokat.
 
Türelmetlenül számolgatom, hogy mennyit kell még aludjak a következő ultrahangig! Hiány pótlólag felhívtam a dokimat megint – milyen jó ez a telefonos kapcsolattartás, legalább így nincs vizitdíj – és megkérdeztem van-e már AFP eredményem. Megtudtam, hogy elkészült a lelet, és a doki „mindent rendben lévőnek lát” úgyhogy megpróbálok nem aggódni, bár a számosított eredményt nem ismerem. Talán jobb is így, azóta már tapadnék a netre, hogy mennyire is jó, ez a „rendben lévőnek látszó” adat. Az ultrahangon ez is kiderül, akkor kapom kézhez a leletet. Ennek ideje egybeesik azzal, amikor a burkoló befejezi nálunk a munkát. Kezemben a legújabb UH fotóval, sétálva a hideg konyhakövön azt hiszem életem egyik legboldogabb napja lesz! :-)
 
Minta
 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr663194705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.