10-11. hét

Mielőtt teherbe esetem konkrét elhatározásaim voltak, hogy milyen kismama leszek. Ugyan még csak a 11. hétnél járok, de már szinte minden sziklaszilárd elhatározásom megdőlni látszik:
Kezdjük ott, hogy fejembe vettem, hogy ez lesz életem legeslegboldogabb időszaka és Én nem leszek rosszul! Elég sok szakirodalom foglalkozik azzal, hogy azért vannak rosszul kismamák, mert legbelül a tudatalattijuk tiltakozik a baba ellen. Én úgy voltam vele, hogyha a fene fenét eszik is, én az első pillanattól a föld felett fogok lebegni, ha végre teherbe esek! Ehhez képest olvashattátok az elmúlt hetekben, hogy milyen iszonyúan rosszul vagyok és mennyire hullámzó a lelkiállapotom… És úgy várom a 12. hét végét, mint a messiást, mert talán akkor elmúlnak a rosszullétek és a hányinger. Pedig akarom én ezt a gyereket, hogyne akarnám!
Aztán azt is elhatároztam, hogy Én, a bizniszvumen végigdolgozom a terhességem és gyakorlatilag az íróasztalomtól fognak szülni vinni. A 11. hét vége felé konkrétan nem tudnak meghatni az elvégzendő feladatok, hisz kit érdekel, hogy xy ügyfél mit szeretne, mikor ÉN gyereket várok??!!
Azt is megfogadtam, hogy ugyanolyan aktív leszek, mint előtte, ugyanúgy fogok vacsikra, kiülős római-partos hekkezésekre járni és én aztán a Szigeten végig kint leszek. Annyira sikerül ezeket tartanom, hogy a délutáni talikra eljutok, ahol iszonyúan nem érdekel, hogy kivel mi van, és a Szigetre is többször kijutottam egészen 22 óráig, amikor is óraműpontossággal elkezdett lecsukódni a szemem és haza kellett mennem alukálni. Ha tovább maradtam, akkor kiállhatatlan némber lettem a fáradtságtól, akit minden zavart: tömeg, cigifüst, a nagy por, vagyis minden, amit előtte imádtam a Szigetben.
Megfogadtam, hogy megmaradok Én saját magamnak, nem fogok a gyerekről beszélni, csak, mint mellékesen fogom megemlíteni ha már rákérdeznek, ehhez képest mindenkivel csak Róla tudok beszélni. Már aki tudja, hogy pohos vagyok, mert azt az egyet sikerült betartanom, hogy nem mondom el mindenkinek, pedig az égre írnám nagy széles színes betűkkel és hatalmas vigyorgós szmájlival, hogy babát várok!
És megfogadtam, hogy hagyom Vőlegényt, hogy élje tovább a megszokott kis életét, hisz Neki nagy változást nem hoz a babavárás, hacsak annyit nem, hogy mostmáraztán Ő lesz a család feje, a családfenntartó: azaz az Apa. Na, ehhez képest az agyára mászok. Irigylem tőle, hogy mehet gond nélkül bárhova, bármikor. Irigylem tőle, de annyira, hogy belesárgulok, hogy simán ki tud menni a Szigetre ahol hajnalig mulatozhat a barátaival. Mentem Én is, 10-ig elvoltam, végignéztem, ahogy a barátiam lerészegednek és végigkínlódtam, ahogy a barátok próbáltak toleránsak lenni, ezzel elrontottam a bulijukat, én meg
ennek ellenére is szarul éreztem magam, mert nem ihattam egy kortyot se és nem cigizhettem…. Így maradtam otthon, lefeküdtem 10-kor, néztem Piedonét Afrikában és puffogtam azon, hogy mikor jön már haza Vőlegény.
És szarul esett az is, hogy Vőlegénynek mondják a barátok, hogy fáradtnak tűnök, miért nem megyek haza, miért nem pihenek többet. Mert nekem nem merik mondani. Gondolom félnek mind a hét fejemtől. Tudom, hogy féltenek, de egyedül babát várni egy igen aktív társaságban nem annyira jópofa. Otthon fekszem és tévézek egyedül, mikor mindeközben a barátok óriás partiban vannak valahol a városban vagy Balatonon. Úgy érzem, hogy kirekesztenek, hogy kizárnak, hogy persona non grata lettem a terhességemmel.
Iszonyú morcos vagyok ezért rájuk. Ők ugyanúgy élik az életüket, mintha mi se történt volna, mikor Én nem mehetek velük egyik programra se, mert vagy késő éjjel indulnak neki az éjszakának, vagy ha korán el is indulnak, akkor füstös kocsmákban beszélik meg az élet nagy dolgait. Nélkülem.
Múlthét pénteken ugyan elmentünk egy esküvőre és az azt követő vacsorára. A szertartás egy Duna-parti puccos hotelben volt, velkámdrinkkel, amiből én rögtön lehúztam 3x3 decit. Jéghideg almalé volt. Soha nem ittam almalevet előtte.
Szertartás a szokásos, de én a meghatódottságtól végigpityeregtem. Ezáltal mindenki engem bámult, mert a baráti társaságban még soha nem láttak pityeregni, ha láttak is, akkor is a konyhába láncdohányzás közben maximum 2 ember előtt. Soha nem sírtam még tömeg előtt. Vőlegény ezt rém mókásnak érezte.
Az alkalmi ruha választásom se a legjobb döntés volt, mert ugyan egy menő magyar tervezőnő kreációja, igazi szexi koktélruha, ami mellben erősen dekoltált, ezáltal gondoltam ez elvonja a figyelmet a kicsikét domborodó pocakomról. Ami a barátok szerint „cuki” és jééémárlehetlátni pocak, szerintem egész egyszerűen úgy néz ki, mintha egy hatalmasat kéne szellentenem.
Naszóval, a ruha gyönyörű volt és állítólag én is, mindeközben annyira vágytam az otthoni kényelmes nyári rucimra, ami sehol se szorít és fog, hogy majd belesajdultam. Aztán a vacsi után a fizika törvényeinek nem tudott ellenállni a ruci és elkezdett szétszakadni a mellemen. Vőlegénynek roppantul tetszett, nekem kevésbé. Egy kis cérnaszál próbálta tartani az ikreket, én már fel voltam készülve arra, hogy szétszakad a ruha és én ott fogok állni félmeztelenül az égre meredő hatalmasra nőtt melleimmel. Vőlegény ezt is alig várta, az asztaltársaság többi férfi tagjaival egyetemben.  
A ruha az est végéig kitartott, a kedvem is meglepő módon, még táncoltam is! Majd mikor beültünk éjjel 1 körül a kocsiba, hogy akkor indulás haza, akkor az a hős cérnaszál megadta magát, alatta az összes többi is, és szétszakadt a mellkasomon a ruha.
Rajtam, aki mindig kínosan ügyel a megjelenésére. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek?! Vőlegény röhögő-görcsöt kapott. :-D
Így aztán a hét közepén átmásztam Budára a Lövőház utcába és egy kisebb falu éves GDP-jét elköltöttem terhes ruhákra. Kicsit jobb a kedvem, habár nem értem, hogy a kismama ruhák miért vagy sötét színűek (sötétbarna, fekete) vagy túl mintásak?! A túlmintás-színes ruhákat bőszen ajánlgatták, hogy ezek aztán feldobják a kedvem. Nem igazán értettem, hogy számomra igazi romás ruháktól hogyan lesz jobb kedvem, de azért felpróbáltam. Lehet, hogy arra gondoltak a jobb kedvnél, hogy nevetőgörcsöt kapsz saját magadon ezekben a ruhákban. Tény, hogy iszonyú sokat nevettem ezeken a darabokon. Fura, hogy meg kell barátkoznom az új testemmel, az új formámmal. Hogy mi előnyös és mi nem az most így terhesen. De tanulom. Vagy legalábbis próbálkozom.
királylány

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr923159570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.