Rendhagyó módon, ma egy házaspár meséli el életük egy fontos mozzanatát ki-ki saját szemszögéből:
 
Sokszor gondolok vissza azokra a napokra, amikor kimondtuk az igent. Kimondtuk az anyakönyvvezető előtt, hogy igen komolyan gondoljuk azt a Szót, amely összeláncol minket. Visszagondolva, és persze "utólag az ember mindig okosabb"- érzéssel örömet érzek, viszont egyben sajnálatot is. A furcsa érzések talán azért is vannak bennem, mert mindig visszatér az a kellemetlen gondolat , hogy rosszul is dönthettem volna, és már régóta tudjuk, hogy kockázat nélkül nincs győzelem! :-)
 
Mint minden más leányKérés itt is hatalmas férfiromantikával történt minden. Mindennek megvolt a helye és ideje... tengerparton állva, brill gyűrű a kisdobozban... naplemente... pezsgő... tökéletesen elrendezve. Minden férfi és nő szerintem így képzeli el azt, ahogy megkértem Drága feleségem kezét. Hát izé, majdnem! :-D Szóval megcsíptem magam; szép terv volt... de erről még a jövendőbelim sem tudott! :-)
Amit leírtam igaz is lett volna, ha mi ott lettünk volna és akkor lettünk volna ott, amit kigondoltam. Ehelyett egy kerti partin voltunk, ahol összejöttünk a barátokkal. Csevegés közben megérkezett az egyik baráti család, kezükben féléves lányukkal.  Majdnem megzabáltam a kis drágát, annyira édesen tudott nézni! Félvállról ezt vágtam oda Gabriellának: én is akarok egy ilyet! Gabriella nem volt rest kinyilvánítani a sorrendi kötelezettséget odamondta: előbb házasság, aztán beszélhetünk erről.
 
Szerintetek mi lebegett a szemem előtt?
 
Akkor talán fel sem fogva, fel sem dolgozva az élményt azt mondtam, hát persze! Igen! Furcsa, utólag azt gondolom, hogy ennek talán nem így kellett volna kinéznie… Hol van itt a tengerpart? A naplemente?
 
Az igent nem neki kellett volna mondani és nekem kérdezni? Vagy most akkor mi van? :-) Fatal error...
 
Akkor bele sem gondoltam, hogy mi lesz, hogy lesz!?? Aztán teltek a napok, Gabriella elkezdte szervezni az esküvőt... észre sem vettem, hogy mi történik... Megvette a ruhát, megvett mindent, kerestünk esküvői helyszínt, majd a lagzit szerveztük le, aztán, hogy mit csinálunk... Akkor még minden ok volt, mert minden úgy telt, ahogy szokott… Tudjátok, mint a borsó meg a héja :-) (héj kicsit kemény volt :-)
 
Aztán jött a felismerés. Peti, te mi a fenét csinálsz? Megvan a meghívó, megvan a gyűrű (na, ki szerezte be?), megvan a ruha az időpont a hely, ahol eszünk (a lényeg :-D)… Erre Petit megcsípi egy hülye darázs és elkezdődik a pánikroham. Mert a darázs mindig rosszkor jön, tiszta Murphy! Az még talán elfogadható lett volna, ha csak én kezdek parázni és ezzel nem idegelek ki másokat.. Kellemetlen pillanatokat szerezve ezzel Gabriellának a családnak, barátoknak. Ha ezen egy picit elgondolkozik az ember, akkor rájön, hogy nem más volt a hibás, hanem saját maga és a buta gondolatai, a saját férfi agya. Talán ez az a rész, amit ha lehet kitörölnék az emlékezetekből, de közben pedig egy tanulság bújik meg a történet mögött:  a bolond gondolatokat csak egy hatalmas pofonnal lehet helyükre rázni. Meg is kaptam...
 
Péter most még lemondható minden. Ezt akarod? - tette fel a kérdést Gabriella. Kitisztult minden! Mint amikor egy hatalmas eső után megnyugszik a természet és elkezdődik a madárcsicsergés. Többször feltettem magamnak azóta is a kérdést, hogy mi lesz 55 év múlva? Mi lesz 23 év múlva? Többször gondolkodtam, hogy csinálnám ezt az egészet. Egyet tudok, nem bántanék meg senkit a hülye gondolataimmal.
Az anyakönyvvezető aztán feltette a nagy kérdést... persze most csak a rövidített formát írom le, "Akarod?" Furcsa, hogy mai napig pár másodpercre elgondolkozom, ahogy azt az anyakönyvvezetőnél is megtettem (akkor ezen röhögött a násznép). Pár másodperc után kimondtam: igen, akarom.
Mi ebből a tanulság? Nekem csak annyi, "Soha nem aggódjatok hát a következő nap miatt, mert a következő napnak meglesznek a maga aggodalmai. Minden napnak elég a maga baja" Azon a napon nem volt baj, azóta sincs :-)
 

Peti

Leánykérés, vagy inkább legénykérés?

Akkoriban már 2 és fél éve tengettük együtt szürke hétköznapjainkat, mikor egy össznépi  sütizés alkalmával megpillantottuk az akkor fél éves kislányt. Apukáját hetente láttuk, mert együtt lövöldöztük a nyilainkat a matóba, de a kislányról mindössze annyit tudtunk, hogy megszületett. A kislány csodálatosan szép szöszke feje és csibész mosolya levette a lábáról az én kedves páromat, majd otthon négy szem között közölte, hogy neki is kell egy ilyen.

Mondtam, semmi akadálya, de előbb el kell vegyél feleségül. Elvégre mindennek van egy megszokott menete.
Gyorsban rávágta: RENDBEN.

Én, jó kislány módjára elkezdtem szervezkedni. Először gondosan körülnéztem a ruhák, és a gyűrű tekintetében. Közben egyre többször hallottam: MI LESZ  VELÜNK 20 - 25 ÉV MÚLVA? Akkor is működni fog?
Mondom: attól függ, mi mit szeretnénk elérni.

A kisebb pánik kezdett kiteljesedni, majd mikor már körbe kürtöltük a rokonságot, és megvolt az időpont, komolyabb nézeteltérés alakult ki. Bár részletekbe nem mennék bele, de végül kiegyeztünk, és innen már zavartalanul mentek az előkészületek.

Az esküvő napjára már minden csodásan rendben volt, és azt hiszem - főleg utólag visszatekintve - életünk egyik legcsodásabb eseménye. Persze nem apróztuk el…

Kezdtük azzal, hogy tortánkat sikeresen megnyomtuk a kocsiban! :)

A fodrász a párom akkor még lapockáig érő hosszú haját kontyba akarta tűzni, már hogy " jól mutassunk egymás mellett".

Majd a bevonuló dallamra a következőt vágta rá a szervező fickó: "ez tényleg a Shrek-ből van?"

Nem kellett több a vidámsághoz, csupán annyi, hogy amikor az anyakönyv-vezető megkérdezte a vőlegényt, hogy tényleg feleségül akar-e venni, ő némi gondolkodás és hatásszünet után mondta csak ki, hogy igen!
Utólag bevallotta, hogy át kellett gondolnia  a kérdést, elvégre kihat az egész életünkre! :)

Egyelőre pozitívan :)
 
Juharlevél

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr113100822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.