7. hét

Évek óta szeretnék gyereket, csak valahogy mindig közbe jött valami: vagy nem volt megfelelő az apajelölt, vagy ha óriásszerelemben éltem, akkor a munkám miatt, vagy a lakás miatt és egyéb roppant „fontos” és halaszthatatlan, elképesztően lényeges, érdemi dolgok miatt! :-) Valahol legbelül mindig éreztem, hogy hiába bigláv és hiába minden szuper, mégsem neki, mégsem most. De tudtam, hogy elfog jönni az Én időm! :-)
Férjhez mentem, vettem egy kutyát, aztán elváltam, padlóra kerültem, felálltam, majd besétált az életembe Ő, a FÉRFI. Csupa nagybetűvel, aki azóta már Vőlegény státuszba lépett elő, most pedig a bennem növekvő Pötty vagy Pötyi apukája (a 7. hétben még nem tudjuk a nemét, sajnos, pedig annyira jó lenne tudni).
Július 1-jén tudtam meg, hogy gyereket várok, igazán szép nyári péntek volt: 15 fok, borús idő, jegesmacik a röpködtek fel s alá a khm… évszaknak megfelelően. :-D Vőlegény fesztiválozott már 2. napja az ország másik csücskiben a barátaival.
Reggel már éreztem, hogy na, ma meg fog jönni, így aztán rákészültem a dologra; be is pakoltam a táskámba a szükséges technikai eszközöket az esetleges mellékhatások kivédésére: tampon, görcsoldó. Általában délelőtt várható mindig a vörösök bevonulása, de most valamiért megtorpantak a csapatok… Barátnőim bíztatására délután 4 óra körül kiszaladtam a munkahelyem melletti gyógyszertárba és kértem egy mindegymilyentípusúcsakpozitív legyen tesztet.
Bementem a budiba, rápisiltem, majd megláttam haloványan a csíkokat… Halvány volt, de ott volt. Ha a fény felé tettem, akkor erősebb, ha az ajtó mögött a sötétben néztem, akkor annyira halvány, hogy ott sem volt, ha becsuktam a szemem, akkor egyáltalán nem látszott.:-) Ezzel aztán percekig elszórakoztattam magam… Jól van lehet röhögni! :-D
Boldogság. Pánik. Öröm. Pánik. Félelem. Boldogság. Pánik. Határtalan boldogság. Így jöttek sorba az érzések, én még életemben nem voltam ilyen boldog (pedig mennyire örültem a matek szigorlatomnak a fősulin, a kutyám 1. munka-vizsgájának, és akkor is nagyon boldog voltam, mikor 4 hónappal ezelőtt kiderült, hogy a méhnyak-rákom jóindulatú), de én még SOHA nem voltam ilyen boldog. Aztán rögtön rázuhant a mellkasomra, mint egy hatalmas kő a felelősség, meg ez már nem vicc. Ez halálosan komoly dolog. Mosolyogtam, de potyogtak a könnyeim. Azóta is felfoghatatlan.
Komoly dolog volt a válásom, komoly volt a cégalapításom, komolynak hittem nagyon sok dolgot az életemben, ami mostanra csak egy akadály volt, amit több-kevesebb sikerrel vettem. Eddig.
Mert most nem én uralom a testem. Pedig az elmúlt 30 évben nagyon hallgatott rám, jól elvoltunk. De most mérges vagyok rá, mert az elmúlt hetekben nem érdekli, hogy nekem nincs időm rosszul lenni, nekem nincs kedvem pihenni, egész egyszerűen nekem kell a pörgés, nekem kell a napi 16 óra jövés-menés. Egyik kifogásom/kérésem sem érdekli a testem.
Hiába mantrázok erősen és agykontrollozok, hogy jól legyek, nem vagyok jól. Egyáltalán nem. Folyamatosan hányingerem van, olyan, mintha 3 hete folyamatosan buliznék: annyira fáradtnak és másnaposnak érzem magam, de sajnos nincs izomláz a lábamba a sok tánctól és nem a koktélok mennyisége miatt érzem azt minden reggel, hogy sohatöbbetnemiszok. Pedig csaptam már bele a lecsóba nyaranta/telente, ittam már meg jópár koktéllal többet, mint amennyi indokolt lett volna, de ez minden másnapon túltesz.
Mert másnap tudod, hogy megeszed a húslevest csigatésztával, a rántotthusit krumplival és délután a forma-1 időmérőjére rábóbiskolva tudod, hogy nemsokára jobban érzed magad. Mert iszol rá egy red-bullt, elszívod a cigit és máris indulhat a buli ismét.
De mostanság a napjaim a túlélés küzdelmeiben telnek. Túlélni a reggelt, túlélni a reggelit, az ebédet, a hányingert, a gyomorgörcsöt, a sav túltengést és a hormonok játékát, ami néha annyira ijesztő, hogy azon gondolkozom, hogy ki ez a hisztis picsa, aki belőlem tört elő. Ez vajon mindig itt volt, csak elnyomtam? És most utat tört magának és ilyen vagyok valójában?
4 kilót fogytam az elmúlt 3 hét alatt, most orvoshoz járok, mert kezdek kórosan sovány kategóriába lépni. Diatetikus barátnőm tanácsára napi 7x (!) kell ennem igazán kicsit (mondjuk egy gyerek maroknyit). Nekem, aki napi 2x ettem maximum és este 9-10 óra fele szerettem a csirkepörit bevágni nokedlivel. Úgyhogy most újra tanulom a testem és próbálok egészségesen élni.
És próbálom megszokni, hogy mindent intézzek el abban a 8 órában, amiben éber és beszámítható vagyok. Mert 10 előtt kómásan a hányingerrel küzdök, aztán 18 óra körül már úgy érzem, mint aki egész nap a földeken kapált.
Nem is értem, hogy más, ezt hogy oldja meg? Nekem szerencsém van, mert saját cégem van, ami nincs messze az otthonomtól és van 2 szuper jófej asszisztensem és nyár van, azaz a pangásosabb időszak. De ezt egy alkalmazott hogy oldja meg? Vagy végigszenvedi a napját, összeszorítja a száját és mosolyog? Minden elismerésem azoknak a nőknek!! Pedig mindig azt hittem, hogy faszacsaj vagyok, aki erős és bátor, de látnom kell, hogy sebezhető vagyok és nem én irányítok.
Eddig elég jó eredménnyel elirányítottam az életem, a pasikat, a cégemet, az alkalmazottaimat, az ügyfeleimet. Elégedett voltam az elértekkel, azt gondoltam, királylány vagyok (néha meg sárkány), aki határozott és bátor, és ez működött is. De most minden a fejére állt! Nem én irányítok! Borzasztó érzés! És ijesztő is! De inkább baromi mérges vagyok. De kire?? Mert a bennem lévő Pöttyre nem tudok, mert ha rágondolok, elönti a melegség a szívem… egészen fél percig, míg újra hányingerem nem lesz :-)
királylány

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr653083020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

christeen16 2011.07.20. 14:43:48

Szia Királylány!
Nekem a 6-9. hétig volt hányingerem. Ha nem ettem, akkor folyamatosan émelyegtem. Aztán a 10. héten ez elmúlt. Most 11 hetes vagyok és újra elkezdődött. A reggeli szemnyitástól az esti szemhunyásig tart. Remélem, nem fog a gyerek születéséig tartani! :-S
Az első időkben én is iszonyú fáradt, álmos és kimerült voltam. Most ez az érzés többnyire ebéd után kap el, de azzal orvoslom, hogy a 2,5 éves lányunkkal én is lefekszem egy kicsit aludni. Sokszor 10 perc alvás is elég, hogy átlendüljek a holtponton....
Kitartás! Lesz ez még így se! :-)))

AvivaÁgi.hu 2011.07.20. 22:43:12

Én inkább nem árulom el nekem mennyi ideig tartott, mert már 3 körön túl vagyok! A leírást azonban a férjemnek is felolvastam, mert annyira találó. Az biztos, hogy "nem evéssel" nem lehet kúrálni, mert akkor jön az infúzió, nekem a vegaság segített. Meg a kajarendelés, mert esélytelen a főzés, egyáltalán az étel kívánása. Sok szerencsét!

R2D2 & C3PO 2011.07.21. 13:32:09

Gratulálok!

Biztos azért történik így, hogy rákényszerülj arra, hogy kiadd a kezedből a munkát! ;-D
www.fourhourworkweek.com/blog/overview/