Borstörő barátnőm tanácsára terápiás célzattal írom ezt a kis szösszenetet, háta kicsit lenyugszom, ha kiírom magamból az elmúlt pár nap történéseit. Semmi extra dolog nem történt az életemben, csak a megszokott napok két gyerek társaságában...

Csak hogy ott kezdődtek a problémák, hogy a nyaralásból ügyesen hazahoztunk egy jó kis vírust, ami enyhe fejfájással, hányingerrel, pocsék közérzettel, gyengeséggel jár és még sorolhatnám... És természetesen rajtam jött ki a legjobban. Így már negyedik napja nem vagyok éppen a helyzet magaslatán. Ilyenkor az embernek csend, nyugalom és pihenés esik a legjobban, hogy minél előbb regenerálódjon. No de két gyerek mellett mondanom sem kell, hogy ez lehetetlen. És persze ilyenkor még ingerlékenyebb vagyok, mint egy átlagos napon.
Oviszünet van, így a nagyobbik lányom is itthon van, aki úgy gondolta, hogy ő viszont erre a hétre időzíti a szokásos havi rendszerességgel megejtett „kisördögvagyokésnemlehetvelembírni” hetét. Hát ezt már hétfő reggel észrevettem, fél órával azután, hogy apa – az ilyen esetekben az egyetlen segítségem – kigördült a ház elől. No gondoltam, szép hétnek nézünk elébe...És persze nem kellett csalódnom.
A csendnek így-is úgy-is búcsút kell intenem, ha itthon van mindkettő, mert ilyenkor mindig azon versenyeznek, hogy ki tudja túlordítani a másikat, és persze egyiknek sem áll be egy percre sem a szája. Mindezt persze full hangerőn. (Így szoktunk le a híradónézésről is, mert kicsit unalmas volt mindig csak a képeket meg a tátogó embereket lesni a hozzá tartozó hang nélkül.)
A pici, aki másfél éves, eleve egész napi odafigyelést igényel, így nem tudtam henyélni, pihenni, ami pedig olyan jól esett volna. És persze erre még rájött a nagy állandó rosszalkodása. Kb. percenként kellett odarohannom, kikapnom a kezéből valamit, vagy leültetnem a büntiszékre. Ha nekem nem kellett mennem, hát jött ő, és ugrált a hasamon vagy ráncigálta a párnát a fejem alatt, ami ugye nagyon jól esik egy émelygéssel küzdő ember számára. Amikor épp nyugi volt, és pihenhettem volna egy kicsit, akkor tuti, hogy nekiállt a picit fegyelmezni, elvette a játékát, vagy bántotta. Ami egyébként nem jellemző rá, de a hát a kisördög héten minden előfordulhat. És persze ilyenkor egyből ment a nyafi, sírás, bunyó stb. Nekem meg már délre égnek állt az összes hajszálam, délutánra pedig még a hangom is kezdett elmenni a sok kiabálástól. Mert persze a szép szó mit sem ér. És amúgy is, rosszul érzem magam, pihenni akarok, nem gyerekeket fegyelmezni percenként...áááááá! Naná, hogy kiabálok, mint egy sakál!
Próbálkoztam már minden enyhe nyugtatóval, citromfű tea és marék magne b6 tabletta, de egyszerűen szét akartam robbanni így is a legapróbb rosszaságtól is. Alig vártam, hogy végre délután fél hat legyen, és meghalljam apa motorjának hangját. Ilyenkor csak a felmentő sereg segíthet. És mivel rosszul voltam, még az esti stresszlevezető-nyugtató futást is ki kellett hagynom.
Szerencsére azért minden nappal kicsit jobb lett a közérzetem, így a türelmem is mérföldekkel nőttön nőtt. És persze ahogy türelmesebben tudtam kezelni a rosszaságot, és kiabálás nélkül fegyelmezni, úgy a csajszi is kevésbé volt rossz. Mára már azt hiszem nem lesz semmi gond velem sem és a csajokkal sem. Talán most már élvezhetjük a jó időt meg az együtt töltött perceket veszekedés nélkül is! :-)
Lamia

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr503076063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.