Jövő héten szabadságolom magam, így arra gondoltam, hogy addig is legyen olvasnivaló a kalandos nászutunkról osztok meg néhány mozzanatot.

Mivel az esküvő szervezése kivette minden erőnket, a nászút kérdéskörrel nem igazán foglalkoztunk. Gondoltuk követjük az elmúlt évek jól bevált módszertanát, kivesszük a szabit, és majd az utolsó pillanatban megcsípünk valami tuti kis utat. Ebben nem is volt hiba, uticél: Tunézia.
A problémák már a szállodába való bejelentkezésnél kezdődtek. Tengerpartra néző szobára fizettünk be… nos úgy tűnt, hogy ez vendéglátóink értelmező kézi szótárában nem teljesen ugyanazt jelenti. Szóval kaptunk egy szobát, ami a földszinten volt, és a balkon korlátja gyakorlatilag eltakarta a mögötte lévő tengerpartot. Na jó, okés, az irány megvolt, csak a látványtechnikába akadt egy kis hiba. Rongyolás vissza a recire, hogy új szoba, vagy hiszti? Új szoba. Na itten már megvótt a tenger, gondoltuk mostmár minden sinen van…
Ahogy az már ilyenkor lenni szokott az telepített idegenvezetőnél befizettünk néhány fakultatív programot (ah, mit nekünk pihenés, menni kell mint a mérgezett egér). Ilyenkor amúgy is felvesszük japán turista fazont, minden herkentyű nyakba, sapka napszemüveg, mindentfotózunkőrület.  
Addig is – hogy elüssük az időt – feltérképeztük, hogy milyen – számunkra – extrém dolgokat próbálhatunk ki. Azt tudni kell, hogy tériszonyom van, utálom a sebességet, és a második születési nevem Para Jolánka.
Csapó 1: Parasut. Gyakorlatilag egy motorcsónak segítségével, felhúznak ejtőernyővel iszonyú magasra, és akkor van a dejónekem-életérzés. Hát nem nekem nem volt jó… a mosolyom minden volt, csak nem természetes. Mindenféle hevederrel egymáshoz kötöztek minket (nem értem, nem volt elég a meggyűrűzés az esküvőn??) és az ejtőernyőhöz, majd egy kengyelbe bele kellett ülni. Nos, a menet elindult a tériszonyos arával… Valamiért azt gondoltam, ha kiesek a kengyelből akkor tuti, hogy egy pofással csattanok a vízbe. Végigsárkánykodtam mind az 5 percet…
Csapó2: Jet-ski. Ilyet már próbáltunk Máltán, ott azért szálltam le róla, mert a kölcsönzős pacák aláíratott velünk egy pappert, hogy saját felelősségünk, meghogy a hamvainkat a biztosító hazaszállítja, meg kit kell értesíteni ha gáz van… na az én gatyám már akkor telelett, úgyhogy pár méter után kihisztiztem magam a partra.
Na itt egy kicsit bevállalósabb voltam… Túléltem. Nem akarok róla beszélni. :-)
Csapó3.: Gumifotel. Ezt a matracszerű izét, hozzákötik egy motorcsónakhoz, és akkor megyünk mint a meszes. Összecimbizünk egy vagány anyukával, és kisfiával (15), mondtuk nekik, hogy amúgy is 4 főre szól a „jegy”, jöjjenek ők is, nagy móka lesz. Hát az első huplinál, én sem gondoltam, hogy gond lesz, de másodiknál már igen. Gyakorlatilag az életünkért küzdöttünk, úgy kapaszkodtunk és röhögtünk felváltva! Brutál volt! Természetesen tele kék folttal és vízhólyaggal fejeztük be vizifoteles pályafutásunkat. Az anyuka utána azt mondta, hogy legközelebb inkább menjünk ketten… :-)
Miután megalapoztuk a hangulatot jöhettek a programok. Az első túra egy kétnapos buszos kirándulás volt, amivel gyakorlatilag elmentünk a sivatag széléig, de azért útközben megnéztük az ilyenkor szokásos jelentős emlékműveket. Az éjszakát egy másik szállodában töltöttük. Persze már piszok éhesek voltunk mikor odaértünk, csak ugye – a renitens turista társaknak köszönhetően – némileg késve abszolváltuk magunkat a szállodába. Nem kell izgulni, nem haltunk éhen, volt még a tálca alján vízben ázó dinnye… Na ez lett a Zuram veszte. Voltunk már arab országban, tudjuk, hogy mi a szokás: palackozott víz, még fogmosáshoz is, gyanús kaja után meg piálni kell. Nos, a Zuram a piálós részt kihagyta aznap… Hajnali kettőkor már rázta a hideg rendesen, 4-kor meg alig bírt felkelni (naplementés ébresztő volt). Elindultam lázcsillapító vadászatra, mert hiába vagyunk rutinos utazók, erre a két napos útra, csak az agyunkat felejtettük el bepakolni :-D
Szóval sikerült szerválni Kalmopyrint. Igen ám, de azért nem ártana néhány falatot letolni, mielőtt csillapítunk, tehát irány az étterem. Alig hogy leültünk a Zuram közölte, hogy ő inkább visszamegy a szobába, és már indult is… kulcs nélkül… Na akkor már gondoltam, hogy gáz van, iszkiri utána.  Már egy pálmafa tövében imádkozott a rókák komájához. Szegény nagyon odavolt!
Próbáltuk megdumálni az idegenvezetővel, hogy valahogy juttasson minket vissza a szállodánkba, hogy orvost tudjunk hívni, de azt mondta, hogy igazából nincs értelme, mert mire értünk jön valaki, addig a busz is elindul visszafelé. Nem volt mese, végig kellett csinálni a napot. A sóstót a napfelkeltében élvezni nem tudtuk, de azért ellőttünk néhány fotót. Aztán egy vízesés megtekintése következett volna… de nem nekünk. Mi szépen leárnyékoltuk magunkat, közben kiderült, hogy nem vagyunk elszigetelt eset, hanem többen locsolták az iccaka azt a bizonyos pálmafát. Nos, mint az idősek az sztk-ban, mi egy árnyékos helyen vitattuk meg egymás belső szerkezeti problémáit, majd arra közös elhatározásra jutottunk, hogy hideg kólát kell inni. Ezt egy még rutinosabb delikvens dobta be, és láss csodát – ideig-óráig – de hatott.
A dzsip-túrán már szinte jól voltunk… de a visszafelé úton azért megint volt egy-két neccesebb pillanat. A biztosító küldött egy orvost biztos, ami tuti alapon… Nos, a dokker nem nagyon beszélt angolul (állítólag értette a magyart), de annál inkább franciául. Csak izé, azt mi nem :-D Viszont az injekciót a Zuram azonnal megértette :-D Minimum egy nap pihenés meg valami nagyon arabbetűs gyógyszerre ítéltek. Hát jó, amúgy is pihenni akartunk.
Másnap már egészen jól voltunk, úgyhogy irány az étterem. Embört imádom, vakon mennék utána a világ végére is! Ez lett a vesztem… Büfé ebéd a szálloda éttermében; menjünk, nézzük meg a kínálatot. A Zuram elől, én mögötte (tán példát vettem az arab nőcikről?). Egy gyors kanyarnál – én a bambanő – nem vettem észre, hogy akadály is van. Nekimentem, tiszta erőből. A combomon talált el. A pasim vinnyogva röhögött, gondolom az étterem személyzete is… Tenyérnyi folt. Sebaj, megyünk haza másnap, majd elmúlik. Csak azzal nem számoltam, hogy nemcsak Tunéziában, hanem itthon is nyár van. 2 hét hosszúgatya. Így jártam.
Aztán még toltunk egy Kalózhajós délutánt is, ami után én imádkoztam Allahhoz…
Mindenkinek kívánok kellemes pihenés és kevésbé kalandos nyaralást!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr452991631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.